lunkért, fél nyolc lesz öt
perc múlva, ez az ötödik söröm, Gyuri fél
nyolcra ígérte magát, úgyhogy negyed óra
múlva már biztosan itt lesz, Gyuri mindig késik pár
percet, azt mondja, a pontosság a királyok udvariassága
és õ nem király, nem is akar király lenni,
várom Gyurit, mert nem szeretek egyedül lenni, de hát
ki szeret egyedül lenni, ráadásul itt rengetegen vannak,
és sok ember között egyedül lenni még sokkal
rosszabb, mint egyedül egyedül lenni, ezért várom
Gyurit, de közben nem is várom, mert beszélni fog, amikor
én akarok beszélni, mert neki is biztos mondanivalója
van, azért jön, hogy meghallgassam, de én nem akarom
meghallgatni, mert nekem is van mondanivalóm és legszívesebben
csak én beszélnék és csak bólingatásokat
engedélyeznék neki, de õ beszélni fog, úgysem
bírja ki, hogy ne pofázzon,
a múltkor is elmesélte, hogy
ült a buszon és egy középkorú, jólöltözött
nõ odalépett hozzá és azt mondta neki, hogy
segítsen rajta, de Gyuri közölte vele, hogy nincs pénze,
ám ekkor a nõ mentegetõzni kezdett, hogy neki nem
is pénzre van szüksége, hanem egy férfira, mert
õ egy elvált asszony, aki éppen az óvodába
megy, anyák napi ünnepség lesz és annyira szégyelli,
hogy neki nincsen párja, mert minden anyuka mellett ott lesz egy
férj, egy szeretõ, egy barát, csak éppen õ
mellette nem lesz senki és õ ezt rettenetesen restellni fogja
és neki megérne kétezer forintot az, ha valaki, egy
férfi, elkísérné az anyák napi mûsorra,
amiben a kislánya is szerepelni fog, és Gyurinak megesett
a szíve ezen az asszonyon és elment vele az óvodába,
végighallgatta, ahogyan a gyerekek verseket mondanak, énekelnek
és végignézte, ahogy a szülõk nevetnek
és sírnak és büszkék és meghatottak,
de amikor vége volt az ünnepségnek, akkor a nõ
elköszönt tõle, Gyuri meg csak nézett, hogy akkor
most mi van, és meg is kérdezte a nõtõl, hogy
hát hol a pénzem, kedves anyuka, de a nõ csak csodálkozott,
hogy milyen pénzrõl beszél, és megkérte
Gyurit, hogy ne molesztálja õt, persze Gyuri, aki kurvára
bepöccenõs fajta, rögtön ordibálni kezdett
a nõvel, hogy te rohadék, szemét picsa, hol van a
kétezer forintom, amit ígértél, mindezt az
anyák napi szülõk és gyerekek elõtt, úgyhogy
elég nagy botrány lett, Gyuri meg is pofozta volna az asszonyt,
ott a kislánya elõtt, ha az óvó nénik
nem fenyegetõztek volna azzal, hogy kihívják a rendõrséget,
úgyhogy így bízzál
te is a nõkben, figyelmeztetett Gyuri akkor este, ugyanebben a kocsmában,
és én akkor úgy tettem, mintha hálás
lettem volna a figyelmeztetésért és a tanulságos
történetért, amit mesélt, pedig közben untam
az egészet, mert én akartam beszélni, nem is tudom,
hogy mirõl, csak beszélni szerettem volna, nem vele, hanem
csak így, hogy beszélni szerettem volna, például
arról, hogy itt van ez a nõ, ez a Judit, akivel már
csináltunk egy gyereket, egy szerelemgyereket, és úgy
is néz ki, olyan szép, mintha rajzoltattuk volna, de most
már két napja úgy beszélünk egymással,
hogy az félelmetes, én úgy hívom, hogy te elkényeztetett
dög, õ meg engem részeges senkinek hív, persze
tudom, hogy ez el fog múlni, mert hát szeretem ezt a cafatot,
de hát ha most csinálnánk még egy gyereket,
akkor az biztos gyûlöletgyerek lenne, ezt nem is akarom továbbgondolni,
a lényeg az, hogy ez a nõ nem mos, nem takarít, nem
fõz, ami engem csöppet sem zavar, de ha azt mutatom, hogy engem
ez nem zavar, hogy én ezt még szeretem is, hogy nekem imponál
ez az egész, mert soha nem akartam egy olyan nõt, aki fõz,
mos meg takarít, akkor engem ez a nõ nem fog férfinak
tartani és akkor mindennek vége, hát ezt igazán
nem akarom, úgyhogy mindig kiverem a balhét és kiabálok,
hogy nincs egy tiszta ingem, nincs egy vasalt gatyám, nincs mit
ennem, ez a lakás egy kupleráj, egy szemétdomb, egy
trágyahegy és akkor végre férfi vagyok,
mint ahogy most is férfi vagyok,
ahogy itt ülök a söröskorsó mögött,
fújom a cigifüstöt, nézem a nõket, de minden
nõrõl csak az az egy nõ jut eszembe, az én
nõm, aki nem mos, nem fõz, nem takarít, de imádok
a pici mellei között elaludni, ki kéne mennem hugyozni,
mert azért öt sör az öt sör, és az ember
nem víztorony, de nem megyek, inkább nem megyek, mert mi
van, ha pont most jön meg Gyuri, most, amikor én hugyozni vagyok,
szétnéz a kocsmában és azt mondja magában,
hogy na, ilyenek az én barátaim, megígérik,
hogy itt lesznek és dumálunk egy jót és közben
teljességgel leszarják a fejemet, fel se hívnak, hogy
nem tudnak eljönni, csak egyszerûen nem jönnek el, és
Gyuri megsértõdne és hazamenne, én meg az egészrõl
mit sem sejtve visszajönnék a budiból és nyolc
óra felé ugyanazt gondolnám Gyuriról, mint
amit Gyuri gondolt rólam fél nyolckor, amikor nem talált
a kocsmában és mindketten ugyanarra a következtetésre
jutnánk, hogy nemcsak a nõk megbízhatatlanok és
hûtlenek és gazok, de már a barátok is, és
sírnék, mert ha besörözök, akkor hajlamos
vagyok sírni, bõgök, mint egy állat,
tegnap is bõgtem, mert az egyik
barátom, a költõ, elmesélte ugyanitt, hogy õ
betegesen vonzódik a bogarakhoz, a rovarok az õ mindenei,
nem tud nélkülük élni, imádja õket,
de legjobban mind közül a csótányokat szereti,
mert a csótányok mindent túlélnek, nem lehet
õket elpusztítani, még az atomháborút
is túlélik, és ahogy magyarázta nekem a csótányok
hatalmas életerejét, hirtelen beugrott nekem egy kép,
már nem is hallottam mit beszél, különben is kibaszottul
untam az egészet, egész este a pókokról, a
tetvekrõl, a svábbogarakról meg a hangyákról
ugatott, szóval ez a kép teljesen bepörgetett, láttam
Szentes fõterét az atomháború után,
a szél kavarta a hamut, a port, a téglatörmeléket,
a csontszilánkokat, a húspépet, és akkor egyszer
csak megjelentek a csótányok, talán a föld alól,
és kurvára örültek, majd kibújtak a bõrükbõl,
azt kiabálták, hogy szabadság, eljött a mi idõnk,
