BAGOSSY LÁSZLÓ

OSZTRÁK-MAGYAR BARÁTSÁGOS
Thomas Bernhard: In hora mortis
Kukorelly Endre fordításában
"Der Verleger verlegt ja alles"
Thomas Bernhard 1
Ebben a könyvben senki sem úgy viselkedik, ahogyan szokott. Mindenki sokkal jólneveltebb: elõzékeny és finom. Még Klimó Károly is, akinek szép képeibe bele vannak komponálva az illusztrált verssorok. Aki olvasott már ezt-azt Bernhard prózáiból, drámáiból, és kellõképpen megbabonázta a tapasztalat, az joggal kérdezheti ugyanakkor, hogy mi a franc történik itt, és hogy honnét kerül ide ez a fájdalmas Lírai Én, ez a "Schmerz der Welt", ez a rettentõ szépelgés-uramozás, meg ez a Hold- és madárfóbia? De Kukorelly Endre rajongói is könnyen megütközhetnek a szokatlan nyelvi szerénységen, úgyszólván önmegtartóztatáson, és a nyersfordításokra emlékeztetõ grammatikai alázaton, amivel föléje (melléje) muzsikál a német eredetinek, a magyar nyelvû oldalakon. Minthogy e könyv szemmel láthatóan reprezentatív célokat szolgál (szemek gyönyörködtetését, népek barátságát, ilyesmiket), és nem érzi feladatának, hogy, mondjuk, egy fülszövegben, elõ- vagy utószóban adjon a szellemi élvezetet reklamáló olvasónak némi irodalomtörténeti magyarázatot, szeretném megragadni az alkalmat (mert minden redukcionista módszertan itt siralmas eredményekhez vezetne), hogy én magam próbáljam meg röviden felvázolni ezt a szükségesnek látszó magyarázatot.
Thomas Bernhard itt olvasható versei 1958-ból valóak, Salzburgban jelentek meg, és a cím is az õ leleménye: In hora mortis - ilyen szépen, poétikusan, latinul. Öt évvel elõzik meg az elsõ regényt, a Frost ot, amely mérföldkõnek számított - ahogy mondani szokás - a szerzõ életében: díjakat és világhírt hozott, ugyanakkor, végleg a próza-, és késõbb a drámaírás mellé állították a szerzõt, aki - még néhány szórványos publikáción túl - versekkel soha többé nem próbálkozott. Számomra meglepõ, hogy elemzõi közül többen is felfedezni véltek a korai zsengékben és a késõbbi mestermûvekben egyaránt megtalálható közös motívumokat, 2 talán hogy áthidalhatónak érezhessék azt a szokatlanul erõs mûfaji, de leginkább minõségi fordulatot, amellyel egy széplelkû, heimischen Nachwuchsdichter- ért 3 cserébe, legkellemetlenebb acsarkodóját kapta az osztrák haza, egyszersmind egyik legjelentõsebb íróját-drámaíróját a huszadik századi világirodalom. Ám az ifjúkori versekben fellelhetõ hidegség, betegség, félelem, téboly, undor, halálvágy motívumait összekapcsolni, mondjuk, Ludwig vagy Caribaldi úr 4 tébolyával, betegségeivel, undorával és félelmeivel, a Frost, illetve egyes novellák hideg tájaival, vagy a - szinte minden késõbbi Bernhard-mûre jellemzõ - halál-mániával: szerintem meglehetõsen izzadságszagú párhuzam, amely inkább az irodalomtudósok lelki nyugalmát szolgálja, amennyiben úgy érezhetik, hogy megdolgoztak a pénzükért, és immár ezen a ponton sem hézagos az irodalomtörténet folyamata. Ebben a folytonosságban, mellesleg, én magam is hiszek, de úgy képzelem, hogy nem lehet minden okát és részletét a mûvekben keresni, és bizonyára van néhány felfedhetetlen mozzanata. Az In hora mortis -ban olvasható költemények is inkább eltakarják, mintsem elõrevetítik a gyökeresen más világképpel, hangütéssel és írói technikával bekövetkezõ folytatást.
A huszonéves Bernhard (aki ekkoriban még feltûnõen hasonlított James Deanre, és zenét meg színházat tanult a Mozarteumban), egész addigi élettörténetével, árvaságával és betegségeivel, bizonytalan filozófiai és szexuális hajlamaival, látszólag hiteles fedezetét nyújthatná e lírai szenvedéseknek, ha egyéb körülmények nem mutatnának arra, hogy kettõs életet élt, és (a szó mûvészi értelmében) amikor verset írt, nem mondott igazat. Mert - miközben az irodalmat a finomság, fennköltség és magasztosság terepének tekintette, ahol olyan szeretve tisztelt elõdök forgolódtak már, mint Rilke, Georg Trakl, Ezra Pound vagy Neruda - késõbb legendássá váló gyilkos és könyörtelen indulatait, iróniáját, retorikáját olvasói levelekben, gyalázkodó újságcikkekben, és az azokat követõ becsületsértési perekben csiszolgatta. Egyfelõl tehát "a kések Istenem / saját húsomat iszom / a kések / oly rég halott / az én pirosam / zöldem / én tövisem szúr / szétvágva / óh...", másfelõl pedig, hogy közírói ténykedéseinek igazságügyi megtorlásaként vagy fizet háromszáz schillinget, vagy eltölt a városi fogdában minimum öt napot. 5
"Egyfelõl és másfelõl". Ezt a - késõbbi írásmûvészetében oly gyakran és szívesen használt - nyelvtani kontrapunktot itt még kettészakadva éli , nem pedig ironikus és bölcs alkotóként uralja . Mintha annak a meg-megismétlõdõ Sturm und Drangnak volna egy újabb németajkú képviselõje, amelyrõl Becher beszél egy tanulmányában, 6 írónemzedékének az elsõ világháború utáni elbizonytalanodásával, és szellemi válságaival kapcsolatban. Csakhogy Bernhardnak a kóros "szubjektivizmus" legyõzéséhez, az életmentõ "dialektikához", az áradó termékenységhez és az erõs mûvészeti lábakon álló felnõtté váláshoz nem lesz szüksége külsõ segítségre, ahogyan Goethének Itáliára, Bertolt Brechtnek pedig Marxra és az NDK-ra. Õt is villámcsapásként éri a felismerés, de - egyelõre - nem az eljövendõt, hanem az irodalmi múltjával való leszámolás szükségességét illetõen, ráadásul mindenféle égi jel nélkül, és anélkül, hogy sejtené, hogyan tovább. Ennek kapcsán, évtizedekkel késõbb így fogalmaz: "Obwohl ich vorher überzeugt war, das es das Höchste und Größte war, ist mir plötzlich ein Licht aufgegangen, und ich hab' mir gesagt, das ist überhaupt ein Schmarrn. Also hundert Gedichte und im Grund ist es nichts." 7 Annak a szigornak a kezdete ez, amelyet önmagával szemben is mindig gyakorolt, és arról a - harmincadik életéve környékén - tetõzõ válságról szól, amire több önéletrajzi jellegû mûvében, például a Wittgenstein unokaöccsé ben is utalt. Emlékei szerint ugyanis "gyakorlatilag nem csinált semmit" a Frost megírásáig eltelt öt év alatt. Az igazság az, hogy írt egy színpadi játékot, és néhány újabb verset is, valamint (búcsúzóul) felvonultatta magát egy salzburgi antológiában, a legifjabb osztrák költõgeneráció zászlaja alatt. 8 Már lírikusként is számon tartották tehát hazájának irodalmi életében, amit az is mutat, hogy a mi Nagyvilág unk, valamikor a 60-as évek vége felé, "osztrák líra" címen - többek között - az õ verseibõl is közölt magyar nyelvû fordításokat. Ifjúkori barátai ugyanakkor vissza-visszatérõ versmegsemmisítéseirõl számolnak be a poétikus idõkbõl, 9 aztán a késõbbiekben radikális elhatárolódásáról mindattól, amit költõként leírt, végül, miként Wieland Schmied, az egyik legrégebbi és hozzá legközelebb álló cimbora emlékszik, 10 az öregkori elfogadásról, amely, szerintem, aligha lehetett újraértékelés, inkább bölcs rezignáció, mellyel egy nagy író tekint (rendkívüli életmûvel a háta mögött) gyermeki õszintétlenségeire, és elsõ irodalom-akaró próbálkozásaira.
Azt hiszem, nagyjából ennyi az, amit nem árt tudni e könyv olvasásakor. Ami pedig Kukorelly Endre fordítói jelenlétét illeti, az (a Bernhardéhoz hasonlóan) szintén leginkább reprezentatív. Csupán a nevét adta ehhez a könyvhöz, és a tehetségét nemigen adhatta, hisz az õ poétikája éppen a szöges ellentéte annak, amely alapján az ötvenes években, ott Salzburgban az a Thomas fiú verset írt. Ugyanolyan nehéz lett volna újra élnie és újra alkotnia ezt a humortalanul himnikus és iróniátlanul szenvelgõ világot, mint beleszállnia hátulról, páros lábbal, aztán saját költeményeket írni a romjain. Német nyelvlecke inkább. Szó- és sormagyarázatok. Udvariaskodások. Tétje nincs. Mert ez az egész találkozó nemigen szaporíthatja, de nem is tépázhatja meg sem a saját, sem pedig Bernhard babérjait.
 

