KAPPANYOS ANDRÁS

DA, DA, NYET
Dominique Nougez: Lenin dada

Megjelent a Lenin dada , s ennek nyilván örülni kell, noha rossz idõpontban jelent meg: Lenin miatt már nem elég érdekes, a dada miatt még ; elég gyalázat, hogy ez legyen az elsõ magyar nyelvû könyv a század talán legizgalmasabb szellemi-mûvészi kísérletérõl. Akkor ezzel megvolnánk.
Az olvasó alapkérdése valószínûleg az, hogy mennyit higgyen el belõle. Ebben a kérdésben sem Sebõk Zoltán 1991-es ismertetése, 1 sem Beke László Utószó helyett: filológiai adalékok címû nem-utószava nem nyújt világos eligazítást. Beke válasz helyett egy mûfaji megnevezést kínál: "posztmodern dokumentumfikció". Ennek az az elõnye, hogy az értelmezõre bízza: fiktív dokumentumok összekapcsolására gondol-e, vagy valós dokumentumokból felépített fikcióra. Tisztázzuk is mindjárt, hogy Nougez dokumentumai mind valódiak, a belõlük levont következtetések azonban mind hamisak, sõt hazugok. És a hazugság nem azonos a fikcióval. Nem rejtvén véka alá vélemény-befolyásoló szándékomat, hadd fogalmazzak elöljáróban így: kedves olvasó, ha rám hallgatsz, Nougez-nek egy szavát sem hiszed.
Soha eszembe sem jutna Lónyay Erzsébet és Kisfaludy (vagy Hölderlin, Goethe stb.) találkozását hazugságnak minõsíteni azon az alapon, hogy Psyché kitalált személy. Ez fikció. Lenin és Tzara kapcsolatának Nougez-féle változata azért hazugság, mert éppenséggel igaz is lehetne. De nem az, és a bemutatásban pontosan tetten érhetõ a valós tények hamis beállításának metodikája.
Sebõk is, Beke is rámutat néhány durva melléfogásra. Nougez például azt szánja slusszpoénnak, hogy Lenin - a világtörténelem legszélsõségesebb dada gesztusaként - Sztálint tette meg utódjának. Mifelénk a híres-hírhedt huszadik kongresszus óta közhely, hogy ez Sztálin hazugsága; Lenin óvta a pártvezetõséget Sztálin megválasztásától. Elég durva melléfogás az is, hogy a románokat a szlávságba sorolja. Az ilyesmik már fikcióként is kétségbe vonják a mû színvonalát, nemhogy "tudományként".
Minthogy Nougez állításainak igazságtartalmával tisztában voltam, vagy kis utánajárással tisztába jöttem, számomra az maradt a fõ kérdés, vajon õ maga hisz-e állításai igazában, s vajon jó vagy rossz szándékkal mondja-e, amit mond. Vagyis, hogy mire megy ki a játék. A hit és a szándék eldöntendõ kérdései négyelemû mátrixot rajzolnak ki. Ha hisz benne és jó szándékú, akkor Nougez-t naiv lelkületû és szakmailag igen esendõ filológusnak kell látnunk, akit elbódított saját, vélt felfedezése. Ha nem hisz benne, de jó szándékú, akkor tehetségtelen és némiképp felelõtlen regényírónak tarthatjuk. Ha hisz benne és rossz szándékú, akkor az összeesküvés-elméletek iránt vonzódó paranoid alkat, az Eco-regények negatív hõs-típusa. Végül ha nem hisz benne és rossz szándékú, akkor valamiért a dadaizmus inszinuálásában érdekelt kultúr-hiéna. Ez a választék.
