VARGA VIRÁG
[Lapozz a tizedikrõl...]
Lapozz a tizedikrõl a harmincharmadik
oldalra,
mint az amerikai kalandjátékokban,
triviális és váratlan
a folytatás. Még szólnod
sem kell, a közlés fonalát
elvitte a cica, vagy te nyelted be,
ha vakbélgyulladást
kapsz tõle, peched van. Ügynököd
vagyok, majd én
elkészítem bevallásod,
hogy mennyit adóztál ez évben
a szerelemnek: te vagy X, õ változóban,
egyenlõtlen
matekpélda, veszteséges
vállalkozás, az Indoklás
rovatba majd azt írjuk, hogy
biztos nem a Mérleg
jegyében született. Csendespihenõt
tartasz, kelt tésztát
ragasztok a csengõ alá,
meghámozom és karikára
vágom a telefonzsinórt,
máskor zavarjanak barátaink,
párhuzamos a sorsunk, a végtelenben
összetartanak.
Nézd, már csak én
vagyok hozzád nagyon közel,
mint szerencsétlenül duplikált
figura a képernyõn,
kettõ vagy semmi. Elzárom
utánad a túlöntözött
gázrózsát, ha menekülni
próbálsz, figyelmeztetlek,
hogy a kerítésnek két
sor foga nõtt, mint a Karib-tengeri
tigriscápáknak. Tessék:
itt van egy bélyeg, legyél inkább
szenvedélyes gyûjtõ,
aki különlegességekre utazik,
bámuljuk a szomszédos
tûzfalat, mozizzunk együtt,
a média szabaddá tesz,
még távirányító sem kell,
és csatornát váltunk,
tudok egy páratlan percepciós
mutatványt, hogy lesz Mickey
egérbõl Czóbel Minka,
hallga, vegyjelek karamboloznak idegpályákon.
Lapozz a harmincharmadikról a
tizedik oldalra,
visszafelé fogunk olvasni ezentúl,
találgassák most õk,
hányadán állunk,
mint ruhatári bilétán, egy híján száz
vagy hatvanhat. Rajzolj föl egy
számegyenest és
fordítsd fejtetõre, ebben
az idõrendben fogok élni,
amit eddig beszívtam, elég
kifújni a cigifüstöt.
Lisszabon
Mégis Lisszabon volt a legszebb,
katedrálisok gyertyatartói,
nyomornegyede Alfama, egymáshoz
tapasztott kis házak, mint félig
megtelt polc,
ha egyet kihúzol, a többi
összedõl.
Ezt most Budapesten írom, Budapesten,
mi másnak Buda, Pest, Nagytétény
és Pestszentlõrinc, és
azzal szórakozom,
hogy szerelmi emlékjelekbõl,
gyerekjátékokból
és képeslapokból
megvarrjak egy olyan szöveget,
amely maga lenne Lisszabon.
De kitér elõlem a szó,
atléta-lábbal
kicselez, hülye cserfes kis csitri,
nem épp varrodai alapanyag,
amirõl akar, arról beszél:
idõzített bombáról
a kapualjban,
a nejlonzacskóban,
a családi ebédnél
torta helyett,
katonai megszállásról
a Perzsa-öbölben,
megszállottakról, kiket
démon szállt
vagy munkakedv;
kommunista nagyapámról,
ki Szibériából
gyalog hazajött,
túlélésre õ
tanít most engem,
hallom, csontkarói kolompolnak
a szélben. S még mindig
be nem áll a szája,
néha úgy hadar, nem értem,
ellenem szól, a szerelemrõl
pofáz, s nyelvéhez még
a nevemet is lenyúlta.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/