A Lomonoszov Egyetem falain belül dúl a népek barátsága. A béketábort már csak mágikus erõk tartják össze.

Csupa szem és fül leszünk Tóth Tamás Natasa címû új filmjének elsõ pillanataiban. Egy szibériai sámán nagymama Moszkva leghatásosabb várostotáljait dobolja ki nekünk. A folytatás is ígéretes, a kamera vad iramban robog a Lomonoszov Egyetem gigantikus tereiben, ahol minden szegletben más színû, fajú, vallású fiatalok fõznek, fecsegnek, imádkoznak. Köztük Ferenc, a budapesti nyelvész, aki szerelmes lesz a sámánasszony unokájába, Natasába. A Lomonoszov nagyszerû találmány: egyszerre szimbolikus helyszín -- épületnyi világfalu, Moszkva öblös szája, amely benyel és kiköp embereket, családokat, egész nációkat -- és konkrét tér, ahol a portás kéri a belépõt. Más is tetszett Tóth Tamás filmjében. A bolhapiac például, a háttérben a Vörös tér hagymakupoláival a hatalmas romos házak mögött. Sajnos egy felcsattanó gépfegyver csak rövid ideig hagyott bámészkodni. Aztán a szereplõk közül Szergej, a titokzatos, egyszerre félelmetes és játékos szibériai mackó, furcsa nézésével, rabruha szerû darócpulóverével. Az egzotikus Natasa, ahogy nincs jelen, csak a keze játszik, finom ujjai mindent mohón megtapintanak, majd gyorsan visszavonulnak. S tetszett Melis László sodróan oroszos zenéje; egyáltalán a tempó, a lendület, amely a magyar film ritka erénye.

Talán ebbõl a hevenyészett leltárból is kiderül, sok minden együtt volt ahhoz, hogy Tóth Tamás elsõ filmje, a Vasisten gyermekei után -- amely öt évvel ezelõtt a Woyzeckkel osztozott a Filmszemle nagydíján -- egy nagyszerû második szülessen. Emlékszem, milyen izgalom vett rajtam erõt azon a tavalyi "sivatagos" szemlén, amikor a nyitó képsorokat megláttam.

S arra is, milyen tanácstalanul álltam fel a film végén. Mindenekelõtt a rengeteg lyuk, zavaró hiátus miatt, ami ezen a színes filmszöveten fellelhetõ. Csak sejtéseink lehetnek a bizarr melodramatikus történetrõl, miszerint Ferenc, az ártatlan nyelvész valójában egy testvérszerelembe lép be harmadikként, s Natasa végül õt választja a bátyja, Szergej helyett. Arról viszont fogalmunk sincs, mi lehet abban a titokzatos táskában, amivel Szergej éjszakánként Moszkva sikátoraiban felbukkan. Kik lõnek a piacon és kire, miért tartóztatják le Szergejt, s miért engedik késõbb szabadon? Arra meg kifejezetten kíváncsiak lennénk -- s a sámánnagymama szeretõje szívesen el is fecsegné, ha hagynák --, hogy mi vagy ki elõl kellett Natasáéknak Moszkvába menekülniük? S hová tûntek a film végén oly hirtelen?

Tóth Tamás filmje végül is nem meséli el igazán sem Moszkvát, sem a titokzatos családot, sem a szerelmi háromszöget. Vajon miért? Esetleg mert "alibi" filmet látunk -- ahogy Makk Károly nevezi az új magyar filmeket --, a rengeteg szponzor, kurátor, kicsikart tévésegély nyomán elõálló álmozik egyikét? Egy kis avantgarde, egy kis nem létezõ történet -- ironizál Makk a honi filmtermésen, s igaza van --, ahol az alkotói invenció javarésze elszivárog, mire a kamera egyáltalán beindulhat? Vagy mert a magyar filmes hagyomány -- nevezzük inkább félreértésnek -- miszerint nem fontos a pontosan megmunkált cselekmény, majd a képek, a minõségi operatõri munka elviszi a filmet, elmondja azt is, amit a szereplõknek meg a kidolgozott helyzeteknek kellene, levetkõzhetetlen, meghaladhatatlan -- még akkor is, ha a rendezõnek orosz a stábja, a története, sõt a diplomája is?

De az is lehet, hogy egyfajta mágikus, balladisztikus stílus megteremtésének vágya tette ilyen hézagossá ezt a történetet. Ez azonban már a Vasisten gyermekeiben is csak többé-kevésbé sikerült. A Natasában ugyan mindig ott a pillanat, amikor el kellene hangoznia bizonyos mondatoknak, hogy bevilágítsák a történet homályos helyeit, ám a rendezõ ilyenkor csendre inti szereplõit vagy elvágja a jelenetet. Nem a tényekkel való realista pepecselést hiányolom, hanem az egyszerûbb dolgokat: a jelenetek belsõ logikáját, az erõs képek mögött a jól megépített mesevázat, amely a látomásos hangú mesterek filmjeit is -- Paradzsanovét, Klimovét, akikkel Tóth Tamás rokonságot érez -- szilárdan megtartja. A Natasa rendezõjét azonban a Lomonoszov falai közt kavargó színes embermelanzs, az állandósult karnevál még saját történetétõl is elsodorta.

Minden hibájával együtt szimpatikus film a Natasa. Látszik hogy Tóth Tamás jó helyen keresi a kitörési pontokat: oroszországi élményei nyomán sodró erejû nemzetközi mozimesét szeretne forgatni. A legtöbb fiatal rendezõhöz hasonlóan magányosan küzd ezen a széthulló, alig-alig mûködõ kelet-európai filmpiacon a lehetõségért, önnön stílusának megtalálásáért -- sõt, mint egy televíziós interjúban elmondta, filmje puszta bemutatásáért is.

NATASA - magyar-orosz, 1998. Rendezte és írta: Tóth Tamás. Kép: Szergej Kozlov. Zene: Jurij Orlov. Szereplõk: Konsztantyin Habenszkij (Ferenc), Makszim Szuhanov (Szergej), Szevtlana Kolenda (Natasa). Gyártó: Objektív Filmstúdió / Magyar Televízió / Ark-Film. Forgalmazó: Objetkív Filmstúdió a Budapest Film közremûködésével. Szinkronizált. 90 perc.