MAKAY IDA

Kristálytükrök

Somlyó Györgynek

Nagy vizek mellett élnék egyedül.
A kristálytükröknek hûvös hazája
befogadna áttetszõ egébe,
hallatszana a mélység surrogása.
Vizek mellett, hol óriási fák.
Hol csönd kúszik, szelíd kígyó a fákra.
Hajók, amelyek nem kötnek ki már.
A partban, lenn a vízmarta kövek
megszeghetetlen gránit hallgatása.
 

Fekete gyertyák

Árnyak között a keskeny út.
Íves lombok katedrálisa
fölöttem. - Elfogyó fény.
A minden nyarak alkonya.
Elborult, sötét minden égtáj.
Az árnyfák föl, az égbe érnek.
Az alkony súlyos bársonyán
fekete-ezüst gyertyák égnek.
 

A zuhanás

(Sz. E. emlékének)

Az a visszhangzó zuhanás,
az az utolsó mozdulat:
megindult kövek zúdulása,
záródó ajtók csattanása,
göröngyök konok zuhogása,
kripták ércpántjainak
lezáró, súlyos döndülése.

S a könyörtelen csönd utána.
 

Sötét lángot vet

Varázslat ez, megfejthetetlen.
Mintha a legelsõ hajnal.
Kivirágzik a halott rózsafa.
Lázasan ver a percek szíve.
Könyvem lapján egy vers föllobog.
Sötét lángot vet a tükrök tava.
 

Vázak ideje

Rothadó lombok, levelek.
Itt már a vázak ideje,
a fogoly vetkõztetése
a végsõ, sötét hajnalon.
Hogy vacogva - vakon kilép
a nagy sötét elõtt a fénybe:
Bizánci díszletek között
a halál igaz põresége.

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
 
 

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/