BICZÓ GÁBOR

Nietzsche gondolkodói pályájának - túlzás nélkül állíthatjuk - egyik legdöntõbb mozzanata a filológiával való szakítás, a filozófussá válás pillanata volt. Az esemény pontos kronológiai meghatározásakor azonban az életmû iránt érdeklõdõ olvasó nehéz helyzetbe kerül. Egyszerre több idõpont kijelölése is lehetségesnek tûnik, és zavaró, hogy ezek az események idõben meglehetõsen távol esnek egymástól. A Nietzsche-kutatás az életpályában beállt fordulatot elsõsorban A tragédia születése címû munka, 1 illetve az erre válaszképpen írt Willamowitz-kritika megjelenéséhez köti. 2 De a filológiához való viszony lazulásának már sokkal korábbi és határozott jelei voltak.
Az 1869. május 28-án a bázeli egyetemen tartott Homérosz és a klasszika filológia címû elõadás zárószakaszában az érett korszak írói stílusát megidézõ aforisztikus kijelentést tett. 3 " Philosophia facta est quae philologia fuit ." 4 Egy másik fontos pontja a filológiától történõ elfordulásnak a töredékekben és a vázlatokban fennmaradt Mi filológusok címû korszerûtlen elmélkedés, 5 amelyben A tragédia születésé vel ellentétben már direkt támadást intézett az ókortudomány, illetve ennek képviselõi ellen. "...mennyien élnek tulajdonképpen úgy, mintha a valódi ember elõkészületei volnának csupán; a filológusok például a filozófusok elõkészületei, akik képesek arra, hogy az õ hangyaszorgalommal összehordott munkájuk révén kijelentsenek valamit az élet értékérõl." 6
Talán ebbõl is látszik, hogy a dilemma korrekt eldöntése szinte lehetetlen, ugyanakkor felesleges is. A filológiával való szakítás nyilvánvalóan egy hosszabb szellemi fejlõdés eredménye, és e folyamatnak különbözõ fokozatait, állomásait jelzik az idézett szöveghelyek. Sokkal lényegesebb annak a vizsgálata, hogy mi volt a filológia, és ezen keresztül az antik mûveltség jelentõsége az ifjú Nietzsche perspektivizmusában, és ez milyen formában jelent meg az életmû különbözõ teljesítményeiben. A kérdés megválaszolásának elõfeltétele az ifjú Nietzsche filológiai mûveltségének rövid jellemzése. Ez a késõbbiekben is a segítségünkre lehet, hiszen Nietzsche több olyan - az antikvitás témakörébõl merített, sokszor filológia vetületû - kérdést is vizsgált, melyek jelentõségének felmérése az életmûben filológiai mûveltsége néhány sajátosságának ismerete nélkül nehezen lehetséges.
Nietzsche filozófiájának nem egyszerûen az antikvitás fogalma által jelölt tárgyterület, illetve korszak a témája, hanem annak egy erõsen interpretált változata. Az antikvitás iránti érdeklõdés a pfortai gimnáziumban eltöltött években alakult ki. Ennek Nietzsche személyes vonzódásán túl az is lehet magyarázata, hogy az iskola nagy hangsúlyt fektetett a klasszikus mûveltség oktatására, ami a görög és a latin stúdiumok nagy számában is megnyilvánult. 7 Iskolai záródolgozatát De Theognide megarense címmel készítette el. A témaválasztás, a Theognisz neve alatt összegyûjtött késõarchaikus líra elemzése már utal Nietzschének a pár esztendõvel késõbbi szellemi érzékenységére, a klasszikus ókor témáján belül bekövetkezett hangsúlyeltolódásra a görögség és elsõsorban a preszokratikus filozófia irányába. 8
A filológussá válás másik kulcsmotívuma a családi hagyomány, a többgenerációs evangélikus lelkésztradíció, az apáról fiúra öröklõdõ hivatás szellemiségében, illetve az ehhez kapcsolódó mûveltség minõségében érhetõ tetten. Nietzschét köztudomásúlag nyomasztotta apja halála után a család életét meghatározó klerikus, sokszor nyomasztóan fülledt atmoszféra. 9 A család, fõleg édesanyja azonban természetesnek tartotta, hogy az ifjú Nietzsche a hagyományok töretlenségének jegyében szintén a teológus pályát választja. Ez volt az alapvetõ oka, hogy Nietzschét a jóhírû pfortai gimnáziumba íratták. Az iskola szellemiségét, akárcsak a német, de különösen a porosz teológiai mûveltség egészét Christian Wolf munkásságának ismertté válása után erõsen filologizáló beállítódás jellemezte. 10 A Szentírás eredetiségének, üzenete rekonstruálásának, a szerzõiségnek problémája több folyamatosan elterjedõ szempontot vezetett be a teológiáról való gondolkodásba. 