és transzparenseket tartottak, amelyekre csótányul
volt fölírva, hogy Miénk a Föld, meg hogy Éljen
az Elsõ Szabad Csótány Világköztársaság,
csótányvirslit ettek, csótánysört ittak,
tisztára egy rendes kis csótánymájusegy fejlõdött
ki az atomromokon, és ami a legjobban fájt, hogy a földbe
szúrtak egy táblát, amire az volt felírva:
Üdvözöljuk Csótányszentes városában!,
hát ez már tényleg sok volt az én gyenge szívemnek,
és úgy elkezdtem bõgni, akár egy gyerek, a
költõ addigra már áttért a lárvák
természetének elemzésére, és azt hitte,
hogy a lárvák szomorúságán sírok,
pedig dehogy érdekeltek engem a lárvák, engem Szentes
érdekelt, mindig csak az érdekel, semmi más,
meg az, hogy jöhetne már Gyuri,
fél nyolc lesz öt perc múlva, igazán igyekezhetne
már, el szeretném mesélni neki az álmomat,
eddig csak egyszer meséltem el, Juditnak reggel, de Judit azt mondta,
hogy ez egy baromság, hogy én mindig baromságokat
álmodok, és hogy inkább arra figyeljek, hogy jól
adjam a cipõt a gyerekre, mert a bölcsödében múltkor
is szóltak neki a dadusok, hogy eldeformálódik a gyerek
lába, ha az apuka mindig fordítva adja rá a cipõt,
szóval azt álmodtam az éjszaka, hogy tök egyedül
piázok egy vidéki, talán falusi kiskocsmában,
olyan poharakba hozzák a piros hosszúlépéseket
elém, amilyenek a menzán voltak kisiskolás koromban,
és egyszer csak kiszúrok egy figurát, egy vén
faszit, aki az üres poharakat szedi, világoskék, mûanyag
zipzáros mackó van rajta, kétcsíkos mackóalsó,
mackófelsõ, nagyapámnak is van ilyen, és ahogy
nézem ezt a vénembert, rájövök, hogy ismerem,
senkit nem ismerek az egész kocsmában, idegen vagyok, de
ezt a komát ismerem, Kádár János az, semmi
kétség, és megkérem, hogy Jani bátyám,
üljön már le ide mellém, aztán beszélgessünk
már egy kicsit, hogy merre forog a világ, és a Kádár
elmesélte nekem, hogy a rendszerváltás után
leköltözött ebbe a faluba, magányosan él a
szerény nyugdíjából és kisegít
itt a kocsmában, pár kisfröccsért meg ingyen
Symphoniáért, itt mindenki szereti, és tényleg
olyan jóságos, sokat élt öregember külseje
van, de én mégis bepörgök, hogy hát Jani
bátyám, maga gyilkos, maga egy Haynau, egy hiéna,
sõt rosszabb a hiénánál, õ meg csak
leint, hogy ne forrófejûsködjek, ami volt, az történelmi
szükségszerûség volt, meg kellett tenni és
már nem is foglalkozik velem, szedi a poharakat tovább, egy
dekk lóg ki a szájából, mert tele van a keze,
engem meg ez a kioktatás annyira feldühít, hogy neki
akarok esni az öregnek, szét akarom verni a pofáját,
de a helybeliek lefognak, hogy mit képzelek én, hogy védtelen
öregembereket akarok verni, én meg üvöltöm,
hogy de ti nem tudjátok, hogy ki ez, hát ez egy hóhér,
basszátok meg, értsétek már meg, hogy ez egy
hóhér, hát nem láttátok az arcát
soha a tévében, õk meg nevetnek, hogy ebben a faluban
soha nem volt tévé, se rádió, úgyhogy
hagyjam békén a Jancsi bácsit, mert különben
nem kapok több hosszúlépést, úgyhogy én
megszégyenülve ültem vissza a helyemre és szarlelkûen
ébredtem, hogy még álmomban is inkább a piát
választottam, mint a történelmi igazságot, hát
igen, gyáva vagyok, rettenetesen gyáva, még álmomban
is gyáva vagyok, de hát nem születhet mindenki hõsnek,
mint például Gyuri, aki betörte az öklével
a Ofotért kirakatát, csak hogy megmutassa, hogy õ
nem gyáva, aztán mondtuk neki, hogy fusson el, mert a riasztó
be van kötve a rendõrségre, de õ nem félt,
ott maradt a kirakatnál, megvárta a villogó autót,
a zsaruk ráhajították hassal Zsigulijuk csomagtartójára,
hogy megmotozzák és megbilincseljék, Gyuri meg csak
annyit kérdezett a rendõrtõl, hogy mi van már,
Tidzséhúker, akkor bevágták az autóba,
de Gyuri még onnan is kiszólt hozzánk, hogy a reklám
után visszajövök, úgyhogy azóta mindenki
tudja Gyuriról, hogy nem gyáva, de én meg gyáva
vagyok, mi a faszt csináljak, gyáva vagyok, most is gyáva
vagyok, nem merek kimenni hugyozni, mert félek, hogy pont akkor
jön Gyuri, amikor én kint pisálok és akkor mi
lesz, pedig iszonyatosan kell már pössentenem, majd szétdurran
a hugyhólyagom, de nem megyek, mindenesetre megvan az a képességem,
hogy a gyávaságaimat el tudom adni bátorságnak,
be tudom magyarázni magamnak, hogy nem hugyozni nem gyávaság,
hanem egyenesen hõstett, mert én ellenállok a test
hatalmának, engem a saját testem nem tör meg, én
tulajdonképpen a lélek szabadságára akarom
felhívni a saját figyelmemet azzal, hogy nem megyek ki csövelni,
hogy nem dobok csak úgy egy jellót, és már
úgy kortyolom a sörömet, úgy fújom a füstöt,
hogy én a Lélek Szabadságának Apostola vagyok,
hogy körülöttem itt ez a sok ember, akik nem tudnak mást,
csak undorító testi vágyaikat szolgálni, önnön
testük lakájai, de én, én nem, mert én
felülkerekedek a testemen és nem megyek pisálni,
pedig ez már az ötödik
söröm, ha megjön Gyuri, akkor ezt is elmesélem neki,
ha hagyja, hogy én milyen bátran nem pisilek, meg azt is
elmondom neki, szerintem még nem meséltem, ha meg meséltem
se emlékszik rá, mert mindig csak magára figyel, pont
mint én, elmondom neki, hogy a mi házunkban, az elsõ
emeleten lakik egy beszélõ macska, ez nem vicc, tényleg
lakik nálunk egy beszélõ macska, pont az alattunk
lévõ lakásban él egy öregasszonnyal, és
egyszer már beszéltem is vele, délután érkeztem
haza, már egy kicsit be voltam borozva és csak az elsõ
emeletig mentem fel, próbáltam beleerõltetni a zárba
a kulcsot, de hát nem nagyon ment, mert ugye ez nem a mi ajtónk
volt, és egyszer csak kinyitotta az öregasszony az ajtót
és azt mondta, hogy maga kit keres, fiatalember, én meg durván
azt válaszoltam, hogy maga mit keres itt, az én lakásomban,
hol a nõm, mit csinált vele, mire õ kedvesen azt felelte,
hogy ön, fiatalember, egy emelettel feljebb lakik, és hívta
a macskáját, akit Csipesznek szólított, és
