"Az idõ az, ami megakadályozza, hogy a dolgok mind egyszerre történjenek" John Wheeler

A rádiótelefon esete a tömegfilmmel

Pierce Brosnan, a legújabb Bond, félelmetes 007-es ügynök, midõn Németországban nyomoz a gaz sajtócézár után, BMW-je hátsó ülésén lapítva rádiótelefonjával irányítja autóját. Imigyen a rádiótelefon, mint az ügynök életét és közvetve a föld összes lakóinak épségét megóvó elem kerül a vászonra. Angyal pedig mindentudó maroktelefon-kommunikátorával uralja az ügyletek fölötti általános monopóliumát. A rádiótelefon a Jó kezében van. Ez egy hollywoodi moziban természetes, hiszen a rádiótelefonnal bárhonnan bárhová információt lehet áramoltatni, amely a szabadság (vagy annak megteremtésének) alapfeltétele. Ha a gonosz uralja az információk továbbítását, az csak arra a rövid idõre képzelhetõ el, amíg a jó le nem gyõzi õt, mert különben összedõlne a digitalizált, dolby-stereo mesevilág. Kém rádiótelefon nélkül: mint egy impotens Casanova. Egyszóval lehetetlen. Woody Allen ugyan egyszer így fakadt ki: "Az isten hallgat, bárcsak az ember is befogná már a száját", de ma már neki is van rádiótelefonja.

Tragédiák sorozata épült régen az idõtényezõre: a sárban vergõdõ postakocsik, a kicsavart távírópóznák, a hóakadályokkal küszködõ gõzvasút, no meg a posta is a maga poétikai lassúságával tág teret biztosított valódi és regénybe, filmvászonra képzelt emberi drámáknak. A rádiótelefon és az Internet jóvoltából gyorsan lehet ellenõrizni a hírt, bevallani a szerelmet egy másik kontinensen élõ kislánynak, és kontrollálni a csekkünk fedezetét. Arthur Koestler, egyszer rezignáltan azt mondta: "Úgy tûnik, Isten mellétette a kagylót, és lassan kifutunk az idõbõl".

Ma már más vizeken evezünk. Nemsokára nyilván láthatjuk azt a filmet, ahol a vallását fanatizáló világdiktátori szerepre pályázó gazember tönkreteszi a magányos hõs rádiótelefonjának a centrumát pár kiló dinamittal, és ha a gyönyörû balerina nem gyõzné meg a gyáva hálózati-mérnököt arról, hogy minden veszéllyel dacolva tegye helyre a rendszert, az egész világ elpusztulna. Ám szerencsére az utolsó elõtti pillanatban a mérnök egy szerelmes éjszaka reményében elhárítja az elektronikus akadályokat, és így a hõs -- aki éppen egy nepáli hegycsúcson küszködik a légszomjjal -- értesíteni tudja az õshüllõ lassúságú Pentagont, amely likvidálja az összeesküvõket.

A rádiótelefon beépülése a filmmûvészetbe éppoly magától értetõdõ, mint az, hogy életünk szerves része lett. A sajnos Magyarországon egyelõre nem látható, de Hollandiában fergeteges sikert aratott Cogito Ergo Boom címû vígjáték fõszereplõje egy démoni tekintetû természettudós lány, aki arra a felismerésre jut, hogy a delfinekkel való beszélgetéshez a rádiótelefon a megoldás. Reeg-nak és Oop-nak, a két bohóckodó kamaszdelfinnek a fülére is szerel egy-egy handyt, majd hosszas beszélgetéseket próbál kezdeményezni velük arról, hogy egyetértenek-e azzal a tétellel, miszerint a föld a világegyetem elmegyógyintézete. Ám a két delfinre nem várt hatást gyakorol új játékszerük, a vízálló rádiótelefon. Míg addig a nap minden percében -- némi heringjutalomért -- szívesen játszadoztak a tudós lánnyal, most feléje sem hederítenek. Megtanulják azonban használni a rádiótelefont, amelynek billentyûzetét érzékeny orrocskájukkal kezelik. Oop kalandos módon elszökik a delfináriumból a tengerbe és Reeg-gal megbeszéli rádiótelefonon, hogy igyekezzen minél több rádiótelefont ellopni. Teljesül a régi delfinálom: az összes tengerbe és óceánba jut számtalan GSM telefon, a falkavezérek folyamatosan tudnak beszélni egymással. Mint Karinthy gügyögõ csecsemõje -- aki a szüleinek eltûri a babusgatást, de az írónak érces hangon így mutatkozik be: Nevem Réz Jeromos! --, a delfinek is kitörnek az õket játékszernek tekintõ emberek felügyeletébõl. Oop és Reeg segítségével a delfinvilág teljes kommunikációs láncolata kiépül.

Bár Dorothy Parker szerint Hollywoodban "a virágoknak olyan szaga van, mint a régi koszlott dollárbankóknak" (ráadásul a sztárszomszédok elég undokok egymással, gondoljunk például Otto Premingerre, aki telekszomszédjáról, Marilyn Monroe-ról itt mondta azt, hogy "vákuum cicikkel"), egy bizonyos: a filmipar jó érzékkel kapta fel az egyetlen kikezdhetetlen tömegcikket. Mert a repülõk lezuhanhatnak (ami persze a katasztrófafilmek szempontjából szerencse), az autóktól höröghetnek a zöldmozgalmak, a tömegpusztító fegyverektõl még a vásznon is megrettenhetnek a gyerekeiket óvó szülõk, a rádiótelefon nem más, mint a szavaink távolságtól független áramoltatásának eszköze és egyben jelképe.

Másfelõl nemcsak a rádiótelefonok törtek be a tömegfilm-mûvészetbe, hanem maguk a rádiótelefonok is iparmûvészeti darabokká váltak. A különbözõképpen lekerekített formák, a betûk típusai, a sokszor giccses elõlapok és antenna kupakok hihetetlen választéka azt mutatja, hogy miként az autónk megválasztásakor se csak a mûszaki paraméterekre és a gazdaságossági szempontokra, hanem a külcsínre is adunk, a rádiótelefonoknál is meghatározó a forma. Érdekes lenne egy rádiótelefon-kiállítást végignézni: alig több mint fél évtized alatt a táskás rádiótelefontól, a pocakos-bõrtokoson át milyen út vezetett az áramvonalas, top modell-vékonyságú szerkezetekig.