Térey János: Tulajdonosi
szemlélet
A tulajdonos még a támadás elõtt védi magát (tulajdonát); a tulajdonos
azért támadhatatlan, mert fölfegyverkezik a támadás ellen, és a támadó
már védve találja. A támadhatatlan úgy védekezik, hogy elõre támad.
A támadhatatlan (ön)védõ.
A támadhatatlan csak akkor lesz támadhatatlan, ha van támadó. De hogyan
is védekezne egy védõ ellen, ha támadást vár? A védõ éppen védekezésében
érti (támadja) meg a támadhatatlant. A védõ úgy támad, hogy elõre
véd. - Ezért én védõ leszek, nem támadó; ellenem, a védõ ellen már
hiába védekezik: támadhatatlan leszek. (Védem magam.) - Most akkor
ki a támadhatatlan és ki a védõ?
Csapdába estem: védekezni kezdtem az ellen, akinek védekezése támadás.
Pedig dolgozatom címe: A védekezõ és a védõ - ahol én vagyok
a védekezõt védõ. Õ magát védi, én is õt. Õ a tulajdonos, neki van
"mit" védenie, elvesztenie. Én az egészen nem veszíthetek nagyot (nem
nyerhetek), õ igen. Dolgozatom címe: A támadható és a támadhatatlan.
- Csakhogy ez a támadható védi magát és támadhatatlan akar lenni;
a támadhatatlan meg nem akar támadni, mert úgy hiszi, csak a támadó
támadható. A dolgozat címe: A támadhatatlan és a védõ. - Õ
magát védi, én is õt. De ki ellen védjem meg, ha én vagyok itt az
egyetlen, aki támadhatja?
A Térey-versekben ugyanis valaki mindig fenyegetett, (és) ezért fenyegetõ.
Ezért a Tulajdonosi szemléletbe Térey János már határozottan
Térey-verseket ír. Úgy, hogy nagyon tudja, milyen is az. Stílusa a
biztonsága. Biztonsága a veszte. - Megmagyarázom: a stílus biztonság
ott, ahol a vers félne, a versnek félnie kéne; legalábbis valamiféle
bizonytalanra, be nem látottra kellene merészen ráhagyatkoznia. Mernie
félni. - Ezért a Tulajdonosi szemléletben az a valaki már nem
is olyan fenyegetett (stílusa a biztonsága), ezért nem is nagyon fenyegetõ
(biztonsága a veszte). Kiszolgál engem, udvarol, hogy ne támadjam
meg. (Védi magát.) Tudom, hogy mit várhatok; várom, amit tudhatok:
elõre kivédem magam azzal, hogy látom, elõre kivédi magát. Egyre kevésbé
támadható, mert egyre kevésbé támadó. Egyre kevésbé kell védenem.
- De ha a biztonsága a veszte, akkor nekem, a védõnek nem ez lehet
a dolgom: a támadhatatlanságtól védeni? Ez a Térey-kötet úgy akar
támadhatatlan lenni, hogy igazán nem támad meg, hogy cserébe ne támadjam
meg. Ha õ támadhatatlan, én is az leszek. (Ki vagyok szolgáltatva.
Támadhatatlan vagyok?) De egy védõ azt mondja: - Egyféleképpen támadhatna
meg: azzal, hogy támadható.
Remélem, tudnak követni. - Ez a kötet is ebben reménykedik. Azt hihetném,
egyedül a követhetetlen támadhatatlan (nem tudom hol támadni), de
ez a verskötet azért akarja magát követhetõnek, mert nem mer egyedül
lenni a támadásnál: követhetõ, hogy ott legyek, amikor meg kell védeni.
Velem van (követhetõ), hogy ne támadjam meg. A követhetõ a támadhatatlan.
Bár a Tulajdonosi szemlélet versei gyakorta kiszolgáltatottságot,
támadhatóságot céloznak meg és valódi félelmet, menekülést, de a lírai
én már támadhatatlan (nyelvi) világa ezt nem hagyja megtörténni.
- A "követhetetlenség" úgy jelentkezik, hogy a (lírai) én állandóan
helyet változtat, elmozdul a támadás (befogadás, megértés) elõl; de
akkor történik meg a követhetetlenség, ha a menekülõ belehal
ebbe az elmozdulásba. A második ciklus (A Termann-ház) elmozdulásában
feszül neki az elsõnek (Helyismeret), helyet változtatásában,
mégis nagyrészt követhetõ. A Helyismeret önazonos tere és ideje
az, ahonnét elmozdul (kiûzetik, elszökik) hõsünk; ám különös módon
ez a hely (a régi név, régi ház, egykori család) nem édenien
önazonos. De nem azért, mert az önmagával nem azonos, elmozdulásban
levõ emlékezés (megírás) csak így láttathatja. - A hely megérik az
elhagyásra. Az elsõ ciklus dalszerû darabjaiban (Halottasház,
Harminchat éves asszony, A juss, Tisztogatás) a követhetõség nem
elrejtett törekvés a támadhatatlanságra, hiszen nincs támadás. De
ha nincs támadás, miért kell elmozdulnia az énnek? - Az, hogy a hely
(az én) megérik az elhagyásra és az elhagyja, az nem az én
elmozdulása, mert a megérés nem "külsõ" támadás. Hogy hogyan, miért
elkerülhetetlen a hely elhagyása, az kevésszer szólal meg érvényesen
(Nyugalmunk érdekében, Lámpaláz). - A hely elhagyása az elmozdulásba
történik (történne). A valóban követhetetlen elmozdulás nem egy másik
helyre mozdul el: "ahová" elmozdul, az nem hely; csak az hely, ahonnét.
