MAKAY IDA
Nyárba rejtõzõn
Itt vagy. Elrejtõzve a nyárban.
Ez a Te tested és a véred.
(megváltástalan kiontatott)
Õriz a Nap monstranciája.
Fölmutat a magasba a nyár
Az istentelen-gyönyörû
égnek.
Escoriál
Most véget ért. A megkövült
arc
jelentéstelen. Érthetetlen.
Szobor már. Süllyedt ezredek,
kihunyt csillagok zárt szemedben.
Föléd boltozott életem.
Verseim mind pogány oltárod.
Rejtlek, õrizlek, temethetetlen,
Élõ sírbolt. Escoriálod.
Minden szerelmem arca
Már nem is Te. Minden szerelmem arca
felsüt szemedbõl. A Dél.
S alkonyat.
Átdereng rajtad halottak arca.
Északfény. S az egyenlítõi
Nap.
Sugárzik. Akár a gyógyító,
akár a lassú-gyilkos rádium.
Mindenki Benned, aki megölelt.
(S akiket nem ölelhettem soha.)
Cseppenként elpergõ vérem
pogány oltáron gyöngyözik.
S oda
hull eléd, aki már nem
is Te.
És nem a szeretõk: a Szerelem.
Az egy igaz Úr. Mert már
vele egy
minden sejted, mely meghal s föltámad.
Ki úgy ölel, mint én
õket, kik voltak.
S mindünket a Halál. Az.
Az
a perc.
Árnyat viszek
Viszek egy árnyat magammal.
Egy súlytalant, egy semmiséget.
Egy árnyat tartok föl a
fénybe.
Nincs teste. És nincsen arca.
Viszem az útvesztõ Idõn
át.
Már össze kell rogynom alatta.
Mint a kegyelem
Most jössz, hogy már a villanyok
Mind kialudtak.
Mint a szerelem.
Most, hogy betelt rajtam az ítélet.
Most jössz. Már késõn.
Mint a kegyelem.
Acél karperec
Rázárulsz létemre végképp:
izzított acél karperec.
Tüzes bilincs, csontomba égõ.
Rajtam, bennem holtig a seb.
Ítélet.
Lángoló kereszt.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/