Nemcsak Hollywoodot alapították magyarok. Az elsõ görög film alkotója is Budapestrõl érkezett Athénba.

Hepp József, a francia Pathé cég Budapesten tanult, majd Athénben letelepedett alkalmazottja nevéhez fûzõdik az elsõ görög film készítése. Ez a tény több filmes kiadványban is olvasható, így Ábel Péter Új Filmlexikonában, továbbá a Magyar filmesek a világban címû kiadványban, amelynek Hepp József-szócikkét - Ábel Péter kutatásainak felhasználásával - történetesen jómagam írtam. Azóta kezembe került a görög Aglae Mitropoulos franciául olvasható könyve, a Découverte du cinéma grec, aminek nyomán érdemes kiegészítenünk a "görög filmmûvészet magyar atyjáról" az eddigi pontatlan és hiányos képet.

Az 1887-ben Budapesten született s 1968-ban Athénban elhunyt Hepp József a pesti Politechnikumban tanult (amiként évtizedekkel késõbb nagynevû hazai operatõr-utódja, Illés György is), mielõtt a Pathé Journal munkatársa lett. Athénbe is Pathé-kapcsolatai, vagyis munkája révén került el Hepp József, s itt 1910-ben a Pathé-tõl kapott minõsítésével "technicien"-ként dolgozott, ami magyarul elõkelõbben hangozhatna "filmszakemberként", "filmtechnikusként", valójában azonban mozigépészt jelentett.

Athén nem a mai, csupán az akkori fogalmak szerint volt nagyváros a századelõn, 167 ezer lakossal. De a Királyi Nemzeti Színház mellett öt állandó színháza, három-négy varietéje és számos népszórakoztató árnyjátékszínpada (karagöz), továbbá 1910-ben három filmszínháza volt. Mindháromban külföldi gépész dolgozott: a Cosmosban norvég, a Royalban olasz, a Panellinionban magyar. Kivételes szaktudást föltételezett akkoriban ez a mesterség, ennek megfelelõen a mozigépészek fizetése is valósággal csillagászati összeg volt: 500 drachma havonta. (Összevetésül: a görög miniszterelnök havi illetménye ekkor 600 drachma.)

A három mozi közül a Panellinion, tehát Hepp József munkahelye volt a legnagyobb és a legelegánsabb. Nézõtere kétezer személyes. Napi hat-tíz órai munkára szerzõdtetett zenekara csupa jónevû muzsikusból állt. Elképzelhetjük - jegyzi meg könyvében Aglae Mitropoulos -, milyen jövedelmezõ vállalkozás lehetett akkoriban egy ilyen filmszínház, ha tulajdonosa képes volt zenészeinek fejenként napi tíz aranydrachmát fizetni!

Hepp Józsefnek egyéb oka is volt a jó fizetségen kívül arra, hogy megszeresse, és új hazájául válassza Görögországot: görög lányt vett feleségül. A filmfelvételek készítését (vagy ahogy a korabeli magyar sajtó elõszeretettel írta: "eszközlését") egy francia kollégája, Mondé oldalán gyakorolhatta görög földön. 1911-ben pedig vásárolt egy 35 mm-es kamerát, s elkészítette elsõ, alig tíz perces dokumentumfilmjét, méghozzá roppant elõkelõ s a nagyközönség körében okvetlen érdeklõdésre számot tartható tárgyról: a királyi hercegecskék hétköznapjairól. Ez a mozgóképi beszámoló - Az ifjú hercegek a Királyi Palota kertjében - a görög filmtörténet elsõ alkotása. A bemutató (Hepp másodiknak fölvett, közünnepséget megörökítõ dokumentumával együtt), tárgyához illõn, a Királyi Palota dísztermében zajlott, az uralkodó és családja, a miniszterelnök, valamint az athéni elõkelõségek jelenlétében.

Hepp úttörõ szerepével kapcsolatban világossá kell tennünk: görög földön természetesen korábban is készültek már filmfelvételek, de azokat külföldiek csinálták; az elsõt az 1906. évi olimpia idején. Hepp viszont 1912-ben már görögnek számított. Ugyanebbõl évbõl fennmaradt még egy történeti értéke miatt nagybecsû dokumentumfilmje is, az elsõ Balkán-háború egyik görög szemszögbõl nézve fontos jelenetének megörökítése, A görög csapatok bevonulása Szalonikibe (1912).

A Göröghonba szakadt magyar filmkészítõ hosszú és magasra ívelõ pályáját így foglalja össze könyvében Aglae Mitropoulos: "Hepp József, mûvészi és nagyvilági sikerein fölbátorodva további filmeket forgatott, operatõrként és rendezõként is mûködött, kivette részét a görög film elsõ korszakában tevékeny szakemberek, operatõrök, technikusok képzésébõl. Az õ tanítványa volt az operatõr Gavrilis Longos, akinek a görög filmtörténet elsõ - » filmszem« stílusban fölvett - dokumentumait köszönheti az athéni nyomortanyákról, s amelyek nagyrészt megvannak az athéni filmarchívumban. Hepp készítette gyakorlatilag az összes korabeli híradófelvételt, a politikai eseményekrõl beszámoló riportot; történelmi becsû archív felvételeinek jókora része vitathatatlanul mûvészi értékû. Dokumentarista mûködése mellett számos játékfilm társgyártója és operatõre is volt a görög filmtörténet elsõ és második korszakában, s emellett még egy hangfelvevõ rendszer kidolgozása is dicséri találékony szellemét. Filmezett a Kisázsiai Hadjáratban, a görög-olasz háborúban, de még a polgárháborúban is. És õ volt az operatõre a görög filmtörténet néhány nagy üzleti és mûvészi sikerének, mint amilyen A németek visszatérnek (1947), Elveszett angyalok (1948), Az utolsó küldetés (1949), A korhely (1950), Keserû kenyér (1951), Külvárosi lány (1953). Alapításától fogva technikai tanácsadója volt a Görög Filmarchívumnak."

Hepp József tehát elismerten az egyik legfõbb elõmozdítója volt az 1910-es években fölívelõ görög filmgyártásnak, ugyanakkor a politikai cenzúra legelsõ filmes áldozata is õ lett Görögországban. Egyik filmdokumentuma miatt két év "belsõ számûzetésre" ítélték 1916-ban (ez a büntetés szerencsére nem mestersége gyakorlásától tiltotta el, csak a politikai jogoktól). A büntetést azért kapta a háborúpárti kormánytól, mert elsõ filmjeitõl kezdve jó kapcsolatokat ápolt az antant- és háborúellenes királyi családdal.

Mindez azonban nem hátráltatta abban, hogy 1916-ban a görög filmtörténetben is jelentõs eseményre szánja el magát: társul Dimos Vratsanosszal, megvásárolja az elsõ jelentékenyebb hosszúságú görög játékfilm készítõjének, Kostas Bahatorisnak a vállalkozását, s kettesben megalapítják az Asty Film nevû filmgyártó céget. (Itt illik megemlítenem, hogy a Magyar filmesek a világban Hepp-címszavának ez az Ábel Péter jegyzetei alapján általam fogalmazott mondata tehát badarság: "Az elsõ görög filmvállalatot, a Bahatoris céget Themar Vratsanosszal közösen õ alapította 1914-ben.") Vratsanos kora egyik legélénkebb szelleme volt, s az elsõ jelentõs görög intellektuel, aki komoly érdeklõdést tanúsított a film iránt. Sok mindennel foglalkozott, méghozzá sikeresen: képes hetilapot szerkesztett, jótollú publicista, keresett színpadi szerzõ volt, amellett jeles amatõr fényképész, sportember, parlamenti képviselõ. Nem Hepp Józsefen és Dimos Vratsanoson múlott, hogy csak annyit tehettek a görög filmmûvészetért, amennyit végül is följegyez róluk a filmtörténet. Sajnos az 1912 és 1922 között eltelt tíz év a görög nép számára nem jelentett mást, mint kisebb-nagyobb háborúskodások sorát. A korszak derekától nemhogy tõke nem áradt a filmgyártásba, de még a filmnyersanyag beszerzése is csaknem lehetetlenné vált.

Vratsanos és Hepp (az elõbbi mint író-rendezõ, az utóbbi mint másodrendezõ-operatõr) két figyelemreméltó filmet bocsátott ki az Asty Film termékeként: Fölmenetel a Golgotára (1916), Annoula hozománya (1917). Az elsõ, amint címébõl is kitetszik, vallásos tárgyú. Az utóbbi viszont az elsõ hosszú (majd' 25 perces) görög reklám-propagandafilmnek is fölfogható. Egy vidékrõl Athénba fölkerült fiatal lány viszontagságairól szól, aki végül megüti a Nemzeti Flotta lottójátékának fõnyereményét.

1919-1922 között nem készült játékfilm Görögországban, csupán háborús híradó- és dokumentumanyagot vettek föl. Hepp is az így mûködõ operatõrök közé tartozott. (Itt jegyezzük meg, hogy Hepp József 1912-tõl egészen 1960-ig, ha kihagyásokkal is, de csaknem folyamatosan, s alighanem a görög élet minden jelentõsebb eseményén forgatott; ezek az anyagok mozihíradókban, dokumentumfilmekben találták meg végül a helyüket.) Ez a politikailag válságos idõszak, a némafilm utolsó évtizede mégis bizonyos föllendülést hozott a görög filmgyártásba.

1923-ban az Asty Film tért magához elsõül a kábulatból: Villar, a népszerû komikus-színész, aki Krétáról isztambuli és párizsi évek után került Athénba, Hepp segédletével készített magáról a cég égisze alatt egy közepes hosszúságú mozimulatságot. Majd példáját követve, Mihail (teljes nevén: Mihail Mihail), egy másik komikus színész is csinált néhány filmet magáról. Valójában, állítja Aglae Mitropoulos, Hepp volt mindezeknek a filmeknek a rendezõje, hiszen a rendezõvé avanzsáló színészek nem voltak birtokában a szükséges technikai ismereteknek. A színházi revük, kabarék burjánzó kínálatával azonban még a népszerû komikusok mozija sem volt képes lépést tartani. Az Asty Film is csendben tönkrement, bezárt. Vratsanos 1925-ben már magánprodukciójában forgatta egyetlen hivatásos színész mellett - az író-rendezõ tudatos szembefordulásaként a kor teátrális filmszínészi gyakorlatával - amatõrökkel Az elhagyott gyermek címû (már csaknem másfél órás) melodrámáját, amely viszont a kor legnagyobb mozisikere lett. Ráadásul nemcsak Görögországban fogadták jól, hanem Egyiptomban is, sõt az Amerikai Egyesült Államokban élõ görög bevándoroltak közt még az 1950-es (!) években is sikerrel vetítették. Ennek a filmnek is Hepp József volt a fényképezõje.

Külön említést érdemes Hepp együttmûködése az 1920-as években Akhilleus Madras színész-rendezõvel (nevezhetjük franciául Achille Madrasnak is, hiszen Franciaországban tanult, s egy ideig Sarah Bernhardt társulatában mûködött), aki Amerikából hazatérve az amerikai görög emigránsok számára készített néhány filmet. A legjelentõsebb a népi legendát földolgozó Maria Pentayotissa (1929) volt, valamint hangosfilm-kísérlete Az athéni varázsló (1930) egy boszorkányos hegedûsrõl, akinek a szerepét maga Madras játszotta.

A hangosfilm nehezen honosodott meg görög földön, sokáig csak utólag és javarészt külföldön (például Kairóban) hangosított filmek készültek. Hepp József a 20-as évek végén föltalált és szabadalmaztatott egy Vitaphone nevû filmhangosító eljárást, amely egy erõsítõvel és hangszórókkal összekapcsolt gramofont és a vetítõgépben haladó filmszalagot hozta szinkronba egymással. Ezzel az eljárással Hepp József maga két rövidfilmet forgatott rendezõként, az egyiket a neves tenorista, Angelopoulos szerepeltetésével (Az elítélt). Eljárásának azonban nem volt jövõje, mivel az Amerikából érkezõ, valódi hangosfilmek technikai minõségével nem tudott versenyezni.

Hepp József hosszú pályafutása alatt mintegy ötven rövidebb-hosszabb filmet rendezett (ezeknek operatõre is maga volt), amellett - idéztük Aglae Mitropoulostól - számos sikeres és értékes játékfilm operatõreként még a második világháború utáni esztendõkben is sokat tett a görög filmmûvészetért.