ITALO CALVINO

Pár órán belül megérkezik Skiller, a biztosítási ügynök, hogy elkérje tõlem az adatfeldolgozás eredményét, és én még nem tettem rendet az áramkörök közt, amelyeknek bitporrá kéne õrölniük özvegy Roesslerné asszony és kevéssé ajánlható panziója titkait. Az elhagyatott homokdombon, ahol a ház emelkedett, a vasúti váltók és vaslerakatok közt, amelyeket városunk perifériája úgy hagy maga mögött, mint a seprû a porcsomókat, most nem maradt, csak egy romhalmaz. Lehetett eredetileg kacér villácska vagy kísértettanya; errõl nincs szó a biztosítótársaság jelentésében; immár lejtõs tetejétõl pincéjéig leégett, és négy lakójának elszenesedett holttestén nincs semmi nyom, amely segíthetne rekonstruálni a magányos mészárlás elõzményeit.
Egy romok közt talált, mûanyag-borítással védett és fedelét kivéve teljesen elégett füzet többet mond, mint a testek. Elülsõ oldalán ez áll: Beszámoló a házban elkövetett borzalmas tettekrõl, hátlapján pedig tizenkét ábécérendbe szedett szóból tárgymutató: Elcsábítani, Kémkedni, Lekábítószerezni, Leszúrni, Megerõszakolni, Megfojtani, Megkötözni és száját felpeckelni, Öngyilkosságba kergetni, Pisztollyal fenyegetni, Prostituálni, Rágalmazni, Zsarolni.
Nem tudni, melyik lakó készítette a baljós beszámolót, s mi volt vele a célja: vád, vallomás, önvédelem vagy elbûvölt elmélkedés a gonosz felett? Mindössze az index maradt meg belõle, amely nem adja meg a tizenkét - büntetendõ vagy csupán vétkes - tett elkövetõjének vagy áldozatának nevét, nem utal az elkövetés sorrendjére sem, pedig az segíthetne összeállítani egy történetet: az ábécérendbe szedett szavak fekete sávval törölt számokra utalnak. A lista teljességéhez az egy `Felgyújtani' hiányzik, a sötét történet bizonnyal záróaktusa: ki hajtotta végre? Elrejtés, rombolás céljából?
Még ha feltesszük, hogy egyetlen személy követte el egyetlen másik kárára mind a tizenkét tettet, az események rekonstruálása akkor is meredek feladat: a négy számbajövõ személy párba rendezve minden egyes választott relációtípus szerint tizenkét különbözõ relációt alkot majd. A megoldások száma tehát tizenkettõ a tizenkettediken, vagyis 8874 milliárd 296 millió 672256 lehetõség közül kell választani. Nem csoda, ha a mi nagyon is elfoglalt rendõrségünk inkább félretette az ügyet, abból kiindulva, hogy bármennyi bûntényt követtek el, az áldozatokkal együtt a bûnösök is halottak.
Csak a biztosítótársaságnak sürgõs megtudni az igazságot, különösen a háztulajdonos által kötött tûzbiztosítási kötvény miatt. Csak még kényesebbé teszi a kérdést, hogy a fiatal Inigo maga is meghalt a lángok közt: nagyhatalmú családja, noha lezüllött fiát már kitagadta és eltaszította, közmondásosan kevéssé volt hajlamos nyilatkozni bármirõl, ami õket érinti. A legrosszabb (listán kívüli vagy rajta szereplõ) dolgokra lehet számítani egy olyan fiatalembertõl, aki örökletes tagja a párizsi kamarának, s illusztris rangját a terek lépcsõin, egy nomád és kontemplatív ifjúság díványát hurcolja meg, s hosszú haját közkutak vize alatt szappanozza. Az öreg panziósnénak kiadott házacska volt örökségének maradéka, s az átengedett neki egy szobát, némi engedményért cserében az amúgy is mérsékelt bérleti díjból. Ha õ, Inigo volt a gyújtogató, bûnöse és áldozata az egyéniségéhez illõen pontatlanul és figyelmetlenül végrehajtott gonosz tervnek, a bizonyítékok mentesíthetnék a társaságot a kártérítési kötelezettség alól.