11 Nietzsche teológiaprofesszoraitól, illetve a latin és görög tanáraitól együtt sajátíthatta el a filologizáló gondolkodásmódot. Tudjuk, hogy a szülõi akarat ellenére Nietzsche életének a teológia még rövidebb ideig volt része, mint a filológia, hisz a bonni egyetem teológiai fakultásán (csak az anyai pressziónak köszönhetõen) elvégzett egyetlen szemeszter után Lipcsében már fel sem merült az alig megkezdett stúdiumok folytatása. 12 A teológiai mûveltség a késõbbiekben a kereszténység- és a valláskritika megalapozásához szükséges fõ forrást jelentette Nietzsche számára. A filológia szakmaszerû elsajátításának fõ helyszíne Lipcse volt, ahol 1865-tõl 1869-ig folytatott tanulmányokat. Szellemi fejlõdésére döntõ hatást gyakorló tanárának példáján szinte kizárólag görög és ezen belül is elsõsorban az archaikus kort érintõ témákkal kezdett el foglalkozni. 13 Tanulmányai befejezése után, mint rendkívüli filológus tehetség állásajánlatot kapott a bázeli egyetemtõl, ahol, mint rendes tanár tíz évig oktatott és alkotott. Lelkiállapotát, érdeklõdését, életének ezt a korszakát kitûnõen jellemzi a hagyatékból ránkmaradt gondolattöredék: "Das Griechentum hat für uns den Werth wie die Heiligen für die Katholiken." 14 Az antikvitáshoz való vonzódás az életmû egészén végighúzódó motívum, sõt tudjuk, hogy egészséges életének utolsó hónapjaiban elõszeretettel nyúlt vissza az ifjúkor kedvenc témáihoz. Az úgynevezett "õrültcetlik" gondolatai is elsõsorban a görögség körül forogtak. 15
A filológiával való szakítás jelentõsége nemcsak az életrajzi tényekben mutatkozik meg, hanem jóval áthatóbb következményként Nietzsche egész gondolkodói pályájára hatással volt. Vizsgáljuk meg, hogy miben nyilvánul meg mi a jelentése az életmû szempontjából a pálya kezdetét meghatározó szakításnak! Ezért néhány gondolat erejéig térjünk vissza a Bázelban 1869-ben elhangzott ominózus mondatra, melynek akkor még valószínûleg kevesen tulajdonítottak komolyabb jelentõséget. 16
Philosophia facta est quae philologia fuit . Ha kizárólag a kijelentés szó szerinti tartalmára koncentrálunk, úgy tûnik, az értelmezés semmi nehézséget nem okoz. Ezek szerint a mondat értelmébõl az következne, hogy Nietzsche szerint a filológia többé már nem azonos a 19. század sikeres tudományával, amely az antik szövegekhez, a klasszikus ókorhoz való adekvát viszony egyetlen letéteményeseként tartotta számon magát. Ha a filológiát egyszerûen mint a klasszikus ókor kérdéseivel foglalkozó diszciplínát gondoljuk el, akkor belátható, hogy Nietzsche szerint a filológia történetileg kialakult módszertana és a tudományágat képviselõ személyek már nem alkalmasak az általuk felhalmozott tudáshalmaz, illetve a szövegek kezelésére. Mintha azt sejthetnénk, hogy az antikvitás vizsgálata, az ókor szellemiségében való elmerülés elkerülhetetlenül idézné elõ a kutatás eredeti szándékát jelentõ - a klasszika filológia konstituciós alapjául szolgáló - célok érvényen kívül helyezõdését. Az antikvitás nem tekinthetõ kizárólag tudományos problémának, hanem olyan jelenségkomplexum, melynek értelmezése a klasszikus filológia lehetõségeinél jóval tágabb intellektuális mozgástérre tart igényt. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az európai kultúrtörténeti tradícióba a humanizmus vagy a reneszánsz eszményeivel beépült "ókorkép", melyet a filológia tovább finomított, teljességgel érvényét veszítené. Vagy azt sem, hogy a Herder által oly fontosnak tartott példaképszerûség tétele, a heroizált és idealizált görögségkép morális, esztétikai jelentõsége egyszerûen kivonható volna az európai mûveltségbõl. 17 Azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy a filológia önmagát ekkor bevett kutatási módszertannal rendelkezõ pragmatikus tudományként tartotta számon. A 19. század második felében egy ilyen meghatározásnak önmagán túlmutató jelentõsége volt. A szellemtudományok identifikációs problémái, ismeretelméleti megalapozásuk a korszak egyik legnagyobb kihívását jelentõ feladatai voltak. A társadalom fejlõdését, a polgári élet mindennapjainak egzisztenciális minõségét az ipari forradalom egész Európán végigsöprõ hatásai alapjaiban változtatták meg. A humanitás szellemi hagyományainak mûvelõi sorsszerûen kényszerültek bele az abszolút önigazolást kutató szerepbe, azzal a céllal, hogy a természettudományok sikereinek zálogát jelentõ tudományos megalapozást saját területükön is elvégezzék. 