A második ciklusban is csak azt a pontot kell keresnem, ahol a Termann-ház
nem hely, ahol követhetetlenül történik meg az elmozdulás:
"Barátunk nálad alszik, aztán / hírzárlatot rendel el: / tetteivel
ne dicsekedhess. // Az õ meséje az érvényes változat. / Cidrizve kívánj
további táncokat. / Talonban vagy. És az is egy hely. / A vetésforgó
remek találmány. / Hogy pihenj, és pihenjen a fiú, / mással, vagy
megint egészen árván." (Össztánc). Az én szükségszerûen rejtõzködésre
(védekezésre) kényszeríti az elmozdulásban "önmagát": feloldani akarja
védekezésébõl, és ez "neki" támadás. Rejtõzködése: mintha nem
lenne: "Kabátja uraságtól levetett holmi: / idõ érlelte, fakította
nap. / Fele királyságom adnám / e varázsköpönyegért. A rejtõszín /
ajándéka a szabad mozgás. / A rejtõszín jótékony semmi-szín (Á) A
szín benépesül az övéivel, / haja szála se görbül az egyszeriek közt.
/ Királyságomból nem kér részt, / köszöni szépen, köpenyétõl / nem
válna meg semmi szín alatt." (Semmi szín alatt). Az én helyet
akar cserélni "magával". De tud-e a védekezõ védõ lenni? - A második
ciklus legtöbb versében (A Termann-ház, Sütkérezés, A húgom pincérnõ
a mélypincében) az én követni tudja (akarja) "elmozdulását", nem
meri (nem engedi) követhetetlennek; védekezik, nem mer védeni; meghalni
nem mer, azt mondja: - Remélem, tudnak követni.
A Termann-ciklus záródarabja, A hûlt hely azt a helyet mutatná,
ahonnét elmozdult, kivonult az én; de éppen ezért marad követhetõ,
mert az én elmozdulásban van, és magát az elmozdulást mutatja
helyeként: az elmozdulás maga lesz otthonos hely. Nem a hely
elvesztése (a csere) lesz, hanem csak helycsere. - Az Anyagismeret,
a harmadik ciklus anyaga a hely anyaga, a hely maga; a tulajdon, a
tulajdonos. Amibõl a megíró (én) él (ír). Kérdés, ez mennyiben
a helyé: a tulajdon mennyiben a tulajdonosé? Van tulajdonos? Van tulajdon?
Ha a "tulajdonos" valóban tulajdon, akkor gazdát (helyet) cserélhet,
és a tulajdonos nem "magáé": "Hagyatékok áttanulmányozásakor nagyobb
önfegyelmet kellene tanúsítanunk. A hagyatéklista legtöbb tétele halott
anyagot jelöl. Olyan holmikat, amelyeknek nincs szüksége a fényrehozatalra
(Á) A kihûlt tárgyak legelvetemültebb ellensége: a tárgyak újbóli
használatba vevõje, a gátlástalan, magabízó örökös. (Á) A zakózsebben
zsebóra ketyeg. A valaha megbízható gépezet össze-vissza jár, félrevezeti
az új tulajdonost" (A hûtlen kezelés). Azonban az örökös, a
"tulajdonos" tulajdonosa sem tulajdonos, hiszen a "tulajdonos"
nem lehet végképp tulajdon: a tulajdonosnak éppen erre kéne
merészen ráhagyatkoznia. A "tulajdonos" mindenkié és senkié, és inkább
a magáé. - De itt a tulajdonos azért lesz "tulajdonos", hogy a "tulajdonos"
tulajdonosa legyen (a hûtlen kezelés); nem pedig azért, hogy a "tulajdonos"
"tulajdonosa" lehessen. (Amennyire "enyém" a Tulajdonosi szemlélet
mint hagyatéklista, annyira az "övé" a dolgozat, aminek címe: A
védekezõ és a támadhatatlan. De nem. Ez jobban az övé, mint az
enyém lehetne az.) - Az "elmozdulás", a hely anyaga az, ami az "ént"
hizlalja, növeszti: így lesz az énben "elmozdulás", a hely érik a
cserére. A befogadó enne, de a biztonságos "elmozdulásba" került én
nem tud "enni adni" (befogadódni), nem tudja megetetni magát "magával"
(magát adni megevésre), mert magával a befogadó (evõ) éhségével töltekezik,
hízik: "[[macron]]Ételliftek föl-le, föl-le: / jóllakunk egyszer valóban? /
Élesztõnk a teljes élet: / töltekezni, vastagodni. // Ételliftek föl-le,
föl-le, / szép emésztés, bús okádás. / Nem bírunk jóllakni kétszer,
/ csonka élet: koplalunk hát. (Á) " (Így áll az osztályharc).