De ez nem az egyetlen kötvény, amelyet a társaságnak a katasztrófa után méltányolnia kell: özvegy Roesslerné asszony maga is minden évben megújította fogadott lánya, a divatlapokból ismert manöken javára szóló életbiztosítását. Most Ogiva is halott, elszenesedett a parókagyûjteményével együtt, amelyek dermesztõ varázsú arcát - hogyan definiálhatni másként egy szép, kecses, ám teljesen kopasz fiatal nõt? - ezernyi különbözõ, finoman aszimmetrikus személy arcává alakították. Van viszont egy hároméves gyereke, akit bizonyos dél-afrikai rokonokra bízott; õk nem mulasztják majd el követelni a biztosítási díjat, hacsak a társaság be nem bizonyítja, hogy õ ölte meg (Leszúrta? Megfojtotta?) Roesslerné asszonyt. Sõt, tekintve, hogy maga Ogiva is biztosította parókagyûjteményét, a gyermek gyámjai az ezért járó kártérítésre is igényt tarthatnak, feltéve, hogy nem õ a felelõs a pusztításért.
A negyedik eltûnt személy a catch-harcos üzbég óriás, Belindo Kid, aki özvegy Roesslerné személyében nemcsak serény panziósnét (akinek õ volt az egyetlen fizetõ lakója), hanem körültekintõ impresszáriót is talált magának. Az utolsó hónapokban az öregasszony rászánta magát a középnehézsúlyú exbajnok turnéjának finanszírozására, s biztosítással védte ki annak kockázatát, hogy betegség, cselekvésképtelenség vagy szerencsétlenség akadályozza meg a szerzõdés megtartását. Most a catch-egyesületek konzorciuma követeli a biztosítás által lefedett károk térítését, de ha az öregasszony öngyilkosságba kergette Belindót, esetleg rágalmazással, zsarolással vagy kábítószerrel (az óriás befolyásolhatósága nemzetközi sportkörökben közismert volt), a biztosító könnyedén elhallgattatná õket.
Nem tudom megtartóztatni elmémet a lassú kísérletektõl, hogy hipotéziseket alkosson és belépjen a következmények labirintusaiba, amelyeket a mágneses memóriák egy nanoszekundum alatt futnának át. Skiller gépemtõl várja a választ, s nem tõlem.
A négy lakó közül egyesek alkalmasabbnak látszanak, hogy bizonyos listán levõ igék alanyának, s más igék tárgyának szerepét töltsék be. De hogyan zárhatjuk ki, hogy nem éppen a látszólag legvalószínûtlenebb esetek az egyedül mérvadóak? Vegyük a tizenkét reláció legártatlanabbját, vagyis az elcsábítást. Ki csábított el és kit? Formuláimra kéne koncentrálnom: még mindig képek sora forog az elmémben, szétcsúszik és újra összeáll, mint egy kaleidoszkóp. Látom magam elõtt a fotómodell zöld és violaszín lakkos körmû hosszú ujjait, amint megérintik a pénztelen fiatal úr vonakodó állát, puha szakállát, vagy amint az üzbég bajnok szíjas és mohó tarkóját csiklandozzák, akit erre elfelejtett kellemes érzés fog el, s úgy görbíti deltaizmait, mint a doromboló macskák. De rögtön látom azt is, hogy a szeszélyes Ogiva a középnehézsúlyú bika kedveskedésétõl, vagy a lézengõ fiatalember emésztõ magába merülésétõl megigézetten hagyja magát elcsábítani. Látom az idõs özvegyasszonyt, amint olyan étvágy látogatja meg, amelyet a kor elbátortalaníthat ugyan, de nem szüntet meg; s szépítkezik és cicomázkodik, hogy lépre csalja az egyik vagy másik (vagy mindkét) férfiprédát, hogy felülkerekedjen a különbözõ súlyú, de ami az elszántságot illeti, egyformán ingatag ellenálláson. Vagy pedig látom õt magát, perverz, az évszakokat összekeverõ képlékeny ifjúi vágyból vagy kancsal számításból születõ csábítás tárgyaként. A képsort Szodoma és Gomora árnya egészíti ki, elindítva a nem különbözõ nemûek közti szerelem körhintáját.
