TÉREY JÁNOS
Az acélt megedzik
Milyen telünk volt. A szivarkák
hamuját
szõnyeg alá söpörted.
Hó csak mutatóba hullott.
Vannak órák, amelyeknek
a számlapján
fenyegetõbbnek tûnik ugyanaz
az idõpont.
Annál tisztább a kép,
minél kevesebb a ciráda.
Eszményi idõjelzõm
csupasz, technicista szerkezet,
szapora mutatói edzett acélból
vannak.
A keservit neki, olyan telem volt,
hogy csak hálni jártam
az öreg Vág-mederbe,
s tavaszra leköszöntem a folyamõri
posztról.
Elveszett horizontomról a szervezõ
közép.
Az írmagnyi szerelmet szõnyeg
alá söpörted
(végtisztesség, hûvös
verem járt volna neki).
Íme, ott landolok, ahonnan vétettem,
a feneketlen üstben. Határjárás
a megörökölt
birtokon. Málnáskertem
apai szerzemény,
áltatom magam, hogy a buckákról
látszik
a román határ. Itt voltam
napszámos,
itt vihetném dûlõre
kacifántos ügyemet.
Öreg napjaim, bújócskázom
a jász kukoricásban,
öt méter széles a
Zagyva vize, alig fodrozódik.
Kárbecslõm, exkuzálok.
Olyan nyaram volt, százezer
bocsánat, lábon kellett
eladnom idei gabonámat.
Helyes a dörgés, barátném,
az a feneketlen üst
nagyotmondásom jellemzõ
terméke. Lesz még két tûrhetõ évem,
aztán fogadja be nyüzüge
testem a Gomböntõ kanala.
Neked is milyen teled volt, ujjaid
között az elvarratlan szálak
összekócolódtak.
Én eközben rendületlenül
kúsztam fölfelé
a szamárlétrán,
iparkodtam a Cosmo-görlök
helyett, a hölgymagazinban két
egybeírandó szó
közül kiütöttem
a helyközt. Teljes létszám
az értekezleten: jobbomon a Fesön,
balomon a Bjúti.
Kiteleltem vegyszeres nyugalomban,
elszórakoztattak a korszerû
pszichiátria vívmányai.
És nincs bevett gyakorlat a problémamegoldásban,
csupa elkapart heg, olyan telem volt,
hogy elszemtelenedtem, és Rontó
Pállá lettem,
telve békevággyal tárcsáztam
a számod,
és hetekkel vetettem vissza a
gyógyulási folyamatot.
Aztán nézhettem nagyokat.
Olyan kikelet készült, metszõ
metrószélben álltam,
lekapattam a rõzsét, megint
vezeklõfrizurám volt.
Maradhattam volna magnak.
A radai rosseb maradjon.
Ballagjunk tovább.
Kánaán
A torkát selymesíti a kánaáni
asszony.
Téli konyhájában
üresen itta a kávét,
nem fértek meg ugyanabban a csészében:
tej és méz.
Kaptárak mellett lépked
a kánaáni méhész.
Bár apadt volna el a tejem a
böjt idején!
Origópontja a kínnak,
lakatlan ágyunk.
A torka színselyembõl,
õ az augusztusi asszony.
Hátulról kulcsolja a karját
a nyakam köré,
a nagymedence mélyvize fölött
tempózik velem.
Húsom a fogai között,
magam is polgár Kánaánban.
Kézfejemet paskolgatja az örömzuhatag
nyúlfarknyi pihenõidejében,
a haját macerálom.
Kardnyelõk gyöngye õ,
a kánaáni asszony.
Benne van összes bizodalmam, pengeéles
fogait
sosem érzem. Egymással
betelten, dohányzunk.
Célforgalom Kánaánba.
Lehazudta a csillagot
az égrõl, aki szerint
a Szépilona sárral befent
megálló, aki szerint célállomásom
Csömör.
Elblicceltem a téli félévet
a kánaáni
mesterkurzuson. Most íme, sorszámot
osztok
a kibukottaknak a lecövekelõk
oldalán.
Hajrá, célforgalom a kánaáni
sztrádán.
Jövök fölfelé,
mint a higany, a dupla
aszfaltcsíkon nyitott sportkocsi
gurul.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/