P. MÜLLER PÉTER

A könyv címét (Lélek és kép) Az elcserélt fejek bõl vett mottó magyarázza. "[...] minden lénynek kétféle léte van: egyik a maga számára, és egyik a mások szeme számára. Az emberlétezik, és egyszersmind látható is, lélek és kép egyben, és mindig bûn, ha csak a képe benyomásának engedünk, és lelkével nem törõdünk [...] Mert az, ami hat, még nem a valóság, hanem úgyszólván annak mögéje kell kerülnünk, hogy részünk legyen a megismerésben, amelyet mindenjelenség igényel; mert több, mint jelenség, és lénye, lelke a külsõkép mögött található." Thomas Mann törekvése a monográfusé is, akia nagyepika árnyékában látott Mann-i kisprózát igyekszik a lényegfeltárásával és bemutatásával az életmû keretei között az õt megilletõ helyére állítani.

A német író hat évtizedet átfogó munkásságának ebbe a kevéssé figyelemre méltatott rétegébe 32 mû tartozik. Pályája elsõ húsz évében 25 elbeszélést ír, az 1912-tõl 1953-ig tartó négy évtized során pedig hetet. Ez utóbbiak azonban, mint Szendi Zoltán megállapítja,több mozzanattal is közelítenek a nagyepikához (terjedelemben, a stilizáltságmértékében és az elbeszélõi nézõpont szerepminõségében). A könyv a nagyregények elõzményeként vagy mellékhajtásaként keletkezett elbeszélõimunkásság egészét elemzi. A mûveket nem keletkezésük sorrendjében,hanem tematikus és motivikus kapcsolódásaik alapján, öt önálló fejezetben tárgyalja. A könyv bevezetõjében megfogalmazott célkitûzés szerint "bár az elemzések kizárólag a kisepika területén maradtak, a mûvekvilágképi elemeinek motivikus összefüggéseit az életmû egészének távlatából" világítja meg a szerzõ.

Az elemzések sorrendjét a manni mûvészet középpontjában álló Élet-Szellem szembenállás tipológiája és lélektani logikája határozza meg. A könyv öt fejezete ily módon az alábbi szerkezetben taglalja Thomas Mann elbeszéléseit: az elsõ fejezet a "nárcisz boldogtalanságot",a fiatalkori elbeszélések reprezentatív sorshelyzetét írja le A pojáca elemzésén keresztül. A következõ rész az élet- és szerelemvágy motívumait és a "szerencsétlen tudat" kényszerképzeteit helyezi a középpontba, a Halál Velencében , illetve a Látomás és A ruhásszekrény címû novellák alapján. A középsõ fejezet az Élet és a Szerelem csapdáit, e vágyak törvényszerû kudarcát vizsgálja, többek között Az elcserélt fejek és A megtévesztett analízisével. A negyedik rész, "Az eltorzult vágy lehetõségei" címmela tagadás és a bosszú motívumvariánsait elemzi, a Walsung-vér relés a Mario és a varázsló val középpontban. Az utolsó fejezet a sorsalakítás távlatairól, a narcisztikus személyiség önmegvalósító útjáról szól, elsõsorban a Trisztán , a Tonio Kröger ,illetve A törvény címû novellák alapján. Szendi Zoltán a 32 Thomas Mann-elbeszélés mindegyikét elemzi, a legnagyobb terjedelembenés mélységben az elõbb kiemelt írásokat.

A JPTE tanszékvezetõ germanistája a zürichi Thomas Mann-archívumban folytatott kutatásai során behatóan tanulmányozta az elbeszélésekkéziratát, szövegvariánsait, a végsõ változatokból kihagyott mondatokatés passzusokat, s ezek vizsgálatát is beépíti monográfiájába. E szövegvariánsokbemutatása több helyen árnyalja és mélyíti az elemzést. Az elcserélt fejek egyik részletének schopenhaueri "buddhizmusa" kapcsán Szendi a novella publikált változatát idézi, mely szerint az elkülönüléscsodálkozást és egymás iránti csodálatot szül, "a csodálat pedig kicserélõdésés egyesülés után való vágyat. És ez a tan fõleg az ifjúkorra nézve érvényes , amikor az élet anyaga még puha, és az én- és enyém-érzésekmég nem merevedtek meg az egynek széthullásában." Majd idézi a kéziratnak a kiemelt mondat helyén álló részét, mely így szól: "És nemcsak a nemek különbségére és ellentétére érvényes ez a tanulság, hanem az azonos nemûek esetében is igaz, különösen az ifjúkorban." Ezt a mondatot Thomas Mann végül a kiadásra szánt változatban áthúzta.

