minden este így kezded elõveszed
és elrakod elfelejtett
emlékeket keresel vagy inkább
az ablakban állsz vagy
azt sem csak beázik a lakás
a kövér testes esõcseppek
lassan hullanak koppannak a lavór
mûanyag peremén
folytatódik minden ahogy a legutolsó
mondat véget érne
nem vigyázol már a ritmusra
az álom stílusa vonz vezet
talán úgy kellene írni
ha már megfejteni nem lehetséges
(mert lesz-e majd egyáltalán
valaki aki fonalként veszi
kezébe feljegyzéseid dohos
füzetét esõcsepp számlálás
helyett inkább nem is folytatod
folytatódsz ahogy tudsz)
hallgass lelked akár a barlang
mely egy hosszú
távfutó lélekzésének
ritmusára tágul és szûkül
visszhangzik a falakon izzad verõdik
vissza és
erõsít fel majd sokszoroz
meg ez az egyetlen test
aztán száraz és
titkos földed elhagyja a képzelet
túlcsordul a fürdõkád
s te mégis üres akarsz lenni
egy bõrönd utazás
kipakolás után és indulás elõtt
el akarsz tûnni nem tudsz már
másra gondolni sem
szavak a szekrényben a polcokon
a helyükön tehát
a kimondás még átrendezhetõnek
tûnõ pillanataiban
amin rövid idejû szárnyalás
vagy levegõbe emelkedés
izzadás és erõlködés
a képlet vagy mozdulatok sorának
gyakorlása ahogy benyitsz a lebegés
házának ajtaján és
elfelejted hogy repülnöd kéne
hogy a szélre bízta üzenetét
a mester hiszen a felejtés tehet
csak könnyûvé hangzik
vissza az égszínkék
szoba falai közül ha már a feladatot
mindig neked kell kitalálnod
vagyis a megoldást vinned
magaddal az ismeretlen tájakon
keresztül ha már nem kell
eldobálni kifejlett szárnyaidat
hogy menekülhess végre az
ismerõs történetek
elõl de hová is vezethetne innen a lélek?
a várakozásé a földé
vagyunk mint mindig a lomb mögé rejtett
kékségé az állandó
kétségé hogy mögötte is csak a hús
hasad
ahogy a vászon önkéntelenül
összevérzett kora hajnali jeleként
a tavasz húzódik meg a
bokrok a lassú ébredés mögött megállva
pedig tudod ha visszatérsz a mítoszokhoz
visszatükrözõdhetsz
arcodat az ég felé fordíthatod
ahogy régen a görögök is tették
de te átszúrod ujjaddal
az eget mint a celofánt csak így érzed
a levelekben kering az élet szinte
önmaguk dokumentumaként
fatörzsek nyúlnak ki a földbõl
zöld ágak borulnak fejed fölé védõn
innentõl biztosra veheted hogy
mind visszaírhatóak a valóságba
...a szicíliai öböl a cápák menetrendszerûsirokkó por hõhullámok avagy a könyvtár mesterséges
útvonala - a háború alatt falkával kísérték
a betegszállító hajókat...
(Márai Sándor)
szétázott hal és
életszagú könyvlapok fénytõl és
párától
halálos élesre koptatott
szikláin néhány lombtalan cserje
most a kert ahol királynõk
hûsöltek egykoron forró nyári
napokon királyokat várva
háborúból vissza türelmetlenül
ma pedig a nyitott ablakok mellett a
füzet édes illattal telik
rátapad és majd hónapokig
bujkál a lapok közötti csendben
ahogy elszáradt királynõk
üzentek egykor megváltó esõért