R. [Reflexion]
(1)
Hogy az én* figyelmemet irányítják,
az nem sokat jelent, (2) inkább keveset. Nagyjából,
nyilván, meg is felel nekem, (3) nem engedi, hogy ne figyeljek (4)
arra, ami elvisz innen. (5)
Folyó
ügyek, különféle
hordalékok, igazi folyammeder,
elõre
sziklákkal,
változatos, viszont mindig ugyanazok az unalmas változatok.
Melegszik nem csak, de föl is melegszik tûrhetõen langyosig,
csak néhol forrong, ügyesen van kitalálva. (6) Ez inkább
kérdés, mint nem. Nappal könnyû lánc, de
a lánc nem rángat, nem fog vissza, inkább lehúz,
lehúzva tart, a változás ellen tart. (7) Éjszaka
ez nincs, sokszor zavaros, ami ilyenkor látszik, és homályos,
mert az árnyékok összekeverednek a dolgokkal. Egymásba
zavarognak. Van mégis irány: megy, én meg nyugton
alszom. (8) Ha túl nyugodt vagyok, elalszom. (9) Viszonylag mindenki
ugyanazokat érzi.
Es gibt Grade der Begeisterung.
(2)
Van bennem szárazság elég.
Egy kis központi parkom van, füves, kopott, a megperzselt füvön
kékre festett nõk. Régi, elkopott, fehér háncsfa
karosszékek kék színû nõkkel. Egy telefonszerelõm,
egy gazdaságilag és egy Liebe. Néhány maroknyi
összetapadt, megszáradt tartalék zsemlemorzsa egy kifáradt
és megereszkedett vászonzacskóban. Valaki nyújtogatja
kifelé a nyelvét belõlem. Beküldjek egy alkalmazottat?
Beküldök egy alkalmazottat, hogy csináljon rendet. Belül
száraz vagyok, kívülrõl nem.
Inversionen der
Worte.
(3)
Most [Kissé, Így.] valamivel
fegyelmezettebben haladok, ez, úgy látszik, biztos. [A
fegyelmezettebben
elég jó.] Nem elhatároztam, hanem úgy alakult,
egyszer csak belekezdtem, és úgy. [Hideg
en alakult
.]
Igazán mégis akkor lesz majd meg, amikor abbahagyom. Befejezni
egy tûrhetõ helyen, az megy még a legjobban. [A
tûrhetõ
is kellõen fagyos, mint azok a fajta nõk, akiken a legtöbbet
szokok bosszankodni.] [
Belekezdeni
, alig marad más, mint
ilyen jégcsap szavak.] Nem túl sok mindent mondanak, de azt
nagyjából megmondják neked, hogy mihez kezdjél.
Das
ist das Maá der Begeisterung
. [Alig, Se.]
(4)
Udvariasságból bemegyek bárhova:
csak udvariasságból, tévedésbõl soha.
Úgy maradok le, hogy lassabban megyek, sokkal lassabban, megállok
és lemaradok. Visszafordulok, elindulok egy rövidebb szakaszon
visszafelé. Legyen ugyanaz az irány, de alaposan elõzzem
le õket. Igyekeznek egyforma nyelvet használni, ez mintha
sikerülne is nekik, reménytelen, és mégis. Reménytelen
igyekezet a jobb helyekért. Jobban akarnak látni, közelebbrõl,
ezért takarják egymástól el, amit így
õk se látnak. Nem is tudják, mi az, amit nem. Itt
ennyivel kisebbek voltak, úgy látszik, a sírkamrákból
ítélve, meg az ajtók magasságából,
az emberek. Ha valami állítólagos látnivaló
adódik, nem nézek oda, hogy ne kelljen beszélgetnem
a többiekkel, mégsem tudok egészen nem odafigyelni,
amikor pedig az idegenvezetõ beszél, én is csak õt
nézem, ahogy mindenki.
Das ist ewige Heiterkeit, ist Gottesfreude,
daá man alles Einzelne in die Stelle des Ganzen setzt, wohin es
gehört.
Nézem nyugodtan, nem bosszankodok, úgysem
emlékszem majd rendesen, akármennyit is bámultam azt
a hegyeskés mellû lányt, meg a lelkesen magyarázó
középkorú férfit.
(5)
Feltétlenül, de
mégis hogyan, elveszíteni
szerencsére minden minden mindent.
(6)
Egyébként jó a rajongás
és a szenvedély. Megfelelõen használnak engem
mások örömére. Jó, ha másra használnak,
ugyan kit nem szórakoztat ilyesmi, az, hogy odavannak érte?
Mikor már túl sok, vagy nem tetszik, úgyis lelépek
hamar. Néha olyan
áradó
szenvedéllyel
dulakodnak, nem is tudok elmenni onnan, olyankor aztán fogalmam
sincs, mit csináljak. Ez azonban ritkaság. Lelohad a szenvedély.
Idõvel már korántsem rajongnak úgy. És
így tovább. Ilyen már volt?
(7)
Nem elutasítani és nem keveredni,
ez pocsékul megy. Vagy pedig összekeverem. Rajtam azonnal kiül
az unalom, olyan gyorsan, hogy azonnal. Rögtön elutasítom.
Rögtön keveredek. Idegeskedek vagy meghatódom, nem akármitõl,
viszont, ha úgy alakul, és miért ne alakulna úgy,
ugyanattól is. Összecsíptek a szúnyogok, még
plusz. Elkísérem, kedves vagyok vele, mindenfélét
megbeszélünk, válaszolgatok, lehet, hogy hangyacsípés,
bemásztak a hangyák a pulóverembe és csipdesnek.
Beszél, válaszolok neki, nem tudom mit, szerintem megfelelõ
helyen bólogattam, a megfelelõ szavaknál, aztán
gyorsan elfelejtem.
(8)
Aber wir haben in uns
ein Urbild
alles Schönen,
dem kein einzelner gleicht.
Lehet-e választani ennyi sok tétovázás,
bámészkodás és bizonytalankodás után.
Bizonytalankodások egy határozott útszakaszon, a keresztnél,
ahol az utak hirtelen
egybe
szaladnak. Mi dönti el, milyen erõ
és elgondolás játszik azon a helyen. És mi
hiányzik ahhoz, kiválasztani a megfelelõt abból
az egyetlenegybõl, elfoglalni magamat, mint egy fellegvárat.
Hogy micsoda, nem tudom,
és
én fogom eldönteni.
Csöndben válogatnak. Egy kupac savanyú nyári
vadkörte, barátságtalan sárga kukacokkal.
(9)
Reggel esik, bever a víz az ablakon.
Nem szomorú, lehûti a levegõt, esõszag van.
Felébredek, kinézek a fákra, az egymáshoz közel
nõtt fák lombjaira. Erõs északi szél,
az egyik vékony ág a felsõ üvegtáblát
csapkodja. Ha nem süt, borongós, nem borús, napsütésben
vidám
tarkaság. Hajigálja bele a konténerbe az egyik lakó
az üres üvegeit,
vid.
csörrögés, recseg
az üveg, törnek össze a csinos borospalackok. Néhány
lépésnyi, csúnya, rendes udvar, rendesen fölsepert,
gereblyézik, a fal mellett sötétzöldre mázolt
tárolók különféle fajta szeméthez.
Három fa, alig látni innen a lombtól, csak a lomb
látszik, a levelek, ahogy rendezkednek a levegõben. Mivelhogy
nem lehet tudni, mindez mire való, és micsoda mindez.