kioktatta, hogy Csipesz, kísérd fel a fiatalembert a lakásáig,
mert még új lakó és egy kicsit eltévedt,
és én éreztem, ahogy árad ki az ajtón
a kelkáposzta fõzelék isteni illata, miközben
a macska azt válaszolta a néninek, hogy természetesen,
aztán az egy emeletnyi lépcsõ alatt elmesélte
nekem a macska, hogy õk a nénivel kelkáposzta illaton
élnek, ezt a szagot eszik reggelire, ebédre, vacsorára,
meg hogy jó, ha tudom, hogy a macskák világtársadalmának
legnagyobb vallása a Kelkáposzta Illat Egyháza és
õ is ehhez a eklézsiához tartozik, én annyira
meg voltam lepõdve, hogy csak udvariaskodni tudtam vele, hogy én
meg református vagyok, hogy hát kálvinista, de egyben
a vallásszabadság híve, úgyhogy nekem semmi
bajom nincs azzal, ha a macskák is egyházakba tömörülnek,
ez így is van rendjén tulajdonképpen, mindenki higgyen
abban, amiben akar, de Csipesz nem hagyta, hogy végigmondjam, mert
rögtön a lényegre tért, hogy õ tudja, hogy
én író vagyok, mire én szerénykedni
kezdtem, hogy hát én csak úgy írogatok, nem
vagyok én igazi író, mire Csipesz azt mondta, hogy
õk ott a gyülekezetben nagyon szeretik az írásaimat,
szinte falják õket, csak hát egyetlen dolgot nem értenek,
mégpedig azt, hogy az én mûveimben miért nincsenek
pontok, azaz én miért nem írok mondatokat, hát,
mondom, erre nagyon egyszerû a felelet, miszerint én nem hiszek
a mondatokban, de kifejezhetném magamat úgy is, hogy a mondatok
nem hisznek bennem, vagy úgy, hogy nem hiszek a mondatoknak, esetleg
a mondatok nem hisznek nekem, de lehet az is, hogy azért érzem
a mondatokat hamisnak, mert valami egység érzését
keltik bennem, természetesen ez illúzió, mert nincs
egység, mert csak akkor lenne egység, ha lenne múlt
meg jövõ, de hát ezek nem léteznek, csak jelen
van, lángostészta-jelen, rágógumi-jelen, gitt-jelen,
fos-jelen, amelynek sosincs vége, soha nem volt eleje, csak cipeljük
magunkkal, mindig jelen van a jelen, lekoptathatatlan, de a mondat, puszta
létével és átkozott eleganciájával
azt állítja, hogy járhatunk múltban meg jövõben
meg sohasevoltban meg sohaseleszben, de ez nem így van, kedves Csipesz,
ez hazugság, a mondat a legnagyobb és legszebb szemfényvesztés,
amit az írók találtak ki, a beszéd, a történet,
a semminemtörténikélet csak csepeg egyik jelenbõl
a másik jelenbe, és két jelen pillanat között
nincsen semmi kapcsolat, ez a láncszemekként összekapcsolódó
pillanatok meséje egy nagy átvágás, blöff,
egyébként, tisztelt Csipesz lakótárs, én
azt szoktam mondani, hogy nálam nem meghalnak a mondatok, csak éppen
sztrájkolnak, éhségsztrájkolnak, aztán
amikor már majdnem éhen halnak, akkor benyomom a vénájukba
az infúziót, hogy végleg meg ne dögöljenek,
itt végre abbahagytam az okoskodást, mert az ajtónk
elé értünk, Csipesz nem akart elbúcsúzni,
úgyhogy meghívtam egy kávéra, kinyitottam az
ajtót, fõztem egy kávét, miközben Csipesz
barátságos hangon mesélni kezdte, hogy a Kelkáposzta
Illat Egyházára nézve mekkora szerencse, hogy éppen
ebbe a házba költöztem, mert nekik réges-régen
egy íróra lenne szükségük, ugyanis hiába
a legnagyobb macskavallás az övéké, nincsen még
Szent Könyvük, és ez sok visszaélésre és
erkölcstelenségre ad okot az egyházukon belül,
és azt hiszi, hogy én alkalmas lennék arra, hogy megírjam
a történetet, persze nem én találnám ki,
hanem hiteles szem-, fül- és persze orrtanúk elmondásai
alapján szerkeszteném egybe ezt a könyvet, melynek cselekménye
a Szent Káposztafej családjának történetével
indulna, aztán a Káposztafej megteremtené az elsõ
macskát, Tejfölösbajsz Kapitányt, a nemzetség-alapítót,
ezzel folytatódna és azzal záródna, hogy a
Szent Káposztafej magára hagyja a macskákat e világban,
hogy boldoguljanak, ahogy tudnak, nélküle, és csak a
kelkáposzta illatot hagyja maga után, ennyi lenne a történet
dióhéjban, mondta Csipesz, és még fizetni is
tudnának, mert nekik elég sok pénzt megérne,
ha végre lenne egy Szent Könyvük, de én nagyképûen
csak annyit feleltem, hogy gondolkozom a dolgon, pedig teljesen le voltam
égve, semmi melóm nem volt, de a hülye fejemmel nem
vállaltam el rögtön, pedig én lehettem volna a
macskák legnagyobb vallásának evangélistája,
persze még most sincs veszve a dolog, hiszen Csipesz az öregasszonnyal
még mindig ott lakik alattunk, csak le kéne mennem hozzájuk
és elvállalni a munkát,
Gyuritól meg is fogom kérdezni,
hogy õ mit tenne a helyemben, csak hát teljesen feleslegesen
fogom megkérdezni, mert Gyuri úgyis azt fogja válaszolni,
hogy ne vállaljam el, mert Gyuri utál dolgozni, és
ki fog oktatni, mint ahogy tette ezt már több ízben,
ugyanezen a helyen, hogy csak az nem hibázik, aki nem csinál
semmit, úgyhogy nem szabad semmit se csinálni, mert akkor
tuti, hogy nem baszunk el semmit, a Gyuri éppen ezért teljesen
tökéletesnek hiszi magát és tulajdonképpen
az is, mert akárhogy is nézzük a dolgokat, a Gyuri még
sohasem hibázott, igyekezhetne a Gyuri, mert öt perc múlva
fél nyolc, és már annyira kell vizelnem, hogy mindjárt
magam alá csinálok, de hát a lélek szabadsága,
ugye, hát az nem mindegy, sõt ez az egyetlen, ami nem mindegy,
na meg a rovarok, mondaná a költõ, és a fejemhez
vágna rögtön huszonhárom latin rovarnevet, elmesélné,
hogyan basznak a pókok vagy a szentjánosbogarak, vagy ahogy
az az erdélyi magyar srác mondaná, aki szintén
ugyanide jár, a zseblámpabogarak, ez az erdélyi srác
már ölt embert, nem készakarva, de ölt, és
kint volt Kolozsváron a téren, amikor a szekusok belelõttek
a tömegbe, a szeme elõtt lõtték fejbe a bátyját
és a szekusok mentõsöknek öltöztek és
a sebesülteket a kórházba szállították,
de aztán már a liftben lelõtték az összeset,
amikor elmesélte nekem ezeket a dolgokat, akkor bõgtem, kimentem
a budira és bõgtem, eláztattam a szememen vagy egy
fél tekercs vécépapírt, aztán visszajöttem
