Arany kannájában a Styx
jégtövisû
Vize, más ridikülben is
lapul
Gyanús kacat, egy nõhöz
küldik, aki
"Túl korán, nem sorsszerû
halállal"
Épp most távozik, már
csak a gyötrelem,
A tusa tartja itt, mint egy csörgõ
Horgonykötél, a szárnyas
szûz az
Áldozat egy tincsét hirtelen
levágja,
Így kiált: "Ezt a hajat
a Styxbe
Vetem, téged testedbõl
kioldalak."
Egy másikhoz álmot visz
elmesélni,
Férje hogy veszett, ne várja,
sérti az
Isteneket, ha még rimánkodik
e rég
Eldöntött ügyben, csönd
legyen.
Egy öregasszonynál, aki olykor
Hajába túrt és
följajdult, lányom!,
Szemében rég kihunyt az
értelem,
Irisz letette kannáját,
és mintha
Töltene, úgy tartotta kezét,
és úgy
Nézett bele, mintha ott olvasná,
amit
Trillázott, élesen, vagy
nem is õ,
Egy papagáj, amíg a zápor
engedi, aztán
Nem tudni már, szólt-e
egyáltalán.
Egy sikátorban eltûnt,
és a kannáját
Eldobta, lábamnál gurult,
egy falnyíláson
Át belsõ udvarba lépett,
régi grund,
Ahol tombola- vagy jegyárus asztalka
Mögött vak ült, evéshez
látva épp
Szokatlan szép ételt babráltak
ujjai,
Szájához emelt már
egy tejfölös husit,
Mikor elõjött két
inkább madár, két nõi
Gnóm, karomba hajló körmeikkel
csipkedték
A tenyerük, és mikor rászálltak
az ételére,
Nyáluk folyt, a vak sikoltozott.
Mintha a széllel jöttek
volna, ott állt
Két bõrmellényes
suhanc, "mikor a széllel
Bélelt népség...",
így fütyültek, és a
Gnómokra ugrottak megszalasztva
õket,
Skótkockás ikerszoknyájuk
verdesett,
Föltárt két éretlen
vagy fonnyadt feneket,
Amit befont hajuk ostorként csapkodott.
Itt állt közéjük
Irisz és bársony hangon
Becézve gnómjait, nyakukba
csókolt,
Felsóhajtott, "kis testvéreim!"
Mintha elõször szólna
õ, és csak a
Hangja volna, ez a suttogás,
mint egy
Saját tenger, elég volt,
hogy a gnómok és
A bõrmellényesek szétváljanak,
õk erre,
Azok arra, õ a vakhoz vissza,
a belsõ
Udvarba, egy stewardess, haját
Igazítva, mielõtt az utastérbe
lép,
Úgy kémlelte az eget,
mintha ott,
Ahol elõbb még szél
volt és esõ,
Valamit nem találna, és
a földet is,
Ahol, tudtam, a kannáját
kereste,
Ami úgy várt rá,
mint egy letett kabát,
Fölvette, és megint olyan
volt, mint
Elõször, isteni légikisasszony,
aki egy
Sikátorból az útra
visszalép, és
Hirtelen a forgalomban eltûnik.
Mikor a lökhárítón nemSzlavnak