JÁSZ ATTILA

Michael Donhauser: Kérvény a réthez

A szimbolikus megfogalmazás számtalan értelmezési lehetõséget rejt, amely végül, a felfejtés során mindig megvalósulatlan marad, mindig valami mást is takar, kimondáson túlit. A szimbólum sohasem fejthetõ meg teljesen, minden erre irányuló törekvés hiányos. A növények jelképisége viszonylag egyszerûnek tûnik. Egy kertet vagy egy mezõt képzelünk magunk elé, majd annak egy példányához közelítünk. Levele, virága, törzse, gyökere - mind külön jelentés. De ha életfolyamatait, további felépítését vizsgáljuk, kiderül, milyen "titokteljesen" bonyolult ez az organizmus. Goethe a világ növény által történõ leírásakor mindkét lehetõséget figyelembe veszi, de megpróbálja önmagaként, önmagát és szerelmét behelyettesítve leírni ezt a létformát.

A növényi létforma egyszerû-bonyolultságát Donhauser is kihasználja. Verscsírái egyaránt táplálkoznak konkrét és elvont élményekbõl. Ezek feszültségébõl növeli vers-növényeit. Konkrétan a természet látványából dolgozik, majd annak szavak általi leírhatósága foglalkoztatja. A magyar nyelvû kötet a szerzõ Ausztriában és Németországban eddig megjelent köteteinek ciklusokba szerkesztett-válogatott változata. Elsõ kötete, A bodza (1986) a növény részeinek felsorolás-jellegû, részletes leírása. Ezek a prózaversek költõi viszonyt fejeznek ki, a szemlélõdés állapotát. Minden vers címe A bodza, sorszámmal elkülönítve. Donhauser e sorozatában már a "megfogalmazhatóságot" tekinti központi problémának, amivel rendre elégedetlen, így a versek végén folyton értékeli saját kísérleteit. Ezekbõl az utolsó sorokból derül ki, mégsem puszta felsorolásokról van szó, hanem meditatív folyamatról, amelynek objektuma a növény, jelen esetben a bodza.

A bodza (1) címû versét fejezi be ezekkel a szavakkal Donhauser, szándékosan homályban hagyva, miféle pusztulásról beszél. A bodza ágaiba-törzsébe lándzsákat, nyilakat lát bele. A szövegrészek mondatonként különülnek el, talán ezáltal is érzékeltetve a hasadást látvány és leírás között, amire azért idõnként a szövegben is reflektál: "Elcsúszik rajta a szó, a teljesség értelmét elfoglalja benne a még sötétebb ághely." Az "ághely" valaminek a hiányát jelzi növényi szimbolizmussal, ami által a megelõzõ leírások is más értelmet kapnak. A már idézett zárómondat összegezve fogalmazza meg a nyelvvel szembeni kudarcát metaforikus síkon. Úgy érzi, kihasználta a költészet adta lehetõséget, alárendelte saját önzõ szándékainak, fegyvergyûjteményként írta le a bodzát, aminek ágai törékenységük-gyengeségük miatt fegyverkészítésre eleve alkalmatlanok. A meditáció igazi objektuma nem a növény, hanem a nyelv.

Hasonló (és visszhangtalan) kísérletek találhatók Oravecz Imre Egy földterület növénytakarójának változása címû kötetében. Oravecz leírásai "önmagukat" jelentik, és szó szerint értendõk. A tárgyat rögzítik írásban egy újfajta (homogenitásra törekvõ) nyelvhasználattal, a nyelv újra eszközzé avatásával, ami talán a celani törekvésekbõl eredeztethetõ. A leírás által a nyelv leépítése a cél (Celannál - pontokra bontás, "nyelvrács"). A folyamatos bodza- leíráskísérletek hasonlóan mûködnek Donhausernél. Többlépcsõsen, áttételesen és bonyolultan. A cél az egyszerûség újra megtalálása. A dolgok közvetlen néven nevezése, ahogy Radnóti Sándor interpretálja Oravecz költészetét. A szószerinti körte címû második kötetében Donhauser ugyanezt teszi, nemcsak a kötet, hanem az egyes versek címében is: A szilvafa; A lomb; A kertek; A hó; A reggel stb. A kõ címû versében a leírás-kísérlet utáni utolsó mondatában ismét reflektál, azt a vágyat fogalmazza meg: "hogy keménysége a nyelven túl is érvényre jusson". Ezért eldobja, mert kõ, és önmagát kell jelentenie a nyelven túl is.
    A Téged és még ciklus (kötet) versei a nyelv konkrét elemeire történõ szétbontásával foglalkoznak. Ennek a próbálkozásnak egyik legszemléletesebb példája a Rigófütty, te címû vers. Itt egyértelmûen megnyilatkozik a költõi szándék, a kötõszavak indokolatlan és rendhagyó használatában, amivel megszakítja a kép leírásának folyamatosságát, a szavakat elszakítja környezetüktõl, elszigeteli õket; "önmagukban" kell hangsúlyossá válniuk.

