KUN ÁRPÁD
Medárdus énekel
A Stalingrad metrómegállóban
ihletõ a bûz.
A rothadó narancsok elõtt
Medárdus énekel.
Két golyót kapok a gerincembe
húsz év múlva itt
a gyötrõ nagy szerelem utolsó
ajándékaként.
A gyilkosok, két párizsi
fiú harciasan
kosaraznak a magasban futó szerelvények
alatt,
tíz méterig pontosan köpnek,
a cél e percben egy rendõrmotoros.
Petit úr, a kötéltánc
tanára egy õsz
isteni hajszálon átkel az
Eiffel-toronytól
egy a Trocadérón hegedülõ
négerig.
Elhalad az ablakunk elõtt, elhúzom
a függönyt,
biztatom (téged már csak
mellettem elhibázott
életed gyötör). Az utolsó
lépést elvéti.
A vadkacsák közé a tóba
egy megfáradt Dedalusz zuhan.
Petit úr rájön, hogy
valami elmúlt orvosolhatatlanul.
A jégre tett osztrigáknak
Medárdus énekel.
A pincér lelövi szeretõjét
meg a szakácsot,
rajtakapta õket. A riadalomban Jean-Luc,
a nagy homár megszökik a forró
vizes fazék elõl,
és araszolni kezd az óceán
felé.
Ne sírjatok Philippe-ért,
gyûlöli a könnyeket,
gyûlöli a nevetést, minden
érzelem rafinált rothadás.
A túlvilági sétákat
szereti, olyan ott, mint
a Szaharában (forró és
steril), mindegyik
homokszem más-más színû.
Belövi magát
és két törpenyulát
(egyik fehér, másik fekete).
Ékalakban átúsznak
az elmúló életen.
A túlparton a nyulak boldogok, Philippe
a homokból festéket kever
és végre fest.
Ott nem vonják el figyelmét
a nõk.
A Sorbonne-on Medárdus énekel.
Egy vén narratológus
mérges kávéval kínálja.
Élete merõ szenvedély.
Látomások a vécén
(a szomszéd könyvei lepotyognak),
pokoli öngyilkosság Bovaryné
miatt. Késõ
unokáit is elemészti ez a
zabolátlan lángolás.
Hunnia kis ország. Hatszáz
millió magyar. Marie-Annicknak
szeme se rebben. Szûk lehet nálatok
a hely.
Pardon, csak hat eszkimó, északi-sarki
diplomaták,
a többi stimmel. Marie-Annick szeretõje
antarktiszi
zsidó, örökös mozgásban
él,
mint a cápa. Nem ismeri a párnát,
az ágyat megveti, menet közben
közösül.
De engem mért rohaszt ez a reménytelen
szerelem, Anikó? Biciklizz. Minden
nagy
filozófus biciklizett. Platón
és Descartes?
Na igen, más kerekeken járt
akkor a világ.
A Jardin des Plantes rinocéroszának
Medárdus énekel.
Hasra esik a Palais Royal kertjében
Madame Debré,
még a pocsolyában is viselkedik,
mosolyogva
fogadja a sárban a manikûrösét.
Én meg megbotlottam a cipõfûzõmben,
hogy leplezzem, átzuhantam fél
Európán.
Nagyokat tüsszögök egy párizsi
hajnalon.
Csipkerózsika álmát
vigyázom (fizetnek érte),
a Montmartre-on úgy hívják,
HelŠne, három hónapos.
Ha felébred, Rózsika néni
lesz belõle, hetven évig
várja a csatlakozást Sepsiszentgyörgy
felé
(többször alszik vállán
az átutazó Dsida Jenõ),
aztán hazamegy, hogy cujkaszagú
férjét eltemesse.
Hízói római vérteket
túrnak ki a libalegelõn,
nagy üzletet csinálnak a gyergyói
cigányok.
A Maros-parton új pléhteknõk
sorakoznak.
Hallgassátok, emberek, Medárdus
énekel!
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/