A csók bemutatásánál alig képzelhetõ botrányosabb gesztus, cinikusan szemérmetlenebb, pornografikusabb merénylet.

Most, hogy méltó helyet kapott a filmkép ikonográfiájában a gyermekgyilkosság, és az emberi test esztétikai meggondolásból való szétdarabolása, - helyére került ez a valami is, ez a "filmcsók".

*

Íme, láthatjuk, beláthatjuk, hogy az iszlám emberalak-ábrázolást érintõ tilalma mögött õsi tudás van, mélységes emberismeret. (Hiszen mi is ez a tudás - úgy számol az Eljövendõkkel, mint ami már itt járt közöttünk, számtalanszor bekövetkezett.)

*

Ha - jó órában legyen mondva -, cenzor lennék, úgy gondolom elõbb tiltanám be a CSÓK-nak filmen (mozgóképen) való ábrázolását, mint a pornográfiát.

*

Megfigyelhetõ, hogy a pornográfia - valami tudattalan stílusérzék nyomaként - általában kerüli a CSÓK ábrázolását.

*

Ha valaki az Idolról eltüntetné az ágyékkötõt és "rekonstruálná" a nemi szervet, - ez a gesztus mindenesetre egy rendkívül éles, világos teológiai állásfoglalással volna egyenértékû; ugyanakkor, alighanem, pornográfiának minõsítenék.

(A kereszténységben tombol a testiség; a szenvedés például: csakis testi szenvedés, - ezt ábrázolja az Idol is, szegény.

... Íme, megint a rabszolgák mentalitása!)

*

A régi egyiptomiak - ebben is Ozirisz történetét ismételték - levágták az elhunyt phallosát, bebalzsamozták, és egy bearanyozott fa-obeliszkben a múmia mellé helyezték.

(Mereskovszkij hozzáfûzi ehhez: "A nemi egyesülés a feltámadó húsnak elõíze, de keserûséggel, szégyenérzettel és halálfélelemmel keveredve.")

*

Amint egy halott bemutatásával képtelenség az elmúlást ábrázolni, éppen így abszurd próbálkozás a csókolózó emberpár képével olyan tartalmak kifejezésére törekedni, amelyek egy valóságos, tényleges (dokumentáris) CSÓK közben ébrednek az érintettekben.

És a filmcsináló mintha (!) számolna is ezzel, nem próbálkozik "mélységekkel", õ - ha csókot mutat -, egy pecsét határozottságával, egy bélyegzõ feliratának intellektuális erejével mindössze ilyesmit akar mondani: "Féltékeny!", "Szereti!", "Ebbõl még probléma lesz!", "Hiába ellenkezett!", "Sármos gyilkos!"...

(Különben pedig hátat fordít az egésznek, s mint aki jól végezte dolgát, magára hagyja teremtményeit - csókolózzanak!)

*

A szó (logos) teljes körû felelõsséggel tartozik önmagáért; a kép értelme - a tulajdonítások kimeríthetetlen szabadsága folytán - végtelen és beláthatatlan.

(Aki képek mutogatásával foglalkozik, olyan, mint az az exhibicionista, aki maga sincs tisztában azzal, hogy mi látható a ballonkabát örök idõkre széttárt szárnyai között.)

*

CSÓK közben

... a testi érzékelés homályában és élményteli anarchiájában, a percepció skálájának a káprázatig, majd az érzéketlenségig menõ finomodása közben, az ingerek szokatlan és alig elviselhetõ telítettségétõl maga az Én is megrendül, mintegy elveszti körvonalait, s valami vadonatúj Idõben a Másikkal - mint valami ozmózisban - elkeveredik, ... de ebben az aktusban az érintettek nem pusztán az Én fel- és eloldódásának misztériumát tapasztalhatják meg, hanem:

miközben nyitott, sebzett érzékekkel alászállanak az Anyagba, a húsba, s talán mert ennek az utazásnak a során a gyönyörtõl felsértett apparátus képtelen már az élmények élességét, elevenségét, és gazdagságát elhordozni, fordulat áll be, amit az érintettek a maguk ködös-borongós nyelvén "boldogságnak" (stb.) neveznek el, de amelyet pontosabban, vagy inkább tárgyilagosan szólva szublimációnak, az érzékelésnek a Test körébõl való kiszakadásának, és egy új, ismeretlen tartomány határaihoz-érkezésnek mondhatunk.

