MARNO JÁNOS

Cseh láng

Csorog a tûz a hasáb fejben,
nyelni nem bírsz, futsz a csókját
elkerülni, hasra érkezel,
égsz e helyt, pihegsz korom tájt.
 

Tegnapról mára

Csordul a láng, a bõre a bõrödre alkuszik,
félálomban térve vissza a régi mínuszok. -
- 8? "Boldogok a lelki betegek." - ? - Robban a
levegõ ki a torkából. Ó, szerencsétlen, te!
s ölel, mint elõször ölelt a nyáron, elõre
megmondva, hogy mi lesz itt nemsokára elölve,
ha már levetkõzni is fázol. Írsz, hallomásból,
inged alá nyúl be, karja ólomcsõ, vezeték-
darab egy falból, és oda a fészked, harmadszor ma.
Késõ reggeli szürkében indulsz hazafele.
Volna kedved még több mindent széjjelrúgni hamar,
de párba botlasz a járdaszigeten, s õk is kik.
 

Vince

(in mem.)

Korcs szürke páros, a férfi szemhéja, haja,
bõre félrenyalva, ömlik el a hideg rajta,
akár idegroncs rendõrkutyán. Biztató,
hogy a lehelete mégse látszik. Nem dohányzol
három napja, combodban mintha más szer dolgozna,
ácsorogsz, az asszonyt még összébb nyomja húgysárga,
tömött parókája is. Egész éjjel jegelted
a szádat, reszketsz a közeltõl, a férfi megmarkolja
s elrántja a gnóma állát, földre az állat, terád
a sintér pillant, de mintha álmodnád, törésre
nem viszi senki. Kínzója helyett a környéket kezdi
mocskolni a lélek s az idõt, mely ma újból a téli.
 

Hideghullám

Öregszel, hanyatt-homlok, a sintér, helyesen: sín-
tér, s a levegõt is, hiába, mit mondtam, tév-
útra viszed. És a jármûvön elalszol csaknem,
alágumizva a pálya, szem elõl veszted a
hullaégetõ szivart, a vinnyogó nõt, kit, cseh
mozid szõke hidegemlõsét, hajolsz utána,
nagyot halsz, magadtól térsz a lépcsõházban észhez,
pillanatra ragadt meg a szaga, nem megmondtam?
És felkarcolja halántékodat a fésû, sír-
ni hallod az októberi mellékszereplõket,
miben vettek részt, express (is verbis) felejted,
leszállsz legfeljebb, tépje parókáját az erdõ.
 

Nem

Anyaga vész az undornak, vonzalomnak egy-
képp, de te maradsz, maradtok reggelig egymást
gyötörni ébren, csobog a tûz a cserépben,
sok a mellékzaj, a szintet öregek lakják,
most a szívét leheli ki ez, abba hányni
jár vissza a lélek. Hálás vagy azért a lánynak,
kinek, a cseh homályban folyvást elvéted,
kemény az ágy is, mintha szél feszítené,
saját huzata (huzatja, ferde), s mint kedélyed -
hullámba roppannak össze az éj esélyei
Nem szabadna embernek lennieÁ (Már lenni
is hány embernek sok - s még egyre hánykolódtok)
 

De

Kihúzza magát, úgy éri legföljebb
föl a rekeszedet. De akkor össze-
csuklasz. 1/2 11, gyalog eredsz
bele a liftszagú éjszakába, mindenki öreg
és leskel utánad, és mindegyik elõtt
a csipkevason tarkállik egy-egy faláda.
Szûkre fogja torkod az elnyílás gondolata,
õrá gondolsz, hogy mennyi lehet, 5, esetleg 6,
orrod elõl csapja el egy szélroham a luftot,
vízcseppeket falsz, szeme törik a kisfiúnak,
hol is néztétek ki magatoknak egymást?
(Nem lesz folytatása, meghunysz s odébb állsz.)

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/