és röhögtem, mert a srác egy történetbe
kezdett bele, ami szintén Kolozsváron esett meg, egy festõ
barátjának a lakásán boroztak, amikor megérkezett
egy közös haverjuk, aki korán nõsült és
a fiú teljesen ki volt akadva, hogy õ meg akar halni, mert
nem tudja elviselni a feleségét, mert az egy undorító
állat, nem lehet vele beszélni, mert egy mocsok kurva, meg
különben is, és hogy õ öngyilkos akar lenni
és szerezzenek neki ciánt, mire a két barát
azt mondta, hogy három liter szilvapálinkáért
szereznek neki, jöjjön vissza másnap délelõtt,
és az ifjú férj vissza is jött, hozta a szilvapálinkát,
mert a szüleinek szeszgyára volt, a festõ pedig elkészítette
a ciánt, ami tulajdonképpen egy pici diólikõrbõl
és rengeteg tiszta szeszbõl volt összemixelve, a szeszgyárosok
antialkoholista fia lehúzott ebbõl a koktélból
egy fél litert, pár perc múlva elájult, a két
barát pedig jóízûen pálinkázott,
míg a kábult férj az ágyon aludta delíriumos
álmát, hovatovább azok ketten közben estére
annyira berúgtak, hogy kitalálták, berendezik a lakást
mennyországnak, fehér lepedõkkel fedték le
a falakat, gyertyákat gyújtottak és drótból
meg kartonpapírból szárnyakat konstruáltak
maguknak a fehér pizsamájuk hátára, úgyhogy
éjfélkor, amikor a haverjuk magához tért, már
teljes volt a mennyei hangulat és a festõ csak annyit mondott
a szeszgyáros fiának, amikor az kinyitotta szemeit, hogy
Isten hozott, fiam, mire az öngyilkosjelölt szívinfarktust
kapott, huszonnyolc éves volt és szívinfarktust kapott,
és a festõ meg a társa hiába szaladt már
pizsamában, szárnyakkal a sötét kolozsvári
utcákon, hogy telefonfülkét találjanak és
mentõt hívjanak, mert az ifjú férj közben
meghalt, s a mentõsök, amikor a mennyországnak berendezett
lakásba léptek és meglátták a kolozsvári
angyalokat, akkor megijedtek, sikítoztak és elszaladtak,
azt hitték, ez valami gyilkos szekta tanyája, úgyhogy
a két fiúra maradt, hogy barátjukat eltemessék,
kivitték a Házsongárdi temetõbe és jeltelen
sírba földelték el azt az embert, aki valószínûleg
a világon egyedülállóan, kétszer jutott
a mennyországba, úgyhogy én ezen a történeten
veszettül nevettem, mert ez egy vidám történet,
egy gyilkosság vidám története, és különben
is, mekkora dolog, ha valaki kétszer jut a mennyországba,
ezt a sztorit aztán késõbb
elmondtam a költõnek is, mert ez olyan költõi sztori,
de a költõ nem nevetett, csak annyit kérdezett, hogy
láttam-e az
Angyalok és rovarok
címû
filmet, mondtam, hogy igen, láttam, a Judittal, az Orbán
Viktorral meg a feleségével néztük ezt a filmet
a Szindbád moziban, meg is volt a film után a véleményem
Viktorról, hogy ilyen mocsokszar filmekre viszi a nõjét,
persze biztos Viktornak is megvolt a véleménye rólam,
hogy én ilyen elképzelhetetlenül Z-kategóriás
mozikra rángatom el a csajomat, úgyhogy azóta Viktorral
megvan a véleményünk egymásról, azt nem
tudom, hogy a két nõ mit gondolt egymásról,
mármint Judit és a Viktor nõje, de hát ez már
egy másik probléma, szóval a költõ azt
mondta nekem, hogy ebbõl a filmbõl jött rá, mármint
az
Angyalok és rovarok
ból, hogy az angyalok is rovarok,
és nagyon örült, hogy elmeséltem neki ezt a kolozsvári
történetet, mert végre hallott egy mesét, ami
az õ gyanúját látszik megerõsíteni,
mármint hogy az angyalok is rovarok, ennek a költõnek
egyébként egy-két évet adok és tuti,
hogy úgy jár, mint a Gregor Samsa, elbogarasodik egy pillanat
alatt, fél nyolc lesz öt perc múlva, igazán jöhetne
már Gyuri, kíváncsi vagyok, mit fog szólni
a Kádáros álmomra, mindenesetre inkább úgy
fogom elmesélni neki az egészet, hogy a végén
szarrá vertem a Jánost, kivertem belõle a lelket,
a kísértetet, ami állandóan bejárja
Európát, a kísértet pedig, miután kiszabadítottam
János bácsi testébõl, bevallotta nekem, hogy
õ tulajdonképpen nem is kommunista, hanem valójában
a Kelkáposzta Illat Egyházának pápája,
akkor te macska vagy, mondtam a kísértetnek, igen, válaszolta
szégyenlõsen a kísértet, macska vagyok, hát,
mondom, ez tényleg igazán nagyon vicces, hogy egy macska
járja be Európát, egy macskától vagyunk
begyulladva ennyire, ha ezt elmondanám Viktornak, biztos nem nevetne,
a költõ pedig csak annyit mondana, hogy tök mindegy, minden
tök mindegy, mert a macska is rovar, és szinte már látom
is, ahogy a költõ bebábozódik,
meg azután az is elképzelhetõ,
hogy Gyuri egyáltalán nem is fog jönni, lehet, hogy
ott ragadt a lovin, ZZ TOP-HONDO STAR, oda-vissza, befutóra, ezt
játssza, persze nem az igazi lovin, hanem a James Bondban, ahol
tévén követheti az eseményeket, élõben
közvetítik a futamokat, szegény Gyurinak már
az egész könyvtára ráment a lovira, legutóbb
egy ötkötetes Liviust tett fel ZZ TOP-ra, akit a szpíker
csak Zézétopnak hívott, kétszáz bála
lóherét veszek neked, zézétop, üvöltötte
félrészegen a Gyuri, miközben szemgolyói ráragadtak
a képernyõre, kétszáz bála lóherét,
ha ezt most megnyered, de zézétop baszta megnyerni a futamot,
az ötkötetes Livius pedig pár nap múlva gazdára
talált a Múzeum körúti Központi Antikváriumban,
igazán csak akkor döbbentem meg, amikor egyszer elmentem Gyurival
a James Bondba, tök jó hely egyébként, a falon
007-es ügynökök vannak, Roger Moore, Sean Connery, Pierce
Brosnan, ilyenek, egy kicsit drága, de én csak húsz
forintos tétekben játszottam, ennek ellenére Judit
megfenyegetett, hogy ha még egyszer beteszem a lábamat a
James Bondba, ha õ ezt megtudja, akkor elköltözik a gyerekkel,
nem tudod meg, válaszoltam, szóval Gyurival loviztunk, amikor
egyszer felfigyeltem egy nagyon szimpatikus lóra, megkérdeztem
Gyurit, hogy hívják, hát Csipesz, mondja, de hát
Csipesz nem ló, hanem macska, mondom, a többi se ló,
válaszolta Gyuri mély lenézéssel, van köztük
két disznó, három lúd és egy teve, a
többi meg játékmackó, aztán megkérdezte,
