Ötödikes szemmel a negyedikesek nevetséges, félkész
lények: köszönj szépen a bácsinak. Az egyiktõl megkérdezi papája búcsúzkodás
közben, mit hozzak Karl Marx Stadtból: mindent és egy búgócsigát.
Képtelenségnek tûnik, hogy nemrég még mi is ilyen pislákoló öntudatú
kismanók voltunk. Ezzel egyidõben viszont a jelenlegi hatodikosok
mitikus életû óriásokként homályosítják el a látóhatárt, titkos beavatottakként
élik a nagyok és erõsek életét. Mellettük mi, guruló porszem ötödikesek
csak abban reménykedhetünk, hogy egyszer majd, isteni adományképpen,
mi is nagyok és erõsek, azaz hatodikosok leszünk.
[[Otilde]]sszel hisztérikus jelenetek az iskolakapuban, az újdonsült
elsõsök hosszú percekig kapaszkodnak mamájuk biztonságot jelentõ,
meleg kezébe, és csak bámulnak fölfelé könyörgõ tekintettel, hogy
ne, csak most az egyszer ne, holnap már szívesen jövök, csak ma még
ne, és a szülõ legkisebb mozdulatára, amit az útnak indítás szándékaként
lehet értelmezni, a döngicsélés észvesztõ sikítozásba csap át, majd
hörögve beleharapnak a mama kosztümszoknyájának a szegélyébe, hogy
a fogukkal is belecsimpaszkodjanak, hogy semmiképp ne lehessen õket
leszakítani, leválasztani arról, ami olyan megbízhatóan az övék volt
mindezidáig, ami az otthont és az egész világ szeretetteli belakhatóságát
jelentette, és ami, illetve aki e pillanatban ily gyalázatos, visszataszító
árulásra vetemedett, hogy õt erõszakkal erre a borzalmas, pokolbéli
helyre vezette, ahol csikorog a kréta a táblán, és a felsõs fiúk seklit
hordanak az övtartóban, és itt is akarja hagyni egy egész napra, kiszolgáltatva
a legrafináltabb kínzásoknak és megaláztatásoknak, ami annál elviselhetetlenebb,
mivel aljas színjátékká hitelteleníti a szülõ minden eddigi és jövõbeli
gondoskodását, csókjait, ölelését és a becézõ szavakat.
Aztán eltelik néhány hónap, és ugyanez a kislurkó fontoskodva
meséli a folyosón, hogy eszemká, Anyu eszemká tag lett, Szülõi Munkaközösség,
és nagy büszkeség dagasztja keblét. Mire a másik, aki szeptemberben
szintén telelucskolta záporozó könnyeivel az iskola kapuját, azzal
vág vissza, hogy az õ papája viszont az Apák Szertárfejlesztõ Munkaközösségének
tagja, bibibí. (Azért a nyolcadikos õrsvezetõt, biztos, ami biztos,
"mamának" hívják, Kati mama.) Megszokták a csikorgó krétát és a pajeszos
hetedikeseket, tudják, hogyha hóna alatt feladatlapokkal tanfelügyelõ
jön az iskolába, a tanárok viselkedése megváltozik, mesterkélten deklamálnak,
szigorúbbak vagy éppen kedvesebbek lesznek. Még az Erzsi néni is,
pedig õ annyira aranyos. Megszokták a "követelményi rendszert", és
hogy idõnként elterjed a rémhír az elektromos feleltetõgéprõl. Megadóan
gyakorolják a helyes osztályvigyázzt, megtanulják a közlekedési szabályokat:
Tapsi és a villanyrendõr. "ZSEBKEND[[Otilde]]BE KÖHÖGJ, TÜSZSZENTS!",
olvassa Erzsi néni a 15-ös busz oldalán a feliratot. A zsebkendõ közepébe
kell fújni az orrot, és nem erõsen, mert akkor vérzik, aztán összehajtogatni,
nem gyûrni, úgy vissza a zsebbe, mindennap tisztát hozni, nem kölcsönadni,
és hímezzen rá az Anyuka monogrammot. És megszokják az úgynevezett
"szezonbetegségeket", a honkongi Á-vírust, és a kórházban azt a szörnyû
feliratot is: "Traumatológia". Beletörõdnek, sõt megszeretik, hogy
holnap "kisdobosban", azaz kisdobos egyenruhában kell jönni, április
négy, a kopott mackókat is ünneplõbe öltöztetjük. Hogy ma, gyerekek,
a kanyarójárványt fogjuk gyakorolni. Hogy elõszúrt kártyalemez kivarrása.
Megvan a számtanod?, kérdi az egyik. Meg, de szerintem rosszul
állítottam fel a példát. És gyakorlottan összedugják fejüket.
Aztán már azt is tudják, hogy a Kunági VIT-sorsjegyért megmutatja.
Van neki, de mije van neki, ki kíváncsi rá. A Serey Katinak viszont
ingyen benéznek a bugyijába, mert nagy neki, és guggol, le vannak
döbbenve. A Serey elsõs, olyan, mint egy óvodás, pici és vörös, az
ilyennel nem áll szóba az ember. Az egyikük (Lemúr Miki) késõbb csókolózni
fog a Serey Katival a Ho Shi Minh Tanárképzõ Fõiskola alagsori klubjában,
de Serey nem veszi le a bugyiját (ez már Lemúr Miki meghitt kisszobájában
nem történik), és hiszi a piszi, hogy tíz éve minden kilátszott
az udvaron, és fõképp nem gondolja, hogyha netán mégiscsak kilátszott
volna valami, az õt bármire is kötelezné.
Negyedikben átépítik az iskolát, állványok és meszesvödrök
között botorkálnak, aztán egy évre átköltöznek a "Kossuth Zsuzsába".
"Kossuth Zsuzsából" akasztófára látni a Bíróság tetején.
Viszont közelebb van, öt perccel tovább lehet aludni. Vajon ott akasztanak
a tetõn vagy lent a pincében? Kõszegi szerint egyáltalában nem is
akasztanak, mert az anyja ügyvéd, bejáratos a Bíróságra, hanem egy
orvos eltöri a nyakcsigolyát, és lent a pincében. Az ítéletet ma hajnalban
végrehajtották. [[Otilde]]k meg reggel nyolcra jönnek, biosz, gyakosz, föci.
Lehet, hogy hajnalban még ott lengette a szél a gyerekgyilkos Selmecit
a Bíróság tetején? A "Kék Fényben" megkérték, mutassa meg, hogy csinálta,
de bilincsben nem igazán megy neki. Darabosan mozog, nyomkodja a rendõrségi
bábut, szatírkodik. Vásott Ferkó.
