KAFKÁNAK SZERETETTEL
 
 

1

Régóta vágyott jelmezbálba készült,

kalóz legyen, lovag, Napóleon?

míg végül hosszas fejtörés után

kitinpáncélt öltött és csápokat:

fess, kékesen zöld, nagy futrinka lett.

Hogy feltünést ne keltsen, csak sötétben

mert taxit hívni, órát várt a liftre,

nehogy kilessék fényes szárnyait.

A kastélyban már régen állt a bál,

mikor megérkezett. Libériás inas

fogadta: "Kérem, kit jelenthetek?"

"Nevem Josef K." "Ismerôs e név,

de nálunk, sajnos, nincs ma jelmezes bál...

nos, értesítem majd a ház urát.

Csak várjon itt." Várt, izzadt jelmezében.

Más szolga jött: "Kövessen. Erre kérem."

Sötét alkóvon vezetett az út,

vibráló, sápadt, sárga lámpafényben,

a gyomra fájt, feszült hólyagja is.

Homályos udvar tárult most elé,

két férfi jött, karjánál megragadták

és hátravitték, némán, szakszerûen.

Ott várta már egy óriás bakancs,

amely kegyetlen-gyorsan eltaposta.

Mesének ennyi mára épp elég.

2

Így negyvenen túl fordított rovar

vagyok: magányos és tanácstalan –

nem Samsa-mód, csak idôrendileg.

Pillébôl hernyó: rút átváltozás.

Sarjadnak fejlett rágószerveim,

nagy, tarka szárnyam törve földre hull,

már nem szállongok dús füvek felett,

pödörke nyelvem nektárt nem szipóz.

Helyette szám fojtós nedvvel teli

levélen csócsál, míg regresszióm –

a földi lét – lágy mélabúja tölt el.

Éjjel gonosz sünökrôl álmodom.

Kérjük, küldje el véleményét címünkre: holmi@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta