VARGA VIRÁG

[Lapozz a tizedikrõl...]

Lapozz a tizedikrõl a harmincharmadik oldalra,
mint az amerikai kalandjátékokban, triviális és váratlan
a folytatás. Még szólnod sem kell, a közlés fonalát
elvitte a cica, vagy te nyelted be, ha vakbélgyulladást
kapsz tõle, peched van. Ügynököd vagyok, majd én
elkészítem bevallásod, hogy mennyit adóztál ez évben
a szerelemnek: te vagy X, õ változóban, egyenlõtlen
matekpélda, veszteséges vállalkozás, az Indoklás
rovatba majd azt írjuk, hogy biztos nem a Mérleg
jegyében született. Csendespihenõt tartasz, kelt tésztát
ragasztok a csengõ alá, meghámozom és karikára
vágom a telefonzsinórt, máskor zavarjanak barátaink,
párhuzamos a sorsunk, a végtelenben összetartanak.
Nézd, már csak én vagyok hozzád nagyon közel,
mint szerencsétlenül duplikált figura a képernyõn,
kettõ vagy semmi. Elzárom utánad a túlöntözött
gázrózsát, ha menekülni próbálsz, figyelmeztetlek,
hogy a kerítésnek két sor foga nõtt, mint a Karib-tengeri
tigriscápáknak. Tessék: itt van egy bélyeg, legyél inkább
szenvedélyes gyûjtõ, aki különlegességekre utazik,
bámuljuk a szomszédos tûzfalat, mozizzunk együtt,
a média szabaddá tesz, még távirányító sem kell,
és csatornát váltunk, tudok egy páratlan percepciós
mutatványt, hogy lesz Mickey egérbõl Czóbel Minka,
hallga, vegyjelek karamboloznak idegpályákon.
Lapozz a harmincharmadikról a tizedik oldalra,
visszafelé fogunk olvasni ezentúl, találgassák most õk,
hányadán állunk, mint ruhatári bilétán, egy híján száz
vagy hatvanhat. Rajzolj föl egy számegyenest és
fordítsd fejtetõre, ebben az idõrendben fogok élni,
amit eddig beszívtam, elég kifújni a cigifüstöt.
 
 

Lisszabon

Mégis Lisszabon volt a legszebb,
katedrálisok gyertyatartói,
nyomornegyede Alfama, egymáshoz
tapasztott kis házak, mint félig megtelt polc,
ha egyet kihúzol, a többi összedõl.
Ezt most Budapesten írom, Budapesten,
mi másnak Buda, Pest, Nagytétény
és Pestszentlõrinc, és azzal szórakozom,
hogy szerelmi emlékjelekbõl,
gyerekjátékokból és képeslapokból
megvarrjak egy olyan szöveget,
amely maga lenne Lisszabon.
De kitér elõlem a szó, atléta-lábbal
kicselez, hülye cserfes kis csitri,
nem épp varrodai alapanyag,
amirõl akar, arról beszél:
idõzített bombáról a kapualjban,
a nejlonzacskóban,
a családi ebédnél torta helyett,
katonai megszállásról a Perzsa-öbölben,
megszállottakról, kiket démon szállt
vagy munkakedv;
kommunista nagyapámról,
ki Szibériából gyalog hazajött,
túlélésre õ tanít most engem,
hallom, csontkarói kolompolnak
a szélben. S még mindig
be nem áll a szája,
néha úgy hadar, nem értem,
ellenem szól, a szerelemrõl
pofáz, s nyelvéhez még
a nevemet is lenyúlta.


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/