Talán a lehetséges esetek skálája a komolyabb bûnöknél szûkebb lesz? Nem hinném: bárki leszúrhat bárkit. Íme, az orvul ledöfött Belindo Kid, nyakszirtjében tõrrel: pengéje úgy vágta ketté a gerincvelõt, mint arénában a bikáét. A pontos késszúrás származhatott hideg vérengzõ indulatban Ogiva karperecektõl csilingelõ törékeny kezétõl, vagy Inigo játékos ujjaitól, amelyek élénél fogva csak himbálták a tõrt, s váratlan sugallatra hajították olyan ívben a levegõbe, amely a szinte véletlenül ütött jelben végzõdött; avagy a panziós Lady Macbeth karma, aki éjidõn vonta félre a szobák függönyét, hogy az alvók lélegzetét lesse. Nemcsak ezek a képek tolakodtak az agyamban: Ogiva vagy Roesslerné levágja Inigót, mint egy bárányt, nyelõcsövét nyiszálva; Inigo vagy Ogiva kitépi az özvegy kezébõl a disznóölõ kést és felnégyeli a konyhában; Roesslerné vagy Inigo sebészként vagdalja Ogiva meztelen testét, aki vonaglik (talán megkötözve és felpeckeltszájjal?). Ami Belindót illeti, ha a nagykés a kezébe került és éppen elvesztette türelmét, esetleg felheccelték valaki ellen, neki aztán semmibe se telt volna bármelyiküket feltrancsírozni. De mi szüksége volna neki, Belindo Kidnek leszúrni valakit, mikor rendelkezésére állt a füzet tárgymutatójába és szenzorikus-motorikus idegpályáiba egyaránt beleírt megfojtani, amely összhangban van fizikai adottságaival és technikai képzettségével is? Amellett ez olyan ige, amelynek Kid csakis alanya lehet, tárgya nem: szeretném látni a másik hármat, amint ujjacskáikkal fojtogatni próbálják a catch-középnehézsúlyút, és még csak fogást sem sikerül találniuk a fatörzsszerû nyakon! Ez tehát olyan tény, amellyel a programnak számolnia kell: Belindo nem szúr le senkit, elõnyben részesíti a megfojtást, és nem lehet megfojtott; s legfeljebb pisztollyal fenyegetve lehet õt megkötözni és felpeckelni a száját; de ha egyszer megkötözték és felpeckelték a száját , akkor minden megtörténhet vele, sõt, a mohó öregasszony, a szenvtelen fotómodell vagy az excentrikus fiatalember akár meg is erõszakolhatja.
Kezdjük csak rögzíteni az egymásra következések és kizárások lehetséges rendszereit. Valaki elõször pisztollyal fenyegethet másvalakit, aztán megkötözheti és felpeckelheti a száját; elõször kötözni, és utána fenyegetni legalábbis fölöslegesnek tûnik. Aki viszont leszúr vagy megfojt valakit, ha egyidejûleg pisztollyal is fenyegetné , az kényelmetlen és redundáns, voltaképp megbocsáthatatlan cselekedet volna. Aki vágyai tárgyát meghódítja csábítással, annak szükségtelen megerõszakolnia, és fordítva. Aki prostituál valakit, elõzõleg már bírhatta õt elcsábítás vagy megerõszakolás útján, de utána fölösleges idõ- és energiapazarlás lenne. Lehet azért kémkedni valaki után, hogy zsaroljuk, de ha már megrágalmaztuk, a botrány kipattanása többé nem fogja rémíteni; tehát, aki rágalmaz, nem érdekelt a kémkedésben és nincs anyaga a zsaroláshoz. Aki leszúrja áldozatát, egy másikat még megfojthat vagy öngyilkosságba kergethet, de nem követheti el e halálos kimenetelû tetteket egyazon személyen.
Ezt az eljárást követve újra felállíthatom organigrammomat, hogy rögzítse a kizárások rendszerét; ennek alapján a gép kiselejtezheti a logikailag hibás szekvenciák milliárdjait, redukálhatja a plauzibilis konkatenációk számát, elérhet a valódinak tekinthetõ megoldásig.
De egyáltalán bekövetkezhet-e ez ? Egy kicsit az anonim és felcserélhetõ faktorokból és függvényekbõl álló algebrai modellek létrehozására koncentrálok és eltávolítom agyamból a négy kísértet arcát és mozdulatait; egy kicsit pedig azonosulok a szereplõkkel és egy csupa áttûnés, csupa metamorfózis mentális filmre teszem át a jelenetet. Talán a ` lekábítószerez ' ige körül forog az a fogaskerék, amely egymásba illeszti az összes többit: ezt az igét agyam azonnal Inigo, a híres nemzetség utolsó sarjának tejfehér arcához asszociálja; a visszaható `kábítószerezik' alak nem jelentene semmilyen problémát: hogy egy fiatalember kábítószerezik, felette valószínû, bár ez ténylegesen nem érint engem; de a tranzitív `lekábítószerez' alak feltételez egy ellátót és egy ellátottat is, ez utóbbi tudtával, tudomása nélkül vagy kényszerítve.