A magam részérõl hajlok a jó szándék feltételezésére, de a hit kérdésében nem tudok dönteni. Vajon az "Egy eget rengetõ felismerés", vagy az "Egy elképesztõ grafológiai felfedezés" fejezetcímek naiv dilettánsra utalnak, vagy ironikusan veendõk? És a jegyzetek élén álló vérdilettáns megjegyzés, mely szerint "Mint ahogy az igen tisztelt olvasó maga is meggyõzõdhet róla, minden itt felsorolt idézet, hivatkozás, dokumentum és okmány a legnagyobb mértékben hiteles"?
Az "eget rengetõ felismerés" abban áll, hogy Lenin 1916-ban a Spiegelgasse 14-ben lakott, néhány háznyira az 1-es szám alatt mûködõ Cabaret Voltaire-tõl. E tényt Hugo Ball már 1917-ben rögzítette naplójában, 2 s azóta is megemlítették néhányan; lényegében köztudott volt. A dada történészei azonban nem tulajdonítottak különösebb jelentõséget Lenin személyének, Lenin életrajzírói pedig a dadának még annyit sem. Az összeesküvés-elmélet mindezt szándékos elhallgatásnak tudja be, és a jelentéktelen topográfiai véletlen alapján felépíti a dadaista Lenint és a bolsevista dadát.
A dolog légbõl kapott voltát kiválóan példázza, hogy a dada megalapításával nemcsak Lenint, hanem az akkoriban szintén Zürichben székelõ Joyce-ot is meggyanúsították. 3 Ilyen alapon tehát lehetne írni egy Joyce dada címû könyvet is, meg egy Lenin Joyce -ot és viszont, végig az összes permutáción. Ami azt illeti, az ebben rejlõ fikciós lehetõséget valószínûleg kimerítette már Tom Stoppard Travesties címû drámája (tizenöt évvel Nougez elõtt!) amelyben egy klasszikus burleszk jelenetben Lenin és Tzara a könyvtárban összecserélik az aktatáskájukat, és értetlenkedve olvassák fel egymás szövegét. Ez fikció. Nougez ezt íróként nem tudja überelni, ezért inkább komolyan veszi magát, s így nevetségessé válik. Története mögött ugyanis az egyetlen valós tény a Spiegelgasse valósága.
Nougez második fontos elméleti kiindulópontja, hogy Lenin bizonyíthatóan szeretett duhajkodni. Bizony. Azután levelek keltezésébõl kinyomozza, hogy Lenin már 1916 februárjában bizonyosan Zürichbe költözött Bernbõl. 4 Igaz, hogy ennél késõbbi idõpontból is van Bernben keltezett levele, de hát alighanem visszautazott, hiszen nem olyan hosszú az út. Hogy ez az út ellenkezõ irányban pontosan ugyanakkora (vagyis korábban Bernbõl Zürichbe éppúgy átugorhatott) az fel sem merül. Ennyi adat már elég ahhoz, hogy Nougez végigvegye azokat a pontokat a dadaizmus krónikáiban, ahol valamilyen azonosítatlan személy bukkan fel, s valamennyit Leninnel helyettesítse be. Ha a nyitóesten orosz balalajka-zenekar szerepelt, akkor abból Lenin semmiképp sem maradhatott ki. Hugo Ball feljegyzi azt is, hogy február 5-én "keleties külsejû küldöttség" jelent meg a (még meg sem nyitott) kabaréban: Tzara, Marcel Janco, George nevû öccse, "és egy negyedik úr, akinek a nevét elfelejtettem". 5 Nyilván Lenin (véletlenül sem valamelyik másik balalajkás). A három, 18-20 éves román között tényleg nem is feltûnõ egy 46 éves orosz. Nougez szerint mindezt alátámasztja, hogy Lenin amúgy is szeretett rejtõzködni és hamis identitásokkal kísérletezni (mellesleg olykor rá is kényszerült erre). Világos, hogy ennek legjobb eszköze botrányoktól hangos helyeken excentrikus figurák társaságában mutatkozni, és ott önfeledten kiáltozni: dá, dá!, hogy szegényeknek legyen mirõl elnevezni az irányzatukat.
