A régi Hyppolit örök, az új Hippolyt pedig nem ártalmas.
Remek ötlet. Mármint a magyar filmtörténet
talán legismertebb klasszikus vígjátékának, a Hyppolit, a lakájnak újraírása-forgatása,
avagy korszerűbb kifejezéssel: a remake elkészítése.
Hiszen első látásra szembetűnő,
mennyi a hasonlóság a harmincas évek és a jelen közállapotai közt. A két
film készítése között eltelt évtizedek hányattatásai szinte csak arra voltak
jók, hogy minden úgy legyen mint azelőtt, avagy: „jaj istenem, mi mindennek
kell megváltoznia ahhoz, hogy ne változzék semmi!”
Schneider úr, a bugrisból lett
újgazdag, és Hyppolit, a főrangú családok szolgálatából kvietált lakáj
kettőse – első pillantásra legalábbis így látszik – minden további nélkül
játszható a mában is.
Alaposabb végiggondolás után persze
kiderül: ami első pillantásra magától értetődik, az a másodikra nem. A
ma újgazdagjainak többség ugyanis nem a tisztességesnek mondható, lassú
gyarapodás útján jutott palotájához és birodalmához. Hanem expressz-sebességgel,
kétes körülmények közt, a folytonosan változó törvények közt szlalomozva.
Vagyis nem Schneider-szerűen. És nem kíván idomulni semmiféle elegánsnak
vélt viselkedésmódhoz. Hanem magához hasonítja a „felsőbb osztályokat”.
A századvég nyersesége és a Schneider-féle, avíttasan bájos csetlés-botlás
szinte összeegyeztethetetlen.
Aki tehát a korszellem figyelembevétele
nélkül faragja át a Zágon István és Nóti Károly jegyezte eredeti történetet,
az falsot fog.
Az új Hippolyt egyébként igyekszik
gondot fordítani arra, hogy ne csupán a számítógépes-mobiltelefonos-Harley
Davidsonos részletek szintjén támassza a korszerűség illúzióját, hanem
a történet apró, ám fontos igazításaival ágyazza a remake-t a trendszerváltás
utáni világ (köztisztasági metaforával élve) piszkos aszfaltjába.
A mai lakáj az oslói követség volt
protokollfőnöke, a mai Schneiderné a kutyakozmetikában értesül a korparancsról:
bizonyos társadalmi körökben lakáj dukál, a mai Schneider pedig gigantikus
szippantóskocsi-flotta üzemeltetéséből gazdagodott meg, s eladósorban lévő
lányának, a szépséges szippantós-örökösnőnek kezéért folytatott huzavonában
a fia érdekeiért síkra szálló, bort-búzát-békességet prédikáló parlamenti
képviselőt a valahavolt köztisztasági alkalmazottak ántivilágbeli proletárcsapata
(az újgazdag Schneider régi baráti társasága) harsány: „Jaj, drága párttitkár
elvtárs!” kiáltással köszönti – ebből aztán a vájtfülűek nyomban sejthetik,
mi az ábra.
De a leglényegesebb különbség,
az akkor és a ma újgazdagjainak világa közt tátongó szakadék mégis elsikkad.
Pedig sok tehetség szövetkezett
erre a produkcióra. Az alkotók – színészek, rendező, operatőr – valamennyien
épp elég „referenciával” rendelkeznek, hátuk mögött emlékezetes dobások
sora. A fiatalabb csapattagok kiválasztásában semmi hiba. A képek pontosak,
a régi Hyppolit szállóige-szerű poénjai derűsen ismerősek...
És mégsem.
Nemhogy felülmúlni, de versenybe
szállni sem igazán sikerült az eredeti vagy első vagy alap-Hyppolittal.
Csortos és Kabos verhetetlennek bizonyultak. A történet vontatottan halad
elkerülhetetlen végkifejlete felé, és a legtöbb derűt egy-egy telitalálatos
színészi gesztus, egy-egy messzi múltból felderengő szállóige-aranyköpés
fakasztja: „Én a hagymát is hagymával...!”
A film legfőbb erényei közé tartozik,
hogy mindvégig belül marad az ízlés határain, s ez manapság nem kevés.
Az ezredvégen szükséges fordulatszámot talán csak egy esetben, a Kolibri
bár színpadán riszáló, Schneider úr fejét elcsavaró dizőz jelentében éri
el az új Hippolyt. Ez az a pont, ahol a ma és a tegnap úgy találkoznak
össze, hogy új és érdekes szín tűnik fel a vásznon; a régi sláger „Pá kis
aranyom pá”, új ritmusa, új előadása emlékezetes.
Semmi vész. A régi Hyppolit örök,
az új pedig nem ártalmas. Szurkoljunk tovább a magyar közönségfilmnek.
Előbb-utóbb bejön. Addig is: „Pá, kis aranyom pá...”
Hippolyt – magyar, 1999. Rendezte:
Kabay Barna. Társrendező: Petényi Katalin. Forgatókönyv: Zágon István és
Nóti Károly nyomán Nógrádi Gábor és Koltai Róbert. Kép: Máthé Tibor. Zene:
Berkes Gábor. Vágó: Miklós Mari. Szereplők: Eperjes Károly (Hippolyt),
Koltai Róbert (Schneider), Pogány Judit (Schneiderné), Huszárik Kata (Terka),
Gáspár Sándor (Makács), Haumann Péter (Makács, képviselő), Szirtes Ági
(Julcsa), Balázs Péter (Tóbiás), Árpa Attila (Benedek), Ullmann Mónika
(Mimi). Gyártó: CinemArt. Forgalmazó: Budapest Film