18 A filológia helyzete ebben az igen képlékeny szituációban meglehetõsen stabilnak tûnt, és ezt remekül igazolja Willamowitz Nietzsche-tragédia könyvére adott válaszának magabiztos hangneme. A filozófiát filológiává minõsítõ nietzschei tétel azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a filozófia azért tart igényt a filológia tárgyterületét jelentõ antikvitásra, mert az a tudományosság egy magasabb fokának mûvelésére képes. A báseli kijelentés egyébként nem érezteti, hogy a filozófia a kisajátítás igényével fordulna a filológia felé. A mondat destruktív erejét kontemplatív nyugalma még hangsúlyosabbá teszi. A filológia egyszer és mindenkorra filozófiává vált, spontánul, minden célzatosságtól mentesen. Nietzsche saját gondolatához fûzött magyarázata ezt határozottan alátámasztja;"Ezzel azt akarjuk mondani, hogy az összes filológiai tevékenységet körül kell foglalja egy filozófiai világnézet, melyen mint valami elvetendõ, eltûnik minden, ami részlet és szórvány, s csak az marad meg benne ami egész és egységes." 19 A filozófia Nietzsche szerint eljuttathatja a filológiát a teljesség érzetéhez, eloszlathatja a fragmentáltságból eredõ bizonytalanágokat. Természetesen Nietzsche filozófiáról alkotott saját elképzeléseire gondol, hisz végül is a klasszikus értelemben vett filozófia gondolkodásában éppenúgy fragmentált, mint a filológia. 20
Nietzsche Seneca-parafrázisának a kibomló filozófiai perspektíva szempontjából közvetlen jelentésén túl jóval meghatározóbb, mélyebb rétegei is vannak. Vizsgáljuk meg ezeket! A filológia filozófiává válása, ahogy ezt Nietzsche az 1870-es évek elején megpróbálta kidolgozni, nemcsak a filológia, de a filozófia szempontjából sem kellõképpen túlbecsülhetõ. Egyrészt a filozófia Nietzsche szerint tehát szert tett a filológiára, örökölte kérdéseinek egy részét, tartalmát, forrásait, nagyhírû szerzõket, a gondolkodás történetének kiemelkedõ alakjait. 21 Nietzsche a korszakot kizárólagos kitüntetettségében vizsgálta. Számára az ókor par excellence a filozófia forrása. Itt feltehetõen Nietzsche maga is elsõsorban a görögség filozófiai örökségére gondol, hisz kompetenciájánál fogva ez a legalkalmasabb arra, hogy az antikvitás utókorra hagyományozott kultúrájának egészét az értelmezés számára hozzáférhetõvé tegye. Másrészt a filológia ürügyén filozófiává adoptált tudáshalmaz elkerülhetetlenül magával hoz a filológia teoretikus és metodológiai tradíciójából olyan elemeket, melyek a filozófiának ezideig vagy egyáltalán nem, vagy csak marginálisan voltak alkotórészei.
Az ifjúkori perspektíva kibomlásának szempontjából meghatározó jelentõségû az interpretációs horizont kitágulása, ami éppen az elemzett folyamat következménye. Mirõl is van szó? Nietzsche mûveltségének az elõzõekben már részleteiben vizsgált két motívuma, a filológia és a teológia saját tárgyterületükön kidolgozták interpretációs módszertanukat. A teológiában a Szentírás eredeti üzenetének rekonstruálására tett erõfeszítés Luthertõl Ernestin, Wolfon, Aston keresztül egyenesen vezetett Schleiermacherhez, majd innen a modern teológiai hermeneutikához. 22 A filológia a rendelkezésre álló források hiányossága, töredékessége miatt más elvek alapján, de szintén az eredeti jelentés rekapitulálását tûzte ki céljául. 23 Tehát Nietzsche alapmûveltségének forrását jelentõ két tárgyterület interpretációs gyakorlata, technikái, az interpretáció kifejezése mást jelentett, mint a korabeli filozófiai tradíció által használt fogalom.
A különbség alapja a tárgyterületek igazságfogalmai közötti differencia. Nietzsche életmûvének késõbbi korszakában többször is reflektált erre a jelenségre, mikor a filozófiai tradíciót a logikai vagy ítéletigazság letéteményeseként határozta meg. 24 A filozófia hipotetikus igazságfogalma Nietzsche szerint az azonosság problémája, mivel a bölcseleti kérdésekhez prekoncepcionálisan rendeli hozzá az egyetlen reális válasz lehetõségét. A filozófia így az interpretatív gyakorlat olyan formája, ahol a gondolkodó feladata, hogy a saját szellemi horizontján felmerülõ válaszlehetõségek közül az "igazsághoz" legközelebb állót mondja ki. A filozófus "logikája", az igazság kutatásának ez a módja a gondolatok asszimilációjának közege, ahol az interpretatív gyakorlat az azonosítás aktusává degradálódik. "Das Urtheil ist ursprünglich nicht der Glaube daá etwas so und so ist, sondern der Wille daá etwas so und so sein soll." 25 Nietzschének a klasszikus filozófiával szemben megfogalmazott egyik legsúlyosabb vádja, hogy teljesen a logika uralma alatt áll, sõt ezt az állapotot erényként fogalmazza meg ahelyett, hogy tõle mint valami sorscsapástól szabadulni próbálna. 26