Eddig rendben is volna: elvan a gyerek, ha játszik. De itt jön a nagy dobás, az "elképesztõ grafológiai felfedezés". Nougez állítólag gyanútlanul kutatott a Tzara-dokumentumok között, és rálelt egy ismert Tzara-vers kéziratára, amely Lenin kezétõl származik! Szerinte. Elõ is kerít néhány Lenin-levelet, és jellemzõ részleteket kinagyítva összehasonlítja a Tzarának tulajdonított kézirattal. Egyeznek, naná. Tzara versét Lenin írta. És akkor felébredtél és a bilibe ért a kezed, édes.
Lehet, hogy a "dá, dá!" kiáltásokkal részegen mulatozó Lenint Nougez félig-meddig viccnek szánja, de itt, a kéziratoknál nagyon komolyan veszi magát. Odáig is elmegy, hogy a lap aljára firkált arcképecskék egyikében Lenin önarcképét fedezze fel, noha a rajz Major Tamásra lényegesen jobban hasonlít. De nem ez a baj. Ahhoz, hogy elhiggyük, a két kézírás egyazon kéztõl származik, egyrészt mellékelni kellett volna egy független grafológus szakértõ véleményét - Nougez ezt természetesen nem teszi; másrészt minimum be kellett volna mutatni egy kétségtelen hitelességû Tzara-kéziratot, amely lényegesen eltér a kérdéses lapon található, Lenin-szerû kézírástól. Nougez természetesen ezt sem teszi, mert nem teheti: Tzara kétségtelen hitelességû kéziratain ugyanis pont ugyanolyan a kézírás, mint e kétségbe vont lapon, és mit tesz isten, van köztük, amelyiknek kis arcképecskék vannak az aljára firkantva. 6 Tzara versét kétségkívül Tzara írta, noha el kell ismerni, hogy francia nyelvû kézírása (bár lényegesen kuszább, egyenetlenebb) laikus szemmel nézve eléggé hasonlít Leninéhez (egyiküknek sem anyanyelve a francia!).
Ez még mindig hagyján volna. A kérdéses kézirat azonban MOUVEMENT DADA, ZÜRICH fejlécû levélpapíron áll. A "Mouvement Dada", e Tzara által vezérelt nemzetközi intézmény 1917 júliusában, a Dada Galéria bezárása (június 1.) és Hugo Ball távozása után indult útjára, 7 korábban tehát (minthogy nem létezett) aligha lehetett levélpapírja. Lenin viszont már április idusán (a Gergely-naptár szerint) visszatért Pétervárra, s másnap felszólalt a bolsevikok gyûlésén. Ahhoz tehát, hogy e lapon - miként Nougez gondolja - Lenin kézírása álljon, igen bonyolult összeesküvésre lett volna szükség, s ha feltételezzük is, hogy 1917 tavaszán Leninnek épp erre lett volna ideje és kedve, még mindig fennmarad a kérdés, mi értelme lett volna, azon kívül, hogy hét évtized múltán örömet szerezzen egy botcsinálta grafológusnak.
Miután a legnagyobb lufit kipukkasztottuk, kissé kritikusabban mehetünk tovább. A következõ fejezet Lenin, Tzara és Dali viszonyát tárgyalja, utóbbinak a Részleges hallucináció, hat Lenin-portré egy zongorán címû képe alapján. Nougez elemzése szerint Tzara beavatta Dalit a "titokba" (Lenin dadaista múltjába), és Dali ezen a képen voltaképp a Cabaret Voltaire-t ábrázolja, s benne a dada hat alapítója, mint hat Lenin-fej szerepel a zongorán. A zongora elõtt ülõ magas, sovány ember állítólag Hugo Ball volna, akinek (mint Nougez képekkel és idézetekkel alátámasztja) épp ilyen alakja volt. Arról, hogy a haja történetesen nem fehér volt, hanem sötét, különös módon nem esik szó a kiválasztott idézetekben. És arról sem szól a fáma, hogy miért éppen Ball volna ott látható, aki elõször is beletartozik a hat alapító körébe; 8 másodszor Dali sohasem találkozott vele (mint ahogy a Cabaret Voltaire-ben sem járt, és az egész dadához sem volt különösebb köze); harmadszor Tzara is összeveszett vele (mármint Ball-lal) 17-ben, sõt késõbb igyekezett tõle elvitatni az alapítás elsõbbségét; negyedszer neki (mármint Ballnak) aztán bizonyosan soha semmi köze nem volt Leninhez és a bolsevizmushoz, lévén katolikus, humanista és pacifista.
