(Verstanulmányok egy regényhez)
valójában nem is nyárikonyha
volt,
hanem csupán tûzhellyel egybeépített
nagy, szabadtéri kemence,
mely fölé félhajas tetõt
emeltek,
de igazi nyárikonyha híján
nyárikonyhának hívtuk,
mert ugyanazt a szerepet töltötte
be:
nyáron ott fõztünk,
sütöttünk,
a tetõt négy fûrészeletlen,
hántolt akácoszlop tartotta,
és az általuk határolt
terület alig haladta meg valamivel a kemence alapterületét,
mi azt eredményezte,
hogy jóformán nem lehetett
alá állni,
mert egész belsõ terét
kitöltötte, a kemence
és az a tíz-húsz centi,
amennyivel körben túlnyúlt
a kemencén,
csak ahhoz bizonyult elegendõnek,
hogy ha csendes esõ esett,
nem ázott meg alatta az építmény,
ha viszont a szél is fújt,
könyörtelenül beverte a
cseppeket,
vihar, zivatar következményeirõl
nem is beszélve,
a kemence két szintre oszlott,
az alsó szint felét a tûzhely
foglalta el,
a felsõ szintet lomtárnak,
sutnak használtuk,
apám olykor elõráncigált
valamit a felsõ szintrõl vagy feldugott oda valamit,
én és húgom néha
felmásztunk az alsó szint szabad felére játszani,
de a legtöbb idõt anyám
töltötte a nyárikonyhán,
helyesebben a kemence elõtt,
mert magán a nyárikonyhán
nem lehetett tartózkodni,
hanem csak a kemencét övezõ
udvarrészen,
honnan ügyködés közben
be-benyúlt vagy be-behajolt a kemence fölé,
vagyis a nyárikonyhába,
anyám a tûzhelyen ételt
fõzött, moslékot melegített,
a kemencében pedig kenyeret sütött,
a kemence tûzterének kezelése
nem jelentett neki gondot,
mert alacsonyan helyezkedett el az ajtaja,
de a tûzhely használata már
nehézségek elé állította,
túl magasan feküdt a lapja,
és ahhoz, hogy a legtávolabbi
pontjára helyezett edényt is elérje,
egy kõlépcsõfokra
kellett hágnia,
melyet apám tett neki oda,
azon is állt mindig,
ha fõzött,
de így is mindig ágaskodni
kényszerült,
ha a fedõt levéve valamelyik
fazékba vagy serpenyõbe akart kukkantani,
a kinti fõzés általában
májusban kezdõdött és késõ õszig
tartott,
de a kéthetente ismétlõdõ
kenyérsütés kiterjedt az egész esztendõre,
anyám a legnagyobb fagyban, hóban
is begyújtott a kemencébe,
és mikor megvirradt,
gyönyörû, nagy, malomkerékszerû
vekniket varázsolt elõ belõle,
ilyenkor napközben a nyárikonyha
elhagyatottan, élettelenül
árválkodott
az udvaron, mint egy zátonyra futott hajó,
kéménye nem füstölt,
és eltûntek róla az
edények, a kiakasztott szûrõk, sziták, merõkanalak
és egyéb
háztartási eszközök,
nem készült benne se ebéd,
se vacsora,
de továbbra is óvtuk, vigyáztunk
rá,
ha alá fújta a szél
a havat,
lesöpörtük,
ha alá húzódtak a
tyúkok,
kikergettük õket.
egy-egy példányának
fellelése majd akkora örömet okozott, mint a cepéé,
vagy még nagyobbat,
mert ritkább volt és látványosabb,
narancspiros, tûzvörös vagy
sárga kalapjának már a megpillantása
is nagy izgalmat keltett,
és egybõl átragadt
a gombázó társaira is,
kik a hívásra menten a helyszínen
teremtek,
legjobban akkor bûvölt el bennünket,
ha még nem nyílott ki,
és végére állított
kacsatojás módjára félig még megbújt
fehér burkában,
vagy ha már kitakarta is kissé
tönkjét,
de még mindig burokmaradványok
borították,
ilyenkor olyan benyomást keltett,
mintha éppen születõben
volna,
mintha csak pár perce nyomta volna
fel magát a földbõl,
Darnóban, az elhagyott Medveczki-féle
almás közelében volt egy
melegebb, borókás rész
a tölgyesben,
hová tartósan besütött
a Nap,
ezt valahogy nagyon kedvelte,
ott mindig találtunk,
mielõtt lefordultunk volna a güdör
<MI>felé,
bár néha Kishegyben is elõfordult,
a túlsó oldalban, az út
feletti meredélyen,
hol nem borította avar a kavicsszemcsés
talajt,
csak kényes gomba volt,
és az átlagosnál jobban
kellett vele vigyázni,
mikor felvettük,
mert pattanva tört a húsa,
és szállítani csak
úgy lehetett,
hogy a többi gomba tetejére
helyeztük a hátyiba,
nehogy nyomás érje,
legtöbbször levesbe tettük,
tisztán vagy galambfélével keverten,
felséges ízt adott neki,
de aszaltuk is,
nem emlékszem az utolsóra,
valamikor a hatvanas évek közepén
lehetett a kezemben,
azóta nincs,
kiveszett,
nem is keresem többé,
végzett vele az erdõ változása,
a savas esõ meg az összezsugorodott
faállomány.
ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT
KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE:
jelenkor@c3.hu