Ezzel szemben, ha a filológia vagy a teológia "interpretáció" fogalmát akarjuk megvizsgálni, alapvetõen más kiindulópontot kell választanunk. A 19. század közepére a Szentírás értelmezésének szinte áttekinthetetlenül hatalmas irodalma gyûlt össze. Egyre jobban elfogadott állásponttá vált az a különbségtétel, ami a Biblia példázatainak relatív igazságtartalmát és a szöveg egészének igazságtartalmát mint Isten kinyilatkoztatásának bizonyítékát egymástól függetlenül kezelte. 27 Az exegetikai kutatások eredménye, hogy a teológia alapszövegéhez (mint példázatjellegû történetek differenciálatlan forrásához) kapcsolódó igazságfogalom relativizálódott, vagyis interpretatívvá vagy pragmatikussá vált. 28 Az értelmezési horizont kitágul, merev határai a megértés gyakorlatában elbomlanak, lehetõséget adva az individuum kreativitásának. Ez a folyamat kicsit más szempontból ugyan, de a filológiában is végbement. A szöveg státusza, a rögzített jelentés ideája, mint támadhatatlan és megkérdõjelezhetetlen tény már a múlté. Gondoljunk csak éppen a Nietzsche által vizsgált homéroszi kérdésre! Az interpretáció az emberi nézõpont igazságává válik a filológiában hasonlóan a teológiához. Vagyis, amikor az alig huszonöt esztendõs Nietzsche a filológiát filozófiává minõsíti, akkor a bölcseletrõl alkotott sajátos elképzeléseit szembeállítja a korszak gondolkodóinak többsége által képviselt nézetekkel. Nem kérdéses, hogy mikor filozófiai problémákat vizsgál, és létrehozza saját személyére szabott filozófiáját akkor az interpretáció melyik fogalmát használja. 29
Persze ez nem jelenti azt, hogy Nietzsche gondolkodásában a filozófia fogalmának helyére behelyettesíthetjük az interpretáció eredeti módon értelmezett kategóriáját, és arról sincsen szó, hogy Nietzsche filozófiája a szó klasszikus értelmében hermeneutika volna. Elképzelhetõ, hogy Nietzsche ismerte Schleiermacher hermeneutikai kutatásait és tudjuk, hogy Ritschl vezetésével Lipcsében, majd az elsõ báseli években önállóan is foglalkozott szövegkritikával és forráskritikával, amelyek kifejezetten hermeneutikus beállítottságú irányzatai a filológiának. 30 De írásai felépítésébõl, nyelvhasználatából, a bölcseleti problémák kezelésébõl egyértelmûen kiderül, hogy nem valamely ismert iskola, vagy irányzat, hanem saját maga által kijelölt úton kívánt haladni. 31
Könnyen magunk elé képzelhetjük a báseli egyetem elõadótermét és az érdeklõdõ filológuskollégák tekintetét, amikor Nietzsche mondandója végén megállapítja: Philoso phia facta est quae philologia fuit. A kijelentés retorikai ereje, az elõadásban elfoglalt helye jelzi, hogy a szerzõ elõre megtervezett és jól végiggondolt szavakat mond ki. Megfigyelhetjük, hogy maga a filológiai elemzés már véget ért, amikor az ominózus ars poeticává emelt kijelentés elhangzott. A Homéroszra vonatkozó fejtegetés egy lírai, talán egy kicsit patetikus bekezdéssel, a filológiának tett gesztussal zárult. "Hálára tartunk igényt, semmiképpen sem a magunk nevében, hisz mi atomjai vagyunk - de magának a filológiának a nevében, ami bár sem Múzsa, sem Grácia, de az istenek követe; s ahogy a Múzsák leszálltak a bús, elgyötört boiótiai parasztokhoz, úgy száll õ is egy sötét színekkel és képekkel teli világba alá, mely csupa mélységes és gyógyíthatlan fájdalom, s vigasztalón egy távoli, kék, boldog csodaország szép, fényes istenalakjairól mesél". 32 Ami ezek után következik, az a "legszemélyesebb". "Bizonyára egy filológusnak is jogában áll, hogy törekvésének célját és a hozzá vezetõ utat hitvallásának rövid formájába szorítsa, s íme ezt megteszem amikor Seneca egy mondatát megfordítom; Philosophia facta est quae philologia fuit ." 33
A kijelentés direkt és indirekt jelentéstartalmának vizsgálatán túl, érdekes azt is végiggondolni, hogy miben rejlik "csendháborító", sõt szinte bénító hatalma. Mint láttuk, az állítás szokatlansága, a korszak mûveltsége számára két egymástó távolálló diszciplína összeolvasztása, kifejezetten provokatív gondolat. De kérdés, hogy mi a "sententia" retorikai erejének alapja?