Hazafelé a Zrínyi nyomda elõtt kidobott ólomlapok fordított
betûkkel. Nem lehet elolvasni. El lehet olvasni, csak tükörben kell
nézni.
Igazság néni nem szereti a gyerekeket, másmilyen világban
szeretne élni, mert Igazság néni nem egy kifejezetten kedves kommunista
néni - úgy kiváglak, édes fiam, hogy a taknyodon csúszol hazáig.
Danikával, a fiával se kivételezik, kiszúrjuk, mikor egyszer
retiküllel vágja szájba a Honvéd utcai buszmegállóban. Valamit kérdezett
tõle, Danika túlságosan sokáig késlekedett a válasszal. Danika általában
keveset beszélt, sõt igazából egyáltalán nem beszélt, és mivel nem
beszélt, azt se igen vette észre, ha kérdéssel fordultak hozzá. Most
a mamája mégis mintha kérdezett volna valamit a különszámtan-befizetés
tárgykörében, ami majdnem eljutott a tudatáig, de sajnos az õ figyelmét
szinte maradéktalanul lekötötte az az újszerû tervezésû, színes csíkos
tikitaki, amit a trafik kirakatában pillantott meg. Danika még sose
tikitakizott, de szerette volna kipróbálni. Szeretett volna tikitakizni.
Ekkor találta szájon, idefigyelsz, ha hozzád beszélek, a rettenetes
anyai retikül.
Fricivel és Petyával bandázunk a környéken. Szombat délután,
mégsincs senki, üres utcák. A sarkon rendõrpáros farkaskutyával. Átmegyünk
a Balassi térre, ahol a Zombaiék szoktak focizni, és utána a Szalayban
vesznek habos fagyit egyötvenért, de senki. Tök üres a tér.
Belóg a szürke ég a házak közé.
Petyának leesik a tantusz, a faterja este hallgatta a Szabad
Európát, én is szoktam, bejön a kis Vosztokomon, és bejátszották,
ahogy Dunapentelén lelövik az oroszok a magyarokat.
Gondolom, elsõsorban a gonosz, ellenforradalmár magyarokat.
Mindenesetre tízéves évforduló.
Aránytalannak érezzük a készültséget, és fõképp, hogy a Zombaiék
is miért nem fociznak kint a Balán.
Annak a Wartburgnak rosszul van becsukva az ajtaja, a kesztyûtartóban
csomag Fecske, el lehetne csórni, de a Parlament kapui mögül õrök
figyelnek, és bármikor felbukkanhat egy rendõrjárõr farkaskutyával.
Átvágunk a Jászai térre. Alig látni civilt az utcán, azok
is sietnek haza. Ma aztán nincs korzózás.
Miénk a város - mi lenne, ha átvillamosoznánk Budára, én
tekergetném a fogantyút, a Duna fölött kötelékben repülnek a halott
magyarok lelkei, bekapcsoljuk a ringlispilt a Hûvösvölgyben, légpuskával
lövöldözünk.
Elállt az esõ, snúrozunk az elhagyott játszótéren a nedves
homokban. Nedves homoknál teljesen más a méta, nem csúszik a pénz:
vagy egyenesen a vonalra dobsz, vagy a gurítós technika - ez utóbbit
meghagyjuk az amatõröknek.
Hogy mire ez a készültség, a nép ellenségei miatt, válaszolja
apám otthon.
A Vera néni a napköziben népellenség?
A Vera néni a napköziben valószínûleg nem kifejezetten népellenség
néni, mondják, bár talán nem is éppen népbarát néni.
Szerintem sem népbarát néni, például ahogy a fülemet takarékra
állította, mikor letéptem a farsangi dekorációt. De miért marad otthon
a nép, ha egyszer övé a hatalom?
A nép azért marad otthon, kisfiam, mert nem teszi ki magát
provokációnak.
Provokáció! Szép, félelmetes kifejezés. Mi az a provokáció,
édesanya?
A Vera néni kövér, bajuszos és gonosz, de valahogy mégse
az a tipikus hõbörgõ ellenforradalmár, az a nyilasterror csõcselék,
az a Mengele, akirõl Apu szok mesélni. Kicsit olyan, mintha egyáltalán
nem is tudna államot dönteni, népet provokálni, sõt nem is akarna,
megelégszik gyerekkínzással, nincsenek magasabbrendû ambíciói.
Különben is, ha az Apu leharcolta, akkor a nép meg mitõl
rinyál? Nem értem a népet ebbõl a szempontból. Nem akarok nép lenni.
A másik, amit nagyon nem értek, de nem is merem megkérdezni,
hogy a rendõrök, hogy az miért van, hogy azok mindenképpen jó fejek,
ha közben meg mindenki retteg tõlük? Szeresd a rendõrt, szeressed,
imádd a rendõrke bácsikat!? És miért mondhatta a Bácsi bácsi múltkor
arra a pénzügyõrre, hogy spenótbakter? Neki szabad? [[Otilde]] is ellenség?
Vagy csak nembarát?
Karhatalom, kalauz, egyenruhások.
Lehet, hogy éppen azért vágta kupán a Danikát az Igazság
néni, mert íme, kijöttek a Honvéd utcába népet provokálni évfordulón,
a nép meg gyáván otthon kushad? A Danika meg csak azt a rohadt tikitakit
stíröli a kirakatban.
Azóta már otthon ülnek a konyhaasztalnál, fõtt krumplit
mártogatnak sült zsírba, és Igazság néni elmeséli Danikának, milyen
lesz, ha a papa hazajön Kanadából, és visszaállítja a karvalytõkét.
De Danika sajnos zsírevés és karvalytõke közben is arról ábrándozik,
hogy egyszer olyan frankó tikitakija lesz, mint senki másnak, és letikitakizza
az egész iskolát. Éjjel-nappal, megállás nélkül, rendületlenül tikitakizni
fog. Úgy megy iskolába, hogy maga elõtt tartja színes, kelepelõ tikitakiját,
és már messzirõl mindenki tudni fogja, hogy közeledik Danika, a tikitaki-király.
Úgy fog tanulni és fogat mosni és enni és öltözködni és a Pityu Nagyapához
menni Újfalura, és megdönt minden világcsúcsot - állítólag Ausztráliában
egy kisfiú tíz órán keresztül tikitakizott, és benne van a Guinness-ben
- tíz óra?, mi az neki?, õ, ha megkapná azt a tikitakit a Honvéd utcai
kirakatból, folyamatosan csak tikitakizna, és fittyet hányna arra
a rosszindulatú újsághírre, hogy Bács-Kiskun megyében egy gyerek ínhüvelygyulladást
kapott a tikitakitól, és fittyet hányna a különszámtan-befizetésre,
meg hogy állítólag egy elszálló tikitakigolyó fültövön csapott egy
mozigépészt a Kis Stáció utcában, és mentõvel szállították be a traumatológiára.
