PAYER IMRE

A fehér cápa éneke

Úszom az éjszaka zord vizében
A fehér cápa - én.
Senki se sejti ma még a kilétem.
Mélységbõl fölfelé
Érkezem.

Szelje a hab taraját akárki
Szabadon - vízalatti fény.
Irigy proletár, apparátusmárki.
Megbékíti bennem a kény
Ringó tengeren.

Cápagyomorban ódonok, újak.
Itt vagyok! Itt vagyok! Hálón a rés.
Színvak szemeimbe mind belefúlnak.
Rád török! Áttörök! Lehúzlak. ÉsÁ
De most még ússz, édesem -
 

Három téli séta

Archilochosszal Budán

Ó, Archilochoszom, egy óvatos vicsor
- Mélylila tinta az éj -
a hóesés, no nézd - Budán.

Vadul puha az egybehuppant hóidõ
- Csordul alá, elalél -
Gyerekkorunkra visszahull.

Pár óra csak. Mint vasbetonban vashuzal
- Égstatikán ragyogás -
a láthatatlan sodronyok

tartják, tagolják délies káprázatod.
- S alkonyi sár a varázs -
Szárad, összepöndörödik -
 

Magánlábjegyzet

aztán rájöttem nem szerettelek
most se hozzád magamhoz (se) beszélek
te és én folyamatos tükör
de ha bevallanám éppen e vallomással
(de végül is mit és kinek?)
a végszentenciámmal
ha szétzúznám e tükörtotemet
akkor a néma cserepekben
nem eszmélhetnék
elõre-vissza se

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
 
 

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/