Nietzsche Seneca-parafrázisa, ahogy õ kifejezi, a törekvései céljához vezetõ hitvallás megfogalmazása. Jelzi a fokozatos elfordulást a klasszikus kifejezési formáktól és ugyanakkor utal az új, önálló bölcseleti tér határainak felvázolására vonatkozó igényre. Ebben a folyamatban a legkorábbi munkák közül a még félig-meddig klasszikus értelemben filologizáló, A filozófia a görögök tragikus korszakában címû írása kitüntetett figyelmet érdemel. 34 Nietzsche ebben a preszokratikus filozófia, a "Thalésztõl Szókratészig terjedõ zseniköztársaság" nagy egyéniségeirõl értekezik. 35
Eddigi elemzésünkhöz szorosabban kapcsolódik a Thalész filozófiájával foglalkozó rész, ezért vizsgáljuk meg ezt egy kicsit részletesebben. 36 Nietzsche olvasatában Thalésszal "a görög filozófia - úgy tûnik - képtelen ötlettel kezdõdik: ¯minden dolog eredete és anyaöle a víz. " 37 Nietzsche kiemeli, hogy az empíria közvetlen tapasztalatait messze meghaladó kijelentés filozofikus tartalma abban az igényben érthetõ meg, amivel Thalész az absztrakt dolgok felé fordul. Kortársai közül Nietzsche szerint azért emelkedik ki, mert a fantázia ("logikátlan hatalom") segítségével képes messze az értelem elõtt járó, az értelem közvetlen fennhatóságán túlmutató jelenségeket, összefüggéseket, "zseniális elõérzettel" megragadni és a megértés számára hozzáférhetõvé tenni. 38 A fantázia Nietzsche felfogása szerint olyan erõ, ami az oksági viszonyok megtapasztalhatóságát egyetlen bizonyosságként beállító spontán empirizmust segít meghaladni. A filozófia ebben az összefüggésben teremtés. Thalész nagysága, hogy úgy merte használni fantáziáját, hogy nem fantáziált, nem volt szüksége természetfeletti lényekre, csodálatos történetekre ahhoz, hogy a világ mélységes titkait feltáró kijelentést tegyen. A víz archéként való felfogásának nincsen tudományos értéke, hisz akár már a korszak természettudományos ismeretei alapján is sejthetõ tarthatatlansága. Nietzsche szerint Thalész egyszerûen átlép a tudományosságon és hihetetlen bátorsággal "ízlelgeti" az ismeretlent, próbálkozik a láthatatlan láthatóvá tételével, így kiemelve önmagát a "résztudományok féregszerû tapogatózásából és csúszás-mászásából", ezáltal tesz szert filozófiai horizontra. 39
Thalész a valóság interpretálását Nietzsche szerint tehát a fantázia segítségével a filozófia történetének nyitányaként eredeti módon oldotta meg. Ez a következtetés elvárásszerûen kötelezõ érvényû minden utód számára, aki a filozófia mûvelésére szánja rá magát. A fantázia azonban logikátlan vagy inkább logikán túli hatalom, amely a filozófusok eszköztárának évszázadokon keresztül végbement "fejlõdése" következtében már régen csak a mesemondók, a költõk és a gyermekek világának része. A folyamat eredményeként végül a filozófia tudománnyá silányította magát és szerzõnk ajánlása alapján a legegyszerûbb és legeredményesebb módja, ha a történetének kezdetét jelentõ pillanatot átélve újratanul hinni a fantázia erejében. Mivel igazolhatjuk ezeket a gondolatokat? Philosophia facta est quae philologia fuit . A kijelentés a "fantázia" szokatlan bátorságának és termékeny alkotóerejének remek megnyilvánulása. Szokatlan, hisz a nietzschei fúzió a gondolatok mozgásának olyan együttjátéka, melynek kitöltése értelemmel a "diszkontinuus ugrás" falába ütközik, és amely helyzetbõl talán csak a Nietzsche által preferált fantázia segítségével van lehetõségünk kiemelkedni. Mert mi is a fantázia? Ha a régi görögök elképzeléseibõl indulunk ki, a " fantasia " "képek elõállítása", alapjaiban tér el attól a gondolkodásmódtól, amelyre a szavak képessé tesznek bennünket. 40 A fantázia nem szöveg, noha csak a logosz segítségével ragadható meg. Eszköz, amely alkalmas egy másik világ létrehozására és lehetõvé teszi, hogy belépjünk oda. A maga módján a szellem alkotókedvének teljességében történõ megmutatkozása - totalitás. A fantázia és a reália a filozófiában kialakult hallgatólagos konszenzus alapján két egymás számára közvetíthetetlen és átjárhatatlan birodalom. A filozófia a preszókratikusok óta a fantázia világát nem érzi magához tartozónak. Márpedig szerzõnk szerint ez elemi tévedés, hisz épp a fantázia az, ami a filozófia születésénél bábáskodott, amikor a misztérium és a babona ködébõl kiragadta.
Nietzsche "személyes vallomásában" megengedte, hogy a figyelmes szemlélõ bepillanthasson elméjébe és megérthesse az ott lejátszódó legtitkosabb gondolatokat. A "diszkontinuus ugrás" formalizáló "logikai" paradigmája egyszerre több szinten mutatkozik meg.
Az ifjú Nietzsche kibomló perspektivizmusa szempontjából, ahogy a sokszor idézett mondat értelmezésébõl következik, a filozófia nem lehet azonos a 19. század közepén a tudományosság címkéjével kacérkodó, szigorú, szisztematikus, önmagát saját történetébõl logikus következményként levezetõ megismerési móddal. Ugyanakkor az antikvitással való foglalatosság sem jelentheti azt a klasszikus diszciplínát, melynek fogásait Pfortában, Bonnban, és Lipcsében sajátította el. Nietzsche, noha ekkor még nem ismeri fel tudatosan, nem reflektál kijelentésének életére vonatkozó következményeire, a maga teremtette intellektuális vákuumra, melynek "értékkel", gondolatokkal való feltöltésére tett kísérletek sorozata vált életmûvévé. A perspektíva genezise, az "axis mundi" kijelölése egy drámai "törésbe" beleágyazott aktus. 41
Ez a sokat emlegetett mondat egy évekig tartó hosszú szellemi fejlõdés eredménye, amely 1873-ig A tragédia születése megjelenéséig elhúzódott, és nem egyik pillanatról a másikra, minden elõzmény nélkül bekövetkezõ áttörés eredménye. Kontúrjai azonban már itt, egyszerre és határozottan válnak láthatóvá. Az anyjától és a családtól, majd a protestáns egyháztól és a filológiától történõ eltávolodás a legkorábbi szakítás a "tradícióval". Ezeket az élményeit Nietzsche abban a szellemi konstrukcióban fejezi ki, amelynek alapjait már az 1870-es évek elejérõl ránk maradt töredékek és vázlatok is jelzik. A filológiával való hivatalos szakítás gondolata már 1870-ben megfogalmazódott benne, igaz a Nietzsche-kutatás ezt nem kizárólag gondolkodásának belsõ logikájából következõ törvényszerûségként interpretálja, hanem életének eseményeivel is szoros kapcsolatban álló változásként.