Ez õt nem bizonytalanítja el és nem ingatja meg és fõleg nem tántorítja
el, mert közben majd egy hivatalos levél is érkezik az amerikai Fehér
Házból, hogy szeretnék, ha fellépne Johnson elnök beiktatási ceremóniáján
a csodálatosan kelepelõ, végtelenített tikitakijával - na, itt csapott
le aznap másodszor Danika révült orcájára a szigorú anyai retikül.
Egy hüllõ mosolyú, precíz és kíméletlen tanár (bácsi), akit
én annyira, de annyira szeretek, a jeri betû kiejtésével szórakoztatja
a gyerekanyagot.
Próbáld Ferenc, orosztanár, imádom, na.
Pengeszáj összeszorítva, félig lehunyt szem.
Bizony, meg kell hagyni, kissé savanyú természetû ember.
"Mintha tormásfazékba nézne", jellemzi õt anyám a csukott konyhaajtó
mögött apámnak.
Szóba se jöhet a trükk, hogy óra elején vesszõparipájára
terelni a szót feleltetés elkerülése végett, mert nincsen neki vesszõparipája,
illetve minden a vesszõparipája, az egész orosz nyelv cuzámen az õ
vesszõparipája, terelni szót meg fõképpen csak õ terelhet.
Másrészt pedig, ha a feleltetés el is maradna (nem marad
el), következõ órán két anyagból lenne feleltetés, illetve ahogy õ
mondja, számonkérés, még rosszabb.
Lassan, nagyon lassan kitátja száját.
Harminc éve tátja száját kifelé a Feri bácsi. Hatalmas nyálgerenda
leng a vértelen ajakormok között, a roppant, barázdált nyelv, mintha
a Gellérthegy akarna becsusszanni a megáradt, piszkosszürke Dunába.
Eljön a perc, kiszakad a bömbölõ végítélet a torok hártyás, denevérröptetõ
alagútjából: jöjjön ki felelni: Lemúr Miklós.
Próbáld Ferenc orosztanár egyszer elment Moszkvába.
A tranzitváróban minden bátorságát latba vetve szóba
elegyedett egy kiskosztümös csinibabával, de felszálláskor a légnyomás
kiszivárogtatta a tintát a töltõtollából, és hatalmas, undok, leleplezõ
foltot növesztett elöl a vajszínû zakóján. Épp a szív fölött. A kínos
incidens evidensen elvágta minden további csevely lehetõségét. Csak
szorong Feri Seremetyevóig. A központban ugyan kiutaltak neki egy
grúz gyévuskát, oda már kardigánban ment, lám, minden azért romlik
el, hogy jóra fordulhasson, de az oktatási program cserelehetõségeirõl
folyó tárgyalások egy Moszkva környéki kisvárosban, Szennyezsben folytatódtak,
és a szennyezsi oktatási központ repikeretébõl már nem tellett grúz
gyévuskára, a szennyezsi lefolyóból pedig a hírhedt szennyezsi muszkabogarak
néztek farkasszemet Próbáld Ferenc orosztanárral. Mintha minden csak
azért fordulna a rossz után jóra, hogy újból elromolhasson. Ráadásul
egy este a mértéktelen vodkafogyasztás következtében anginás görcsök
lepik meg, a padlószõnyegen hever összekunkorodva, és a mellkasát
gyömöszöli, na hol, ugyanott, a szív fölött.
Percek vannak hátra az órából.
A lihegõ igyekezet, ahogy a komótosan feltett kérdés után,
a kilátásba helyezett aránytalan jutalom reményében, a padból kiesve,
inukszakadtából nyújtózkodnak feléje.
Rimánkodó nyögések hallatszanak, hogy én, én, engem, Feri
bácsi, tanár úr, kérem. Próbálják egymást eltakarni, a hátul ülõk
úgy érzik, elõrébb kúszhatnak kicsit. Feri bácsi meg csak járatja
rajtuk álmatag tekintetét, a dicsõség öntelt mosolya feszül pengeajkain,
és õk most, ebben a drámai pillanatban szeretik a legeslegeslegjobban.
Végül már ott görnyedeznek körülötte imádkozó pózokban, mint egy óriási,
remegõ szõlõfürt, lógnak róla, csüngenek ajkán, a Feri bácsi ajkain,
egyáltalán nem egy rohadt görény a Feri bácsi, ki mondta?, és két
kézzel jelentkeznek, hogy csak õket választhassa, és akkor rámutat
(a rohadék?, dehogyis rohadék!) a Say Emmára.
De erre meg a Say Emma kapásból rosszat mond!
Egy emberként ordítanak fel, nem, jaj, tessék engem, csak
engem, könyörgök. Most már nyíltan lökdösõdve nyomulnak elõre, és
ha Feri bácsi, a legszemetebb orosztanár, akit valaha láttál (hát
azért ez enyhe túlzás), ebben a pillanatban túl sokat töpreng, hogy
kit válasszon, hát rávetik magukat, ízekre szaggatják, és felfalják
imádatos gyönyörrel.
A tanulói aktivitás.
Mézsdunaródníj zsenszkíj gyeny, a nõnap hímnemû, ezen vérzett
el a Say Emma. (Nagyon büszke lány: lötyög a tejbár, mondod, megpróbál
pofon csapni, menekülés közben még hátraszólsz, "Emma, szeretlek,
de nem ma".)
Próbáld Feri bácsi az óra legvégén, mikor már mindenki az
ebédrõl ábrándozik, megkérdi az osztályt egy csillagos ötösért: mi
volt a Lunyik 1. neve.
A Lunyik 1. neve.
Tényleg. Mi volt a Lunyik 1. neve?
Nem dereng semmi?
Mazányi Margit jelentkezik: Lenin. Nem.
Navratil Gyuri jelentkezik: Sztálin, a Lunyik 1. neve Sztálin
volt.
Ülj le, fiam, hülyébb vagy, mint a sokévi átlag. Két
ötöst kap, aki tudja, mi volt a Lunyik 1. neve, de aki rosszat mond,
annak beírok egy egyest. Nem találgatunk.
Lemúr Miki agytekervényei hangosan csikorognak: emlékezni
valamire, ami nincs. Pedig még a "szökési sebességet" is tudja oroszul,
de hogy a Lunyik 1. neveÁ?
Három ötös! Tényleg nem akar senki három ötöst ebben az osztályban?
Csupa hülyegyerek?
Három ötös, az hat forint a kasszába Anyutól, plusz
be van tutizva a félévi osztályzat. Lemúr Miki szupersebességre kapcsolja
memóriáját. Overkill, jönnek a varangyok. A Lunyik 1. neve, a Lunyik
1. neveÁ Lehet, hogy a Lunyik 1-nek nem is volt neve? Ez a válasz?
A Lunyik 1-nek a neve az volt, hogy Lunyik 1.?
Hat forint az három zacskó pezsgõpor.
Utolsó óra, kopog a szeme az éhségtõl.
Lenin nem, Sztálin nem, mi lehet még, Moszkva, Volga, Vosztok.
Esetleg Kommunizmus. VagyÁ vagyÁ, Lemúr Miki gyomra hangosan megkordult,
vagy: lucskos káposzta. Lucskos káposzta? A Lunyik 1-nek az volt a
neve, hogy Lucskos Káposzta? Képtelen koncentrálni. Tanár úr, kérem,
megvan, igen, fiam, hallgatlak, a Lunyik 1-nek az volt a neve, hogy
Lucskos Káposzta, ráírták az oldalára vörös betûkkel, meg is folyt
a nagy sietségben, ráírták, hogy LUCSKOS KÁPOSZTA, és huss,
kilõtték a világûrbe, hehe.
A kisegítõben fogom végezni, mint a Navratil.
Feri bácsi összecsapja a naplót.
A nagy álom a három ötössel és a három zacskó pezsgõporral
olyan sebességel távolodik, ahogy a Lucskos Káposzta hagyta el süvítve
a sztratoszférát. Mecsta, mondja megvetõen, az volt a neve
a Lunyik 1-nek. Mecsta, azaz: álom.
Köszönés nélkül távozik. Dormán, a hetes észbe kap,
elordítja magát, vsztántye.
"Híres csaták" címmel történelmi elõadássorozatot tartok
hónapokon, éveken keresztül: térképvázlat a táblán, a katonák ruházata,
fegyverzete, a csata lefolyása, a csata utáni kötelezõ kolerajárvány
és a békekötési ceremóniák, történelmi következmények, jelentõség
stb. Minden csata egy ötös Zsóka nénitõl, ami otthon két forint Anyutól,
ami a trafikból egy pezsgõpor.
Mondjuk a Népek Csatája felvonulási tervét tanulmányozom
a zöld rökamién heverészve, és már közben érzem a pezsgõpor elomló,
málnás ízét, ahogy a szájüregben csiklandósan széthabzik, felpuffad,
és ha túl sokat szórsz be egyszerre, kispriccel orrodon, szádon, füleden,
de az is jó. És nemcsak pezsgõporra lehet költeni a csatákat. Az austerlitzi
ütközetbõl tartozást adtam meg a Herendynek, de a világosi fegyverletételt
kiegészítettem a krími háború vázlatos ismertetésével, és megvettem
Tichy Lajost és Komora Imrét a gombfocicsapatomba. Elõtte a gorlicei
áttörésbõl jaffafagyi lett a Szalaynál, a végvári ostromokból tömegbélyeg,
a gyõri futásból piros mûanyag Csingacsguk a Honvéd utcai trafikból,
a nándorfehérvári diadal részt vett egy nagy snúrpartiban, és a kirázásnál
olyan szerencsétlenül perdült, hogy begurult a téren a kanálisba.
A rigómezei csatát anyám nem fizette ki, mert aznap levertem övcsattal
a lámpabúrát a napköziben. Doberdóból rágógumi lett (Bazooka Joe),
a verduni vérszivattyút islerre költöttem a Marx téri német automatáknál.
A Nagy Armada pusztulását már másnap simán elvesztettem ultiban. A
mohácsi vész beszorult egy padlórésbe, gyufaszállal kellett ügyesen
kipiszkálni, a trafalgari csatából áthajóztam a Szigetre a Szundival.
Borogyino: "Félszemû seriff" a Tanács moziban, Waterloo:
három darab olajos csapágy.
Úgy tûnt, hogy az ötösök és bélások kiapadhatatlan forrására
leltem, de mikor a szalamiszi ütközettõl a catalaunumi csatán keresztül
(félmillió halott) elértem az yperni gáztámadásig, Zsóka néni egyik
szünetben félrehívott, és egy kicsit fáradt hangon, de nagyon kedvesen
megkért, hogy akkor most egy picikét hagyjuk abba, pihenjünk.
A II. világháborút már nem engedte. Biciklire kezdtem volna
gyûjteni.
Álltam a konyha közepén az yperni gáztámadásért kapott mentholos
szipkával a kezemben. Istenem, minek is nõttem meg. A szappanszagú
ingyenötösök korának befellegzett.
Annak a haramiavezérnek, akinek a combja rúdmászáskor véresre
horzsolódik, a hejvargánéba sorozatosan belesül, rajzórán a felhõi
egymásba folynak, gyakorlatin a gombot hozzávarrja a spulnihoz, nos,
annak a haramiavezérnek az órái meg vannak számlálva.
Lihegve csimpaszkodik a lakkozott sárga rúdba. Közlegényei
és alattvalói tátott szájjal bámulják lentrõl. A parkettán a különféle
labdajátékok fehér csíkjainak bonyolult geometriája. Amíg a tornatermet
parkettázták, az osztályban tartották a tornaórákat: elpakolás, átöltözés,
a padon gimnasztikázunk. A szünetben kötelezõ szellõztetés, mint egy
oroszlánbarlang.
Görcsös rángások, jottányit se jut följebb, és hirtelen megsejti,
hogy immár nem is fog soha többé ennél följebb jutni. A tornaterem
ablakaira rácsot szereltek, mégis minden üveg repedt.
Nem, ez nem lehetséges, hogy így, mindenki szeme láttára.
Jézus, segíts - csikorgó foggal megpróbál még egyszer felfogni lábbal,
de már csúszik is lefele.
Combja süvít a fán.
Fenékre érkezik, durr, elõször nem is tud felállni, háta
mögött elfojtott, gyilkos gúnykacaj.
Kurva életbe.
Valami eltört a fenekében.
Félrevonszolódik, produkcióját Tóni bá értékelésre se méltatja,
csak odaböki, háromszor húsz "zászló" a bordásfalon. Tausz Jutka a
lányok sorából gyengéd szánalommal, szemérmetlenül bámul. A Bíróság
falán tegnap megjelent egy csúnyán elrajzolt szív, benne "T. Jutka",
"G. Laci", átdöfve nyíllal. Nagyon ciki. Lefröcsköli ebédnél vízzel,
hogy térjen már észhez, semmit se használ, csak követi, mint az árnyék,
és piheg szerelmesen. Tóni bá Gyulay Mikit szólítja, a Briganti Banda
legutolsó közlegényét. Gyulay Miki, legutolsó közlegény pillanatok
alatt fent van a rúd tetején, mint egy fürge kis pelemaki (lemúr),
függeszkedve, háromszor oda-vissza, aztán visszaáll a sorba fegyelmezetten.
Nemhiába, az õ nevelése.
Lassan tudatosul benne, hogy mit is látott még innen, a bordásfalról
lógva, békaperspektívából, a megalázottság végfokaként, mi az, ami
minden beteges képzeletet felülmúl, és a közeledõ apokalipszis nyilvánvaló
jele.
Gyulay Miki, legutolsó közlegényem, hát már te is fekete
szõröket növesztesz?
Le se lehet fokozni.
Nem könnyû: sajog a segge, vérzik a combja, és csupasz a
fütyköse.
A "zászló": páros lábemelés bordásfalon függeszkedve
(lapockák összemorzsolódnak, elszakad a karizom). Tóni bácsi már az
"egykezes felsõdobás kislabdával"-t mutogatja, majd következik az
a különös gyakorlat, hogy ki tud szökdécselés közben háta mögött tapsolni,
közben fejet körözni és csettinteni nyelvvel.
Futás szerteszéjjel, sípszóra mozdulatlanná merevedni, aki
mozog, kiesett.
Ahogy ott csimpaszkodik a bordásfalon, és lábai extázisban
kalimpálnak ég és föld között: az ablakról leolvad a rács, a kiégett
lukon betüremkedik a halkan morajló, szürke téli ég.
Fekete kendõbe burkolt nõ kenyérrel a kezében.
Por és pernye száll, a földön szalmatörek, ürülék, hamu.
A nõ rácsap a ló combjára, csak úgy koppan, csalódottan ingatja fejét.
A ló, a nõ, és õ.
Igazság néni megfordul, a szemébe néz. De nem, nem is rá
néz, hanem a földre. És nem is néni, hanem nõ. Lány. Igazság lány.
[[Otilde]] leereszti lábát a "zászlóból", katonák hevernek a bordásfal elõtt.
Mi volt a suliban, kérdezi Anyu este elalvás elõtt, be lehet neki
látni.
Egyik felkönyököl, hilfe, mondja csendesen, véres hab csorog
a zubbonyra.
Hogy mi?
Mi is.
Mi volt.
Ja, igen.
Megtanultam tornaórán a szabadesést.
A kajakosok klikkje leereszkedõ gõggel bánik az osztállyal,
Lemúr Mikit pedig kerülik, mint a feledésre ítélt múlt eltévedt és
zörgõ csontú kísértetét.
Félrevonulnak a szünetben: titkos megbeszélés a tegnapi kajakházi
rejszolóversenyrõl és hogy melyik olimpikonnal kóláztak a büfében.
Frici mégis neki meséli el, hogy talált egy hullát a Dunában.
Lám, a végsõ, zsigeri kérdésekben csak egymásra számíthatnak. Csáklyával
húzták ki a vízirendõrök. Zöld volt, puffadt és nõ. Kába remény ébredt
Lemúr Miki szívében, talán még nincs mindennek vége. Egy meztelen
nõ. Letakarták, de zöld, puffadt és meztelen bokái kilógtak a rakpart
kövére. Frici hangja remeg, a távoli semmibe néz Lemúr Miki szemén
keresztül.
A régi, meghitt intimitás.
[[Otilde]] csak Farkas bácsit látta holtan, de Farkas bácsi nyakig
be volt öltöztetve. Mónika hajtotta el a legyeket az arcáról, minden
jót, Mónika.
Reménykedõ borzadozással kérlelte Fricit, hogy mesélje el
még egyszer, részletekbe menõen, milyen is volt pontosan az a vízihulla,
amit kajakedzés közben kihalásztak a folyóból, és zöld volt a bokája
a kövön, de Fricinek nem volt több mondanivalója.
Hideg távolságtartás, közöny, megvetés.
Ha megbetegedett, már nem Frici hozta fel a leckét vagy csak
tanári utasításra, kelletlenül, ímmel-ámmal, és azonnal lelépett,
nehogy beszélgetni kelljen. Nem avatja be terveibe, külön utakon jár,
ismeretlen nyelvet beszél. Nem lehet érteni, hogy min nevet, mitõl
komorul el, és hogy miért vált egyik napról a másikra nemkívánatossá
és szégyenletessé a személye.
Ha a kajakos klikk közelébe kerül, elhallgatnak - te most
minek jöttél ide? - hogy legyen mit kérdezned.
Szabályosan zabolnak rá, heccelni és molesztálni kezdik.
Kedvelt fogásuk, hogy a legalacsonyabb sorból való valamikori
közlegényét küldik rá, mondjuk, nekimegy az ajtóban a kis Gyulay,
és rárivall, nem látsz a szemedtõl?, és õk a háttérbõl árnyékolva
kéjesen tanulmányozzák, hogy meddig lehet feszíteni a húrt, hogy mikor
fog türelme nadrágjáról lepattanni a gomb, vagyis mikor fogja pofán
vágni a Gyulayt, amikor is aztán közös erõvel eltángálhatják.
Állandóvá válnak az alattomos provokációk.
De miért csak õtet tudják simfolni?
Például kitalálják, hogy vérszerzõdés. Tudják, hogy nem bírja
a vért, képtelen magát összevagdosni, de csak jönnek a kisbicskával,
és úgy tesznek, mintha a vérszerzõdés lenne a feltétele, hogy visszaszerezze
régi tekintélyét. Pohár víz, megmetszett ujjbegy, esküszöveg, közösen
meginni, és te vagy megint a király.
A stílusból ráismer az értelmi szerzõre: Takács Frici volt
mindig is a legtehetségesebb tanítványa az ilyen kíméletlen pszichológiai
kísérletek kiötlésében, megszervezésében és lebonyolításában.
Saját dugájába dõlt, szoros ismeretséget kötött az élet addig
ismeretlen, árnyas oldalával.
[[Otilde]] lett õ, és õ elveszett.
Te se láss, te se láss, jöjjön rád a vakulás, morogta magában.
Bárcsak soha nem ismert, rettenetes kínok között pusztulnának el valamennyien.
Kileste Gyulayt a vécéfordulóban. Gyulay arcán sunyi és gyáva
vigyor, hogy mi azért ugye haverok vagyunk, de ha szívózol, könnyen
rá is fázhatsz.