A harmadik ciklusnak néhol, dalaiban sikerül elmozdulnia, ahogy a
jóllakássá lett, lakhatóvá tett "elmozdulás" ironikusan, a kivédettségét
kimondva szembesül magával (A fölmentettek sóhaja, Móka és kacagás,
Októberfeszt). Ilyest hallani az Anyagismeret címû cikluszáró
versben is: "Kótyagosan köszöntjük az ismeretlent, / mint szövetségest,
mint segéderõnket. / A tragikus hangoltság: búcsúzni minden / lehetséges
tájtól. Hattyúdalt komponálni, / aztán még egyet, még egy tucatot."
Hattyúdalban megágyazni. - A növesztés a Szép vezérnõ,
a negyedik ciklus alcíme: ahol az evõ (a befogadó) a Nõ, a hízás teherbeesés
és az "elmozdult", a növeszthetõ rejtekhely a leendõ gyerek. De -
és ez már könnyen követhetõ - a Nõ növesztése érés az elhagyásra (szülésre)
egy ugyanolyan másikért: "[[macron]]Sápadt Félsz, nem vacogtatsz. Kéz, gyomor
nem remeg, / nem fáj fõ. A növesztés egyetlen drága gondom,
/ mert nagyra én növök, ha kislányom kihordom, / megszülöm a sosemvolt,
tündöklõ gyermeket. // (Á) Erõmön és idõmön / múlik, hogy mekkorára
nõ egy kicsiny falat. " (Fölvilágosítás). Sápadt Félsz
én vagyok, aki azzal támadja a Nõt (a helyet), hogy védekezik (magát
védi) ahelyett, hogy védene; Sápadt Félsz, aki ezzel azt hazudja,
hogy õ a védõ. - Történetesen a negyedik ciklus prózaverse, a Nyílt
láng használata a követhetetlenséget, nyílt tisztást keresi, ezt
tudja: "Vakhittel ragaszkodnék eddigi helyemhez az utastérben, annál
is inkább, mert látom, az imént elhagytuk a közigazgatási határt,
azaz lementünk a térképrõl. Lassítunk. Vesztemet érzem. (Á) Hátamban
fullánkok, elõttem a rengeteg, ahol tudok egy tisztást."
De hõsünk itt is csak egy térképet veszít el és nem a térkép
meglétének vagy hiányának szükségét, mert az ötödik ciklus (Hátrébb
az agarakkal) sem lép "hátrébb"; alcíme: cserbenhagyás-gyakorlat,
és ez a cserbenhagyás cserében hagyás. Ez a klasszikusan megkomponált
ciklus is csak azt követheti nyomon, hogy milyen szomorú szedelõdzködni
és hûlt helyre költözni, de az még szomorúbb, hogy a hely ezzel melegszik
be, lesz elhagyandó: "(Á) Nyílik bárhonnét egérút, / ha macska vagy
és forró a terep." (Kimenet). - Hogyan tovább innen, ami "mindig
ugyanoda"? De a biztonság terrora az öngyilkosság: az öngyilkos elõre
kivédi magát a halállal szemben, és "mozdul el ugyanoda". De az öngyilkos
nem hal meg. "Fényesség van, nem látom bátyámat, / Bezzeg úrfit.
Minden zaj ismerõs, otthoni. / A halandó, aki fölébred, élni kénytelen.
/ Déli harang kondul, elszólít hazulról: / van haladékidõm és van
sétaterem." (Beharangozás). Mije van? Miért lenne? A Haladékidõ
így szól: "917 nyarán azt álmodtam, hogy meg kellett / halnom. De
még egy napot engedtek, hogy / az életbe visszatérjek. (Á)".
- Legyen ez a kötet az az egy nap, és legyen ez a vége.
Mintha Térey János azt akarná elrejteni, hogy valójában (õ is) az
írásról, az írás kényszerérõl és abszurdjáról ír. Elrejti, hogy védekezik:
azt, hogy támadhatatlannak akarja magát. Ez a támadhatatlanság támadhatatlansága.
Mintha tudná, hogy a támadhatatlanság "nem jó", csak a támadhatóság
az; ezért ebben való támadhatóságát, hogy támadhatatlan, elrejti:
támadhatatlanná teszi.
Túlbeszéltem a dolgot (hogy támadhatatlan legyek), a verskötet is
túlbeszélte (védem magam). Nem arról beszélek, hogy Térey János költészete
térjen vissza oda, ahonnét "jön", hiszen az már hely: inkább alapvetõbben
mozduljon el, mert helyben van. Ha védekezik és nem hallgat
a védelemre: idõvel a saját alapjának nem fog (meg)felelni.
A támadhatatlant azért és csak akkor tudom védeni, ha támadható. Védekezni
már nem tudok, ha támadhatatlan vagyok. A támadhatatlan lesz támadható,
a védõ védhetetlen. - Írjanak. Legyen a cím: A támadható és a
védhetetlen.
De annak, aki ír, már el kéne felejtenie, hogy ír. A valódi Appendix.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu