GELLÉR B. ISTVÁN

Emlékfoszlányok Martyn Ferencrõl


(Engram 1.) A kisdiák valószínûleg fázhatott az õszi estében, amikor rajzmappájával beszámolni ment a Mesterhez a sötét kisvárosi utcán. Csöngetés, ajtónyitás, a kicsinyke asszony barátságos mosollyal betessékeli, és még ma, visszanézve is nehéz beazonosítani a váltást, ami a látogatót Martyn otthonában érhette. Annak, aki nem élt egy magyar kisvárosban és a sors nem vetette késõbb francia múzeumokba, bizonyára teljesen érthetetlen hangulat uralkodott. Ami a falakon mindig cserélõdõ képekbõl áradt, a szekrény tetején álló, a negyvenes évekbõl eredõ gipszszobrokból sugárzott, ma már könnyed fölénnyel sorolható, dobozolható, de akkor, ha kinéztél az ablakon az estébe, még fölpislákoltak melengetõ fényükkel a villanycsillagok, egyes épületek tetején vörös féludvart hagyva a palán. Az asztalon vagy a széken a Lettre Francais fekszik, és szó eshet az irodalomról is, persze az esti társalgásba halkan belesusog Flaubert vagy Mallarmé, és nem felülrõl, hanem valahogy oldalról, ismerõsként köszönve. Néha utalások estek találkozásokról, amik még ma is megborzongatnak, ahogy mindenféle színpadias mellékzönge nélkül elhangzottak. Amikor a sokdioptriás szemüvegû nyomdász rézkarcmûhelyébe belép Picasso... A kaposvári este Rippl-Rónainál, és évtizedekkel késõbb egy meditáló gondolatfoszlány Adyról - "csöndes, szép ember volt".
    Kérdéseket tett fel, szinte egy zen-tanító rafinériájával zavarba hozva, és ezek hónapokig foglalkoztattak, átmentettek valami nehézségen, ha az akkori mûvészeti élet kigõzölgésében birkaként utánoztam volna. Ezek a kérdések, jóllehet mesterségbeli részletekre vonatkoztak, még ma is éber õrként állnak a hátam mögött. A nevelést igazán a képek jelenléte adta, a Toldi utcai lakás és mûterem légköre, ahol a hétköznap nehézségeirõl sosem esett szó, hanem mindig a mûvészetrõl. A friss rajz ott feküdt az asztalon, vagy bölcs bagolyként ránk tekintett a festõállványról - jelenlétével moderálva a beszélgetést. Látni Don Quijote szomorú arcát a papíron, finom vonalakból összeszõve, vagy felötlik egy festménykollázs, rongydarabok beleragasztott foltjaival - de sok akkori, remeknek kikiáltott, korabeli folyóiratban dicshimnuszokkal szentesített, zsíros izével lehetne õket szembesíteni. Csöndben õröl az idõ...
    Látni, hogy miként indult egy kép, néhány festékfolttal, ami talán még a palettán maradt az elõzõ munkából, hogy további festésre csábítson. Hetekkel késõbb viszontlátni, már-már befejezett mûként. A mûterem távol állt mindenfajta Bauhausos, geometrikus rendtõl - a tiszta rend szelleme viszont folyamatosan jelen volt. Néhány tárgy mindig utalt az elvesztett édenre, ami, úgy gondolom, Párizs volt. Néha egy-egy képeslap Daumier festményével, a búsképû lovagról (ma már talán értem, miért nem Picasso hasonló munkája), vagy éppen egy könyv írországi faragott kõkeresztekrõl.

(Engram 2.) Folyton motoszkál bennem a gyermeteg kérdés, mi lenne, ha egy híd tudná magáról, hogy híd. Másként hidalna? Vagy nem engedne át? Martyn személyében több kultúra jelent meg, egymást erõsítve. Gyanítom, hogy a magyar mûvészet történetében nem elõször jött ilyen személyiség, hírt hozva a világ történéseirõl, de ereiben is hozva eltérõ, különös hagyományokat. Már külsejében is visszaköszöntek a Somogyban letelepült ír õsök. Homloka ívében, szeme színében, haja szálazásában jelen volt a zöld sziget. Nézem az egykori kiállításmegnyitó fotodokumentációját, ahol a fekete-fehérbe egyszerûsítõ optika valami mást is kirajzolt, mint holmi korabeli who is who lapjait. Egy építész gót fejedelemnek tûnt, feszülten figyelve, másvalaki bibliai ifjú vándornak látszott, míg Martyn az ír szigetet hozta a kopottas kiállítóterembe. Íme hát a mi kicsi olvasztótégelyünk...
    Mielõtt a nyájas olvasó morgolódva idegenezne és becsapná a lapokat, nyitnom kell. Festményei és néhány meghitt mozzanat találkozásainkon tudatosította bennem, hogy kevés magyarabb alkotó járt-kelt e kies tartományban, mint õ. Mélyen magába szívta a táj és az emberek látványát. Váratlan asszociációkban jön vissza ez a magyarság. Aki Cervantes hõsét az országúti széllel sodort bogánccsal vizionálja egybe, az mindent meglát a honi mezõkön, de spanyol barangolásait sem tagadja meg. Ahogy egy rajzán Sancho Panza szalonnázik, azt csak magyar kéz tudja így felidézni.
    Ha róla emlékezem, mindig rajzok tolulnak az emlékezetembe. A festés mellett napi szükségletnek érezte a rajzolást, gondolkodási formának és a régi mesterek sorába tartozóként természetesnek véve a tájleíró veduták készítését is. Így alakult a hatalmas bõségû vizuális szótár.

( Engram 3.) Az õszi fû sárgásra száradt szálai mellmagasságig érnek a püspöki kertben. A vadrózsa ívben lehajló szálai bozótot hurkolnak össze. Keskeny, kis, kitaposott ösvényen haladnak a bágyadt õszi napfényben, ami már alig melenget. Az idõs férfit váratlanul pillantjuk meg az elvadult kertben. Takaróba burkolózva ült a színét vesztett padon, fején a megszokott szürke kalapja. Ferdén sétabot támaszkodik, a háttérben a négy neoromán torony a délutáni párában lélegzik.
    A beteg Ady szanatóriumi felvételeit, kérem, most hessentsék el. Valami alapvetõen mediterrán õsz ez - római romok és a porbahulló száradt platánlevelek furcsa egyvelege köszön vissza ebbe a kertbe. Talán ez a száradó fûillat teszi, vagy a párán keresztül alig melengetõ októberi napfény.
    A vendégek bemutatkoznak, s mivel a beszélgetés franciául folyik, nehezen követhetõ a háttérbõl. Van-e még üzenet a fény városából? A társalgásból kihallik a Claire szó. Klára. Nemrég távozott, jelezve az utat. Test, fehér vászonba telkerve, gyalulatlan koporsóban.
    Most érzem elõször, hogy elpattantak a húrok, amelyek Barcelonától, Dublintól és francia tengerparti városoktól a Dunántúlig feszültek. Maradványaik szeszélyesen tekergõznek immár lábaink körül a letaposott fûben. Hát eljött a búcsúzás ideje...
 

PS. Most, hogy már tíz éve, ráébredek, hogy üzenni nincs hová. Mégis menjen a palackposta a vizen.
    - Feri bácsi, miért engedted el a kezünket?

ÉSZREVÉTELEIT, MEGJEGYZÉSEIT KÉRJÜK KÜLDJE EL A KÖVETKEZÕ CÍMRE: jelenkor@c3.hu
 
 
 

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/