*

Ha a gyónás vallási aktus, mennyivel inkább lehet az egy érintés - s pláne egy CSÓK!

A CSÓK - szinesztézia, ahogyan a pillangó: feltámadás

*

A CSÓK - interferencia, az Én körvonalai elmosódnak, s megjelenik benne a Másik; a Hús lélekké olvad, s Szellemmé áll össze a matéria

*

Az úgynevezett nemi szervek - bár van "fiziognómiájuk", némi halvány, személyes karakterük, mégiscsak a szaporodás céljára fogott aktus uniformizált szervei, a szájhoz képest mindenesetre lelketlen közkatonák, - s lám, alig érthetõ módon ezekkel kapcsolatos a legszigorúbb tabu, szemérem és prüdéria, illetve - másfelõl - a pornográf képzelet unalmas exkurzusai elsõsorban ezekhez tapadnak...

... holott egy ténylegesen bekövetkezõ, egy valóságosan történõ CSÓK bemutatásánál alig képzelhetõ botrányosabb gesztus, valami cinikusan szemérmetlenebb, egyszóval: pornografikusabb merénylet...

... tehát például a vizuális pornográfiának - ha tudná, mit cselekszik,[*] - éppen ennek bemutatására kellene törekednie...

... De hiszen éppen ez az, amivel az úgynevezett játék (!) film majd száz éve próbálkozik!

(Fatális szerepcsere, akár egy komédiában, - csakhogy ezúttal nincs kedvünk nevetni!)

[* Lám, ebben a kijelentésben is egy jóhiszemû tévedés rejtezik: a kívülálló óhatatlanul és automatikusan valami szellemiséget tulajdonít a pornográfiának, Õkelmének azonban nincsenek elvei, hacsak az nem, amit egy szovjet író így fejezett ki: "Nem vagyunk Dosztojevszkijok, nekünk a pénz kell!"]

*

Érdekes volna tudni, mi minden történhetne, ha két, egymásra-hangolódott, s a testi szimpátia késztetéseit is átélõ egyén, nem ismervén a CSÓK intézményét, miként nyilvánítaná ki magától-értetõdõ módon, reflexszerûen, úgy hogy a "közlés" csatornáján maga az érzés, a feszültség is szabadon, otthonosan közlekedjen, a másikat érintõ szexuális indíttatásait.

*

Prérikutyák, ha találkoznak, "tartózkodó csókot váltanak", majd megszemlélik egymás végbélmirigyeit, hogy lássák, csakugyan ismerõsök-e.

(Felhasználható filmen, színpadon, lehetõleg Kossuth- vagy Oscar-díjas színmûvészek alakításában.)

*

Már az is különös, hogy az általunk szinoptikusan átlátható civilizált világban - amelynek közönségességét persze egy pillanatra sem tévesztjük szem elõl, - a CSÓK (baccio, kuss, kiss, stb.) olyan szerepet játszik a társas életben, mint a prológ egy falusi színjátékban, vagy - mondjuk - egy szolid elõétel a vastag lakomán, illetve már bátrabban szólva, mint lefejezés elõtt egy friss borotválkozás, végül - költõi ambícióval kitéve - mint illedelmes torokköszörülés a halálhörgés bevezetõjeként, satöbbi.

A magam részérõl természetesebbnek és - egyúttal - a dolog szelleméhez illõbbnek tartanám, ha megfordulna a sorrend és - példának okáért - a nemek vonzódásának elsõ, ártatlan mozdulása a nemi szervek érintgetésében, dörzsölésében, (stb.) nyilvánulna meg, hogy azután a kiteljesedett szenvedélyek a CSÓK nedves, õrjöngõ éjszakájába siessenek, ahol - mint már említettem, - Lélek és Test, Én és Õ egymásba játszik, és az öröm torokszorító lüktetésében mindegyik magát elveszejti. Satöbbi.