Wagner hatása az ifjú Nietzschére a bázeli professzorság kezdetétõl A tragédia születése megjelenéséig egyre intenzívebb lett, majd 1876-ig Az emberi-túlságosan is emberi megjelenéséig a "tribscheni idilltõl" való fokozatos és egyre tudatosabb eltávolodás jellemzi. Nietzsche perspektivizmusának korai periódusát még a Tribschenben tett látogatásairól tudósító "legszeretettebb mesterének" írt rajongó hangvételû levelek jellemzik. Wagnernek a német szellemi közéletben kifejtett gyakorlati tevékenysége vonzó és közvetlen példa volt Nietzsche számára, és egyben lehetõség is az önálló intellektuális karakter kialakítására. Gondolatait, melyekrõl jellemzõ módon Cosima Wagnernek beszél elõször, a Gedanken über die Zukunft unserer Bildungsanstalten címû 1872-ben írt munkájában összegezte. 42 A korai idõszaktól természetes alkotóeleme elképzeléseinek a gyakorlatiasságra, a közvetlen "nevelõ" hatásra koncentráló szellemi habitus. Ezek a törekvések a 19. század második felének tudományos közélete számára meglehetõsen idegen célok; a Nietzsche gondolkodását jellemzõ praktikus attitûd és a filológus szakma konvencionalitása egymással homlokegyenest ellenkezõ intellektuális magatartásformák.
Az életrajz egy kevésbé ismert, de a filológiától való eltávolodás szempontjából fontos eseményét érdemes kiemelnünk. 1871 januárjában Bázelban megüresedett filozófia professzori állást szeretett volna megpályázni. Elgondolása szerint saját státuszát Rhodénak adta volna át, míg önmagára vonatkozó terveirõl így ír: "Was meine persönliche Berechtigung, den philosophischen Lehrstuhl zu ambitioniren, betrifft: so muá ich allerdings mein eignes Zeugnis voranstellen, daá ich dazu Potenz und Kenntnisse zu besitzen glaube und mich sogar, Alles in Allem, für jenes Amt befähigter fühle als für ein rein philologisches. Wer mich von meinen Schul und Studentjahren kennt, ist nie über die Prävalenz der philosophischen Neigungen im Zweifel gewesen; und auch in den philologischen Studien hat mich vorzugsweise das angezogen, was entweder für die Geschichte der Philosophie oder für etischen und aestetischen Probleme mir bedeutsam erschien." 43 Csakhogy 1871 telén egészségügyi problémái olyan súlyossá váltak, hogy gyógykezelésre az észak-itáliai Luganóba kellett utaznia, így érdekeiért közvetlenül nem tudott kiállni az állás betöltéséért folytatott vetélkedésben. Rhodét az elutasításról kissé cinikusan és elkeseredetten értesítette: "In meiner Abwesenheit hat man ein jungen talentvollen Aristiteliker entdeckt, mit der Fackel Trendelenburgs in der hand und somit sitze ich wieder als bescheidener philologus auf dem Katheder, und alle philosophische Träume, seit 6 Wochen genährt und mit deinen Hoffnungen getränkt, gehen zum Teufel der Lüge und des Schwindels." 44 A méltánytalanság és megbántottság nemcsak a tudományos közéletbe vetett korábbi, még a tekintélytisztelet hagyományos formáin alapuló bizalmát ingatta meg, hanem a filológiai pályát önértelmezésében kényszermegoldásként tüntette fel.
Nietzsche nem lett "filozófus" és nem maradt "filológus" sem; a perspektíva kibomlásának története nem szakmai karriertörténet, hanem Nietzsche mind intellektuális, mind fizikai értelemben önmagáért folytatott élet-halál harca, ahol a küzdelem tétjévé maga az "egzisztencia" vált.
 

Irodalom

Kritische Gesamtausgabe von Nietzsches Werken (KGW). Herausgegeben von Giorgio Colli und Mazzino Montinari, Berlin-New York, Walter de Gruyter, 1971.
Kritische Gesamtausgabe von Nietzsches Briefwechsel (KGB). Herausgegeben von Giorgio Colli und Mazzino Montinari, Berlin-New York, Walter de Gruyter, 1971.
Kritische Studienausgabe in 15 Bänden, (KSA). Berlin-New York, Deutscher Taschenbuch Verlag Gmbh, 1988.