hogy nem akarok-e hazamenni megfürdetni a gyerekemet, itt csak feltartom
a sort, úgyhogy inkább hazaballagtam, nem akartam épp
akkor elõrukkolni neki a Kelkáposzta Illat Egyházának
történetével, különben is vesztésre
állt, nagyon vesztésre állt, mindig nagyon vesztésre
áll, az antikváriusok meg meghíztak azóta a
jóléttõl, bagóért veszik a Cicerókat,
a Hóman-Szekfûket meg mindent, ami csak egy történelem
szak folyamán felgyülemlik, másnap persze meglátogatott
Gyuri, és bocsánatot is kért tõlem, hogy olyan
durván nekem esett a James Bondban, de hát egyszerûen
nem tudom elviselni az amatõröket, mondta, semmi baj, válaszoltam,
tényleg meg kellett már fürdetni azt a gyereket, mert
már elég koszos volt, erre Gyuri elõállt a
nagy ötlettel, hogy mi lenne, ha vennénk egy lovat, hatalmas
biznic, és elõvette az április 30-i Expresszt és
felolvasta belõle: Magyar félvér 3 éves, sárga,
herélt eladó. Impozáns megjelenésû, magas,
sport és hobbicélra egyaránt alkalmas, rendkívül
barátságos, szelíd. I. ár: 240 E Ft., na mondom,
még csak ez hiányzik, itt lakunk 30 négyzetméteren
hárman, te albérletben, aztán lovat akarunk venni,
majd kikötjük itt az udvaron, aztán adunk neki frissen
hullott vakolatot enni, vagy ha megunja, akkor majd az ablakból
dobok neki egy kis zabot, az nem gond, szólt Gyuri, és egy
másik hirdetésre mutatott: Zab kétszer tisztított,
kitûnõ minõségû, bezsákolva, lótartás
megszûnése miatt egyben eladó. (13 ezer zsák,
kb. 500 mázsa.) I. ár: 490 E Ft., te nem vagy normális,
neked a maradék pici agyadat is kiszítta a lovi, mondtam
Gyurinak, jó, ez csak egy ötlet volt, mondta csüggedten
Gyuri, ha nem akarsz gazdag lenni, akkor nem erõltetem, akkor majd
mással veszek lovat, azzal, akinek van egy kis üzleti érzéke,
akkor majd veszek lovat Flipperrel vagy Kicsivel, jó, mondtam, vegyél
Flipperrel lovat, panelben lakik, elfér a félvér a
biciklitárolóban, de szerintem az lenne a legjobb, ha megkérnéd
Juditot, az enyémet, hogy rajzoljon neked egy lovat, az sokkal olcsóbb
lenne és elférne a falon, az étvágya se lenne
nagy, úgyhogy szerintem ez a megoldás,
most, hogy így elképzelem,
nem is nézne ki rosszul, ahogy Flipper a zuglói lakótelepi
ház elõtt felszállna a lovára, nem is, inkább
az ablakból a nyeregbe ugrana, ahogy Talpraesett Tom csinálja,
Flipper kiállna az elsõ emeleti panellakása ablakába
és a 3 éves, sárga herélt nyergébe ugrana,
aztán kilovagolna az Örs vezér tér felé,
menne, hogy megtartsa a nulladik órát a csepeli gimiben,
elhadarná, hogyan esett meg a mohácsi vész, 7.15-tõl
8.00-ig, aztán megetetné a hobbicélra vett lovat,
dobna neki az iskolaudvaron egy zsák zabot, hazafelé a metrón
szájkosarat adna a lóra, nehogy megharapjon valakit, aztán
visszazárná a biciklitárolóba éjszakára,
a lakótársak meg zargatnák Flippert, átkozódnának,
kiabálnának, fel lennének háborodva, hogy a
herélt lelegelte a montenbájkjukról a csengõt,
a bringájukról a dinamót,
ja igen, a dinamóról jut
eszembe, hogy a jómúltkor, ugyanitt, hogy összevesztem
a költõvel, aki azt állította, hogy Jedlik Ányos
legnagyobb találmánya a dinamó volt, nem, mondtam,
nem a dinamó volt, hanem a fröccs, mert Jedlik Ányos
találta ki a szódát, gimiben tanultuk, hogy vendégek
jöttek Jedlik Ányoshoz, a paptanárhoz, és nem
volt otthon ásványvíz, õ erre szénsavval
feltuningolta a vizet és azzal hígította a bort, a
vendégek meg semmit nem vettek észre, a kísérlet
sikerült, erre a költõ, aki valójában természettudományos
ember, kész katasztrófa számára, hogy költõ
lett belõle, azt állította, hogy õ szereti
a fröccsöt, de azért az mégiscsak túlzás,
hogy a fröccs nagyobb találmány, mint a dinamó,
hát már hogy ne lenne nagyobb, néztem mérges,
gúvadt szemekkel a költõre, hát láttál
te már embert, aki remegve, aprópénzt számlálva
állt egy mûszaki bolt elõtt és látszott
rajta, hogy ha nem kapja meg a napi dinamóadagját, akkor
belehal, kérdeztem a költõt, aki elgondolkozott, percekig
nem szólt egy árva kukkot sem, majd azt mondta, hogy bizonyos
szempontból igazam van, de globálisan, a civilizáció
oldaláról nézve hamis, amit állítok,
na jól van, kispajtás, akkor kérdezek még valamit,
mondtam a rovarszakértõ költõnek, teszem azt,
elfogyna a világon az összes ásványvíz,
kimerülnének a tartalékok vagy akármi, akkor
a Jedlik Ányos szódavize nélkül mindenki tisztán
inná a bort, mindenki minden áldott este úgy berúgna,
hogy másnap nem tudna felkelni, nem tudna elmenni melózni,
úgyhogy csak fetrengene másnaposan a világ: a költõknek
fájna a feje és nem tudnának egy verset se költeni,
a mérnökök hánynának, úgyhogy házak
se épülnének, a rovarszakértõk gyomorproblémákkal
küzdenének, így aztán a rovarok megismerése
is egyhelyben toporogna, a tanárok nem érnének be
az iskolába, mert elnyomná õket az alkoholmámor,
az orvosoknak remegne a kezük, így a mûtétek is
elmaradnának és még folytathatnám, mondtam
a költõnek és úgy hittem, hogy ezzel az utolsó
érvemmel végleg lemostam vitapartneremet, és mi lenne,
kérdezte most a költõ, ha az ásványvízkészletek
kiapadásakor az emberiség áttérne a sörivásra,
attól is föl tudnának kelni reggel, na mondom, ez most
rossz példa volt, barátocskám, mert a sörben
is van szóda, nincs benne szóda, szólt a költõ,
de, mondtam, de nincs, mondta õ, de, mondtam újra, de tényleg
nincs, mondta õ, hát van benne víz, meg van benne
szénsav, hát akkor van benne szóda, kiabáltam
vele, de akkor a költõ azt mondta, hogy fogjam be a pofámat,
mert én egy Saracenialis vagyok, ami mostanában a legnagyobb
sértése a költõnek, mindenki Saracenialis neki,
akit nem bír elviselni, meg is kérdeztem tõle, hogy
mi a fasz a Saracenialis, hát még ezt sem tudod, te fafejû
állat, hogy mersz te a szódáról meg Jedlik
Ányosról pofázni, ha még azt sem tudod, hogy