Jegyzetek

1 Kurt Hofman: Aus Gespärchen mit Thomas Bernhard, Löcker Verlag, Wien, 1988. 74. old.
2 Pl.: Bernhard Sorg: Thomas Bernhard , C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1992. (II. Frühe Lyrik und Prosa)
3 Szabadon:"hazai költõreménység" - Így nevezi õt Hans Kutschera a Thomas Bernhard furchte címû írásában. In: Salzburger Volksblatt, 7.12. 1955.
4 A Ritter, Dene, Voss , ill. A szokás hatalma címû drámák fõhõsei.
5 Bõvebben lásd: Jens Dittmar: Der skandalöse Bernhard , In: Text+Kritik 43: Thomas Bernhard .
6 J. R. Becher: A küszködõ. In: A költészet hatalma. Válogatott írások, Aurora 25. Gondolat, Bp., 1963.
7 "Habár korábban meggyõzõdésem volt, hogy nagyszerû és kimagasló, amit csinálok, hirtelen világosság gyúlt bennem, és azt mondtam magamnak, ez tulajdonképpen egy szar. Vagy száz vers tehát, és lényegében semmi." In: Kurt Hofman: Aus Gesprächen mit Thomas Bernhard, Löcker Verlag, Wien, 1988. 27-28. old.
8 Frage und Formel. Gedichte eine jungen österreichischen Generation, Salzburg, 1963.
9 Thomas Bernhard - Eine Erinnerung Interviews zur Person . (Hrsg. Krista Fleismann), Wien, 1992.
10 U.o.

*

Klimó Károly illusztrációival
Jelenkor Kiadó
Pécs, 1997
40 oldal, 990 Ft

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/