Megmondalak a Fricinek, nyögte, mikor megértette, hogy a
helyzet komolyra fordult, és elõre nyújtotta karját, hogy ne lehessen
a fejéhez hozzáférni. Lemúr Miki úgy tett, mintha másodszor is ütni
akarna, és alaposan térden rúgta. Gyulay összecsuklott, egy pillanatig
némán hevert a földön, mint aki megvárja, hogy a fájdalom elérjen
a tudatáig, és bõgni kezdett, jó hangosan, szinte már ordítva, hogy
így hívjon segítséget, tanárt vagy havert, mindegy. Most a könyvekkel
teli bõrtáskával csapott rá oldalról, hogy Gyulay feje nagyot koppant
hátul a falon. A becsöngetés hangja elnyomta az ordítást. Visszament
az osztályba. Azt hitte, elkésett, de csak azért volt csend, mert
bejött Kozma néni valamit kihirdetni. Még a tanár elõtt megérkezett
Gyulay is, óra alatt feltûnõ levelezésbe kezdett Fricivel. Sarolta
néni a morénákat magyarázta. Frici oldalról méregeti, õ meg az idegességtõl
eszelõsen kalimpál a lábával. Óra végi ismétlésnél felszólítják, mi
a moréna. Hol jár az eszed? Csak a csengõt figyeled? A moréna az egy
ilyen szétterített folyami hordalék. És akkor kicsöngetnek. Ki kell
menni a folyosóra. A folyosón az ítélet sötét angyala vár, úgy hívják,
Takáts Ferenc.
Ötödikben beíratják Kõszegit, humortalan, magolós eminens,
sebaj, túléljük. De beiratják Herendy Pétert is, aki kajakozik, nõket
kísér haza, és pornóképeket mutogat a vécében. Komoly kihívás. Fogalma
sincs a hagyományos hatalmi leosztásról, nem is érdekli. Sasorra van,
szemébe lóg a haja, ismeri a dörgést. Nyáron bajuszt növeszt. Bátyja
a Szabadság téri galeri tagja, igazi jampec.
Ez a Herendy kéremszépen az egész Briganti Bandát megeszi
reggelire. Puszta létezésével bohóctréfává zülleszti azt
az amúgy is pusztuló emléket, hogy valaha én voltam itten a tótumfaktum
és a szívtipró férfiideál. Helyi dölon.
Ha lúd, legyen korpulens: az iskolaorvos szemüveget irat
fel (szemügágó), szüleim határozatlan idõre megtiltják, hogy szóba
hozzam a farmervásárlás neuralgikus témáját - mackóalsómat próbálom
rángatással trapéznadrággá alakítani - és valahogy kiszivárog a hír,
hogy éjszaka fogszabályozót hordok, ami egyrészt megfelel a valóságnak,
másrészt mégse felel meg a valóságnak, mert ahogy kimegy anyu a szobából,
kitépem, és bevágom az ágy alá.
Herendy sorban felszedi a csajokat, tud tvisztelni ("szia,
csaj, bedobjuk magunkat a csurgiba?"), a fiúkat elhívja a Honvédba
kajakozni. A bátyja a rendõröket buffalónak hívja, és az van a karjára
tetoválva, hogy "elõre, gyilkosok". Elkövettem a végsõ baklövést,
lementem én is a Honvédba kajakozni. Egy napig kajakoztam a Honvédban.
A stéghez kötözött gyakorlókenuból kavargattam a szürke Dunavizet.
Fájt a karom, a kajakház fölött varjúcsapat körözött. Idõnként rikácsolásban
törtek ki, majd egy láthatatlan kéz intésére elnémultak. Az öltözõben
sötét volt, büdös, a korhadt padokon rosszarcú nagyfiúk a farkukat
gyûrögették önfeledten.
Baljós hely.
Hátat fordítottam a vízisportoknak.
Az edzõ bácsi búcsúzáskor felszólított, hozzak igazolást
a Sportuszodából úszási képességemrõl. Nem tudta, hogy ilyen igazolást
nem áll módomban beszerezni. Egyedül sétáltam a szigeti bejáró felé.
Fekete varjú állt a fagyalbokor mellett, a kocogókat figyelte. Úgy
éreztem, én is kicsi vagyok és varjú. Maximum egy hosszt bírok, aztán
elmerülök. Megállt egy kocogó az ösvényen, felvett egy követ, és megpróbálta
a varjút leteríteni. A varjú félrebillent fejjel nézte a lövedék becsapódási
helyét a fûben. A férfira pillantott kérdõn. Bántják a madarat, gondoltam,
és hazamentem.
Takáts Ferenccel az iskola befejezése után legközelebb egy
Ráday utcai szükséglakásban találkoztam. Hajnalodott, és a konyhaszekrény
alatt egy fél tubus bolgár ragasztóra bukkantunk. Erika, házigazdánk
prostituált húga, Frici, aki közben elvesztette a fél lábát egy gázrobbanásnál,
és én, aki hetek óta ittam, gracidint szedtem, lefogytam negyvennyolc
kilóra, és abbahagytam fõiskolai tanulmányaimat. Mind a hárman elõnyben
részesítettük a bolgár ipar e csodáját a Pálma Tex-szel szemben. Este
a szomszéd meg a sógora átjöttek csocsózni, megbízható alkoholisták,
de rövid játék után, melyben az ellenfél gyalázásával fûtötték indulataikat,
Küronya és Bak Feri leverték a két betolakodót. Felrepedt száj, véres
monokli, eltört kisujj. Késõbb ugyan visszajöttek borgõzös haverjaikkal,
de újabb verekedés helyett egymás vállát átölelve üvöltötték az Edda
bluest. Most a földön hevertek az eszelõs tivornya haláltusájának
kifacsart pózaiban. Megkértem Erikát, hadd fogjam meg a mellét. Frici
arcán zizegve pulzált a zacskó. Kicsit zavart, hogy Erika kurva, õt
meg az feszélyezte, hogy fõiskolás vagyok. Hónapok óta nem volt csajom.
Erika nem tudta, hogy Frici féllábú, Frici nem tudta, hogy Erika kurva.
Erika bátyja életem valaha volt nagy szerelmével hevert a falikútnál,
karján tetovált intézetis kereszt.
Odamentem, és a csapba vizeltem.
Mögöttem a féllábú a kurvával smárolt.
Lehajoltam, és megfogtam életem valaha volt nagy szerelmének
a mellét. Két perc alatt két mell, mellben jó vagyok. Néztem õt, a
horkoló szerelem. Erika felsikoltott, és az üres Diana sósborszeszes
üvegeket felborítva kimenekült a gangra. Frici a földön ült koszos
alsónadrágban. Egyik kezében nejlonzacskó, másikban lecsatolt mûláb.