mi az a Saracenialis, de aztán megbántam, hogy rákérdeztem,
mert a költõ háromnegyed órás elõadást
tartott nekem a Saracenialisról, de legalább megtudtam, hogy
a Saracenialis az rovarfogó vagy rovarevõ növény,
amely elkapja a rovart, felszívja és emésztõnedvek
segítségével megemészti azt, valami ilyesmi
a Saracenialis, magyarázta az entomológus költõ,
ott van például a Vénusz nevû növény,
az is Saracenialis és van neki légycsapója, vagy hogy
mást ne mondjak, a harmatfû is rovarevõ,
de szerencsére nem tudta tovább
mondani a leckéjét a költõ, már így
is halálra untam az egészet, mert megjött Sulik, az
elmebeteg, körülbelül háromszáz kiló
és mindenféle utcán talált röpcédulákat
árul száz forintért, minden nap másképp
hívják, a Pesti Estbõl nézi ki a neveket, a
mozimûsorból, egyik nap még B. Willis, a másik
nap már J. Nicholson vagy Méhes Marietta, aznap éppen
Suliknak hívták, a fiatal szlovák filmrendezõ
után, úgyhogy Sulik megjött, meglátott minket
és rögtön levett rólunk kétszáz forintot,
cserébe persze kaptunk két Burger Kinges szórólapot,
plusz teljesen ingyért egy Coca Colás reklámcédulát
is, amin az igazi felfrissülést kínálták
nekünk meg egy kiállítást, ahol a világ
egyik legismertebb formáján közel negyven nép
kultúrája ölt alakot, helyszín a Pólus
Center, szóval Sulik eldicsekedett azzal, hogy õ tudja az
akadémiai Kislexikont kívülrõl, A-tól
Z-ig, vesztünkre a költõ nem hitt neki, és azt
mondta Suliknak, hogy akkor mondjuk sorolja el az összes Y-nal kezdõdõ
szócikket, mire Sulik már hadarta is, hogy kis y, nagy Y,
Yamagata, Yang Chen-ning, yankee, yard, Yawata, Yb, Ybl, Yeats, Yellowstone
Park, yen, Yokkaichi, Yokohama, Yokosuka, Yonkers, York, Young, Youngstown,
Yucca, Yukawa, Yukon, Yünnan, mondta végül diadalittasan
Sulik, és úgy érezte, hogy nekünk megér
egy korsó Gold Fassl-t (195 Ft) huszonhárom ipszilonos szócikk
egy levegõre hadarva, de mondtam Suliknak, felejtse el, hogy mi
meghívjuk egy korsó sörre, már így is
megvágott minket kétszázzal, most már van pénze,
ha akar, ihat egy sört a saját pénzébõl,
még egy kis sovány borravalóra is futja,
arról nem is beszélve, hogy
Sulik nem bírja az alkoholt, a jómúltkor három
korsótól annyira beállt, hogy elaludt az asztalnál,
úgy folyt szét az a háromszáz kiló háj
az asztalon és a széken, mint az olvadt sajt a melegszendvics
tetején, és ráadásul Kisbalog is megjelent
itt aznap éjszaka, meglátta Sulikot, akit aznap, ha jól
emlékszem, éppen George Clooney-nak hívtak, elõvette
fekete, alkoholos filctollát, belemarkolt Clooney hajába
a bal kezével és a jobbal kifestette George arcát,
kisvártatva fekete borosta verte fel a filmszínész
állát, homlokára célkereszt került, bal
szeme alá varrat, aztán a karja következett, néhány
tetoválás készült: Szeretlek, anyám!,
meg Mari 78., egy Sárkányölõ Szent György
és egy sziú indián, szegény Clooney-ról
még egy hét múltán se kopott le teljesen a
fekete filc, pedig akkor már Zeffirellinek hívták,
Gyuri meg itt röhögött az egészen, de bennem megszólalt
az anyámtól örökölt erkölcsi tartás,
hogy bazmeg Gyuri, ez egyáltalán nem mulatságos, egy
elmebeteg srácot megalázni, kicsúfolni, kiröhögni
nem túl gusztusos dolog, mire Gyuri csak annyit válaszolt,
örülj neki, hogy nem veled csinálják, és
röhögjél te is,
az akkori este óta kicsit félek
is lejönni ide, túliszom magamat és célkereszttel
a fejemen megyek haza, Judit meg is ölne, bumm a fejbe, a célkereszt
közepébe, aztán kidobna az ablakon, a hullám
nagyot csattanna az udvar betonján, de lehet, hogy fennakadnék
a porolón, aztán megennének a macskák, a síromra
annyit írnának, lehetett volna a macskák Mátéja,
de csak egy rossz kocsmatöltelék volt, mert a macskák
emberevõk, igen, kannibálok, Judit szerint azok, mert amikor
szült, akkor azt hallotta a kórházban a többi terhes
nõtõl, hogy a kórházi macskák emberi
beleket meg belsõségeket esznek, hogy mondjuk, kimûtenek
az orvosok egy vakbelet vagy egy fél agyat a betegbõl, aztán
kidobják a macskáknak, azok meg jóízûen
lakmároznak, de nemcsak a macskák kannibálok, az õsmagyarok
is azok voltak, a honfoglaló magyarok is kannibálok voltak,
feljegyezte ezt a német Regino apát, na és Anonymus
is, ezt is a költõ mesélte, ugyanitt, ha megjön
Gyuri, fél nyolc lesz öt perc múlva, nemsokára
itt kell lennie, akkor meg is kérdezem, hogy mi a véleménye
errõl, hogy tényleg ezt írta-e Regino, hogy mi megettük
a saját fajtánkat, õ csak tudja, történelem
szakot végzett, neki tudnia kell róla, ha tényleg
így áll a helyzet, s ha így áll, akkor semmin
nem kell csodálkoznunk, akkor nem is fogok csodálkozni többet
semmin,
még azon sem, amin egyébként
eléggé elcsodálkoztam, tudniillik azon, amit a költõ
állít, hogy a magyarság a bogarak rendjébõl
fejlõdött ki, hogy tulajdonképpen pár millió
évvel ezelõtt, mi, magyarok még fedelesszárnyúak
voltunk, tudtunk repülni és nemcsak az angyalok voltak igen
jó cimboráink, de a mezei cicindelák, az aranyos bábrablók,
a rezes futrinkák, a szegélyes csíkbogarak, az óriás
csiborok, az aranysujtásos holyvák, a vörösnyakú
dögbogarak, a közönséges temetõbogarak, a
vérvörös pattanóbogarak, a szentjánosbogarak,
a hétpettyes katicabogarak, a szalonnabogarak, a kõrisbogarak,
a kék nünükék, a gyászcincérek, a
virágcincérek, a spárgabogarak, a díszes levélbogarak,
a nagy nyárlevelészek, a kolorádóbogarak, a
káposzta levélbolhák, a répabarkók,
a szõlõlevélsodrók, az almabimbó-likasztók,
a szarvasbogarak, a csapó cserebogarak, a májusi cserebogarak,
az aranyos virágbogarak, a góliátbogarak, a szent
galacsinhajtók, a herkulesbogarak és az orrszarvúbogarak
is, egykoron a magyar nemzettest szerinte fejre, torra és potrohra
volt tagolható, ez a költõ véleménye,
de hát bármennyire is imponáló ez az elmélet
és bármennyi gyönyörûséges metafizika