Épp ily tanulságos A megtévesztett kéziratban maradt szövegváltozatainak és a publikált verziónak az összevetése. A legfontosabb változtatás ezúttal a történet befejezését érinti, mely a rövidülés nyomán csökkenti a motiváltság súlyát, s elkerüli a váratlan fordulat anekdotikus történetzárlatát. Elemzését Szendi Zoltán a következõképpen összegzi: "A szövegvizsgálat azt bizonyítja tehát, hogy a kihagyásokkal a szerzõ nem csupán a cselekményt tömörítette, hanem a kompozíciós arányokat is megváltoztatta. A természet ¯cselét többlépcsõs elõkészítés helyett egyetlen fordulatra összpontosította. [...] Mert Élet és Szellem egyenlõtlen harcában - Thomas Mann ethosza szerint - a Szellem kiváltságaa leleplezés." Hasonlóan sokatmondó a Tonio Kröger szövegváltozatainak egybevetése és kihagyott részleteinek elemzése, melyek azt bizonyítják,hogy a szülõföld csak vágyként, stilizált formában, esztétikai élménnyéalakítva lehet jelen a címszereplõ világában.

A filológiai vizsgálatok mellett épp a Tonio Kröger kapcsán mutatja be a könyv az elbeszélések motívumainak az életmûbe való mély beágyazottságát, az északi táj és a szimbolikus értékû és jelentõségû tenger gyakori felbukkanását. Az életmû vizsgálatába a nagyepika mellett az esszék is beletartoznak. A Mario és a varázsló értelmezését Szendi összekapcsolja Thomas Mann 1938-as Bruder Hitler címû esszéjével, melyben az író úgy festi le a Führert,ahogyan majd az elbeszélés Cipollájában a nárcisztikus mûvészfigura patologikus vonásait fogja elõtérbe állítani. Szendi egyébként az esszé és a novella kompozíciós szerkezetében is párhuzamokat mutat be, és motivikus egyezésekre is rávilágít. Ami pedig a mû privát kontextusát,élménybeli inspirációját illeti, annak kapcsán utal Mann azon levelére, melyben az író elmeséli, hogy a valóságban a pincér a mutatvány végén megszégyenülten elfutott, s másnap teljes elismeréssel nyilatkozottaz illuzionistáról. A pisztolylövés ötletét az író lánya, Erika adta,aki a történet hallatán azt mondta, hogy nem csodálkozott volna, ha a pincér lelõtte volna Cipollát. "Ebben a pillanatban [...] lett a történetbõl novella, [...] hogy Cipollát megölhessem, szükségem volt a pincérre - és a megelõzõ bosszúságokra."

A gyakran elemzett és a kánonba standard értelmezésekkel belemerevedett elbeszélésekrõl is tud újat mondani a kötet, anélkül, hogy az elemzés az újat mondás görcsében vergõdne, vagy a szakirodalom megítélésében a profizmuson kívül más szempontok vezetnék. A közismert novellákról is lucidus megállapításokat tesz, a Halál Velencében kapcsán például a következõt: "A novella explicit formában csak Tadzio Nárcisz-létét emeli ki, de nem titkolja, hogy Aschenbach osztozik ebben a sorsban, hogy õk ketten egymásnak tükörképei ." A Tonio Kröger elemzése során arra a felismerésre jut, hogy "a két mûvész, az író és a festõ, Tonio Kröger és Lizaveta Ivanovna egymással feleselõ szólama egyazon lélek vívódásának kivetítése". A törvény esetében pedig kiemeli, hogy az elbeszélésben Mann Mózes bibliai képére "Michelangelo mûvészalakját" vetíti rá. A 32 manni kisepikából pedig olyanírásokra is ráirányítja a figyelmet, amelyek az életmû eddigi elemzéseisorán érdemtelenül kevesebb figyelmet kaptak. Szendi Zoltán könyve nem pszichologizáló, de a lélektani összefüggések és vonatkozások iránt rendkívül érzékeny munka. A kötet nem filologizáló, de a szövegvariánsokat éles szemmel és szoros olvasással mérlegre tevõ elemzés. A mû nem univerzalizáló, nem túlzón általánosító, de az egyes írásokat az életmû összefüggéseibe illesztõ, megállapításait a textus konkrétumaihoz kötõ interpretáció. A Lélek és képnem aktualizáló, nem divatba jött fogalmakkal operáló, de saját nyelvenés saját fogalmi készlettel megszólaló, a Thomas Mann-szakirodalom mintegy ötszáz bibliográfiai tételét mozgósító és felhasználó úttörõ vállalkozás.
 

Ez a könyv 25 év egyéni kutatásait összegzi. A mai magyar Thomas Mann-szakirodalom legjelentõsebb munkája.

Pannónia Könyvek Kiadó
Pécs, 1996
197 oldal, 650 Ft