Ad nótám: Pókháló az ablakon
Cifra szûrben áll egy égi
pajta:
Benne gunnyaszt az Irodalom...
Senki nem költ mostanában
arra:
Pókháló leng már
az ablakon...
A rangos írók rendben abrakolnak,
Vagy összerúgnak száraz
abrakon,
Mert az abrak nem megy babra holnap:
Jaj, beköpnek tán az ablakon!...
Társaim közt sanda kéjjel
ott kísértek én:
Hazajárok, verset írok
honni sártekén...
Szép semmittevés!
De jõ az ébredés,
Mert szellemnek lenni rém kevés!
S a líra ott áll egymagára
hagyva:
Oly csekély lesz rá az
alkalom!...
Senki nem költ, senki többet
arra:
Hát kinek kell lelki blabla,
lom?
Elmerengek- mért is írtam
annyi verset én?
Bár lehettem volna józan,
erszényes kretén!
Szép semmittevés!
De jõ az ébredés,
Mert költõnek lenni rém
kevés!
S a líra ott áll hallgatásba
fagyva,
Benne kérõdz' néhány
halk barom:
Régi rigmust firkál pajta-falra,
Pókháló leng majd
az ablakon...
Pókháló leng pajta-ablakon...
Pókháló leng lucskos ablakon...
Pókháló leng mucskos
ablakon...
Úristen, itt a nyár!
Mein Gott und Mon Dieu!
A költõ dedikál,
A könyvhétre kijõ,
S míg gubbaszt egyedül,
Csak egyre kesereg,
Hogy versek helyett mért nem
gyártott
Inkább gyereket!
Jaj, úgy élvezem én
a strandot!
Mert a kultúra megható!...
És a könyv csakis ott kap
rangot,
És még Bambi is kapható!
A költõ nyavalyog,
Elbambul a napon,
De rögtön írni fog,
Tán idegalapon...
Noteszlapot kitép,
És ráfirkant ekképp:
"Mindörökkön vezessen
a
Nemzet meg a Nép!"
Jaj, úgy élvezem én
a strandot!
Mert ott annyi az alkotó!...
És a könyv csakis ott kap
rangot,
Ám még talmi is kapható...
A vátesz mosolyint:
Az ország neki áll,
S már látja is, amint
A Honnak dedikál -
Hozzá tódul, tolong,
S egymás sarkára lép,
Érte szinte hajba kap a
Nemzet meg a Nép!
Jaj, úgy élvezem én
a strandot!
Mert ott isten az alkotó!...
És a Mû csakis ott kap
rangot!
És még agybaj is kapható.
Járom a járom, a külön
magyar utat:
Ki tudja merre, merre igazán?...
Mint aki ködlõ csillagösvényt
kutat.
Mert én itt születtem. Ez
a hazám.
Itt kísért a múlt,
mint maroknyi szikla -
Borongós úton, sötét
éjszakán...
Kesernyés múltam balkáni
halikra,
Mert én itt születtem...
Ez a hazám.
Tudom, a pap, az máshol másként
papol:
Sok itt a gyász s a dicsbe öltözött...
De itthon juszt is Tündérkertben
vagyol -
Valahol semmi s valami között...
Járom a járom, az igaz
magyar utat:
Megrészegítve, görcsösen
s lazán...
Mindenki megint különb irányt
mutat.
Mert én itt születtem. Ez
a hazám.
Megállok én egy zöld
kopjafa alatt
Egy egész nemzet emlékeivel...
Azt, ami még a kisebbségbõl
maradt
,
Apránként, búsan,
titkon költöm el.
Én koravénült tündérkerti
gyerek:
Édes Erdélytõl
cukrosul a szám...
De bárki utál, hogyha
szid is: szeret!
Mert én megszülettem - s
ez a hazám...