Száraz zokogás rázta, át akartam ölelni, de ellökött. Feltettem egy
lemezt, Erika visszajött, és elaludtunk a sezlonyon.
Beszorítottak a vécék melletti sarokba, szólózni kellett
Fricivel. A többiek nem szálltak be, vihogtak, mint a fakutya. A verekedés
kimenetele nem lehetett kétséges, a téli erõnléti alapozás közepén
tartottak a kajakházban. Már csak egyetlen gigász volt a porondon,
én csak statisztáltam. Lenyomott a földre, apró kokikkal szórakoztatott,
hogy legyen mire emlékezni. Odahívta Gyulayt, aki gyûlölettõl és félelemtõl
reszketve az arcomba bokszolt.
Na, jól esett? kérdezte Frici, és a tömeg szétoszlott.
Csak ne kerüljön senki a hátam mögé, búcsúzóul számíthattam
még egy-két alattomos rúgásra.
A szülõk mit se tudtak a történtekrõl. Frici tavasz végén
bejelenti otthon, hogy Petyát akarja elhívni a tengerparti nyaralásra.
Kétségbeesett telefonálások, konzultációk, békéltetõ tárgyalást szerveznek.
Belõlem ugyan egy szót sem húznak ki.
Mikor hazaérnek Bulgáriából, elmesélik, hogy két luk maradt
utánuk a bulgár strand homokjában, mert hasra kellett feküdniük, ha
nem akarták, hogy kiderüljön, hogy feláll a farkuk a pucér bulgár
nõk látványától, mert Bulgáriában az a szabály, hogy a bulgár nõknek
kötelezõ meztelenül napozni a bulgár tengerparton.
Az ilyesmire mondja apám, hogy ja, igen, és közben térdig
jártunk a harangozásban.
Míg õk az állítólagos mezítelen bulgár macák lábainál
hevertek a forró homokban, egyik nap a Zombai a kapualjban megsúgta
a nagy titkot, hogy fel-le huzigálod a bõrt, és jó lesz. Elég bizarr
ötlet, alkalomadtán kipróbálni, mi az, hogy jó.
Aha. Ez az, ami elalváskor jön, és nem lehet megkérdezni,
elmagyarázni: fényes, puha gyönyör emel egyre sebesebben a magasba,
és édes álomba ájulsz.
Micsoda titkok várnak rám, micsoda gazdagság.
Ehhez képest egy bulgár nõ a homokban.
A menetrendszerûen érkezõ esti mámor nem mutatott különösebb
összefüggést a leányok problematikájával, fõleg nem az utódnemzéssel.
Takács Frici egyszer azzal az ötlettel állt elõ, hogy megbízható forrásból
értesült: a pisilõt bele kell nyomni a lányba, úgy lesz a gyerek.
Három éves korunk óta ismertük egymást.
Hülye vagy, mondtam, de még kinõheted.
De akkor beszólt a Csachó, hogy a gyerek igenis az úgynevezett
"baszásból" van: a férfi bedugja, spriccel és pássz.
Fültövön vágtam, elinalt.
Te is kaphatsz egy átszállót, mondtam Szaniszlónak, mire
õ is elpályázott. Felfoghatatlan, hogy ezeket a srácokat, akiknek
ismertem legtitkosabb gondolatát is, elkápráztatott egy ilyen visszataszító,
képtelen és hagymázas agyszülemény, sõt a végén még én maradok megvetett
és nevetséges kisebbségben. Frici körömszakadtáig ragaszkodott a fütyibedugáshoz,
mintha az élete függne tõle.
Honnan a picsából veszi, agyrém. Eleve az, hogy bugyira vetkõzni
egy lány elõtt.
Na, jó, egyezkedett nagy ravaszul, akkor viszont mondjam
meg én.
Én akkor már réges-régóta biztosan tudtam, ide a rozsdás
bökõt, hogy a gyerek csókolózásból van.
Úgy nézett rám, mint Mózes a csipkebokorra.
Futótûzként terjedt a hír a suliban: cupp és oá.
Az együgyûbbek tiszteletteljes komolysággal hallgatták fejtegetéseimet,
mert az ötlet bimbaját addigra érvek sziromkoszorújává bontottam ki,
de még nyolcadikos nagyfiúk is felkerestek, hogy e fontos kérdésben
megtudják a végsõ és megfellebbezhetetlen igazságot. Ha megláttak,
tiszteletteljesen üdvözöltek az ablakmélyedésbõl: "cupp és oá".
Azért se adtam be a derekam.
A szeplõtelen fogantatás elszánt hívévé szegõdtem. Arra az
aljasságra, hogy bele kell pisálni a lányokba, nem voltam hajlandó
több szót fecsérelni. Saját tanaim megalapozására koncentráltam. De
az ajkaknak nemzõszervként, illetve a szerelem érzésének anyagi teremtõerõként
való tárgyalásával elenyészõ számú hívet sikerült toboroznom. Ráadásul
kezembe akadt Fritz Kahn nevezetes mûve, "A szerelem iskolája", ami
elvont, költõi sejtelmességgel ugyan, de mégis mintha arra a borzalomra
utalt volna áttételesen, hogy "pinafasz, együtt basz, ebbõl lesz a
kiskopasz".
Ezzel egyidõben Herendy házi készítésû pornófotókat lopott
a bátyjától.
Presztízsem sose látott mélységbe zuhant.
Nem néztem többé a felnõttek szemébe, reszkettem a megalázottságtól,
lehet, hogy ezek mind pinafaszoznak éjszakánként?
Aztán a "Gólya hozzaÁ?" legendás passzusa a 101. oldalon:
"Nos, a pénisz pontosan beleillik a hüvelybe. Ha az apa és az anya
gyermeket akarnak nemzeni, a pénisz merevvé válik, ésÁ" Nem hittem
a szememnek. "Nos, a péniszÁ", ez így van elmesélve, hogy "nos". Nincs
mit tenni, sajnos, ez a nagy helyzet, nos, a pénisz beleillik.
Régi pénzeket kezdtem gyûjteni, naptárt és gyufacímkét.
Nem hittem volna, hogy ilyesmi lehetséges.
A házból való újdonsült haverommal, Nagyvargával délutánonként
idõmegbecsülõ vagy lélegzetvisszafojtó versenyt játszottunk stoperral
bélásban. A bõrhuzigálásról többé egy kukkot sem beszéltünk. Továbbra
sem láttam összefüggést a kéjes elalvások és a "nos, a pénisz pontosan
beleillik" brutális kijelentés között. Ha pontosan bele is illik -
amit erõsen kétlek, mert mi az, hogy beleillik, - az a természet
nagyon csúf és ostoba tréfája lenne, és én életem végéig minden erõmmel
és tehetségemmel tiltakozni és harcolni fogok ellene.