Nietzsche ifjúkori görög tárgyú írások . (IGTI) (fordította: Molnár Anna). Budapest, Európa Könyvkiadó, 1988.
Emberi-túlságosan is emberi (ETE) in: A vándor és árnyéka (fordította: Török Gábor). Budapest, Göncöl Kiadó, 1990.
Cancik, Herbert: Nietzsches Antike . Stuttgart-Weimar, Verlag J. B. Metzler, 1995.
Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer . Budapest, Gondolat, 1984.
Gerhardt, Volker: Selbsterkenntniss und Selbstbesinnung - Zur antropologischen Nähe Nietzsches zu Dilthey. in: Nietzscheforschung 1994. (eine Jahresschrift) 21-37. o. Berlin, Akademie Verlag, 1994.
Goch, Klaus: Franziska Nietzsche .. Frankfurt am Main und Leipzig, Insel Verlag, 1994.
Györkösy A.-Kapitánffy I.-Tegyei I.: Ógörög nagyszótár . Budapest,: Akadémia Kiadó, 1990.
Herder, Johann Gottfried: Ausgewählte Schriften . Bukarest, Kriterion Verlag, 1983.
Moellendorf, Ulrich von: Zukunftphilologie, eine E rwiderung auf Friedrich Nietzsches "Geburt der Tragödie". in: Der Streit um Nietzsches "Geburt der Tragödie". Zürich-New York, Georg Olms Verlag, 1989.
Nepomuk, Johann Hofman: Wahrheit, Perspective, Interpretation.. Berlin-New York, Walter de Gruyter, 1994.
Schleiermachers Werke . Leipzig, Verlag von Felix Meiner, 1911.

Jegyzetek

1 A tragédia születése ét 1871-ben fejezte be, az elsõ kiadás 1872-ben jelent meg.
2 Ulrich von Willamowitz Moellendorf: Zukunftphilologie, eine Erwiderung auf Friedrich Nietzsches "Geburt der Tragödie".
3 IGTI 35. o. [A rövidítések feloldását lásd a tanulmány végén az irodalomjegyzékben. - A szerk.]
4 Filozófia lett, ami filológia volt. Senecánál a mondat így hangzik: Filológia lett, ami filozófia volt. i.m. 108. (itaque quae philosophia fuit, facta philologia est)
5 Mi filológusok in: IGTI 149-267. o.
6 i.m. 157. o.
7 Nietzschének a pfortai gimnáziumban több görög és latin órája volt, mint az összes többi tárgy együttvéve. (Herbert Cancik i.m. 7. o.); A korszak filológiai tárgyú ismeretanyaga, így Nietzsche klasszikus mûveltsége is fõleg Winckelmann (1707-1768) kutatásain alapult.
8 A megkezdett kutatást 1867-ben Lipcsében folytatta, 1867-ben publikálta a " Rheinischen Museum " címû kiadványban. (KGW II.1 1-58. o.)
9 Nietzsche még nem volt egészen öt esztendõs apja 1849-ben bekövetkezett halálakor. Az egész életére kiható tragikus esemény állandóan és újra felbukkanó szempontja gondolkodásának. A vallással szembeni szkepszis elsõ nyomozható megnyilvánulása 1861-ben konfirmációjához köthetõ esemény. (Herbert Cancik i.m. 11. o.)
10 Friedrich August Wolf (1759-1824) Prolegomena ad Homerum címû munkájával a homéroszi kérdés körüli vita elindítója. (lásd. Friedrich Schleiermacher: A hermeneutika fogalmáról ...)
11 A folyamat természetesen az ellenkezõ elõjellel is végbement, és itt meg kell jegyezni, hogy a filológia fejlõdésének egyik fõ forrása éppen a teológia volt, hisz nemcsak az antik szövegek, de a Szentírás is hatást gyakorolt rá.
12 A témával kapcsolatban lásd Klaus Goch: Franziska Nietzsche.
13 Az ifjú Nietzsche szellemi fejlõdésére F. W. Ritschl hatása volt meghatározó. A filológus "szakma" elsajátítása, az archaikus kor témái iránti érdeklõdés elmélyülése, az elsõ publikációs lehetõségek és a bázeli egyetemi állás mind Ritschl befolyásának eredménye.
14 "A görögség számunkra olyan érték, mint szentjei a katolikusoknak." KSA. 7. I(29)
15 Különösen a Dionüszosz-motívum visszatérése és sokszínû olvasata jelenti az antikvitás hatásának továbbélését, elsõsorban a Krisztussal való összehasonlításban. (Dionüszosz és a Megfeszített címû töredék, in: Az értékek átértékelése , 162. o.)
16 Maga Nietzsche sem tartotta különösebben nagyjelentõségûnek bemutatkozó elõadásában elmondott gondolatait. KGB II.1 (5.; 52.)
17 J. G. Herder: Briefe, die Fortschritte der Humanität betreffend ; Briefe der Beförderung der Humanität. i.m. 107-139. o.)
18 A szellemtudományok megalapozásának leggrandiózusabb kisérlete Gadamer szerint a 19. században Dilthey életmûve. (H.-G. Gadamer: Igazság és módszer, 162-170. o.); Nietzsche és Dilthey gondolkodói habitusának összehasonlításáról lásd V. Gerhardt: Selbsterkentniss und Selbstbesinnung címû tanulmányát.