Ámbár az is valószínû, hogy ha Inigo el akar bódítani valakit, kábítószert ad neki: vékony cigarettákat képzelek, amint kezébõl Ogiva vagy Roesslerné asszony kezébe vándorolnak. A fiatal nemes népesítette volna be tünékeny hallucinációkkal az elhagyott panziót? Vagy a panziósné akarta kihasználni Inigo extázisra való hajlamát? Talán Ogiva gondoskodott a drogról a vén ópiumszívó számára, és a kémkedõ Inigo észrevette a rejtekhelyet, és megzavarta, pisztollyal fenyegette vagy zsarolta õket; Roesslerné erre Belindót hívta segítségül, Inigót pedig azzal rágalmazta meg, hogy elcsábította és prostituálta Ogivát; erre az üzbég törzsi szellemben bosszút állt, és megfojtotta; hogy a bajból kimászhasson, a panziósnénak nem maradt más, mint öngyilkosságba kergetni a harcost, annál is inkább, mert a károkat fizeti a biztosító; de Belindo még, lesz ami lesz, megerõszakolja Ogivát, megkötözi és felpeckeli a száját, és pusztító máglya lángjaiba borítja a házat.
Lassan, lassan: nem versenghetek gyorsaságban az elektronikus géppel. Lehet, hogy a kábítószer csak Belindóval van kapcsolatban: az öreg catcher kifulladt, nem száll többé ringbe, ha nincs stimulátorokkal kibélelve. Roesslerné adja be neki, evõkanállal. Inigo a kulcslyukon kémkedik, a drogra éhesen elõjön, követel belõle magának is. Visszautasítják, erre megzsarolja a harcost, azzal fenyegetõzik, hogy diszkvalifikáltatja; Belindo megkötözi és felpeckeli a száját, majd prostituálja, pár ghineáért eladja Ogivának, akinek egy idõ óta a szeszélye lett a vonakodó arisztokrata; viszont az Erósz iránt közönyös Inigo csak akkor jut szeretkezésképes állapotba, ha félig megfojtják; Ogiva a nyaki verõeret elvékonyuló ujjbegyeivel szorítja el; Belindo talán segít neki, márpedig neki elég két ujja, és a kis lord szeme kifordul, õ maga megmered: most mit csináljanak a hullával? Hogy öngyilkosság látszatát keltsék, leszúrják... Stop! Az egész programot újra kell írni: ki kell törölni a már a központi memóriában levõ instrukciót, hogy akit megfojtottak, nem lehet leszúrni. A ferritgyûrûk elmágnesezõdnek és újra megmágnesezõdnek; beleizzadok.
Kezdjük elölrõl. Mit vár kliensem tõlem? Hogy bizonyos számú tényt logikai rendbe állítsak. Az általam kezelt információk nem emberi életekrõl, jó vagy rossz oldalukról szólnak. Egy rám nem tartozó oknál fogva az adatok, amelyeket rendezek, csak a rosszra vonatkoznak, és a gépnek rendbe kell tennie õket. Nem magát a rosszat, ami talán nem rendezhetõ, hanem a rosszról szóló információt. Nekem a tárgymutatóban szereplõ adatok alapján az elveszett Beszámolót kell rekonstruálnom, lett légyen igaz vagy hamis.
A Beszámoló feltételez valakit, aki megírta. Csak akkor fogjuk megtudni, hogy ki õ, ha rekonstruáljuk a füzet tartalmát: lyukkártyája néhány adatát viszont rögzíthetjük. A Beszámoló írója nem halhatott meg se megfojtva, se leszúrva, mert nem illeszthette elbeszélésébe saját halálát; ami az öngyilkosságot illeti, azt elhatározhatta a füzet-végrendelet megírása elõtt, s utána végrehajthatta; de aki meg van gyõzõdve róla, hogy másvalaki akarata kergeti öngyilkosságba, nem lesz öngyilkos; a füzet írójának az egyes áldozat-szerepekbõl való kizárása automatikusan növeli bûnös voltának esélyét: tehát egyszerre a rossz szerzõje és a rosszról való információ szerzõje lehetett. Ez munkámban semmilyen problémát sem vet föl: a rossz és a rosszról való információ az elégett könyvben is, elektronikus gépemben is ugyanaz.
