A kiskirály
Bodysong
Ítélet eladó
Oké
Ház a ködben
Underworld
Gothika
Minden végzet nehéz
Vodka Lemon
A kiskirály
Oligarkh – orosz–francia–német, 2002. Rendezte: Pavel Lungin. Írta: Juli Dubov, Alekszandr Borodjanszkij, Pavel Lungin. Kép: Oleg Dobronavov, Alekszej Fjodorov. Zene: Leonyid Gyeszjatnyikov. Szereplők: Vlagyimir Maskov (Platon Makovszkij), Marija Mironova (Mása), Levani Outcsaneicsvili (Larry), Alekszandr Balujev (Koreckij), Andrej Krasko (Smakov). Gyártó: CTB / Magnat / Kominter /Kinokompanija. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 128 perc. Európa keleti felén a téma mostanság gyakran szó szerinti értelemben
az utcán hever, és ez a megállapítás valamennyi ország közül a volt Szovjetunió
utódállamaira, azok közül is talán Oroszországra nézve igaz a leginkább.
Nyilván nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben éppen itt volt a legviharosabb
és a legellentmondásosabb az átmenet a bizonyos körökben szocialistának
becézett félfeudális társadalmi berendezkedésből a XIX. századot idéző
karvalykapitalista viszonyok közé, és nyilván nem véletlen az sem, hogy
kommunizmus és konzumizmus különbségét észlelve és egyfajta nosztalgikus
vágytól hajtva a szélesebb tömegek gyakran inkább a múltra, mintsem a jelenre
vagy a jövőre szavaznak.
Pápai Zsolt
Bodysong Bodysong – angol, 2002. Írta és rendezte: Simon Pummel. Zene: Johny Greenwood. Producer: Janine Marmot. Gyártó: Hot Property Films. Forgalmazó: FFilm. Szöveg nélküli – feliratos. 83 perc. Az eddig csupán rövid kísérleti filmekről és könnyűzenei klipekről ismert
angol rendező, Simon Pummel ezúttal nem kisebb feladatra vállalkozott,
mint audiovizuális formában megjeleníteni az egész emberi életet, az utóbbi
száz év amatőr és profi filmtermésének, híradók és tudományos dokumentumműsorok
nyersanyagának, újságkivágásainak, életképeinek és saját digitális trükkjeinek
felhasználásával. Segítségére sietett a Grammy-díjas Radiohead komponistája,
Johnny Greenwood is, aki az összefércelt filmkockák között klasszikus és
modern hangszerszólamokkal, visszatérő és improvizációba torkolló motívumokkal
igyekezett összefüggést teremteni. Egyszerre volt nehéz és könnyű a dolga,
hiszen az élet és halál, játék és erőszak, szex és étkezés, jelek és álmok
és egyéb önkényesen választott, aránytalanul súlyozott kategóriapárokba
rendezett képek átkötése logikailag alig működik, viszont további inspirációkra
igencsak alkalmas. A filmnek ezért nincs is igazi története: az emberi
test által a születéstől a halálig elszenvedett ingereket gyűjti össze,
indokolatlanul kevés vágással, gyakori önismétléssel. Emlékeztet Peter
Greenaway korai munkáira, ám hiányzik belőle a szuggesztív erő, az átfogó
szemlélet. Godfrey Reggio Qatsi-trilógiájával szemben nem a kívülálló,
hanem a bennszülött szemével mered a világra, ez a tekintet azonban nem
törekszik a mindenhatóságra, szándékosan korlátolt. Kétdimenziós embert
látunk: a sejtbiológia és a társadalom emberét, aki nem kapcsolódik a természethez
(univerzumhoz), és spirituális kiterjedése sincs. Olyan, mint amilyen embert
Georges Vigarello ír le a modern testkultuszról szóló esszéjében: identitását
kizárólag a testéből meríti.
Győrffy Iván
Ítélet eladó Runaway Jury – amerikai, 2004. Rendezte: Gary Fleder. Írta: John Grisham regényéből Brian Koppelman. Kép: Robert Elswitt. Zene: Christopher Young. Szereplők: John Cusack (Nicholas), Gene Hackman (Rankin), Rachel Weisz (Marlee), Dustin Hoffman (Wendell), Bruce Davison (Cable). Gyártó: New Regency Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 127 perc. Hisz ön az elfogulatlan igazságszolgáltatásban? Vagy esetleg összeesküvés-párti,
a bíróságot afféle jogállami fügefalevélnek tartja, amely valójában nyers
üzleti, hatalmi érdekeket takargat? Nos, az utóbbiak parájához bőséges
muníciót szolgáltat a Gary Fleder által forgatott újabb John Grisham-adaptáció.
Vaskó Péter
Oké Okay – dán, 2002. Rendezte: Jesper W. Nielsen. Írta: Kim Fupz Aakeson. Kép: Erik Zappon. Zene: Nikolaj Steen. Szereplők: Paprika Steen (Nete), Troels Lyby (Kristian), Ole Ernst (Netes), Nicolaj Kopernikus (Martin). Gyártó: Bech Film / TV2 / Det Danske Filminstitute. Feliratos. 93 perc. Technikailag fejlett civilizációnk nagy csapdája, hogy abba a hitbe
ringat bennünket, a magunk urai vagyunk, a dolgok, amelyek történnek velünk,
a mi döntéseinktől függnek. Ha más nem is, a halál megbízhatóan nem vesz
tudomást önhittségünkről, és így sarokköve lehet például egy olyan filmdrámának,
amelyben az igazságok felszínre hozója éppen az, hogy valaki meghal-e vagy
nem hal meg.