19 IGTI 35. o.
20 Ebben a korszakban Nietzsche számára a filozófia a harmónia, a létjellegükben különbözõ dolgok közötti összhang megteremtésének eszköze. (IGTI 72. o.)
21 Persze ez nem jelenti azt, hogy mindezt (például) Hegel nem dolgozta volna fel Az elõadások a világtörténet filozófiájáról címû munkájában. Az alapvetõ különbség azonban a gondolkodás tárgyához való viszonyban érthetõ meg. Hegel szempontjából az antikvitás nem önmagában fontos jelenség, hanem a "szellem" fejlõdéstörténetének részeként.
22 H.-G. Gadamer: i.m. 136-137. o.
23 i.m. 135. o.
24 J. Nepomuk könyvében a nietzschei nyelv hermeneutikai jelentõségét elemezve részletesen foglalkozik a kérdéssel. (J. Nepomuk: i.m. 107-156. o.)
25 "Az ítélet eredetileg nem annak a hite, hogy valami így és így van, hanem az akarása annak, hogy valami így és így legyen." KGW V.2 12. 7(3)
26 "Mindenkin zsarnokoskodik a logika" ETE I.(6)
27 Gadamer szerint már Spinoza Biblia kritikája tartalmazza a tételt. (H.-G. Gadamer: i.m. 139. o.)
28 A Szentírás autoritásában megtestesülõ igazságfogalomra ez nem érvényes.
29 "Der Leser, von dem ich etwas erwarte, muá drei Eigenschaften haben. Er muá ruhig sein ohne Hass lesen. Er muá nicht immer sich selbst und seine "Bildung" dazwischen bringen. Er darf endlich nicht, am Schlusse, etwa als Resultat, neue Tabellen erwarten." (Nietzsche: Gedanken über die Zukunft unserer Bildungsanstalten KGW III.2)
30 Herbert Cancik: i.m. 17. o.
31 Nietzsche kapcsolata a hermeneutikával a kutatás homályos pontja, de azt biztosra vehetjük, hogy tudott Schleiermacher munkásságáról. Egy töredékes jegyzet így maradt fenn: "Passende Schluáworte Euripides (Plat. Phaedr. 245, Schleiermacher):". A fordító nevének megadása a Nietzsche-hagyatékban meglehetõsen ritka, így ebben az esetben a hangsúly fontos. (KSA 7. I(64)); Ugyanakkor Ritschl annak az August Böckhnek (1785-1867) volt a tanítványa, aki Schleiermacher köréhez állt közel.
32 IGTI 35. o.
33 uo.
34 i.m. 51-149. o.
35 Elgondolása szerint a Platónt megelõzõ gondolkodók önmagukban külön-külön és együttesen is valami sajátos jelenségei a bölcselet történetének. Nietzsche szerint Platón az elsõ, gondolkodásában és személyiségében is nagy "keverék-típus", akivel valami alapvetõen új kezdõdött a filozófia történetében.(IGTI 62. o.) Bevezetõjében leszögezi az átfogó elemzés nehézségeit. Egyrészt; - jó filológushoz illõen - a források töredékességére hivatkozik és a sors szerencsétlenségét vádolja, hogy a szerzõk mûveinek színe-java örökre elveszett. Másrészt; tisztában van azzal, hogy "egy olyan kor mely az úgynevezett általános mûveltségben szenved, [...] igazán nem igen fog tudni mit kezdeni a filozófiával." (IGTI 65. o.) A filozófia itt a gondolkodásnak a preszókratikusok által mûvelt tiszta formáját jelenti, amelynek ismertetõjegyeit Nietzsche elemzéseiben tisztázni kívánta. Sok olyan az életmû késõbbi szakaszában kidolgozásra kerülõ ötlet, fogalom került terítékre, melyek elsõ formájukban itt jelentek meg. Ilyen például a Hérakleitosz kapcsán vizsgált keletkezés problematikája, az Anaximandrosz értelmezésben felbukkanó "õslényeg", vagy a parmenidészi ontológia analízisében a létezõ és nemlétezõ kérdése. (IGTI 62. o.)
36 i.m. 67-103. o.
37 i.m. 67. o.
38 i.m. 68. o.
39 i.m. 72. o.
40 Ógörög-magyar nagyszótár, 1152. o.
41 Lásd 91. o.
42 Gedanken über die Zukunft unserer Bildungsanstalten. in: Fünf Vorreden zu fünf ungeschriebenen Büchern. 43 "Ami a Filozófia Tanszékre vonatkozó ambícióim személyes jogosultságát illeti: kétségkívül saját bizonyítékaimat kell felsorakoztatnom, mert hiszem, hogy mindehhez kellõ képességgel és ismerettel rendelkezem, sõt mindent egybevetve, alkalmasabbnak érzem magam bármely más hivatás ellátására, mintsem a pusztán filológiaira." KGB II.1 (118)
44 "Távollétemben egy ifjú és tehetséges Arisztotelész-kutatót fedeztek fel, kezében trendelenburgi fáklyával, következésképp újra mint szerény filológus ülök a katedrán, és mindazok az álmok, melyeket hat hete tápláltam és reményeiddel itattam át, az ördög hazugságának és szélhámosságának áldozatává lesz." KGB II.1 (132)