A memória egy másik ténysorozatot töltött be, amelyet kapcsolatba kell hozni az elsõvel: összesen négy biztosítást köttetett Skiller, egyet Inigóval, egyet Ogivával, kettõt pedig - egyet magáért, egyet Belindóért - az özveggyel. Talán a kötvényeket és a borzalmas tetteket sötét szál köti össze, és a fotoelektrikus cellák szédületes szembekötõsdibe fognak, ha utat keresnek a lyukkártyák keskeny furatain. A kötvények immár bináris kódra fordított adatainak is hatalmuk van agyamba képeket idézni: este, köd; Skiller csönget a homokdombon levõ ház kapuján; a panziósné új albérlõként fogadja; õ kiveszi táskájából a biztosítási prospektusokat; a szalonban ül; teázik; biztos nem egyetlen látogatás alkalmával sikerül négy szerzõdést aláíratnia; tehát tartós családias viszonyt teremt a házzal és négy lakójával. Látom Skillert, amint segít Ogivának kifésülni a parókagyûjteményét (és mellesleg megérinti ajkával a modell meztelen koponyáját); látom, amint magabiztos mozdulattal, mint egy orvos, és vigyázatosan, mint egy fiú, megméri az özvegy artériás vérnyomását, lágy és fehér karja köré kerítve a vérnyomásmérõt; vagy amint igyekszik felkelteni Inigo érdeklõdését a házfenntartás iránt, megjelöli a vezetékekben keletkezett károkat, a tartógerendák megsüllyedését, és megpróbálja atyailag visszatartani õt körmének rágásától; s amint Belindóval sportújságot olvas és vállveregetve kommentálja jóslatai beigazolódását.
El kell ismernem, egyáltalán nem volt szimpatikus nekem ez a Skiller. Egy cinkosságból szõtt hálót feszít ki, s mindenhova fonalat csomóz; ha valóban annyi hatalma volt a Roessler-panzióban, ha õ volt ott a tótumfaktum, a deus ex machina, ha semmibõl nem bírt kimaradni, ami a falak közt történt, miért tõlem kérte a rejtély megoldását? Miért hozta nekem az elégett füzetet? Õ találta a füzetet a romok közt? Vagy õ rakta oda? Õ hozta ezt az adag negatív információt, ezt a visszafordíthatatlan entrópiát, amit úgy vezetett be a ház, mint most a gép köreibe?
A Roessler-panzió gyilkossága nem négyszereplõs: van egy ötödik szereplõ is. Lefordítom pontszerû lyukakká a Skiller biztosítási ügynökrõl szóló adatokat, és a többi lyukkártyához csatolom. A borzalmas tettek lehetnek éppúgy az õ, mint a másik négy tettei: leszúrhatott, rágalmazhatott, lekábítószerezhetett stb., vagy még inkább prostituálhatott, megfojthatott és így tovább. A kombinációk milliárdjai tovább nõnek, de talán kezdenek formát ölteni. Hipotézis címén konstruálhatok egy olyan modellt, amelybe minden rossz Skillerrel lép be, s beléptük elõtt a panzió a legliliomosabb ártatlanságban ring: az öreg Roesslerné érzelmes dalt játszik a Bechstein zongorán, amelyet a jóságos óriás egyik szobából a másikba visz, hogy az albérlõk jobban hallják; Ogiva a petúniákat locsolja, Inigo petúniákat fest Ogiva koponyájára. Csöngetnek: Skiller az. Ágyat kíván és reggelit? Nem, elõnyös biztosításokat kínál: élet, baleset, tûz, ingó és ingatlan vagyon. A feltételek kedvezõek, Skiller javasolja, hogy gondolják meg; meggondolják; s eszükbe jutnak dolgok, amik azelõtt sose jutottak eszükbe; meg vannak kísértve; a kísértés elkezdi a maga elektromos impulzusokból álló útját az agy idegpályáin... Számot vetek azzal, hogy a mûvelet objektivitását szubjektív antipátiámmal kezdem befolyásolni. Alapjában véve mit tudok én errõl a Skillerrõl? Talán hónál is fehérebb a lelke, talán õ az egyetlen ártatlan ebben a történetben, s minden jel arra mutat, hogy Roesslerné piszkos zsugori, Ogiva kíméletlen nárcisz, Inigo magába fordult álmodozó, Belindo alternatív modellek hiányában izomi brutalitásra kárhoztatott alak... Õk hívták Skillert, mindegyikük sanda tervvel a másik három és a biztosítótársaság ellen. Skiller galamb a kígyófészekben.