A következõ fejezet ennél sokkal egyszerûbb, mondhatni együgyûbb "leleplezést" mutat be. Lenin dadaista mûvész volt, a mellékelt fotón Nougez szerint elégedetten szemlél egy maga készítette ready-made-et. Ezt nem gondolhatja komolyan. Az ilyesmikre mondta azt a nagymamám, hogy ha a kutya bevenné, megveszne tõle. A képen Lenin valójában egy madzaggal felfüggesztett gramofon-tölcsérbe beszél, 1919-ben, valószínûleg a kor maximális technológiai színvonalán. Alighanem azért elégedett, mert hangja megõrzõdik a hálás utókornak. Ennyi. (Ezt Sebõk Zoltán már 1991-ben megállapította, hozzátéve, hogy a felhasznált kép ráadásul retusált változat: az eredetin látszottak a sliccgombok.) 9
A leleplezések ezzel véget is érnek, a könyv utolsó öt fejezete már a dadaizmus bolsevizmusra kifejtett hatását vizsgálja, amire utóbb még visszatérünk. De elõbb - az eddigiek összefoglalásaként - tekintsük át, milyen hatással lehetett a bolsevizmus a dadaizmusra. Még ha részleteiben Nougez minden állítása igaz volna, akkor is elköveti azt a hibát, hogy a késõbbi történésekrõl való tudását visszavetíti az idõben. Lenint már 16-ban a proletárforradalom vezérének, Tzarát a Dada Mozgalom igazgatójának látja, holott egyikük sem tudta még, mi van számára a kalapban. Tzara ugyan késõbb azzal dicsekedett, hogy "eszmét cserélt" Leninnel (Nougez szerint ez "understatement"), de elgondolkodhatunk rajta, milyen kicserélni való eszméje lehetett egy 19 éves, menekült román egyetemistának (Samuel Rosenstock), meg a 46 éves orosz hivatásos forradalmárnak (V. I. Uljanov). Az eljövendõ Lenin és Tzara még nem létezett. Hogy mennyire csekély volt Lenin közvetlen hatása a dadaistákra, azt jól példázza Huelsenbeck 50 évvel késõbbi levele (voltaképpen születésnapi köszöntõje, "Hommage a Zürich" címmel), amelyben megemlékezik az orosz forradalmár jelenlétérõl, de egyszerûen összetéveszti Sztálinnal. "...Russen, Stalin [a gépelt szövegben áthúzva, és kézzel alája írva: ¯Lenin ] und die anderen..." 10
Ha Lenin már 1916 február elején Zürichben volt (ami igencsak kétséges), akkor is legfeljebb egy bõ évet tölthetett a dadaisták közelében. A kabaré megalapításában, az alapítók azt megelõzõ tevékenységében, például Ball jól dokumentált müncheni munkájában, Kandinszkijjal, Wedekinddel és Huelsenbeckkel való barátságában, Emmy Hennings kabarészínésznõi pályájában, Arp párizsi kapcsolataiban (pl. Picasso körével) és Sophie Taeuberrel meg a van Rees házaspárral már Svájcban folytatott absztrakt kísérleteiben, továbbá Tzara és Janco romániai lapalapításában (Simbolul) és Marinettiékkel folytatott levelezésében, vagyis a dada valódi, közvetlen elõzményeiben bizonyosan semmiféle része nem volt. E kapcsolatokban és tevékenységekben azonban bõségesen megvolt a dada elindításához szükséges szellemi potenciál és szándék (ami ugyanakkor Leninben oly nyilvánvalóan nem volt meg), semmi szükség tehát egy külsõdleges "elsõ mozgató" feltételezésére.