is lakozik benne, bármennyire is szívet melengetõ,
de hát szegrül-végrül ez egy irredenta elmélet,
mert ebbõl az is következhet, állítja Gyuri,
hogy akkor a tótoknak mondjuk csak a ragadozók maradnak mint
õsök, például az erdei petymegek, az indiai mungók,
a foltos hiénák meg a fekete pálmasodrók, a
románoknak meg már csak a közlekedési táblák
rendje jutna, és akkor a románok csak a Vontatóval,
traktorral behajtani tilosokkal, az Elõzni tilosokkal, és
az Útelágazást elõjelzõ táblákkal
állnának õstestvérségben, ebbõl
az elméletbõl komoly nemzetközi diplomáciai problémák
fakadhatnának, mondja Gyuri, nem is beszélve a határon
túli magyarok helyzetérõl, bogarak a ragadozók
között, hát a Meciar biztosan feldühítené
magát, az tuti biztos,
de erre a költõ azt felelte,
hogy a nemzetközi helyzet mostanában nem fokozódik,
hanem egyenesen szelídül, azt olvasta az újságban,
hogy Jelcin a vodkáról átszokott a vörösborra,
de Gyuri, aki a lovin kívül a politikának is nagy ismerõje,
azt mondta, hogy álljon meg a menet, mert ha valaki, akkor Jelcin
az egy igazi vérvörös pattanóbogár, azért
ezt nem kéne elfelejteni, õ is a Brezsnyev köpönyegébõl
bújt elõ, mint hernyóból a lepke, aztán
ezek úgy összevesztek a világpolitikán, hogy
azt öröm volt nézi, hát tényleg öröm
volt, igazi boldogság, forrt a levegõ, ezt szeretem, amikor
forr a levegõ, amikor ütköznek a vélemények,
akkor vagyok én is elememben, végül aztán kiderült,
hogy Gyuri szerint a Horn Gyula egy vörösnyakú dögbogár,
és még azt is mondta, hogy a költõ egy magyarkodó,
irredenta, horthysta, miépes valaki, aki szerint még a tizenkettedik
századi braunschweigi bronzoroszlán is magyar volt, mire
a költõ ártatlan, gyermeki tekintetével Gyurira
nézett, és annyit mondott megszeppenve, hogy õ tényleg
úgy tudja, erre Gyuri sörös korsókat kezdett dobálni
a költõ felé, úgyhogy az egész kocsma
dõlt a röhögéstõl, a csapos srác
azt mondta, fuldokolva a nevetéstõl, hogy három ilyen
címeres faszt még nem hordott a világ a hátán,
na igen, vannak szép pillanatok az életben, ez most kurvára
nem szép, mert egyedül vagyok és rettenetesen kell pisálnom,
de nem merek kimenni, vagyis vagyok olyan bátor, hogy ne menjek
ki, fél nyolc lesz öt perc múlva, Gyurira várok,
Gyurira várva, meg lennék lepõdve, ha pontosan érkezne,
a költõ ma biztosan nem jön, mert ma van a szerelem napja,
minden héten tart egy Valentin napot, ilyenkor a kedvesénél
alszik, nem ír verseket, nem foglalkozik rovarokkal, csak a szerelemnek
él, regenerálódik, ahogy õ szokta mondani,
kicseréli az összes atomját, metamorfózis ez
is, állítja a költõ, a szeretkezés szerinte
átmeneti állapot, akár a lárvalét, két
stádium között, elõtte még a régiek
vagyunk, utána meg újak, közben pedig az Isten könnyének
pocsolyájába fürdõzünk, na ilyen pátoszos
mondatai vannak a költõnek, ezekért a mondatokért
szeretem, ezért költõ, hogy ilyeneket mondjon, ezért
fizetik, én nem hétévente, hanem hétnaponta
újulok meg, szokta mondani a költõ, de hát ez
semmi Sulikhoz képest, mert õ meg naponta megújul,
úgyhogy a költõ és Sulik nagyon-nagyon hisz a
változásban, a megújulás lehetõségében,
abban, hogy a világ elõre halad, hogy a világban az
embernek is elõre kell haladnia, folyamatosan metamorfizálni
kell a saját létünket, mondja a költõ, de
Gyuri mindig leugatja, hogy a világ nem halad elõre, se hátra,
meg hogy nincs is világ, csak mi vagyunk itt és az egyetlen
dolgunk, hogy nincs dolgunk, az egyetlen feladatunk, hogy ne csináljunk
semmit, az egyetlen célunk, hogy nehogy felpörögjünk
és hibázzunk, hogy nehogy kihúzzuk a gyufát,
nehogy leszopassuk magunkat, hogy nehogy több nyomorúságot
vegyünk a nyakunkba, mint amennyi mindenképpen elkerülhetetlen,
Gyuri szerint már az is nagyon veszélyes, ha valaki csak
úgy, meggondolatlanságból feláll, legbiztosabb
ülni vagy inkább feküdni, szerinte már abból
is komoly gondok származhatnak, ha valaki megunja a fekvést
és feláll, pláne ha járni kezd, Gyurinak az
a véleménye, hogy az emberiség ott baszta el, amikor
lekecmergett a fáról, hát nem jól megvoltunk
ott, kérdezi mindig Gyuri, ott volt a gyümölcs, éhen
nem haltunk, lehetett hemperegni a vastag faágakon, madarakkal beszélgetni,
és a Jóistenhez is közelebb voltunk, mint most, tiszta
õrültség volt lemászni, végzetes kaland,
amibe olyan hiperaktív, túlmozgásos, izgága
barmok kergettek bele minket, amilyen a költõ meg Sulik, most
már igyekezhetünk, felhúzhatunk fánál
magasabb házakat, pofázhatunk metafizikáról,
építhetünk repülõgépeket meg ûrhajókat,
olyan magasra soha többet nem kerülhetünk, mint amilyen
magasan a fán voltunk, az úttörõ csak szeretne
olyan boldog lenni, mint a mókus fenn a fán, de soha nem
lesz többé olyan boldog, mert az emberiségnek Mohács
kell, úgy hajigálja magától el a boldogságot,
mintha lócitrom lenne, az emberiségnek a szar is keserû,
reménytelen fajta, kár is vele foglalkozni, ez Gyuri véleménye,
a költõ meg azt válaszolja erre, hogy a reménytelenség
nagyon is kívánatos és heroikus állapot, innen
szép nyerni, mondja a költõ, én meg mindig csak
azt gondolom, hogy ennek is igaza van, meg annak is igaza van, mert nekem
minden tetszik, mindenkinek a sorsába bele tudok helyezkedni, szóval
átkozott egy gyáva fajta vagyok,
néha szégyellem is magamat,
hogy értem is meghalt a Szent Krisztus, de azzal nyugtatom a lelkem,
hogy mindannyian ennyire gyávák vagyunk, mert ha lett volna
akár csak egy is közöttünk, aki nem ilyen gyáva,
akkor a Jóistennek nem kellett volna egy gyereket csinálnia,
hogy az elvégezze azt a melót, amire emberfia soha nem lett
volna képes, mert amit mi bátorságnak hívunk,
az nem az a bátorság, ami Krisztusé volt, az emberi
bátorság mögött mindig valami alantas érzés
lappang, düh, vakmerõség, butaság, makacsság
