Low budget után no budget: minimalista szemlélõdés a magyar szubkultúra háza táján, sõt azon is túl.

Azt mondják, a Cukorkékség címû filmet vagy szeretni lehet, vagy utálni. Akik szeretik, állítják, hogy ez az elsõ magyar film a Megáll az idõ óta, amely meg tudta szólítani a célközönségét; szerintük a filmszemlén a „hiteles párbeszédeknek", a „beindult zenének" óriási sikere volt a húsz-harminc évesek körében, a közönség dõlt a röhögéstõl, újabb és újabb elõadásokat követelt. Akik utálják, azok az elõzõ „Hazai-film"-bõl, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással-ból kiindulva vagy be sem ültek rá, vagy menet közben menekültek ki a nem kifejezetten teltházas terembõl.

„Igyunk a belgákra!" – mondja a film egyik szereplõje, és talán jól tesszük, ha hallgatunk rá. Az említett húszasok közé tartozván, nekem nem jött be igazán a szóban forgó opus, viszont azt sem mondhatnám, hogy – Ferivel szólva – „fizikailag így rosszul vagyok" tõle. Az biztos, hogy öt éve az a csaj (film) minden belterjessége és exhibicionizmusa ellenére is nagyobb „hatással volt rám". Igaz, már akkor is érdekes dolgokat takart ki a kamera elõl a Miklós, a Péter, az Attila meg a satöbbi, azt a filmet mégis megdobta, végigvitte Klöpfler Tibor invenciózus fényképezése. Pohárnok Gergelyé viszont néha ezt a stílust kopírozza, általában véve pedig beleül a tutiba, vagyis a rossz minõségû nyersanyag adta (garantálta) low budget-hangulatra bazíroz.

A Cukorkékség tulajdonképpen ugyanabból a szándékból indul ki, amibõl Eco A rózsa nevénél (és Hazai Attila is a maga szövegeinél): a létrehozott szöveg/film „csak úgy" az írás/filmezés kedvéért, pusztán mesemondó kedvtõl indíttatva jöjjön létre, minden különösebb mondanivaló, hátsó szándék, tanulság (sic!) nélkül. Ezzel nincs is semmi probléma. Hazainak – saját bevallása szerint – régebben a cselekvésmentes szemlélõdés, a semmittevés adta (garantálta) azt a szabadságot, amit semmiért nem akart feladni. Aztán idõvel rájött, hogy a mai világban „produkálni" kell, folytonosan le kell tenni valamit az asztalra. Mintha ez a film is ezért készült volna. Azonban attól, hogy a Hazai Attila-oeuvre-bõl – ezúttal – film lett, nem lesz automatikusan mások számára is érdekes, élvezhetõ „produktum". Attól, hogy egy jól ismert (pesti) miliõ enyhén „elemelt", de nagyon is valóságos alakjai között játszódik – legalábbis az én fogalmaim szerint – még nem lesz kult-film.

Hazai stílusa, dialógusai valószínûleg valóban az erõsen szubjektív szeretem – nem szeretem táborra osztják az olvasókat (Németh Gábor magyar „toplistáján" például az elsõ helyen voltak a Budapesti skizo megjelenésekor). Van, akinek ez a fajta „léhaság" hiányzott a magyar kínálatból; én valahogy már jóllaktam vele. Egy idõ után, különösen filmen, egyhangúak lesznek a súlytalan mondatok.

Már a Skizo körüli kritikai viharok is jelezték: ebben az esetben a szubjektív megítélés problémája nem (nemcsak) nemzedéki vízválasztó. Az én szememben gyakran alibivé válik az ironikus írói hang, tét nélkülivé a történet, esztétikum nélkülivé a különben nagyon is adekvát forma. Az irónia ugyanis, ahogy egy „témafelelõs", Parti Nagy Lajos is mondta, nem érdekes önmagában.

A Cukorkékség narrációja, párbeszédei nem lépik túl a reklámfilmek színvonalát. Mélység tekintetében pedig olyan messze van mondjuk Jarmuschtól, mint Hazai Attila prózája Carverétõl. A minimalizmus nem jelent egyet a diákszínjátszó-mûkedvelõ szereplõk (nem ebbe a kategóriába tartozik Dr. Bellér Ibolya, Kovácsy Tibor, Marozsán Erika, Báron György alakítása) sokszor affektált hanghordozásával, semmitmondó párbeszédeivel, az érdekfeszítõ témák (mint a csokievés módozatai) taglalásával. A Kádár-rendszer áthallásos „üzeneteire" emlékeztetõ, szándékoltan lebegtetett cukor–drog (csoki–csoki) metafora meg egyszerûen: felesleges. Igaz, ezzel megint a hozott anyag, a regény problematikájánál vagyunk.

Ehhez a filmhez minden össze volt rakva – mégsem lett belõle egész. Pohárnok számára otthonos közeg a narancsos (azóta már mancsos) zsánerképek vizuális világa (igaz, egy átütõ, jó filmhez ez kevés), Hazainak viszont a Cosmopolitan novellarovata volt a leginkább testhezálló. De aki eddig kajolta a „hazai ízek"-et, annak tetszeni fog ez is.

Cukorkékség – magyar, 1998. Rendezte és Hazai Attila Feri: Cukorkékség címû regénye nyomán írta: Hazai Attila és Pohárnok Gergely. Kép: Pohárnok Gergely. Zene: Korai Öröm. Vágó: Mehrli Noémi. Hang: Zányi Tamás. Szereplõk: Vécsy Tibor (Feri), Kovácsy Tibor (Kelemen), Hecker Péter (Kele), Dr. Bellér Ibolya (Anya), Marozsán Erika (Rita). Gyártó: Duna Mûhely. Forgalmazó: Balázs Béla Stúdió Alapítvány / Duna Mûhely. 75 perc.