Kalózok
Árukapcsolás
Gyurkovics Tamás

Kalandra fül? Az nyert, aki a lemezre tett.

Tekintettel arra, hogy a legtöbb magyar film a beavatottak néhány ezres nagycsaládjának csöndes vigíliája mellett szokott kimúlni, mielõtt a szélesnek nevezett publikum megszületésükrõl akár csak értesülhetett volna, örülni kell, hogy a ’99-es év elsõ filmjeként bemutatkozó Kalózok ilyen izmos kis kampánnyal csáklyázza be magát a tudatba. Igaz, Dés László és Geszti Péter neve mellett, szinte csak tévedésbõl említik a rendezõ-operatõr, Sas Tamásét is. Nem hiszem, hogy bánja.

A film ugyanis -- amely nem más, mint egy játékfilm elemekkel összefércelt videóklip-füzér -- nem vetül majd nyomasztó árnnyal az elkövetkezõ filmes nemzedékekre: felülmúlható. És ebben a Jazz+Az is sáros. Mert ez -- mondhat bárki, amit akar -- nem filmzene. Ezek a számok se alá nem festenek, se nem illusztrálnak, ezek a dalok önállóak és függetlenek, így aztán csak a legritkább esetben tudnak szervesen beilleszkedni az események menetébe, többnyire csak elhangzanak. A Jazz+Az-betéteknek csak annyi köze van a történethez, mint a kereskedelmi csatornák reklámblokkjainak az éppen pergõ filmhez. Van a Jazz+Az, és van a film, Pipi, Max és Márta története. A kettõnek nincsenek, vagy csak erõltetettek az érintkezési pontjai. Dés, gondolom, zenét akart írni, Geszti szövegeket, valakik meg csinálni egy filmet. Tegyük össze, amink van, árukapcsolás. Az nyert, aki a lemezre tett.

Pedig összejöhetett volna. Az alapötlet életképes: Pipi és Max, az iskolarádió egykori fenegyerekei (szívet cirókáló poén, hogy az iskolaigazgató ugyanaz a Rajnák – Rajhona Ádám –, aki annak idején a Megáll az idõben Pierre-t is elrángatta a hangos bemondótól) beleserdülvén a ’90-es évek frekvenciaszûkös magyar hétköznapjaiba, elhatározzák, hogy kalózrádiót mûködtetnek a kenyérszállításra és -keresetre szolgáló furgon gyomrában. Pipi közben árulással fölérõ kirándulást tesz egy kereskedelmi rádióban, míg a két fiú addig több nõalakban testet öltõ vágya egyetlen nõnemû lényben, Mártában összegzõdik. A szerelmi szál megpendítésekor vannak jó pillanatai a filmnek, ilyen a kiállítás-megnyitó, vagy rögtön az elején, Márta megérkezése. Ám a bogárszemû fuvolistalány alkalmi drogfutárkodása Bécsbe, a Zsötembõl ott felejtett Lukács Andorhoz már fölöslegesnek tetszik, illetve nem tetszik, de az még kevésbé, hogy a címadó kalózkodásnak is idejekorán végeszakad, elfelejtõdik, akárcsak a komikus helyzetekkel csábos bemérõkocsis üldözés. Nagy ziccerek nagy kihagyása, ám szuicid hajlamunkat itt is lecsitíthatjuk, nem vesztettünk sokat, mert a megpendített hang tökéletesen hiteltelen. A Kalóz FM ugyanis nem különbözik. Hajszálra azokat a keresett, erõltetett poénokat nyomja, mint a csüggedésre méltán okot adó kereskedelmiek, nevetést még drukkerszívünk cinkossága sem varázsol a szánkra. És ezt csak fokozza a Pipi vértpisilõ lazasága. A pojácáskodó Király Attila egyébként a film legnagyobb tévedése. A Podravka-reklámokban oly meggyõzõ fiatal színész itt sem jópofa, sem nem rokonszenves, inkább a házibulik önjelölt mókamestereit idézi, akiknek fertályóra múltán a megfáradó társaság testületileg nyújt át egy szendvicsekkel megrakott tálcát az elõszoba felé mutatva, mondván, Öcsi, miért nem harapsz inkább egy falatot. A „trendi" clown-jelmezekbe bújt színész valószínûleg alkalmasabb lett volna arra, hogy a kereskedelmi rádiók klónozott dj-jét, a filmbéli Farkast (Máté Gábor) formálja meg, aki a saját hangján elrebegett, összekompilált poénoktól kerül orgazmus közeli állapotba (sõt, azon is túl).

Jó választás volt viszont a Semmihasznák Guillaume Depardieu-jére emlékeztetõ, sármosan mafla Bodó Viktor, és Dobó Kata lehetséges riválisa, a Mártát játszó Gubás Gabi sem hoz kevesebbet, mint amit a színészi lehetõségeket tekintve nem különösebben nagyvonalú szerep lehetõvé tesz.

Teljesen funkciótlan és értelmetlen Pipi passiója, kihívó viselkedése a Café Zoo-béli „keresztapával" és megverettetése (mégis, mire számított?), csak kicsit vicces a pályaudvari rész, és kicsit sem azok a Kalóz FM-hez betelefonálók történetei, amelyek a célközönség vélt igényeit kielégítendõ a szexualitás forrásvidékérõl merítik anekdotakincsüket.

Ennyi. Kész a leltár: megdõlt egy rekord. Soha még ennyi energiát nem feccöltek abba, hogy eladjanak egy lemezt, lám, még egy filmet is forgattak mellé. Kalózok a címe -- kérdés, ki fog rá emlékezni, mondjuk, öt év múlva?

KALÓZOK - magyar, 1998. Rendezte: Sas Tamás. Írta: Nemes István és Geszti Péter. Kép: Sas Tamás. Zene: Dés László. Dalszöveg: Geszti Péter. Szereplõk: Gubás Gabi (Márta), Király Attila (Pipi), Bodó Viktor (Max). Gyártó: Axis Plussz / MTV. Forgalmazó: InterCom.

http://www.filmvilag.hu