Buffalo '66
Billy hatalmas mákja
Nádori Péter

Vincent Gallo, a torreádor-arcú kult-színész elsõ rendezése sokak szerint az évad legjobb amerikai filmje.

Billy Brown egójával súlyos bajok vannak. Olyan súlyosak, hogy amikor öt év után kieresztik a börtönbõl, elõbb a rácsos kaputól néhány méterre embriópózba vágja magát egy padon, majd visszamegy, és megkéri az õrt, hogy eressze vissza. A rácsos kapu azonban csak kijárat, Billy Brownnak fel kell szállnia a buszra, ami a szabad világ, közelebbrõl Buffalo városa felé viszi.

Bajok éppenséggel Vincent Gallo – a Billy Brownt megíró, eljátszó, megrendezõ és zenével kísérõ harminchat éves mûvész – egójával is vannak, már amennyiben bajnak tekintjük, ha valami akkora, hogy tulajdonosa nem fér be vele az ajtón. Gallo szerint – akinek hajszolt torreádor-arca többek közt az Arizonai álmodozókban, A temetésben, a Nagymenõkben és a Calvin Klein divatmárka reklámjaiban volt látható – szerint mindenki elmehet a fenébe, például Tarantino seggfej, Jarmusch hülye, Scorsese szolíd iparos, satöbbi. Semmi baj, önbizalom nélkül nincs teljesítmény, plusz nem egy kritikus esküszik: a Buffalo '66 volt a tavalyi év legjobb amerikai filmje. Gallo Buffalóban született (meglepetés), s egy rettentõ, léleknyomorító családban élt tizenhat éves koráig, amikoris huszonkét dollár készpénzzel és egy odahaza megismert lány lakcímével felszerelve távozott New Yorkba. A lány nem volt otthon, de Vinnie Gallo nem ment haza. Kínlódott, padokon aludt, szenvedett, aztán befogadta az alternatív éjszaka egyik szereplõje, arc lett belõle és végre jól érezhette magát, pedig szegénynek sokáig elég szegény maradt. Oh, igen, George Clooney pedig lószar.

Billy Brown nem ment New Yorkba tizenhat évesen, meg is lehet nézni, hogy mi lett belõle. Egy kontaktopata. Valaki, aki nem bízik senkiben, csak saját magában (sem), aki hantázik, agresszív, szorong, kompenzál és túlkompenzál, mindenekelõtt pedig retteg az emberi kapcsolatoktól. Hollywoodban évtizedek óta biztos tétre játszik, aki lelki- vagy elmebetegekrõl készít filmet, de csak ha az a betegség látványos, tragikus, esetleg egzotikus. Egy ilyen szerencsétlen, amilyen ezerszám rohangászik a pesti utcákon is, nem szokott érdekesnek minõsülni. Pedig érdekes.

A Buffalo '66 igen jelentõs erénye a pszichológiai hitelesség. Billy (mint a hozzá hasonló problémákkal küzdõ embertársaink közül oly sokan) a szülein van megakadva. Papát és mamát – Ben Gazzara és Anjelica Houston hátborzongató alakításában – látva ez nem is csoda. Ezek nem csupán idióták, mint az amerikai kertvárosok közhely-házaspárjai, ezek utálják a saját gyereküket. Aktívan. Gallo több ízben elmesélte, hogy bár a film természetesen nem róla szól, Billy gyermekkori élményeinek és családi környezetének megalkotásakor jelentõsen merített a saját életébõl (amikor Ben Gazzara énekel, a Gallo által tizenhárom éves korában – egy verés elkerülése érdekében – apukájáról készített hangfelvételt halljuk). Nincs mit irigyelni rajta.

Mint pszichológus szakértõnktõl megtudtam, aki nem kap a szüleitõl szeretetet gyermekkorában, az nem csak hogy lelki nyomorék lesz, de a pszichéje nem is tud elindulni a kamaszkor felé. Mindörökké várja az elmaradt babusgatást, a sosemvolt bíztatást, a megerõsítést, az "ez igen, fiam"-okat. Billy tehát leszáll a buszról és szinte azon nyomban elrabol egy szép, szõke leányt, kicsivel késõbb bocsánatot kér tõle és biztosítja tisztességes szándékairól. Csak annyit kér tõle, hogy kísérje el a Brown szülõkhöz, játssza el Billy feleségének szerepét és tüntesse fel jó színben a papa és a mama elõtt.

Billynek hatalmas mákja van. Egyrészt, mert a szép, szõke lányt korunk érzékenyebb férfiúinak egyik ideálja, Christina Ricci játssza bájosan, a csak rá jellemzõ megható hidegvérrel, másrészt, mert megtetszik a lánynak – bár ezt Billy (nem csoda, hisz, mint szó volt róla, lélekben még gyerek) roppant sokáig nem hajlandó észrevenni. Ez ugye egy többször látott vígjátéki alaphelyzet, s bár mosolyognivaló akad ebben a filmben is, közel sem süpped bele a sablonok mocsarába. Billy magával viszi a lányt (akit Laylának hívnak, ám õ Wendynek kereszteli), s a szõke szépség a terveknek megfelelõen el is bûvöli a szülõket. De nem lehet minden tökéletes: papa és mama nem óhajtják tudomásul venni, hogy a helyes Wendynek bármi köze lenne az õ szerencsétlen gyermekükhöz, igazság szerint azt sem akarják tudomásul venni, hogy van gyermekük.

Billy és Layla/Wendy eloldalog, Billy lerázná a lányt, a lány nem hagyja magát. A filmnek – mint egy tisztességes egomán világképnek – a lenyûgözõen intenzív Gallo, vagyis Billy a középpontja, de mégsem õ maga, hanem a két ember közötti viszony lesz az érdekes. Lökött párbeszédek ("Most lefényképeztetjük magunkat az automatával. Mint egy házaspár, akik szeretik egymást és együtt töltik az idõt. Érted?" Villan a vaku, Layla megpuszilja Billyt. "Ne érj hozzám, ne érj hozzám! Szeretik egymást, együtt töltik az idõt, de nem érnek egymáshoz! Ez egy ilyen házaspár."), Billy infantilis öntömjénezése a bowling-teremben, a kamera fenn a magasban vagy kívül a kocsin, bár a fiatalok benn beszélgetnek. Van egy csomó sajátos beállítás, de egyik sem akar különösebben ötletes lenni, van néhány flashback, de nem homályosul el a kép, vannak amolyan elemelt pillanatok, spotlámpa váltja fel a természetszerû világítást, de ezek sem tûnnek erõltetettnek, csak olyanok, mint amikor az ember egy kicsit elgondolkodik. Lehet, hogy Billy senkinek sem olyan érdekes, mint Laylának (és saját magának, természetesen), de jó olyan képeket látni, amiken minden szónak, minden mozdulatnak jelentõsége van.

Képes-e Layla áttörni Billy érzelem-hárító önvédelmét?

Nincsen könnyû dolga. Billy ugyanis nem azért került börtönbe, mert lecsapott valakit az utcasarkon, hanem mert túl nagyban fogadott az anyukája életét kitöltõ amerikaifutball-csapat, a Buffalo Bills Super Bowl-gyõzelmére. Persze vesztett, nem tudott fizetni, s magára kellett vállalnia valamit, amit a bukmékere (egy zsírfejû, fennhéjázó, gonosz ember; Mickey Rourke excellál a testreszabott szerepben) egyik haverja követett el. Billy tehát le akarja lõni a focistát, aki miatt a Buffalo vesztett, aztán pedig végezni akar magával is. Stukkerje van.

Nos, képes-e Layla áttörni Billy érzelem-hárító önvédelmét? Nagyon igyekszik (Billy néha már gyanús is, vannak ilyen pasasok, akik a lelki bajaikkal teszik nagyon is kiszámítottan vonzóvá magukat), de ez az egyszerre szórakoztató és gondolatébresztõ, néhol a korai Jarmuscht (bocs), néhol Hartley-t, néhol Cassavetest, leginkább azonban mégis saját magát idézõ film nyitva hagyja a nagy kérdést.

Hazudtam egyébként, nem hagyja nyitva, csak nem akarom elárulni a sztori végét.

Buffalo '66 - amerikai, 1997. Rendezte, írta, zene: Vincent Gallo. Kép: Lance Acord. Szereplõk: Vincent Gallo (Billy Brown), Christina Ricci (Layla), Ben Gazzara (Jimmy Brown), Rosanna Arquette (Wendy), Mickey Rourke (a bukméker). Gyártó: Cinepix Film. Forgalmazó: InterCom Video. Szinkronizált. 110 perc.
 


http://www.filmvilag.hu