Kaptam egy üres albumot, bélyeget kezdtem gyûjteni.
A bélyeggyûjtésben az elsõ pillanattól kezdve, mikor még
totál amatõr vagy, nagy horderejû döntések meghozatalára kényszerülsz.
Külföldi vagy magyar, a fordulat évétõl vagy a születésedtõl, témakörök.
Nyasszaföld flórája sorozat, Csaljuszkin expedíció jegesmedvékkel,
mártír-sor. Tömegbélyeg százasával összekötve. Bélyegfogak épségének
nagyítóval történõ szigorú ellenõrzése. A benzinben való kiáztatás
megmutatja a belsõ szervi hibákat, például hogy "ablakos", azaz a
borítékról való leválasztáskor a papír felsõ rétege megsérült.
Sose fejtsd, mindig áztasd.
Várd meg, míg magától leválik.
Csipesszel kiteszed hátlappal fölfelé rózsaszín itatósra,
hogy oda ne ragadjon. Ne siess a szárítással, összekunkorodik. Két
itatós között könyvbe rakni, könyvre nehezék Apu csizmája. Az úttörõ
nem cserél hibás, javított vagy hamis bélyeget, és nem ócsárolja a
másiknak a gyûjteményét. Vapcarov-sor és Szeptembricse-blokk, fogazva
és vágva: magas névérték. A magyar nép hálaszobra stilizált sassal.
Mezõgazdaság (csorda, 40 kopek). Halász hallal. Törekedj teljességre
a népi demokráciák bélyegeinek gyûjtésében.
Másfajta szórakozásra is maradt idõm: szõrök és hajszálak
egyenkénti kigyomlálása, köröm minél mélyebbre történõ betépése, szemhéjkifordítás,
aránytalanul nagy tárgynak szájba való befeszítése (kukoricacsuma
keresztben), térdropogtatás, fülmozgatás, ujjpercek recsegtetése,
bármikori képesség böfögésre, szellentésre, bélgáz meggyújtása, illetve
érlelése orvosságos üvegben, ugyanez nyállal, könnyel, egyéb váladékkal,
büfögésérlelés. Távköpés, felköpni a levegõbe, aláállni, bekapni,
újból felköpni. Tócsaköpés négyesben. Torz pofákat begyakorolni tükör
elõtt, vágni óra közben, ha a tanár elfordul. Bandzsítani. Hörögni.
Csukott szájjal hasbeszélni. Nyelvet kinyújtva tartani, hagyni kiszáradni.
Fület elõrehajtani, leragasztani, visszahajlik-e. Fogadásból egy napon
keresztül egy rozsdás hajcsatnak a szájban tartása. Némasági fogadalom.
Bal kézzel írás, lábujjakkal cipõfûzés begyakorlása. Égõ gyufaszál
bekapással történõ eloltása.
Halálosan unom az egészet.
Végtagjaimat a szék karfájára, lábára fonom, és zsebre tett
kézzel hintázom órákon keresztül.
Meghalni.
Hányavetin vonszolom magam, vonaglok, Klári néni rám szól:
"mászol, mint egy ólomtetû".
Testem nyiszogva-csikorogva egy görcsölõs, izzadós kiskamasz
csúf testévé deformálódik.
Rajzolási mánia kerített hatalmába. Lerajzoltam Spartacust:
háncskötélen függeszkedve ereszkedik alá a Vezúvról, mint Gyulay Miki
a tornaórán a pelyhedzõ fütykösével, hogy hátbatámadja a római légiót.
Csatajelenetek, képregény, vadromantikus tájképek. Tanárok karikatúrái
egy vonalból, kézfelemelés nélkül. A Barcsay-album vázlatai: kezet
rajzolni a legnehezebb. Rajzoló kezemmel lerajzoltam nem rajzoló kezemet.
Százszor lerajzoltam nem rajzoló kezemet rajzoló kezemmel, sose sikerült.
A kisujj merõlegesen kiállt a tenyérbõl. Kiradíroztam, újrarajzoltam,
hártyává vékonyodott a papír a kisujjam alatt. Végre sikerült, betettem
a rajzot egy kicsi, aranyozott, barokk képkeretbe, ez most már jó.
Felakasztottam a falra, nézegettem, és csak akkor szúrt szemet, hogy
a kisujjam még mindig merõlegesen kiáll a tenyerem közepébõl. A tenyerem
az még csak elmegy valahogy, a többi ujj is, de a kisujjam úgy nézett
ki, mint egy anatómiai nonszensz vagy baleset. Vannak dolgok, amiket
lehetetlen lerajzolni, viszont egy nem tökéletes változat is megjelenítheti
az emberi mérték szerinti tökéletességet. A lapos rajz csak utalhat
a vastag valóságra, a kétdimenziós kisujj a három dimenziós kisujjra.
Semmit se lehet lerajzolni, és mindent le lehet rajzolni, sõt azt
is le lehet rajzolni, ami nincs. Elképzelsz egy nem létezõ, speciális,
módosult kezet tizenhét kisujjal, egy nem létezõ, háromfejû házmestert,
indiánt, meztelen nõt, oldalkocsis rollert vagy föld alatti repülõt,
elképzeled a múltat, elképzeled a jövõt, az életet a földön ezer év
múlva, és ha ügyes vagy, sitty-sutty, már le is rajzoltad. Ahogy semmit
se lehet elmondani, és mégis mindent el lehet mondani. Azt is el lehet
mondani, ami éppenhogy csak lehetséges, sõt azt is, ami mégcsak nem
is lehetséges, sõt azt is, ami annyira nincs, hogy nem is szabadna
róla beszélni, mert rémületes és csüggesztõ, azt is, amit le kellene
tagadni, el kellene hallgatni, sõt azt is el lehet mondani, amire
nincs nyelv, a nem lehetet is el lehet mondani, vagy talán éppen csakis
azt, csakis a lehetetlent szabad, a tilost, azt kell mindenáron elmondani,
a nincset, a nemet, a mindent beborító és átitató nincsre el se suttogott
nem szabadot, azt kell, érthetetlen jeleket kell közölni a nem létezõ
elmondhatatlanról, a tehetetlenségrõl, szembenézni a kudarccal, a
biztos kudarc tudata és az elmondás kimondhatatlan erõfeszítése, -
persze, persze, nyugi, tudod: miért lehetnél akár ebben is bizonyos?
Beszélni viszont muszáj.
Ha nem beszélsz, neked annyi.
Tanuld meg tisztelni és szeretni az üres fecsegés mindent
le
(A befejezõ részlet következik)
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu