SOMOS RÓBERT

MEGPERZSELT BETÛK
Rugási Gyula: Epheszoszi történet

Alig egy évre rá, hogy Rugási Gyula mintegy három és félszáz oldalas könyvvel jelentkezett (Örök romok) , most újabb tanulmánykötete látott napvilágot. Mindez egyértelmûen jelzi, az utóbbi évek intenzív kutatásai bõ termést hoztak. Rugási tematikus szempontból meglehetõsen széles skálán mozog; az újszövetségi történelem, irodalomtörténet és teológia, a zsidó hellenisztikus irodalom, a talmudi és rabbinikus anyag, a gnózis különbözõ irányzatai és a patrisztika, azaz az egyházatyák teológiai munkássága mind olyan területek számára, melyeken nagy anyagismerettel, biztonsággal mozog.

A címadó "Epheszoszi történet" az Apostolok cselekedetei 19. fejezetének mágiával kapcsolatos eseményeit értelmezi, "A falak és a könyv" címû tanulmány az Epheszosziakhoz írt páli levél 1,9-10 részének Krisztus-hálaadását vizsgálja, a "Simon mágus" a pénzért pneumatikus hatalmat vásárolni kívánó szamaritánus portréját nyújtja, az "Egyiptomi ajándék" a korai, patrisztikus keresztény teológia és a görög filozófia viszonyát vizsgálja, a "Valentinosz és az alexandriai gnózis" címû dolgozat átfogó bemutatása a szóban forgó irányzatnak, míg a záró tanulmány, "Melkicedek királysága" a Genezis 14,18-20 részének ókori értelmezésérõl szól.

Van valami szokatlan, elsõ olvasásra meglepõ abban, ahogy Rugási anyagához nyúl. Láthatóan túl kíván lépni azon a szûk szaktudományos megközelítésmódon, amely abból indul ki, hogy minden apró problémának létjogosultsága van, mindent vizsgálni kell, hisz egy tudomány esetében gyakran a jelentéktelennek látszó eredménynek is beláthatatlan hozadéka lehet. E szaktudományos megközelítés persze legtöbbször minden módszertani reflexió nélkül is érvényesülhet, érvényesül is, s teszi áttekinthetetlen anyaggá a szekunderirodalmat. Ezzel szemben Rugási a felvetett kérdések kapcsán egyrészt a szintetikus megközelítést érvényesíti, tehát egy átfogó képet is sugallni kíván, másrészt aktuális jelentést akar adni mondandójának, harmadrészt egyszerûen az értelmezés közegében él, látható élvezettel feledkezik bele a források felvetette interpretációs lehetõségek sokféleségébe. Ugyanakkor megfelelõ mértéktartás is érvényesül e megközelítés során; a szerzõ nem él oly üres és inadekvát hermeneutikával, amely parazita módon egy posztmodern szósszal önti le a patrisztikus anyagot s újszerû köntösbe öltöztetve mond ki régtõl tudott igazságokat vagy épp hozakodik elõ képtelenségekkel. Itt is érvényesül a régi maxima; a szolid anyagismeret teremthet csak megfelelõ kiindulópontot.

Felvetõdik a kérdés, hogyan érvényesül immár konkrétabb formában Rugási megközelítése. Az egyik lényeges pont ebben az összefüggésben talán az lehet, hogy a szerzõ eljárása nem az, hogy fölvet egy kérdést, egy szaktudományos problémát, majd megoldja azt. A szaktudományos, analitikus jellegû, és bizonyos értelemben iskolás karakterû problémacentrikus megközelítési mód helyett azt látjuk nála, hogy kiindul egy szövegbõl, egy eseménybõl vagy egy képbõl, s annak jelentését igyekszik kibontani. Ez az irányultság természetesen a témák különbözõsége folytán nem mindig egyforma módon és mértékben érvényesül. Úgy tûnik, hogy például a "Simon mágus" tanulmány vagy a "Valentinosz és az alexandriai gnózis" dolgozat vonalvezetése a hagyományosabb kérdésfelvetésekhez közelebb áll, amennyiben egy-egy meghatározott személy tanításának a források gyér volta miatt számos nehzségekkel járó rekonstrukciója a fõ cél. Az "Egyiptomi ajándék" ezzel szemben egy fogalom - a 'keresztény filozófia' - értelmének létjogosultságára vonatkozó kérdést fejtegeti, ami természetesen más irányulást von maga után.

