Magyaróra, matek óra, mozi óra. Új tantárgy a gyerekek órarendjében: Mozgóképkultúra és médiaismeret.

Szeptembertõl minden magyar iskolában tanulnak a gyerekek valamit a mozgókép, illetve a média nyelvérõl és jelenségeirõl. Vannak már tankönyvek, s ha kis számban is, de képeznek tanárokat az új feladatra. Az ELTE tanártovábbképzõ kurzusának hallgatóit arról kérdeztük, milyen elképzelésekkel készülnek a Mozgóképkultúra és médiaismeret õszi iskolai debütálására.

Kolláth Ferenc (matematika és rajztanár, Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Rákoskeresztúr): A mostani elsõs gimnáziumi osztályomban tizenkét gyerekkel elindítottam egy ilyen tárgyat. Fotótechnikát, videótechnikát, filmtörténetet tanulnak és a képpel is foglalkozunk. Szeretném, ha végül érettségiznének a tárgyból.

Máté Aliz (magyartanár, Kelenvölgyi Általános Iskola): Mivel nagyon érdekel a vizuális kultúra, még tanító koromban különféle kísérletekbe fogtam e témakörben. Szívügyem, hogy a gyerekek lássanak. Két diavetítõvel tartottam mûelemzés órákat. Valójában mégsem mûelemzés volt ez, inkább beszélgetés. Például arról, hogy ne érezzék furcsának, ha egy Chagall-képen az öreg rabbinak zöld az arca; ez nem baj, sõt gyönyörû. Aztán azt kértem, mondjunk egy mesét ezekrõl a képekrõl. Végül is ezekkel az órákkal az emberi kapcsolatok elemezése volt a célom. A beszélgetések során kialakulnak azok a készségek, ahol a gyerekek kénytelenek feladni saját kis külön érdekeltségi rendszereiket, amiket kiépítettek a pedagógussal szemben -- vagyis õszinték. A kép abban segít, hogy láthatóvá teszi a spontán gondolatokat. Amikor már sejtem, hogy a gyerek mire gondol, megpróbálom irányítani... Így otthon esetleg más szemmel látja azt a képáradatot, ami a mozgókép formájában is elönti.

Varga Szabolcs (katonai alapismeretek és testnevelés tanár, Béry Balogh Ádám Katonai Középiskola, Gyõr): A munkahelyemen azzal kezdtem a tevékenységemet, hogy megszerveztem egy filmklubot. Egyelõre különösebb koncepció nélkül mûködik, csak azért, hogy lássák a gyerekek: van más is, mint az amerikai kommersz. A törzsközönségünkkel, körülbelül 25 gyerekkel egyeztetjük a mûsort. Gyakran kérik a kötelezõ olvasmányokat, ezt azonban nem teljesítem: nem az a cél, hogy helyettesítsük a kötelezõ irodalmat.

Fábiánné Dr. Szenczi Ibolya (magyar- és történelem tanár, szaktanácsadó, országos közoktatási szakértõ, Batsányi János Gimnázium, Csongrád): Kísérletképpen a hetedik évfolyamon tanítottam idén a Mozgóképkultúra és médiaismeretet tárgyat. A mi iskolánkban azonban már nagy hagyománya van ennek a mûveltségi területnek. Gazdag a videó- és filmanyagunk, ezért itt próbáltuk a terület megyei oktatási központját létrehozni, s már a tanárok továbbképzésébe is bekapcsolódtunk. Média-fakultáció keretében is tanítok. Ez más jellegû, mint ami a Nemzeti Alaptantervben szerepel; az írott sajtó, a rádió is helyet kap benne, nem csak a film és a tévé. Ez a fakultáció egyébként negyedik éve folyik az iskolánkban. Ezen kívül kísérletképpen délutáni összevont órákon a végzõs évfolyamon végigvittem a Mozgóképkultúra és médiaismeret tankönyv tizenkettedikes tanmenetét. Délután háromtól este nyolcig, kilencig voltunk együtt, ameddig belefért. Nagyon jók a tapasztalataim, de hozzá kell tennem, hogy válogatott, intelligens társasággal dolgozhattam.

- Hogyan fogadták az iskolák a Nemzeti Alaptantervnek ezt a fejezetét. Azt is el tudom képzelni, hogy sok helyen ellenséges vagy gyanakvó volt a tantestület.

- K. F.: Tavaly augusztusban készítettem el az iskolánknak a Rajz és mûalkotások elemzése helyi tantervét. Ekkor derült ki, hogy a mozgóképet is be kéne építeni valahová. Ha nem vagyok az iskolában, akinek évek óta ez a mániája... Szóval kapva kaptam az alkalmon, hogy - már elnézést - nehogy a magyar tanárok kezébe kerüljön a dolog, mert akkor az egész könnyen verbalizmusba csúszhat. Végül jószándékkal ugyan, de az igazgatóm föltett pár provokatív kérdést azzal kapcsolatosan, hogy kell-e ezt egyáltalán tanítani? Hiszen leülünk, nézzük a filmet vagy a különbözõ mûsorokat, és kész. Erre én is provokáltam: miért szükséges az irodalmat tanítani, hiszen elõvesszük a könyvet, elolvassuk, és kész... Végül megnyertem a heti egy órát.

- V. Sz.: Szerintem tényleg sok múlik az iskolán, a kollégákon. Nálunk a magyartanárok nagyon jól fogadták a tárgy megjelenését. Megbeszéltük, hogyan tudunk együttmûködni. Azt mondtam, hogyha õk nem képesek megfogni a gyerekeket, mert nem találják a képet a versben, akkor én megtaláltatom vele a képet a képben -- és utána majd megtalálja a kép útján a verset is.

- M. A.: Szerintem valójában rémes, ha azt mondjuk: mostantól hetente egy órában tanítsunk mozgóképkultúrát és médiaismeretet. Minden tanárnak minden órán kellene -- a mostani világhoz igazodva -- használnia a médiát. Persze nem arra gondolok, hogy megnézünk egy videókazettát a giliszták szokásairól... Nekem az a bánatom, hogy én csak egy szaktanár leszek. Boldog volnék, ha lenne olyan kollégám, aki nem hiszi, hogy agyonverbalizálom a tárgyam! Pedig a legnagyobb baj az, hogy sajnos tényleg verbalizálunk, tényleg agyonnyomjuk ismeretanyaggal a gyerekeket. Munkafüzet elõ, írjad! Hiányzik az élmény, hogy valamit csinálhasson, alkothasson. Pedig ha jó médiatanárok leszünk, a gyerekek még az olvasásra is visszaszokhatnak.

- Ha már az olvasás szóba került, nem kell tartani attól, hogy amennyiben a film és a média megjelenik az iskolában, valamiképpen szétzilálja majd a hagyományos tantárgyakat? Elnyomja a rajzoktatást, védekezésre kényszeríti az irodalmat.

- K. F.: Én hat éveseket is tanítok, és az alsó tagozatosokkal kétségtelenül sokkal jobban lehet dolgozni. Aztán a tíz-tizenkét éves korosztály, amelyik már kontrollálja a rajzait, rájön, hogy azok nem igazán olyanok, mint amilyennek a valóságban látja a formákat. Ha ezen nem tudjuk õket átsegíteni, akkor baj van... Valamit átvállalhat ebbõl a fényképezõgép meg a kamera. Nekem ezek ugyanolyan eszközök, mint a ceruza, a festék vagy az ecset. A rajzórákon, szakköri foglalkozásokon fényképezünk, filmezünk, de csinálunk linómetszetet is. Egyébként pedig úgy érzem, hogy a mai televíziós mûsorok, a híradók, a szappanoperák sokkal inkább verbálisak, semmint vizuálisak. Azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy ha nem kell ahhoz néznetek a képernyõt, hogy megértsétek, mi folyik ott, akkor ki is kapcsolhatjátok, mert az valójában rádiómûsor.

- M. A.: Az biztos, hogy ettõl a tárgytól függetlenül is egyre kevesebbet olvasnak a gyerekek. Legalább nyolc éve annak, hogy olyan osztályban tanítottam, ahol szinte mindenki olvasott. A videó meg a tévé ellustítja a gyerekeket, hiszen sokkal kényelmesebb.

- Sz. I.: Ma kevesebbet olvasnak a gyerekek, ez tény. Mégsem látom ezt kétségbeejtõnek. A könyvnyomtatás feltalálásakor attól féltették az emberiséget, hogy elsorvadnak az emberek közötti kapcsolatok, mert az olvasás magányos tevékenység. A filmre és a tévére is mindenfélét rá lehet fogni. Ez is másfajta élmény, az olvasás megint más.

- Kibõl lesz mozgóképtanár? Kell hozzá valamifajta képi vagy manuális érzékenység?

- V. Sz.: Szerintem a mozgóképtanár megõrül minden filmes dologért. Itt van például Gyõrben a Médiawave, én éjjel-nappal ott lógtam. A gyerekek csak annyit tudtak, hogy szokott lenni valami fesztivál, pedig itt élnek. Végül jöttek velem és jól érezték magukat, s ráadásul nem csak filmeket láttak, hanem táncot, képzõmûvészetet is. Ez a kurzus képes tágabb értelemben is felvillantani értékeket a mai kultúrából.

