Te voltál a virágcsésze
én a sóvár dongó
forró-rezgõ lábaimon
tapadó aranyhó
féltetted hús-szárnyaimtól
független hûséged
s nekem most rovar-fülembe halott
fák zenélnek
lépett a nyár és
arcodnak sárba kellett bukni
vaksorsodnak véget értek
földi háborúi
asszony-rózsa õriztelek
csatakos ujjam közt
de a szirmok elsápadnak a halállal
szemközt
szerelmed a szépség násza
volt konok ölemmel
ezer madár deltája fönt
lent foganó tenger
te voltál a virág-szellem
én a dongó-lélek
és most azok a halott fák
hiába zenélnek
Test-nélküli szerelmessel
ágyadba hiába fekszel
hiába érzed a száját
csak az éj parfûme száll
rád
istenem mért gondoltad
hogy elveszed tõlem istenem
mért gondoltad istenem
láb-nélküli arc-nélküli
földön és égen
kívüli
fény ha fény ha fény
ha csobban
itt csap szét dörgõ
agyamban
istenem mért gondoltad
hogy zöld szemét kioltod
istenem
mért gondoltad hogy kicseréled
egy marék kék-szürke
hamuval
Hogy hívják azt a beteget
aki már csak egy halottat szeret
aki egy halott ruháját
ölelgeti
élõ asszony többé
nem kell neki
mert az halottabb mint a holt
mert a te ruhád a kezembe adott
összes csöndeddel illatoddal
idehozott nekem
ahogy egy rózsa is csupa szín
és selyem
és jelkép összeköt
öröklétet idõt
mert istenben élt már
a teremtés elõtt
midõn még mi is árnyak-szellemek
ott guggoltunk a beszélõ
vizek felett
Tegnap este visszatértél
te voltál
a nyári ég pára-inge
te adtál hangversenyt
a tücskök bánatosan
villódzó zenéjével
a kert virágai a te húsod
és véred
tudtam csak kiléptem a házból
és
benned jártam téged simogattalak
a levegõben
és éjjel a szél-bokáztatta
virág-dézsa
kemény dobbantása is a
csillagok denevér-
puha beszélgetése is te
voltál az amit
a végtelen mínusz súgott
a végtelen mínusznak
Elmentél a semmibe a gyermek kérdezte
mi a semmi mi az amit egyáltalán
nem
tudunk fölfogni bevonni a képzeletünk
határai közé az ember
agyában persze
az is megszületik ami nincs és
nem is
létezhet az idõ milliárdnyi
eónjában sem
legalább is ma így sejtjük
szégyenkezve
korlátaink miatt és talán
éppen emiatt törjük
át azokat imitt-amott gyatra
ûrhajósok
költõk te most például
ott ülsz a fotelodban
magad alá húzod a lábad
látom térded puha fehérjét
meséled mirõl beszélgettetek
a barátnõddel
mikor legutóbb nála voltál
és a kutya
föltépte a bokád
egyikõtök se gondolt
veszélyre orvoshoz se mentél
nekem se szóltál
nem voltál legalább egy
kicsit halál-érzékenyebb
ezért vagy pillanatnyilag pontosan
az
a semmi amin most megpróbálom
átfúrni magam
attól félek hogy mögötte
van egy másik semmiség
és abban találhatnálak
meg ha csak hát
a semminek akár kettõ
van akár számtalan
nincs se ideje se tere nem tudom merre
kapcsolatunkhoz szükségem
volna egy idõ-pontra
egy kis tér-idõ együttállásra
a semmiben