BORBÉLY SZILÁRD
Vodkadzsúz
Utcára nyitott ablakok, a füstüveg
kitárva,
a fehérre festett kávéházi
székeket idõnként
csikorogtatják. Vannak, akik távoznak,
a helyükre
újak érkeznek. Kérem,
legyen szíves. A beszélgetések
hevességét vagy mélázását
nem követi a székek
mozgása. Parancsolnak? A gesztusok
megtörnek
az öntöttvas nehézkességén,
csikorgásán. Egy jeges
kávét és egy vodkát
dzsúzzal. Valami könnyûség
a nyári éjszakában,
ami közvetlenebbé teszi
a gesztusokat. Az illatok, az éjszaka
túlzsúfoltsága, a
megkönnyebbülés a nap
hõsége után. Cigarettafüst,
a kezek játéka, kis
tüzek fellobbanása. A beszédet
csak a felsõtest
követi, meg a fenék fészkelõdése.
A feszültséget
jelezheti még a bokából
induló, ideges térdmozgás.
A füstüveg táblák
derékmagasságban felhúzva,
jár a levegõ. Egy virágáruslány
színházi
kosztümben. Szótlanul járja
végig a termet,
minden asztalhoz odafordul, ahol férfiak
és nõk ülnek. Piros
rózsák. Fekete-piros
kosztüm. Nem valódi, látszik
rajta, hogy
jelmez. Mint a szavak helyén a rózsák.
Nyári
este emberek között. Egy ismeretlen
város
a maga közvetlenségével,
távolságtartásával,
és a szavakat helyettesítõ
jelekkel,
melyeknek szabott áruk van. Plusz
a borravaló.
Mondatgépek
Forgalomkorlátozás. Ideiglenes
forgalmi rend,
a rádió folyamatos tájékoztatása
mellett.
Itt áthaladni vajon hogy lehet?
Ki tiltja meg,
hogy elfeledd az utcát, az utcatáblát,
amely régen itt volt? A régi
utcatáblák
emlékét ki tiltja meg, hogy
elfeledd?
A Szívkirálynõ utcában
dugó. Vissza kén tolatni.
Az autók között itt elmozogni.
Egy tér,
amely tele rejtett terekkel. A kutyák
vizeletével, kövekkel, szemmagasságban
néhány fatörzs,
közpad, hulladékgyûjtõ,
friss kõkupac.
A boltok felirata egy filmbõl ismerõs,
vagy csak ez a hangulat. A Coca-Cola-logók
mindenütt. A szavak vajon mit jelentenek,
ahogy
a neonreklámok világítása
elmozog velük.
Felfut, majd kialszik, de újrakezdi
mindig.
Betûnként megvilágítva
leolvasod: F. O. R. G. A.
L. O. M. K. O. R. L. Á. T. O. Z.
Á. S. Az értelem
itt
ahogy most elmozog valamiféle korlátozás
irányába. Az antikvárium
kirakatában egy metszet,
az allegória aláírása
Sehina: egy ismeretlen
név. Vajon mit jelent? Ki ez a szomorú
nõ?
Vajon filmet forgatnak? Az utcán
most itt
átvonul valami, ami rejtõzködik,
és
kinyitja a jelek zárait. A korlátozások
zárt rendszere. Új forgalmi
rend lép
életbe. Útjavítás
vagy valami ilyesmi
történhet itt. Sárga,
narancssárga
anorákos emberek dolgoznak célirányosan,
meg mindenféle gépek, mint
egy legoland.
Kis furcsa gépek mozognak velük.
Kis
mondatok, amelyekben elmozognak kis
emberek, mint egy-egy értelem. Egy
ilyen
hasonlat olyan régimódi.
Egy régi
mondatot kinyitva hagy. Hol olvashattam
ezt, már nem tudom. Az olyan kérdéseket
például, hogy mi tartja össze
a versben
átmenetileg kinyitott mondatokat,
ezt
a felbontott utcaképet, a kinyitott
üzleteket,
mondd ki tartja össze? az összetartott
képeket mi nyitja meg, miért
a zár, ha kinyitja?
Szélkakas
Az alkonyat, mint egy összecsukható
paraván
vagy spanyolfal, színes képekkel
befestve,
forgolódni kezd, majd megbillen
és lassan
összecsukódik. Házakat
látni rajta még,
sötét tetõket, tornyokat,
egy-egy szélkakast.
Egy forma, amely a repülésrõl
beszél,
a szél nyelve. A kibomló
ég váltakozó
jeleneteirõl. A színpad zsinórpadlása,
amíg jelenet jelenetet vált.
Egy nyelv,
amely nem érinti meg a halált.
Miközben
a színpadon a király szavai:
Ha meghalok,
szavaim túljutnak rajtam. Addig
test vagyok,
csak hús vagyok, a világ
formája vagyok.
A jelenetek között, a színfalak
mögött,
cigarettára gyújt. Otthon
a megszokott
dolgok, ahogy belépsz, megszólítanak.
Egy este a színházban bizonytalanabbá
teszi a tárgyakat. Elképzelheted
a tested, mint egy szélkakast. Csikorgó
hangok, a kés, ahogy megkarcolja
a poharat.
Egy álombeli, hosszú menekülés,
kérdések,
amelyekre válaszolni kell: a beszéd
elárul.
A képzeletbeli test megpróbál
túljutni
a Holdon, az álombeli Holdon, egy
álomban.
Reggel felveszed a ruhád, amelyet
átjárt
a csend, az éjszakai szoba. Annak
a tudata,
hogy a test nem vezet túl rajtam.
A boltban szavaim kenyeret és zsömlét
mondanak majd, és a tárgyak
átjutnak
a beszéden. Ahogy a test a halálon
túl,
mondhatnád. Ha volna egy szó:
azutánad.
Testképek
És általában, az állatok
arc nélküli feje,
amely mégis olyan közel van.
Néha egész közel
hajlanak, mintha súgnának,
mintha súgni
akarnának valamit. Azok a kicsi
testek,
a madaraké, például,
a kutyáké, macskáké,
meg azoké a nagyoké. Amelyeket
meg lehet
érinteni, azokkal az ismerõs
mozdulatokkal.
Végigsimítni a hátukat,
a fejtõl a far felé,
a fejüket, a fülek közét.
A kutyák mindig
nedves, hideg, gumiszerû orrát.
Az érintések
egyforma, az állatokéval
közös boldogságával.
A fogaké, a nyelveké, az
összesimuló testek
közössége ezekben a mozdulatokban.
Az új-
szülöttek vak kiszolgáltatottsága,
erõszakossága, ahogy a testek
közé fúrják
magukat. És majd a szemek szomorúsága.
Szeretet,
közöny, ragaszkodás, néha
olyan közel van.
A testek magánya, a mozdulatlan,
ami nem él.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/