KUN ÁRPÁD

Medárdus énekel

A Stalingrad metrómegállóban ihletõ a bûz.
A rothadó narancsok elõtt Medárdus énekel.
Két golyót kapok a gerincembe húsz év múlva itt
a gyötrõ nagy szerelem utolsó ajándékaként.
A gyilkosok, két párizsi fiú harciasan
kosaraznak a magasban futó szerelvények alatt,
tíz méterig pontosan köpnek,
a cél e percben egy rendõrmotoros.
Petit úr, a kötéltánc tanára egy õsz
isteni hajszálon átkel az Eiffel-toronytól
egy a Trocadérón hegedülõ négerig.
Elhalad az ablakunk elõtt, elhúzom a függönyt,
biztatom (téged már csak mellettem elhibázott
életed gyötör). Az utolsó lépést elvéti.
A vadkacsák közé a tóba egy megfáradt Dedalusz zuhan.
Petit úr rájön, hogy valami elmúlt orvosolhatatlanul.
A jégre tett osztrigáknak Medárdus énekel.
A pincér lelövi szeretõjét meg a szakácsot,
rajtakapta õket. A riadalomban Jean-Luc,
a nagy homár megszökik a forró vizes fazék elõl,
és araszolni kezd az óceán felé.
Ne sírjatok Philippe-ért, gyûlöli a könnyeket,
gyûlöli a nevetést, minden érzelem rafinált rothadás.
A túlvilági sétákat szereti, olyan ott, mint
a Szaharában (forró és steril), mindegyik
homokszem más-más színû. Belövi magát
és két törpenyulát (egyik fehér, másik fekete).
Ékalakban átúsznak az elmúló életen.
A túlparton a nyulak boldogok, Philippe
a homokból festéket kever és végre fest.
Ott nem vonják el figyelmét a nõk.
A Sorbonne-on Medárdus énekel. Egy vén narratológus
mérges kávéval kínálja. Élete merõ szenvedély.
Látomások a vécén (a szomszéd könyvei lepotyognak),
pokoli öngyilkosság Bovaryné miatt. Késõ
unokáit is elemészti ez a zabolátlan lángolás.
Hunnia kis ország. Hatszáz millió magyar. Marie-Annicknak
szeme se rebben. Szûk lehet nálatok a hely.
Pardon, csak hat eszkimó, északi-sarki diplomaták,
a többi stimmel. Marie-Annick szeretõje antarktiszi
zsidó, örökös mozgásban él,
mint a cápa. Nem ismeri a párnát,
az ágyat megveti, menet közben közösül.
De engem mért rohaszt ez a reménytelen
szerelem, Anikó? Biciklizz. Minden nagy
filozófus biciklizett. Platón és Descartes?
Na igen, más kerekeken járt akkor a világ.
A Jardin des Plantes rinocéroszának Medárdus énekel.
Hasra esik a Palais Royal kertjében Madame Debré,
még a pocsolyában is viselkedik, mosolyogva
fogadja a sárban a manikûrösét.
Én meg megbotlottam a cipõfûzõmben,
hogy leplezzem, átzuhantam fél Európán.
Nagyokat tüsszögök egy párizsi hajnalon.
Csipkerózsika álmát vigyázom (fizetnek érte),
a Montmartre-on úgy hívják, HelŠne, három hónapos.
Ha felébred, Rózsika néni lesz belõle, hetven évig
várja a csatlakozást Sepsiszentgyörgy felé
(többször alszik vállán az átutazó Dsida Jenõ),
aztán hazamegy, hogy cujkaszagú férjét eltemesse.
Hízói római vérteket túrnak ki a libalegelõn,
nagy üzletet csinálnak a gyergyói cigányok.
A Maros-parton új pléhteknõk sorakoznak.
Hallgassátok, emberek, Medárdus énekel!


ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
 
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/