Ha közösnek találjuk a tanulmányok kiindulását abban, hogy egy szövegszelet, egy kép, egy esemény teszi élményszerûvé, valóságossá a késõbbiekben megteendõ út kiindulópontját, akkor valami hasonlót tapasztalunk a tanulmányok lezárása esetén is; itt is egy képre, egy utalásra, egy jelentõségteljes esemény megidézésére hárul a feladat, hogy helyettesítse egy hideg objektivisztikus szemléletmódból következõ száraz konklúzió levonásának feladatát. Példaként álljon itt a bevezetõ tanulmány zárása: "Különös, hogy ez az önmagába roskadó múlt a hajdani polgár, Démétriosz orákulumszerû szavait visszhangozza változatlanul; másfajta beszéd nem hatolhat falain kívülre, s nem is juthat be azokon. Zárt határain belül a veszély felismerésének pillanatában mintha végérvényesen megállt volna az idõ, jelezvén, hogy az epheszoszi Artemisz kultusza mögött megbúvó hatalmas numen a lángok martalékává vált világot végképp sorsára hagyta." (11. o.) A második tanulmány végén J. L. Borges A fal és a könyvek címû esszéjének víziója kapcsolódik össze egy európai történeti-vízióval, a "Simon mágus" tanulmány vége a Quo vadis egy jelenetét idézi. Az "Egyiptomi ajándék" Rabbi Alexander talmudi traktátusából vett idézettel, a Valentinosz-tanulmány a Jelenések könyve egyik próféciájával zárul. Ezekkel a stilisztikai fordulatokkal Rugási továbbgondolkodásra, illetve szemlélõdésre ösztönöz ahelyett, hogy az olvasó helyett levonja a kötelezõ, partikuláris tanulságot. Ez a szûkebb szaktudományok gyakorlatából jószerivel ismeretlen eljárás természetesen az olvasó vérmérsékletétõl függetlenül találkozhat egyetértéssel és ellenérzéssel is. Mindenesetre nem arról van szó, mintha valamiféle meghatározatlan, szétfolyó és határozatlan lebegésben oldódna fel a mondanivaló. Épp ellenkezõleg! Rugási felfogása, értékrendszere meglehetõsen egységes. Kereszténységen mindenekelõtt az apostoli kor és a következõ évszázadok apostoli tanításain alapuló eszmerendszert érti. Nincs nagy bizodalma sem a görög filozófiai elgondolások krisztianizálását illetõen, sem a skolasztikus és neoskolasztikus racionalizmus irányában. Sõt odáig megy, hogy a "keresztény gnózis" fogalmát "teljességgel értelmetlennek" minõsíti azon az alapon, hogy a gnózis nem ismeri el Jézus Krisztusnak az újszövetségi Szentírásban rögzített szerepét (112. o.).

Úgy vélem, ezeken a pontokon a szerzõ álláspontjától némileg eltérõ megközelítésnek is lehet létjogosultsága. Rugási hajlamos egymás mellett álló tömbökként felfogni a kereszténységet, gnózist és filozófiát, melyek érvényességi kritériumaként történeti szempontot vesz fel - mely a korai keresztény apologetikai irodalomból is ismert -; mintegy a kereszténység fönnmaradása fölényt jelent a gnózissal vagy a filozófiával szemben. A gnózisról alkotott kép fõ metaforája az álarc-hasonlat; eszerint a gnózis mintegy álarcként simul a kereszténységhez, de voltaképpen idegen tõle. Ez az interpretáció mindenekelõtt parazitának tekinti a gnózist, megszemélyesítvén azt olyannak, melynek eredeti szándékai is kétesek. Simon mágus a simónia vétkével jellemeztetik, de a többi gnosztikus sem jár jobban. Ennek a megközelítésnek természetesen megvan a maga alapja. Simon mágusról mégiscsak az a legfontosabb adatunk, hogy pénzt kívánt adni emberfölötti képességért. Valentinosz és követõi úgy jelennek meg a forrásokban, mint akik tagjai a nagyegyháznak, ugyanakkor saját privát belsõ kört képeznek ezen belül, s a többieket tökéletleneknek tekintik. Nem biztos azonban, hogy ez utóbbi ténynek tisztán praktikus magyarázata van; nyilván voltak olyan gnosztikusok is, akik õszinte tagjai voltak ennek a nagyegyháznak, s legfeljebb abban különböztek a többi hívõtõl, hogy egy magasabbrendû tudásra törekedtek, s esetleg az eretnekség vétkébe estek, amennyiben megkérdõjelezték, tagadták vagy relativizálták Jézus Krisztus földi pályafutását és halálát. Az a kép, ami például Hérakleónról rajzolódik ki az órigenészi János-evangélium hoz írt kommentárból, egy tudós gnosztikus alakját mutatja. S ha már itt tartunk, valószínûtlennek tûnik Rugási azon interpretációja, miszerint "...minden bizonnyal Hérakleón eredeti mûvének elementáris hatása is oka (lehetett) annak, hogy a János evangéliuma - köszönhetõen a gnosztikusokéval sok tekintetben megegyezõ frazeológiájának (s itt nyilván tudatos módszertani ¯fogásról van szó) - voltaképpen mindmáig úgy él a köztudatban, mint valamiféle ¯gnosztikus elemekkel teleszõtt mû." (139. o.) A János-evangélium modern kutatása nyilvánvalóan nem indulhatott ki Hérakleónból, inkább arról van szó, hogy egyszerûen a János-evangélium azáltal, hogy Jézus Krisztus isteni voltát erõsebben hangsúlyozza a szinoptikusoknál, s a kozmosz egészére rávetíti azt a tudatlanságot, mely nem képes megérteni, befogadni a transzcendens Logoszt, ténylegesen is egyik fontos alapmûvévé vált a gnosztikus spekulációknak, ahogy az alexandriai teológiának is. Talán itt is arról van szó, hogy a tényleg erõsen megvonandó kontúrok nem minden esetre alkalmazhatók, annak ellenére, hogy találónak tarthatjuk Rugási azon megfogalmazását, miszerint a gnózis sorsa a kinyilatkoztatás és a filozófia közötti ideológiai senkiföldjén teljesedik be (152.).

A szent szövegek esetében hasonlóképpen ezek monolitását állítja elõtérbe a szerzõ. A "pléróma" (teljesség) fogalma kapcsán kifejti ennek összefüggését a kenószisszal (kiüresítés) és szoros kapcsolatát Jézus Krisztus személyével, mindenekelõtt emberi aspektusával. Szépen mutatja ki, mennyire más a "pléróma" fogalmának szentírási jelentése, mint a gnózisban, ahol mindenekelõtt a testtõl független, azzal ellenségesen szembenálló szellemi világra vonatkozik a kifejezés értelme. A következõ megfogalmazás azonban túlzás: "Nem lehet véletlen, hogy az újszövetségi iratok - habár az egész mediterránumot elárasztó gnosztikus irányzatok igazából csak a II. század derekán ütötték fel a fejüket - már jó elõre, szinte próféciaszerûen minden, a Plérómát érintõ eljövendõ kérdést illetõen lezárják a határokat valamennyi heterodox zsidó és keresztény, valamint gnosztikus szellemi áramlat ellenében." (26. o.) Nos, a pléróma kérdése Rugási szerint is szorosan összefügg a paruszia, Krisztus újboli eljövetele problémakörével, ezzel kapcsolatban pedig õ is elismeri, hogy "... a nagyegyház kezdetben a mielõbbi paruszia... iránti eszkatologikus reménységet táplálta, majd pedig józan módon megpróbált berendezkedni 'evilágban'..." (114. o.) Ha ez a változás tényleg lezajlott és a szent szövegekben manifesztálódott, akkor a közeli parusziavárás aligha "zárhatta el a határokat valamennyi heterodox zsidó és keresztény, valamint gnosztikus szellemi áramlat ellenében." Épp e változás miatt igenis a paruszia kapcsán a plérómával összefüggésben jelentkeztek a legkülönfélébb eretnek irányzatok.