(Mereskovszkijnál olvastam valahol - nem emlékszem már, hogy egy sztélére, falfestményre, vagy egy koporsó belsõ díszítésére vonatkozik-e a beszámoló, hogy: "... az egymás után következõ képek sorozatában, mint kinematografikus pillanatfelvételekben ábrázolták Ozirisz lassan feltámadó testét". "... Kétségtelen - jegyzi meg Mereskovszkij -, nem gondolat ez a lélekben, hanem érzés a testben... szeretõk láttára szerethetnénk, feltámadók láttára..."

*

Nem tudom, mondtam-e már, hogy a feltámadást Egyiptomban - valami szarkofágon - SZÁRNYAS PHALLOSSZAL ábrázolták...

*

"A vonat érkezésekor" a nézõtéren kitört a pánik.

Vajon felugráltak-e rémületükben, kétségbeesésükben a nézõk, akik a vetített árnyakat elõször látták a FILMCSÓK-ban egyesülni?

*

CSÓK-misztérium

... a CSÓK éjszakájában megtörténik a beavatás: az áldozat feldarabolása és elfogyasztása révén az istennel való egyesülés, ez az extázis, ezt követi a feltámadás

(Bachofen jegyzi meg valahol, hogy pre-hellén népek az aktust kereszttel (!) ábrázolták.)

*

Kicsinyített Megváltó aranykeresztre feszítve függ egy illatos, nõi nyakban.

*

A monogám házasélet - legitim prostitúció.

A prostitúció - a házasság paródiája, szatírjátékszerû megvalósulása.

*

Celine

„...a halál végül is nagyjából ugyanolyan, mint egy házasság".

(Nyilván arra céloz, hogy "nagyjából" az ember olyan biztonsággal találja meg az éppen neki rendelt halál-féleséget, - mint a neki való feleséget.)

*

Ha pedofíliáról hallok, elõször a túlcsorduló emberszeretetre kell gondolnom; egy szerencsétlent látok, aki az ember iránti szerelmét - minthogy az Ember eredeti, fénylõ és bájos alakjában már csak gyerekként látható - tragikus módon csak üldözöttként, zûrösen és veszélyesen élheti ki.

A blaszfémia - a benne kifejezõdõ szellemiségtõl és kvalitástól szinte függetlenül - tudva-tudatlanul kapcsolatot tart a szakrálissal, ahogy a bûnözõ is szemmel tartja a Parancsolatokat s azok ellenében mûködik, más szóval: mintegy ébrentartja a SZENT-tel kapcsolatos, kihunyóban lévõ érzékenységeket.

(Ha a Mona Lisa-képre bajuszt festenek, az nem a "szépség" vagy az "arc" megcsúfolása, különös módon ez a gesztus nem is érinti a képet, sem az ábrázolt arcot - tessék megnézni eredetiben, hogy mi zajlik ott a sûrûben: Leonardo festménye olyan eleven, amilyen csak a szellemi módon létezõ és a természeti értelemben univerzális szok lenni; mint valami óceán, amit ideiglenesen egy üveglap mögé tereltek, - mármost hogy jön ide egy bajusz?

Nyilván csak úgy, mint egy szakadás.

Ugyanígy megtörténhet, hogy egy Buddha-szobor ölébe serblit, gránátot, vagy egy darab szart helyeznek... hogy érinthetné ez a Megszabadultat? /

Az a gyanúm, hogy blaszfémia talán csak az õrjöngõk (a "hit" mindenféle megszállottjai) és az inkvizítorok számára létezik.

*

Nem, a blaszfémia nem rombolja a szellemi építményt, nem ez rombolja. (Minden téren felejtés, félreértés, leépülés.)

*

Egyiptom

... Ezt mondja a pap a múmia felett (A Száj és a Szemek kinyitása): "... Kelj fel, kelj fel, Ozirisz (Egyiptomban minden halott - Ozirisz, a meghaló és feltámadó isten), eljöttem én, a te Hórusz fiad, hogy visszaadjam neked az életet, hogy egyesítsem a csontjaidat és összeillesszem tagjaidat, ... Horus kinyíja szájadat, szemeket ád neked a látásra, füleket a hallásra..."

Ezt követõen a pap arcát a múmia arcához közelíti és szájából szájába leheli az élet levegõjét.

*

az orr: érzéki, akár a vakok

(de nem lehet tettenérni)

a fül: ártatlan, rejtélyes, étheri

a szem: kissé közelebb a matériához, megrontható

("a fülnél megbízhatóbb" - Herakleitos)

a száj: fürdik a matériában

(s mert a beszéd koreográfiája által vezérelt

instrumentum, - etikai megítélés alá esik:

"Mert nem az fertõzi meg az embert, ami a száján

bemegy...")

*

Miért ne láthatná... azt a dolgot (FILM-CSÓK) valaki így is: "Minthogy itt testeket látok egymásra borulva, s mivel a test a lélek koporsója, - tehát nyilvánvaló, hogy illetéktelenül és akaratlanul valami szent cselekvés szemlélõje lettem, ezek a koporsók, úgy láttam, lelkeket cseréltek..." (stb.)

(Megjegyzés a csókolózó, emberalakot mintázó koporsók-ötlethez: utólag figyeltem fel arra, hogy valóságosan létezik egy ehhez hasonló kép - Magritte Manet-persziflázsa.)

*

Szögezzük le, hogy a CSÓK - hasonlóan a monogám házassághoz, a Zeppelinhez, a nõi futballhoz és az Armageddonhoz kapcsolódó várakozásokhoz - éppen elég okot ad a fatális csalódásra, ... itt hozzá kell fûzni, hogy: "amint az várható volt", minthogy ezúttal is az ember az, akirõl kérdés és szó esik, az ember e tollatlan, rosszindulatú ragadozó, aki - ha Borges képzelt lényeket katalogizáló bestiáriumában szerepelne, bizonyára ezzel az epiteton ornanssal tûnne fel: "mindig beleköp a saját levesébe".

Megfigyeltem, hogy amint a zsenialitás, azonképpen a tehetségtelenség is, félreérthetetlen, bûbájos adottság, amit megérint, azt elvarázsolja, s a mondabeli Mídász királyhoz hasonlóan, csak éppen kínosabb eredménnyel, mindent tökéletes szarrá változtat.

Nos, éppen ez történt szerintem az idõk során az emberiséggel, ilyen mítikus varázslóvá változott, amihez hozzáért, azt magához hasonítván, tönkretette, - ennek nyomán környes-körül mindenbõl bûzlik a tehetségtelenség.

(Elég csak egy Mozart-operát meghallgatni: utána úgy érzi az ember, hogy sok mûanyag skatulát, habcsókot és zöldlegyet fogyasztott a fülével, pedig eredetileg - azt mondják - a szerzõ tehetséges.)

Nna! Ugyanígy áll a helyzet a CSÓKKAL is - ami azt illeti - magával az úgynevezett FILMMÛVÉSZETTEL is. A FILM-CSÓK-ban pedig - akár egy montázsban - találkozik és összeadódik (talányos értelmû hülyeséggé szublimálódva) mindazon bûn, amit egyik ágon a FILM, a másik ágon a CSÓK vonalán az idõk során elkövettünk.

*

A prostitúciót persze nem lehet kivonni a modern társadalmakból, - de ha ezt meg lehetne tenni, egybõl leállnának - mint elemi csapások, háborúk idején - az erõmûvek, a nyomdagépek, kitörne a pánik a tõzsdén, a bankok körül, akadozna a köz- és az államigazgatás, mint egy varázsütésre kihunynának a képernyõk, lehúzhatnák a redõnyt a mozik, a színházak - mindezt angyali arccal, repesve bámulnák az utcai prostituáltak, satöbbi.

*

Kétségtelen, hogy a prostituált is (t. i. a szexuális szolgáltató) kénytelen mûködése közben bizonyos színmûvészetet gyakorolni, ezzel azonban nem veszélyezteti az egzisztenciáját, - másként van ez, sajnos, a színmûvész esetében: a prostituáltnak elnézzük a gyenge színészkedést, a színésznek azonban nem nézzük el a prostitúciót, persze nem morális szigorból, hanem mert ezzel kétségessé teszi önnön egzisztenciáját, gyanús lesz, hiteltelen, elfordulunk tõle (eddig a pillanatig átadtuk magunkat neki), - s ezzel, esztétikai értelemben, elveszett.

Mert ami az utcai szolgáltató esetében még nem szembeötlõ, t. i. hogy a test lélekkel átitatott, s minden aktus a lélek gyötrelme, s bizonyos mértékû roncsolódás, tönkremenés árán valósulhat csak meg (olyasmi ez, mint a balzaci szamárbõr), ugyanez a színésznél nyilvánvaló "ontológiai" adottság, s amint egy gyermeket is csak egyszer lehet megrontani...

Ha tehát a CSÓK a kamerák elõtt ("vegyük fel így is, meg úgy is, összesen tehát nyolcszor") bekövetkezik, de nem történik meg, márpedig - és ezt értsük meg jól - nem is történhet meg, mint ahogyan egy álom, egy reveláció sem történhet

külsõ parancsra, - akkor valójában annak a döntésnek a következményeit nézhetjük végig, hogy valaki elintézte magában: a testét ezentúl, mint valamely felvonulási terepet, akármilyen bérlõ rendelkezésére bocsátja.

(Tévedés, hiszen éppen ez az, amit elvár az egész vonalon a tisztelt prostituálódott nagyközönség!)

*

Úgy képzelem, szorult helyzetben kell lennie a kollégának, aki egy FILMCSÓK szcenirozásába bocsájtkozik.

*

A Színésznek tehát ezt a bérbeadás-dolgot nem volna szabad megtennie - hogy önmagához, a kifejezést mûködtetõ régiókhoz való kapcsolatát megõrizze.

Minthogy azonban maga a modern (nem-kultikus) színjátszás is, úgy amint van, átitatódott prostitúcióval, a valóságos színészi mûködés mechanizmusai elfelejtõdtek, elmosódtak, tehát a Színész bizonyos képzelõerõvel, találékonysággal elhitetheti magával, hogy a kurválkodás (pénzért, boldogulásért, Kossuth- és Oscar-díjért: csókot, csókos-csókot, és így tovább), egyszóval, hogy a prostitúció: valójában a színmûvészet elidegeníthetetlen része, járuléka és a többi.

(Gondolom így és ekképp mentesíti magát egészen a heroikus ártatlanságig az összes szakma valamennyi érintettje, végig az egész vonalon.)

*

(vallomás)

.... Óh, szerencsétlen gyermek, aki voltam!

Sokáig, sokáig nem értettem, hogy ott, a rovarirtóval védett moziban, a misztikus vászon finomszépségû hölgye, ugyanaz a Hölgy, ugyanazzal a ködös pillantással adja meg magát - hol a bajuszos fregattkapitánynak, hol egy fõpincér külzetû egyednek, majd - egy másik filmben! - Õ, ugyanõ, a már ismerõs varázsos-ködös nézésre védekezõen (vagy hogyan) alábocsátott szemhéjak piccikátói közben lassú csókba bonyolódik egy vadidegen, borzas kozákkal, ó.

Az ember csak bámult, meg volt rendülve és idõ múltával valami sejtése támadt arról, hogy a világ meghasadt, határozottan kettévált, és abba a másik világba õ (egy gyerek) nem tud bekerülni - csak ha valamitõl megmérgezõdik, vagy ha szép lassan felnõtté neveli magát.