- K. F.: Attól tartok, sok olyan kollégánk lesz, akik kényszerpályán fogják a mozgóképet oktatni...

- V. Sz.: ...akik azért figyeltek fel erre a dologra, mert plusz órát kaphatnak érte. Nem lesz meg a kötelezõ óraszámuk, és akkor azt mondja nekik az igazgató: ha ezt elvállaljátok, akkor megvan az óraszámotok, maradhattok az iskolában.

- Mindazok, akik kiálltak a Mozgóképkultúra és médiaismeret iskolai megjelenése mellett, egyetértettek abban, hogy a tömegkultúra jelenségeirõl -- kommerszfilmekrõl, szappanoperákról, a reklámok és klipek világáról -- nagy súllyal kell beszélni az órákon. Tartok tõle, hogy mindez a kissé elitista szemléletû magyar iskolarendszer számára idegen lesz.

- V. Sz.: Amikor megmutattam a kollégáimnak a tankönyveket, rögtön azt mondták, még csak az hiányzik, hogy Swarzenegger-filmekkel foglalkozzunk. Pedig azt hiszem, a gyerekeket elõször itt lehet elkapni. Õk ebben élnek. Nekünk teljesen idegen az a világ, ami nekik természetes. Ennek az új mûveltségi területnek a tanítása kapcsán most megtehetnénk, hogy visszaülünk melléjük az iskolapadba, és együtt nézzük a Schwarzeneggereket. Lehet, hogy így könnyebben tudunk közös hangot találni, amibõl aztán sok minden kinõhet. Szerintem ez egyúttal nagy kihívás is, óriási játék.

- Sokan azt mondják, ez jórészt technikai tárgy; úgy lehet sikerrel oktatni, ha van az iskolában videómagnó, kamera, sõt vágóstúdió. Márpedig ha ez így van, akkor a pénzszûkében lévõ iskolákban pusztán ezen is elbukhat a mozgókép és médiaoktatás.

- K. F.: Rajztanárként azt látom, hogy a gyerekek a mások képeihez is közelebb jutnak azáltal, ha õk maguk is létrehoznak képeket, tehát ha rajzolnak. A filmekhez, a televíziós mûsorokhoz is ugyanígy közelebb jutnak, ha alkotóként is részt vehetnek bennük. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy legyen például kamera az iskolákban. A rajzórán nálam már 12 évvel ezelõtt is volt kamera. A gyerekek rögtön látták a képernyõn, amit éppen csináltak. Akkoriban ez még nagyon szokatlan volt.

M. A.: Én viszont azt gondolom, hogy ebben a pillanatban a személyes vonzerõ lenne a legfontosabb. A saját tanári mivoltom, a saját minõségem. Egyszer a nyolcadikosaimmal azt jártuk körül, milyen nagy különbség van a színpadi játék élõ varázsa és a film újra lejátszhatósága között. Jobb híján a kezünkbõl formáltunk kamerát, úgy imitáltuk a filmfelvételt. Nem tartom annyira fontosnak, hogy mindenféle hókuszpókusz technika legyen az iskolában. Egy kamera meg egy lejátszó persze mindenképpen jól jön, de ha nincs, elmegyünk moziba. S kaphatnak hosszabb távú megfigyelési szempontokat is. Megbeszélem velük, hogy egy-két hétig figyeljék meg, mennyire tolakszik be a reklám a mindennapjaikba. Ki kell használni mindazt, amit az utca vagy akár az iskola nyújt. S vitatkozni lehet azzal a kollégával, aki föltesz egy Donald kacsás posztert a falra. Ez ugyanaz a kör. Én a gyerekeknek azt akarom megtanítani, hogy ne csak panelekbõl építkezzenek, ne csak azt lássák, amit felkínálnak nekik. Különben iszonyú nagy lesz a szakadék a mozgókép sugallta és a valóságos jövõjük között.
 
 

Fõiskolák, egyetemek, ahol mozgóképkultúra és médiaismeret-tanárokat képeznek:

Berzsenyi Dániel Tanárképzõ Fõiskola – Mozgókép- és médiakultúra szakirány (Szombathely)

Bessenyei György Tanárképzõ Fõiskola (Nyíregyháza)

Eötvös Loránd Tudomány Egyetem – Esztétika- és Kommunikáció Tanszék, Mozgóképelmélet szak (Budapest)

Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskola (Eger)

Kossuth Lajos Tudományegyetem – Mûvelõdéstudományi és Felnõttképzési Tanszék (Debrecen)

Magyar Iparmûvészeti Fõiskola – Tanárképzõ Tanszék (Budapest)

Színház- és Filmmûvészeti Fõiskola – Mozgóképelmélet és Filmpedagógia Szak (Budapest)