PÁLINKÁS GYÖRGY
A város fölött a fény...
... bele se hullva, tova se lengve. Már-már
elgondolhatatlan.
Nem láthatod, ha ott vagy, hisz
visszfénye mind mindennek,
a szó is, koppanjon akárha
magadban. S nem valami hasítékon,
nem is úgy, hogy egyszerre ott
van. És nem mondhatod azt sem,
hogy ott volt, akárha lenne vége,
s azt sem, hogy öröktõl
fogva, mintha lenne kezdete. Mégis
talán fölötte, ahogy az
emlék hajolna ránk, s
illanna tovább, mintha mindent felejtve.
Akárha lenne irány. De
mégsem. Az emlékezet lencseüvegén,
úgy tûnik, élesre
vált a fény, s akkor valami karcos árny metsz
belé, akár az íves
hajlatok ránc-sötétje, minek ha folytatása,
mintha benned. Hogyne értenéd.
Jársz-kelsz, mintha valóság
lenne az a kapubelsõ, az az
utcarészlet, a harangzúgás
is, az örvénylõ zümmögés is
az utolsó kondulás után.
És az arcok -, nincs idejük ebben a
fényben, idézzen holtat
vagy élõt káprázatod. Mintha a tegnapod,
mintha örökkévalóság
lenne a tegnapod.
És akkor itt van a papír
felpördült sarka, ahogy éppen
csak takarja azt az enyhe árnyékot,
s szeretnéd hinni, hogy nem
pillantásodtól...
Nincs kit kérdezni. Hogyne tudnád...
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/