vagy maga a gyávaság, mi, emberek ezekbõl gyártunk
bátorságot, tehát az alapanyaggal van a hiba, ha már
hat hete döglött disznóból akarjuk, akkor nem lesz
jó a kolbász, hiába járunk el az elkészítésnél
a legprecízebb módon,
ott van például Kicsi, aki
mátrai fiú, már gyerekkorában kitanulta a disznóvágás
mesterségét, úgy vág disznót, mint ahogy
fõvárosi gyerek cipõfûzõt köt, és
a jómúltkor elmesélte nekem, ugyanitt, hogy ahogy
darálta a húst a legutóbb, hát beledarálta
a hüvelykujjának egyik felét is, és meg is mutatta,
hogy milyen szörnyû seb tátong az ujján, aztán
amikor kész lett a kolbász, akkor az összes koma azt
mondta, hogy ilyen jól még soha nem sikerült az étel,
és megkérték Kicsit, hogy lenne-e szíves a
következõ disznóba is darálni valamicskét
magából, elég nekik egy fél ujjacska, egy harmad
orr, esetleg egy fülcimpa, csak valamicske, mert ez, úgy látszik,
kell a kolbász ízéhez, úgyhogy azóta
Kicsi nem mer hazamenni disznóvágásra, mert fél,
hogy a szomszédok beledarálják a disznóval
együtt a kajába, fél, hogy majd õtet is kergetni
fogják az udvarban nagy, csillogó, fanyelû késekkel,
meg gázzal kábítják el, és a múltkor
már meg is mondta a költõnek, hogy szerinte színtiszta
igazság, hogy a honfoglaló magyarok kannibálok voltak,
mert tízen-tizenöten ehették meg azt a fél hüvelykujjat,
de azóta emberhúsról álmodik az egész
falu, lehet, hogy már össze is fogdosták az éjféli
részegeket és a magatehetetlen öregeket, mint abban
a híres Bierce-novellában, ahol ebolajat fõztek a
városból, szóval a falu közelébe se mer
menni a haverom, ez a Kicsi, mert fél hogy felfalják, pedig
mondta akkor a többieknek, hogy próbáljanak kutyát
vagy macskát darálni a kolbászba, hátha attól
is meglesz az az íz, amire vágynak, de a falujabeliek felháborodtak,
hogy nem vagyunk mi franciák, se olaszok, hogy kutyát meg
macskát együnk, én meg mondtam Kicsinek, hogy miért
nem javasolt galambot, mert láttam a Ferenciek terén, amikor
a hajléktalanok a szökõkút körül vödörrel
meg lepkehálóval kergették a galambokat, a templomból
kijövõ turisták meg csak néztek, hogy mi a fene
folyik itt, aztán nevettek, azt hitték, ez is valami látványosság,
szabadtéri színház vagy valami helyi népszokás,
talán még pénzt is dobtak a vödörbe, pedig
már a perselybe is hajítottak, mindegy, egyszer élünk,
hurrá, nyaralunk, a turista legyen edzett, mondta anyám bulgáriai
nyaralásainkkor, mikor a tusolóban csak hideg víz
folyt és a pottyantós vécé megtelt szarral,
aztán jött apám gumicsizmában, régi, nagy
horgászegyéniség, ráálltam a csizmájára,
õ fogta a kezem, leguggoltam óvatosan és rápottyantottam
a rakásra még egy gombócot, a szar az ég felé
növekedett, Bábel tornyát építettünk
kakiból, ez volt ám csak az élvezet, kelet-európai
turistának lenni annyi, mint minden helyzetben feltalálni
magadat, nincs felbonthatatlan konzerv, kényelmetlen pad, hiányos
infrastruktúra, a magyar turista mindig gyõz, nekem ezt tanították
a szüleim, és akkoriban tényleg mindig gyõztünk,
apám, anyám és én, mi voltunk a nagy csapat,
de most már hugyozni se merek kimenni, pedig már piszoárba
csinálhatnám, abszolút higiénikus körülmények
között, öt sör csordogálhatna ki belõlem,
olyan lenne, mint egy orgazmus, vagy még jobb, de hát úgy
látszik, hogy mégiscsak a legtöbb, amirõl ember
álmodhat, az Mohács, errõl szól minden,
na jól van, ezt elég eddig
gondolni, nem szabad tovább, mert rossz vége lesz, sírás
lesz a vége, jöhetne már Gyuri, végre pisálhatnék,
de most látom, hogy még csak fél nyolc lesz öt
perc múlva, ki ez, ki ez az ember, egyáltalán ember
ez, és miért ilyen átlátszó, a kocsmai
óra nagymutatójáról mászik le, végiggyalogol
a pulton, leül szemben velem, a Gyuri helyére, Csipesz vagyok,
mondja, nem ismersz meg, kérdezi, most már igen, válaszolom,
most, hogy mondod, tényleg, hogy vagy, Csipesz, kérdezem
a macskát, de közben szégyenlem is magamat, mert abban
egyeztünk meg, hogy válaszolok neki, hogy akkor most megírom
nekik a Szent Könyvet vagy sem, de hát nem válaszoltam
neki, teljesen leszartam a fejét, félek, megkarmol érte,
de nem, teljesen nyugodt, pödör egyet a bajszán és
azt mondja, kitalálták, mit tudnának nekem adni cserébe
a Könyv megírásáért, mondom Csipesznek,
hogy lassan a testtel, elõbb valami határidõt találjunk
ki, mert én nagyon lassan dolgozom, leginkább csak itt üldögélek,
milyen határidõrõl beszélsz, kérdezi
a macska, nem vetted észre, hogy egy jó ideje nincs idõ,
hogy nem telik, hogy meghalt, hogy többé már csak gondolatainkban
találkozhatunk, mert az idõ megdöglött és
a teret is magával rántotta, mi köze, kérdezem,
ehhez a rántottának, semmi, válaszolja a macska, nem
rántotta, hanem magával rántotta, érted már,
kérdezi Csipesz, ja, igen, értem már, de hát
akkor ez azt jelenti, kérdezem, hogy én itt fogok piázni
együltõ helyemben egy örökéleten keresztül,
hogy Gyuri soha nem fog ideérni, hanem most már örökre
minden így marad, nekem egy örökléten át
hugyoznom kell és nem merek kimenni, idõ sincs kimenni, Gyuri
ZZ TOP és HONDO STAR párharcát fogja követni,
de õk soha nem fognak célba érni, futnak-futnak, de
mindig csak a pálya közepén maradnak, a költõ
mindörökre szeretkezni fog, de az orgazmusig se õ, se
a kedvese nem jut el, Kádár János poharakat szed az
örökkévalóságig, hatodik sört nem fogok
inni, mindig csak ezt az ötödiket, soha nem lesz fél nyolc,
minden így marad, ahogyan most van, igen, válaszolja a macska,
nincs több hibalehetõség, ez a büntetés,
hogy nincs több esély, a halhatatlanság a büntetés,
ezt kellett volna a Szent Könyvben megírnod, mert a Kelkáposzta
Illat Egyházának egyedüli tanítása, hogy
a Szent Káposzta a hübriszt halhatatlansággal bünteti,
hogy a földön elérhetõ legnagyobb isteni jutalom
a halál, mi, macskák nyávogva imádkozunk minden
este a halá