A verset felidézve megállapítható: a kötõszavak kiiktatásával, törlésével teljesen hagyományos, sõt konvencionális képek sorozatát kapjuk. Az így kapott vers dalszerûsége akár Goethét is megidézheti. A költõ szándéka a nem hagyományos megszólalás, egy eredeti beszédmód megtalálása, azzal az egy feltétellel, hogy saját hitelességét megtarthassa.
    A dolgokról - ismét árulkodó - címû ciklusában hosszúversek találhatók. Az elsõ, Az erdei turbolya mottója Eric Rohmer szavaival Donhauser módszerét mondja ki: "Alapjában véve nem mondok, hanem mutatok." A versben az erdei turbolya látványának felidézését váltogatja reflektív "metaleírásával":

Ez a vers Donhauser addigi kísérleteinek eredményeit foglalja össze. A leírás-"metaleírás" technikáját ezekben a részletekben emeli legmagasabbra, például a kötet fülszövegének választott részben, mely egyben magyarázza is "nyelvfáradtságát", amit a képzelet frissítõ szabadon engedésével küzd le: "És akkor, fokozatosan, mezõk fölötti mezõvé változott bennem, olyan szavak mezejévé..." stb.

A költõ belefárad költõi nyelvének állandó egyéniesítésébe, a nyelv szétdarabolásába és újra összerakásába, hangja egyre õszintébb lesz, aggályai egyre pontosabban fogalmazódnak meg: "Egyetlen szó se biztos." (A fenyõerdõ), "A nyelv elkerül engem." (A ciprus). Ezekbe a hosszúversekbe az alkotói folyamat útját szövi bele, a konkrét látványt az absztrakcióval váltogatva, ezáltal a versszöveget sajátos feszültségben tartva. A ciprus címû vers tengelypontján állapítja meg: "Felkerestem a ciprust a Piazza di Siennán, hogy az eltervezett ciprust szemlélõdéssel meghamisítsam." A szándék ismerõs, hiszen már az elsõ kötet, A bodza is ilyen módszerrel készült, csak a folyamatot fordítva írta le. Ezek a hosszabb versszövegek azonban sokkal bõbeszédûbbek és követhetõbbek, a naplószerû forma elõnyére válik, a szerzõ jól érzi magát bennük, mert "így minden a helyére kerül, önmagát jelenti csak, de nem kötelezõen, közelítõleg" (Szijj Ferenc). Nem mondani akar tehát valamit, mivel nem bízik igazán a szavakban, a szándéka csak a meg/rámutatás, a költõi igénnyel elkészített feljegyzés-sorozat, amit utolsó versében már dátumokkal is ellát...

A nyelv növényszerûségét a magyar olvasónak nem szükséges magyarázni. Elég a népmûvészetünkben állandóan visszatérõ jelszerû ábrázolásra utalni, amikor a népmesei hõs szájából virág burjánzik, vagy a rigó tátott csõrébõl induló növényfolyamokra a szõtteseken, faragványokon. A beszéd, az ének növényi mivoltában jelenítõdik meg. Hasonlóan, virággal, növénnyel üzen Michael Donhauser is, a költészet kísérleti nyelvén. A magyar fordítás "elvitathatatlan haszna", hogy a magyar költészeti törekvésekhez képest szokatlan, idegen világ ismerhetõ meg Szijj Ferenc élvezetes átköltésébõl. A kötet esztétikai értékei mellett inspiráló és példaértékû lehet a magyar költõk számára. Hátha itthoni nemesítõre talál az osztrák versnövény. (JAK-Jelenkor Mûfordító Füzetek, 1995)

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu