Az elsõfilmeseknek a pénz mellett figyelemre és nagyvonalúságra is szükségük van. Az egész szakma érdekében.

1.

Egy ország filmkultúrája szempontjából nem lehet közömbös, szóhoz jutnak-e benne fiatal emberek. Magyarországon a 90-es években a kívánatosnál kisebb arányban nyílt erre mód -- kivételes esemény volt, ha valóban fiatal elsõfilmes rendezõ készíthetett celluloidszalagra mozifilmet. Pedig a magyar film régóta várt megújulása szempontjából is nagyon fontos volna a fiatalok, a pályakezdõk megjelenése: tehetséges emberek ne évtizedes várakozás után, 40 évesen jussanak elõször lehetõséghez. Emlékeztetõül: Szabó István 26 évesen készítette elsõ filmjét, az Álmodozások korát, Kósa Ferenc 28 évesen rendezte elsõ munkáját, a Tízezer napot, és kapott érte Cannes-ban rendezõi díjat, Menzel 26 évesen vehette át az Oscart elsõ filmjéért, a Szigorúan ellenõrzött vonatokért, Truffaut 27 évesen robbant be elsõ filmjével, a Négyszáz csapással. De Jan Sverák vagy Emir Kusturica sem lehetne nemzetközi sztárrendezõ 40 évesen, ha nem huszonéves korukban kezdték volna a pályát.

S ugyanez a probléma felvethetõ a közönség oldaláról is. Köztudomású, hogy a moziba járók döntõ többségét a tizen- és huszonéves korosztály alkotja: meg kell adni számukra a lehetõséget, hogy vágyaikat, hõseiket, történeteiket saját kortársaik jelenítsék meg.

Az idei Filmszemlén ez a tendencia mintha megfordulna: féltucat elsõfilmes jelentkezett, közülük többen huszonévesek. De másfajta differenciálódás is tapasztalható: a "hagyományos" állami csatornákon keresztül finanszírozott Észak, észak kivételével ezek a filmek új módon jöttek létre: az Európa Expresszt magántõke gyártotta százmilliós befektetéssel, a Cukorkékség és a Nyári mozi "no-budget", vagyis néhány százezer forintból készült alkotás. Közös jellemzõjük, hogy nem vagy csak érintõlegesen kapcsolódnak a fõáramot jelentõ finanszírozási rendszerhez. Joggal tehetõ fel ezek után a kérdés: rendezettnek tekinthetõ-e az idei felfutással a fiatal magyar filmesek helyzete, vagy inkább véletlenszerû jelenségnek vagyunk tanúi?

2.

A fiatal magyar filmkészítõk nehéz helyzetének egyrészt ugyanaz az oka, mint a többi filmes sanyarú sorsának: a 90-es évek folyamán a szakma egészét súlyosan érintette a költségvetési források folyamatos apadása. Egyes becslések szerint a szakmának a Magyar Mozgókép Közalapítványon keresztül folyósított költségvetési támogatása reálértékben az ötödére esett vissza. Másrészt azonban az elmúlt évek tapasztalatai azt is mutatják, hogy a jelenlegi elosztó rendszerek mûködése sem kedvez az elsõfilmeseknek. Õk egyébként eleve hátránnyal indulnak a szûkös forrásokért vívott harcban. Érthetõen nincsen mögöttük szakmai referencia, ezért az támogatásuk nagyobb kockázatot jelent. Nem rendelkeznek az elõrejutásukat segítõ kiterjedt szakmai kapcsolatokkal. Világos, hogy esetükben a pozitív diszkrimináció is megengedhetõ volna, hiszen valójában az esélyegyenlõséget teremtené meg. A magyar támogatási rendszer azonban nem ismer ilyen gyakorlatot.

A jelenlegi filmtámogatási rendszerben egy produkció pénzügyi háttere legalább három forrásból áll össze. A kezdõ lökést legtöbbször az MMKA által megítélt támogatás jelenti, mely általában a teljes költségvetés negyedét-harmadát biztosítja. A film akkor készülhet el, ha a fennmaradó kétharmad részre sikerül forrásokat találni. Az utóbbi évben néhány fiatal filmes kapott MMKA támogatást, ám az említett hátráltató tényezõk miatt sokszor évekig nem találták meg filmjük elindításához a hiányzó forrásokat. A tervek így a jószándék ellenére is szükségszerûen kudarcba fulladnak, az egyéni pályák pedig súlyos válságba kerülnek. Mindez tovább erõsíti azt a vélekedést, hogy nem érdemes pénzt adni a fiatal filmeseknek.

3.

Eldöntendõ kérdés, hogy a készülõ filmtörvényben meg kell-e határozni valamilyen eszközrendszert a probléma kezelésére, vagy elegendõ a meglévõ intézményrendszeren belül a rendelkezésre álló eszközök használata. Az eddigi filmtörvény-tervezetek mindenesetre nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, holott lehetett volna példákat találni a pályakezdõk megkülönböztetett preferálására az európai filmtámogatási gyakorlatban. Ez a tény is azt a feltételezést erõsíti, hogy ez ideig maga a probléma sem tudatosult igazán. A készülõ filmtörvény szakmai vitái kapcsán mindenesetre javasolni lehetne, hogy a pályakezdõ fiatalok támogatására elkülönített keretet hozzanak létre az állami támogatási rendszeren belül. Ugyanakkor ennek az elvnek a kimondása nem jelentené feltétlenül újabb kuratórium felállítását vagy újabb pénzalap képzését. Ráadásul ez nem is volna szerencsés, hiszen az állami támogatást jelenleg elosztó intézmények: az MMKA, az Nemzeti Kulturális Alap, az ORTT Mûsorszolgáltatási Alapja, a Történelmi Film Alapítvány hozhatnának olyan, egymással egyeztetett döntést, amely szerint éves keretük egy bizonyos részét pályakezdõ fiatalok támogatására különítik el.

A pályakezdõ fiatalok támogatási rendszerét differenciált módon kell létrehozni. A pályára állást segítõ pozitív diszkriminációt az elsõ két filmig érdemes alkalmazni -- természetesen más feltételekkel az elsõ és a második film esetében. A második film után a pályakezdéshez kapcsolódó külön kedvezmény tovább nem indokolható. S végül ne feledkezzünk meg egy magyar sajátosságról: a pályakezdõ fiatalok problémáinak átfogó rendezése keretében kell újragondolni a Balázs Béla Stúdió szerepét is a jövõbeli magyar filmgyártási-, filmtámogatási rendszerben.

A fiatal magyar filmesek helyzetének javítására ugyanakkor kínálkozik még egy út: a jelenleg is meglévõ lehetõségek jobb kihasználása. Ehhez szemléleti váltásra van szükség, amelynek lényege a pályakezdõk rendszer-szemléletû, többlépcsõs támogatása. Nem elegendõ egyetlen mozzanat (a gyártás) kiemelése az alkotó folyamatból, hanem annak egészét kell különféle módszerekkel és különféle támogatási formákkal segíteni. Elsõ lépés a forgatókönyv-írás segítése. Más mûvészeti területekhez hasonlóan a fiatal filmesek számára is alapíthatók állami ösztöndíjak a filmet elõkészítõ alkotómunka támogatására. (A Premier Plán Alapítvány 1998-ban kezdeményezte a fiatal filmkészítõk elsõ játékfilmjének megszületését segítõ Bódy Gábor Ösztöndíj kiírását az illetékes szakminisztériumban. Ennek részletesen kidolgozott szakmai koncepciója akkor elkészült, és azóta is válaszra vár. – A javaslat a Krónika-rovatban olvasható. A szerk.) Ezután következhet a gyártás támogatása, majd arra is figyelni kell, hogy az elkészült filmet moziban forgalmazzák, majd valamely televízió tûzze mûsorára, s végül a filmek külföldi fesztiválokra is jussanak el. Az általunk képviselt Premier Plán Alapítvány célja éppen az, hogy a teljes filmkészítési folyamatot végigkísérje, és az egyes munkafázisokban az ott éppen szükséges támogatási formákat megtalálja, illetve összehangolja.

Fontos célunk továbbá, hogy különféle, a költségvetési kereteket kiegészítõ támogatásokat érjünk el az elsõ filmjüket készítõ fiatal alkotók részére. Természetesen itt elsõsorban piaci forrásokra gondolunk, bár éppen ezek megszerzése a legnehezebb. Utópia vélhetnénk, de immár az Európa Expressz példája is bizonyítja, hogy talán mégsem az. Folytatva az utópiák sorát: elsõsorban maga a filmszakma lehetne áldozatkész saját utánpótlását, jövõjét illetõen. S e rózsaszín jövõképbe még az is beleférhet, hogy a filmnyersanyagot gyártó cégek évente egy elsõfilmre nagy árengedménnyel adjanak nyersanyagot, ezt a labor kedvezményes áron hívja elõ, a közszolgálati televíziók vállaljanak kötelezettséget pályakezdõk filmjeinek bemutatására, a forgalmazó cégek vagy a külföldi fesztiválokkal kapcsolatot tartó szervezetek fantáziát lássanak a fiatalok menedzselésében.

*

Az elsõ fontos lépés tehát a probléma problémaként történõ tudatosítása. Ezt követõen a jelenséget valamiképp kezelni is kell. Régi tapasztalat, hogy egy probléma csak akkor kezelhetõ bármely hivatali apparátus, bármely állami kulturális mecenatúra számára, ha az -- csúnya kifejezéssel -- valahová telepítve van, ha a kérdésnek a struktúrán belül "gazdája" akad. Továbbá, mivel itt egyértelmûen a szakma jövõjérõl van szó, a kérdésnek természetes módon több "gazdája" lehet -- ami rendjén is volna, hiszen minden szakmai szereplõ annak számít. Beszélni elsõsorban arról érdemes, kinek mit kell tennie, illetve ki mit tehet. Így reményeink szerint megtörhetõ lesz a jelenlegi ördögi kör, és a fiatal tehetségek bekapcsolódása a magyar filmkészítésbe a szakmai fellendülés egyik hajtóerejévé válhat. A magyar film nem engedheti meg magának, hogy az ajtón kitartóan dörömbölõ tehetséges fiatalok újra meg újra kényszerpályákra álljanak.

Vitaindítóként elhangzott a 30. Magyar Filmszemle A fiatal magyar film címû szakmai fórumán.