Másfelõl az elsõ év során még egyáltalán nem alakult ki a dadának az az arculata, amelyet ma tulajdonítunk neki. A kabaré elsõsorban az absztrakt mûvészet propagálását tûzte célul (amit Lenin, mint Nougez is idézetekkel bizonyítja, gyûlölt), és eredményeinek adaptálását például az irodalomba, ekkor még jórészt az olasz futuristák vívmányai alapján. Antimûvészetrõl, az ellentmondás és a rombolás kultuszáról még nem sok szó esett. Lenin távozása idején épp egy modern mûvészeti galériát alapítanak, ahol ismeretterjesztõ elõadásokat és tárlatvezetéseket tartanak majd. Hugo Ball a domináns személy, akinek felfogása Kandinszkij Gesamtkunstwerk-elméletét követi, s ebben a mûvész társadalmi hivatásának is fontos szerep jut. Zürichben a bevadulás csak 1918-ban, Picabia látogatásával és Dr. Walter Serner ezt követõ térnyerésével kezdõdik. És ha a zürichi dada elindításához Lenin kellett, vajon ki indította el szinte ugyanabban az idõben, vagy még korábban, a világ más tájain Duchamp, Picabia, Arthur Cravan, Robert Albert-Birot vagy Jacques Vaché (és még sokan mások) szinte vegytisztán dadaista tevékenységét, amelybõl épp csak a név, a "dada" hiányzott? Röviden: Leninnek a dada teljes spektrumából térben és idõben rendkívül csekély szelethez lehetett volna csak köze, s éppily kevésrõl lehetett volna tudomása.
Legyünk toleránsak, amennyire ember toleráns lehet. Ajándékozzuk Nougez-nek a négyes mátrix legjobb helyét: feltételezzük, hogy nem hülye, csak kitalált valami jópofát, és másokkal is meg akarja osztani az örömét. Vagyis nem hisz abban, amit mond, de jó szándékkal tódít; nem akar becsapni, csak szórakoztatni. Ez egészen eddig, a nyolcadik fejezet végéig rendben van, noha helyenként még játéknak is túlságosan gyenge lábakon áll a konstrukció. Innentõl kezdve azonban a forradalom, a polgárháború és a NEP eseményeinek "dada" interpretációja következik.
Hát nem. Ártatlan, megtévesztett embermilliók kínhalálával nem lehet szórakozni. Ez nem interpretáció tárgya, különösen nem "vicces" interpretációé. Oké, tudom, hogy a morál centrális meg teleologikus fogalom, amin a posztmodern lazán túllép. Hát akkor ne hívjuk morálnak, hívjuk mondjuk antropológiai tisztességnek. Ebben olyasmik foglaltatnak, hogy nem szeretjük a pedofileket, a hullagyalázókat, meg a cinikus tömeggyilkosokat, mert ezek nem ember alkotta elveket, hanem biológiai létezésünkbe kódolt törvényeket sértenek, s e törvénysértések kisebb-nagyobb mértékben a faj biológiai létét veszélyeztetik. De minek is magyarázok ilyeneket.
Persze, a dada, ha már politikai irányzatokhoz kell kötni, inkább bal, mint jobboldali, és inkább radikális, mint mérsékelt. De inkább anarchista, mint bolsevik. S lám, e tekintetben nem Nougez az elsõ (legyünk finomak) félreértõ. Az amúgy sokak által okosnak tartott Herbert Readnél például egy ilyen mondatot olvashatunk: "A dadaisták inkább anarchistáknak, mint szocialistáknak mutatkoztak, sõt nem egy esetben a fasizmus elõfutárai is voltak." 11 Különösen a "sõt" mély értelmû. Johannes Baader Oberdada, mint a Führer elõfutára! Az udvari bolond, mint az inkvizítor mintaképe! Ezzel az erõvel Chaplint is lefasisztázhatnánk, már csak a bajusz miatt is. Hogyan lehet a kollektivista eszmék (bármelyik!) nevében elkövetett rémtetteket e szélsõségesen, romantikusan individualista mûvészközösség nyakába varrni? Hogyan lehet a hullahegyekkel okozati viszonyba állítani ezt a kis csoportot, amelyet a háború gyûlölete sodort együvé? Ez nem fikció. Ez hazugság.
A radikális (pl. bolsevik) politikus és a radikális (pl. dada) mûvész között abban ragadható meg a különbség, hogy elõbbi ideális célképzetéhez cinikusan választ eszközöket, azaz megváltja õ az emberiséget, ha beledöglik is (az emberiség). A mûvész viszont éppen fordítva gondolkodik, neki a totális cinizmus az elérhetetlen ideája. A világvége, a totális entrópia elõérzete foglalkoztatja, és nem holmi új világ eljövetele. A dada forrása bizonyos tekintetben ugyanaz, mint a bolsevizmusé. A világtörténelem elsõ igazi modern háborúja elodázhatatlanná tette a minden érték átértékelését, mivel (például háborús propaganda formájában) minden értéket korrumpált. A dada, amely titokban megtart némely humanista, sõt romantikus elemeket, folyvást a tátongó szakadékra figyelmeztet. A bolsevizmus pedig belelök, annak reményében, hogy valami jobb helyre esünk. Ezt nem lehet összetéveszteni.

Fordította Szigeti László
Balassi Kiadó - BAE Tartóshullám
Budapest, 1998
127 oldal, 800 Ft
 

Jegyzetek

1 "Végjáték. A dadaista Lenin" In: Sebõk Zoltán: Életjátékok. Kortárs Kiadó, 1994. 38-44. o.
2 Die Flucht aus der Zeit. Magyarul részletek: "Menekülés az idõbõl" Átváltozások , 1996, hetedik szám, 9-27. o. Leninrõl: 27. o.
3 Vö. Richard Ellmann: James Joyce . Oxford University Press, 1982. (2. kiad.) 409. o.
4 Történetesen a Spiegelgasse emléktábláján így áll: 1916. február 21-tõl 1917. április 2-ig.
5 Átváltozások, 9. o. Vitéz Ildikó fordítása.
6 Pl. Michel Sanouillet szerk.: 391. Revue publié de 1917 … 1924 par Francis Picabia. Le Terrain Vague, Paris, 1960. 136. o.; Uõ: Dada … Paris . Centre de XX. siecle, Nice, 1980. 595. o. Az igazsághoz tartozik hogy az utóbbi, a kis lapszéli (alighanem Tzarát ábrázoló) rajzokkal nem "kétségtelen hitelû": esetleg André Bretontól is származhat, de Lenintõl semmiképp.
7 Vö. Tristan Tzara: "Zürichi krónika". Magyarul l. Átváltozások , 1996, hetedik szám, 29-34. o., a szóban forgó eseményrõl: 32. o.
8 Ráadásul valójában csak öt: Arp, Ball, Janco, Huelsenbeck, Tzara. A hatodik Emmy Hennings volna, de maga Ball is azt írja: "Öten vagyunk barátok..." (id. mû, 14. o.)
9 Id. mû, 43. o.
10 Arp-Huelsenbeck: Dada in Zürich. Bildchronik der Gründer. Saussochi Verlag, 1966. (számozás nélküli oldal)
11 Herbert Read: A modern festészet. Corvina, 1965. 112-113. o.


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/