Véleményem szerint a "keresztény filozófia" kapcsán finomítható Rugási felfogása. Abban teljesen igaza van, hogy a görög filozófia és a kereszténység párbeszéde elsõsorban egymás melletti elbeszélés. "A keresztény tanítás legfontosabb alapelemei - a Fiú-Ige (Hüiosz-Logosz) testet öltése, emberré válása, megváltó kereszthalála, végül pedig feltámadása és megdicsõült visszatérése az Atyához - a görög filozófiai hagyomány alapján egyszerûen értelmezhetetlen..." (88. o.) Ezt ugyan a II. század végéig tartó periódusra tartja érvényesnek Rugási, ám leírása szerint a késõbbiekben sem változik meg a helyzet. Így azután - úgy tûnik - álláspontja megegyezik Heidegger általa is idézett Einführung in die Metaphysik felfogásával, mely szerint "... a ¯keresztény filozófia fából vaskarika és félreértés. Gondolkodva kérdezõn persze földolgozhatjuk a magunk számára a keresztény tapasztalat, azaz a hit világát. Ez a teológia. Hogy a teológia nyerhet valamit, ha a filozófia segítségével úgymond felfrissítik, vagy netán fölváltják vele, ily módon a kor ízlésének megfelelõbbé tegyék, erre a kártékony gondolatra viszont csak olyan korok jutnak, melyek nem hisznek többé a teológia feladatának igazi nagyságában. Az eredeti keresztény hit számára a filozófia bolondság." (M. Heidegger: Bevezetés a metafizikába, 87. o. - Vajda Mihály fordítása.) A teológia ugyanakkor - Heidegger más mûveibõl tudjuk - a német filozófus szemében tudomány volt. Ezzel szemben Rugási szerint a teológia nagyjából az apostolok tanításának kvintesszenciája, az apostoli hagyomány, és nem tudomány, a theologia, mint Istenrõl szóló beszéd, illetve tételek összesége. Véleményem szerint az alexandriai teológia alapvetõ tette épp az volt, hogy a tudományos értelemben vett teológiát létrehozta. A teológia episztémé-karaktere miatt válhatott a magaskultúra részévé. A missziós keresztény vallás önértelmezése egyszerûen a magaskultúra területére is ki kellett, hogy terjeszkedjen. Ez ugyanolyan része a világban való berendezkedésnek, mint az erõs egyházi szervezeti struktúrák kialakítása. Nyilvánvaló, hogy ez volt az igazi "egyiptomi ajándék", melynek persze ára volt; a patrisztikus teológia - helyenként eretnekségbe hajló - szoros kötõdése a platonizmushoz, a középkorié az arisztoteliánus bölcselethez. Tehát a "teológia" fogalmának analitikusabb vizsgálata differenciáltabb eredményeket hozhatott volna e tanulmány esetében.

Rugási odáig megy, hogy azt állítja, miszerint "... nem az a fõ kérdés, hogy milyen módon integrálta a kereszténység a görög filozófiát, hanem inkább az, hogy miként talált menedéket magának a hellén bölcselet a philosophia christiana védõbástyáin belül". (107. o.) Eltekintve attól, hogy nehéz megmondani, mi a fõ kérdés, ez a megfogalmazás mégiscsak furcsa. Ki elõl talált menedéket a görög filozófia? Ha már megszemélyesítjük, azt kell mondanunk, hogy épp a kereszténység elõl. Ezt a szerzõ nem említi. Ugyanakkor a görög filozófia sorsa nem az, amit Ágoston a görög istenek sorsának tart, az örök feledés, mert mindig továbbél. Lehet, hogy csak optikai csalódás, de mintha Rugási az eredeti kereszténységnek már az antikvitásban általa elkezdõdöttnek tekintett felhigulását a filozófiának a kereszténység védõbástyája mögé való kerülésére vezetné vissza, holott itt nyilván egy soktényezõs átstrukturálódásról van szó.

A föntebbi kritikai megjegyzések annak fenntartása mellett fogalmazódtak meg, hogy az Epheszoszi történet értékes könyv. Voltaképp a róla szólni kívánónak be kell ismernie, nem minden tanulmány témájában kompetens. Külön erénye a munkának, hogy nagyon gondosan ügyel a latin és görög nevek, szavak átírásának következetességére. Egyáltalán, ilyen tömegû idegen név, szó, mûcím, fordítási részlet esetén ritka az ilyen kevés hibát tartalmazó mû.

Latin Betûk Alapítvány
Debrecen, 1998
215 oldal, 1200 Ft


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/