BORBÉLY SZILÁRD

Vodkadzsúz

Utcára nyitott ablakok, a füstüveg kitárva,
a fehérre festett kávéházi székeket idõnként
csikorogtatják. Vannak, akik távoznak, a helyükre
újak érkeznek. Kérem, legyen szíves. A beszélgetések
hevességét vagy mélázását nem követi a székek
mozgása. Parancsolnak? A gesztusok megtörnek
az öntöttvas nehézkességén, csikorgásán. Egy jeges
kávét és egy vodkát dzsúzzal. Valami könnyûség
a nyári éjszakában, ami közvetlenebbé teszi
a gesztusokat. Az illatok, az éjszaka
túlzsúfoltsága, a megkönnyebbülés a nap
hõsége után. Cigarettafüst, a kezek játéka, kis
tüzek fellobbanása. A beszédet csak a felsõtest
követi, meg a fenék fészkelõdése. A feszültséget
jelezheti még a bokából induló, ideges térdmozgás.
A füstüveg táblák derékmagasságban felhúzva,
jár a levegõ. Egy virágáruslány színházi
kosztümben. Szótlanul járja végig a termet,
minden asztalhoz odafordul, ahol férfiak
és nõk ülnek. Piros rózsák. Fekete-piros
kosztüm. Nem valódi, látszik rajta, hogy
jelmez. Mint a szavak helyén a rózsák. Nyári
este emberek között. Egy ismeretlen város
a maga közvetlenségével, távolságtartásával,
és a szavakat helyettesítõ jelekkel,
melyeknek szabott áruk van. Plusz a borravaló.
 

Mondatgépek

Forgalomkorlátozás. Ideiglenes forgalmi rend,
a rádió folyamatos tájékoztatása mellett.
Itt áthaladni vajon hogy lehet? Ki tiltja meg,
hogy elfeledd az utcát, az utcatáblát,
amely régen itt volt? A régi utcatáblák
emlékét ki tiltja meg, hogy elfeledd?
A Szívkirálynõ utcában dugó. Vissza kén tolatni.
Az autók között itt elmozogni. Egy tér,
amely tele rejtett terekkel. A kutyák
vizeletével, kövekkel, szemmagasságban néhány fatörzs,
közpad, hulladékgyûjtõ, friss kõkupac.
A boltok felirata egy filmbõl ismerõs,
vagy csak ez a hangulat. A Coca-Cola-logók
mindenütt. A szavak vajon mit jelentenek, ahogy
a neonreklámok világítása elmozog velük.
Felfut, majd kialszik, de újrakezdi mindig.
Betûnként megvilágítva leolvasod: F. O. R. G. A.
L. O. M. K. O. R. L. Á. T. O. Z. Á. S. Az értelem
itt
ahogy most elmozog valamiféle korlátozás
irányába. Az antikvárium kirakatában egy metszet,
az allegória aláírása Sehina: egy ismeretlen
név. Vajon mit jelent? Ki ez a szomorú nõ?
Vajon filmet forgatnak? Az utcán most itt
átvonul valami, ami rejtõzködik, és
kinyitja a jelek zárait. A korlátozások
zárt rendszere. Új forgalmi rend lép
életbe. Útjavítás vagy valami ilyesmi
történhet itt. Sárga, narancssárga
anorákos emberek dolgoznak célirányosan,
meg mindenféle gépek, mint egy legoland.
Kis furcsa gépek mozognak velük. Kis
mondatok, amelyekben elmozognak kis
emberek, mint egy-egy értelem. Egy ilyen
hasonlat olyan régimódi. Egy régi
mondatot kinyitva hagy. Hol olvashattam
ezt, már nem tudom. Az olyan kérdéseket
például, hogy mi tartja össze a versben
átmenetileg kinyitott mondatokat, ezt
a felbontott utcaképet, a kinyitott üzleteket,
mondd ki tartja össze? az összetartott
képeket mi nyitja meg, miért a zár, ha kinyitja?
 

Szélkakas

Az alkonyat, mint egy összecsukható paraván
vagy spanyolfal, színes képekkel befestve,
forgolódni kezd, majd megbillen és lassan
összecsukódik. Házakat látni rajta még,
sötét tetõket, tornyokat, egy-egy szélkakast.
Egy forma, amely a repülésrõl beszél,
a szél nyelve. A kibomló ég váltakozó
jeleneteirõl. A színpad zsinórpadlása,
amíg jelenet jelenetet vált. Egy nyelv,
amely nem érinti meg a halált. Miközben
a színpadon a király szavai: Ha meghalok,
szavaim túljutnak rajtam. Addig test vagyok,
csak hús vagyok, a világ formája vagyok.
A jelenetek között, a színfalak mögött,
cigarettára gyújt. Otthon a megszokott
dolgok, ahogy belépsz, megszólítanak.
Egy este a színházban bizonytalanabbá
teszi a tárgyakat. Elképzelheted
a tested, mint egy szélkakast. Csikorgó
hangok, a kés, ahogy megkarcolja a poharat.
Egy álombeli, hosszú menekülés, kérdések,
amelyekre válaszolni kell: a beszéd elárul.
A képzeletbeli test megpróbál túljutni
a Holdon, az álombeli Holdon, egy álomban.
Reggel felveszed a ruhád, amelyet átjárt
a csend, az éjszakai szoba. Annak a tudata,
hogy a test nem vezet túl rajtam.
A boltban szavaim kenyeret és zsömlét
mondanak majd, és a tárgyak átjutnak
a beszéden. Ahogy a test a halálon túl,
mondhatnád. Ha volna egy szó: azutánad.
 

Testképek

És általában, az állatok arc nélküli feje,
amely mégis olyan közel van. Néha egész közel
hajlanak, mintha súgnának, mintha súgni
akarnának valamit. Azok a kicsi testek,
a madaraké, például, a kutyáké, macskáké,
meg azoké a nagyoké. Amelyeket meg lehet
érinteni, azokkal az ismerõs mozdulatokkal.
Végigsimítni a hátukat, a fejtõl a far felé,
a fejüket, a fülek közét. A kutyák mindig
nedves, hideg, gumiszerû orrát. Az érintések
egyforma, az állatokéval közös boldogságával.
A fogaké, a nyelveké, az összesimuló testek
közössége ezekben a mozdulatokban. Az új-
szülöttek vak kiszolgáltatottsága,
erõszakossága, ahogy a testek közé fúrják
magukat. És majd a szemek szomorúsága. Szeretet,
közöny, ragaszkodás, néha olyan közel van.
A testek magánya, a mozdulatlan, ami nem él.


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
 
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/