A gép leáll. Hiba van itt, és a központi memória észreveszi; mindent töröl. Ebben a történetben nincsenek ártatlanok. Kezdjük elölrõl.
Nem, nem Skiller csöngetett az ajtón. Kinn szemerkél, köd van, nem lehet kivenni a látogató arcvonásait. Belép az ajtón, leveszi ázott kalapját, letekeri gyapjúsálját. Én vagyok az. Bemutatkozom. Waldemár, az elektronikus adatfeldolgozó gép programozó-elemzõje. Tudja, hogy nagyon jól néz ki, Roesslerné asszony? Nem, nem találkoztunk még, csak rendelkezésemre állnak az analóg-digitális átalakító adatai, s mind a négyüket tökéletesen felismerem. Ne bújjon el, Inigo úr! A mi Belindo Kidünk mindig formában! Ogiva kisasszony az a violaszín hajkorona, amelyet a lépcsõn látok feltûnni? Tehát mind együtt, remek: látogatásom célja a következõ. Szükségem van önökre, épp önökre, úgy, ahogy vannak, ahhoz a tervhez, amely évek óta tart a programozás szilárd alapokra helyezéséhez kötve engem. A hármak kontójára végzett alkalmi munkák kitöltik munkaidõmet, de éjjel, laboratóriumomba zárkózva olyan organigrammon dolgozom, amely az individuális érzelmeket - agresszivitást, érdeket, egoizmust, bûnöket - az univerzális jó szükségszerû alkotóelemeivé alakítaná. Az esetleges, a negatív, az abnormális, egyszóval az emberi kifejlõdhetne anélkül, hogy általános pusztulást eredményezzen; egy harmonikus képbe illeszkedve... Ez a ház ideális terep volna, hogy megbizonyosodjak, helyes úton járok-e. Ezért kérem, hogy fogadjanak maguk közé, mint albérlõt, mint barátot....
A ház leégett, mindenki meghalt, de a gép memóriájába én más logika szerint rendezhetem el a tényeket, sõt, én is a gépbe léphetek, beilleszthetek egy Waldemár-programot, hatra emelhetem a szereplõk számát, s kitágulhat a kombinációk és permutációk új galaxisa. Íme, újra felemelkedik hamvaiból a ház, minden lakó visszatér az életbe; bemutatkozom reklámcsomagommal, golfütõimmel, kérek egy szobát bérbe...
Roesslerné asszony és a többiek csendben hallgatnak. Bizalmatlanok. Arra gyanakszanak, hogy a biztosítónak dolgozom, hogy Skiller küldött oda...
Tagadhatatlan, hogy gyanújuknak van bizonyos alapja. Skillernek dolgozom, természetesen. Õ kérhetett meg, hogy kerüljek bizalmas viszonyba velük, tanulmányozzam a viselkedésüket, jósoljam meg rossz szándékaik következményeit, osztályozzam ösztöneiket, késztetéseiket, vágyaikat, kvantifikáljam és tápláljam be a gépbe...
De ha ez a Waldemár-program nem más, mint a Skiller-program duplikátuma, haszontalan lenne a körökbe iktatni. Az kell, hogy Skiller és Waldemár ellenfél legyen, a rejtélyben kettejük harca döntsön.
Az esõs estében két árnyék bukkan föl a rozsdás fölüljárón, amely elvisz oda, ami hajdan külvárosi lakónegyed volt, de mára csak idétlen villácska egy homokdombon, autótemetõk közt; a Roessler-panzió kivilágított ablakai úgy bukkannak ki a ködbõl, mintha rövidlátó szem retináján. Skiller és Waldemár még nem ismerik egymást. Egymás tudta nélkül keringenek a ház körül. Kit illet az elsõ lépés? Vitathatatlan, hogy a kezdés joga a biztosítási ügynöké. Skiller csönget az ajtón. "Kérem, bocsássanak meg, cégem megbízásából végzek kutatást a katasztrófák környezeti meghatározottságairól. Ezt a házat reprezentatív mintaként választották . Engedelmükkel, szeretném figyelemmel kísérni az önök szokásait. Remélem, hogy nem okozok túl sok kényelmetlenséget: néha ki kell majd tölteni néhány ûrlapot. Viszonzásképpen a társaság lehetõséget kínál önöknek, hogy különleges feltételekkel köthessenek különféle biztosításokat: élet, ingatlan..."
A négyek csöndben hallgatják; mindegyikük azon gondolkodik, hogyan találhatná meg a számítását, máris terveket gyárt...
De Skiller hazudik. Programja elõre megjósolta a ház minden egyes lakójának tetteit. Skillernek van egy füzete, benne erõszakos vagy törvényszegõ tettek sora, s nem marad más hátra, mint valószínûségüket igazolni. Már tudja, hogy bûnök sorát követik majd el, s hogy a biztosítónak nem kell kártérítést folyósítania, mivel a kedvezményezettek mind elpusztulnak majd. Egy géptõl kapta az elõrejelzéseket: nem az enyémtõl, fel kell tételeznem egy másik programozó létezését, akivel együtt õrölték végig a lehetõségeket, aki Skiller cinkosa. A bûnös machináció a következõ: egy nyilvántartó összegyûjti destruktív és csalárd késztetések által mozgatott polgáraink névjegyzékeit; párszáz millióan vannak, a feltételek és ellenõrzések rendszerének eredményeként a társaság kliensei lesznek, biztosítanak minden biztosíthatót, bûnös tetteket hajtanak végre, esetenként gyilkolódnak is. A társaság készségesen regisztrálja az elõnyére szóló bizonyítékokat, aminthogy aki rosszat tesz, némi segítséggel mindig túl fog lõni a célon, az információtömeg nagy százalékos arányú haszontalan információval jár majd együtt, s ez ködfüggöny lesz a biztosítótársaság felelõssége elõtt. Sõt programozták az ezzel járó entrópiát: nem mindegyik tárgymutatóban szereplõ borzalmas tettnek van szerepe a történetben, néhány csak mint háttérzaj kell. A Roessler-mûvelet az ördögi biztosító elsõ gyakorlati kísérlete. A katasztrófa megtörténte után Skiller egy másik géphez fordul, amelynek programozóját minden elõzmény tekintetében sötétben hagyják, hogy ellenõrizzék: vissza lehet-e következtetni rájuk a végeredménybõl. Skiller ennek a második programozónak minden szükséges adatot megadott, bizonyos mennyiségû háttérzajjal együtt, hogy eltömje a csatornákat és lefokozza az információt: a biztosítottak bûnös szándéka megfelelõen igazolva lesz, a biztosítóé nem.
A második programozó én vagyok. Skiller jól játszott. Minden számítás visszaköszön. A program elõzõleg rögzítve volt, és a ház, a füzet, az organigrammom; gépemnek nem kellett mást tennie, mint követni. Ahhoz vagyok kötve, hogy bebocsássam-kibocsássam egy történet adatait, amit nem változtathatok meg. Haszontalanul dobom be magam is a gépbe: Waldemár nem megy föl a dombon levõ házba, nem ismeri meg a négy titokzatos lakót, nem lesz (amint remélte) az `elcsábítani' ige alanya (tárgy: Ogiva). Végül, talán Skiller is csak egy csatornája a kibocsátásnak-bebocsátásnak: az igazi gép máshol van.
De a két gép közti mérkõzést nem az nyeri meg, aki jobban játszik, mint a másik, hanem az, aki megérti, hogy ellenfele hogyan játszik jobban nála. Az én gépem berendezte az ellenfél gyõztes játékát: tehát gyõzött?
Csöngetnek az ajtón. Mielõtt elmennék ajtót nyitni, gyorsan ki kell számítanom, mi lesz Skiller reakciója, ha megtudja, hogy terve kiderült. Skiller engem is rávett, hogy biztosítást kössek tûzkár ellen. Skiller már eltervezte, hogy megöl, és felgyújtja a labort: elpusztítja a lyukkártyákat, amelyek vádolják, és bebizonyítja, hogy életemet bûnös tûzvész okozása közben vesztettem el. Hallom a közeledõ tûzoltószirénákat: idõben hívtam õket. Kibiztosítom a pisztolyt. Most nyithatok.