Nevelős Zoltán
Ház a ködben House of Sand and Fog – amerikai, 2003. Rendezte: Vadim Perelman. Írta: Andre Dubus regényéből Shawn Lawrence Otto és Vadim Perelman. Kép: Roger Deakins. Zene: James Horner. Szereplők: Jennifer Connelly (Kathy), Ben Kingsley (Behrani), Ron Eldard (Lester), Frances Fisher (Connie), Kim Dickens (Carol). Gyártó: Dream Works. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 126 perc. Az ismerős dallam úgy hangzott, hogy Amerika szabad ország, amely tárt
karokkal várja a bevándorlókat, ahol szorgalommal és kitartással bárki
megvalósíthatja álmait. Egzisztenciát teremthet, családot alapíthat, karriert
építhet: a határ a csillagos ég. Szeptember tizenegyedike ténylegesen és
szimbolikusan is porrá zúzta ezt az illúziót. Ma Amerika fél és rossz szemmel
nézi az idegeneket.
Mátyás Péter
Underworld Underworld – amerikai-német-magyar-angol, 2003. Rendezte: Len Wiseman. Írta: Kevin Grevioux, Len Wiseman és Danny McBride. Kép: Tony Pierce-Roberts. Zene: Paul Haslinger, Maynard James Keenan és David Bowie. Szereplők: Kate Beckinsale (Selene), Scott Speedman (Michael), Michael Sheen (Lucian), Shane Brolly (Kraven), Bill Nighy (Viktor). Gyártó: Screen Gems / Lakeshore. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 121 perc. A Rómeó és Júlia sikere megmutatta, hogy a lemeziparral szoros összefogásban
bizony nem lehetetlen poros kötelező olvasmányok filmváltozatával becsalogatni
a fiatalságot a moziba. Az Öld meg Rómeót! az újabb piackutatási eredményeken
felbátorodva már a hip-hop/r’n’b-fogyasztók alcsoportjára fókuszált, most
pedig a cyber-gótika bűvöletében felcseperedők is megkapják végre, ami
jár: az új szériás farkasemberfiú és a fejvadász vámpírlány szerelmének
történetét egy kis éji robotmetál-zene kíséretében.
Kovács Marcell
Gothika Gothika – amerikai, 2004. Rendezte: Mathieu Kassovitz. Írta: Sebastian Gutierrez. Kép: Matthew Libatique. Zene: John Ottman. Szereplők: Halle Berry (Miranda), Robert Downey Jr. (Pete), Charles Dutton (Dr. Grey), John Carroll Lynch (Ryan), Penelope Cruz (Chloe). Gyártó: Dark Castle. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 95 perc. A Freedom Fries Amerikájában kivételesen nagy szó, hogy a megvetett
franciák évek óta először nemcsak aljas gonosztevők szerepkörében bukkannak
fel Hollywood táján (Bad Boys 2; Mátrix 2; Vágd pofán a franciát!), de
filmrendezőként is esélyt kaphatnak: a Dobermanos Kounen egy western-képregény
adaptációjával bizonyíthat (Blueberry), míg Mathieu Kassovitz egy éjsötét
thriller megvalósításának lehetőségét nyerte el a Dark Castle ötlet-tomboláján.
Az egyéjszakás kalandjairól ismert horror-stúdió (Ház a Kísértet-hegyen;
13 kísértet) olcsó klasszikusok olcsó újrafeldolgozása helyett ezúttal
merészet gondolt és a francia direktor mellé költségesebb sztárokba (Halle
Berry, Penelope Cruz), sőt önálló történetbe is invesztált némi tőkét.
Lélekgyógyász hősnőnk egy eldugott elmegyógyintézetben kezeli női elítéltjeit,
mígnem egy viharos napon az ismerős cellák egyikében ébred, jókora amnéziával.
A vád az intézet vezetőjének (egyben szeretett férjének) baltás lemészárlása,
feladata pedig az alaphelyzettől elvárt: bizonyítani ártatlanságát a valódi
felelős felderítésével.
Varró Attila
Minden végzet nehéz Something’s Gotta Give – amerikai, 2003. Írta és rendezte: Nancy Meyers. Kép: Michael Ballhaus. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Diane Keaton (Erica Barry), Jack Nicholson (Harry Sanborn), Amanda Peet (Marin), Frances McDormand (Zoe), Keanu Reeves (Julian). Gyártó: Columbia Pictures / Warner Bros / Waverly Films. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 128 perc. Nancy Meyers filmje nem indul biztatóan. Nagyjából a huszadik percig
nem több olcsó poénokkal operáló, erőltetett vígjátéknál, és a néző rettegve
gondol arra, hogyan fogja kibírni azt a két hosszú órát, amíg az öregedő
lemezkiadó-tulajdonos és az öregedő írónő összejönnek. Mert nem kétséges,
hogy erre fut ki a sztori. Aztán elkezdődik a lemeztelenedés. Először Jack
Nicholson totyakos hátsója villan fel pár másodpercre, később Diane Keaton
homályos aktja pár tizedmásodpercre. Aztán, mintha a két színész nem tudna
betelni a vággyal, hogy minél többet megmutasson magából, tovább vetkőznek.
Már nem a ruhájukat vetik le, hanem lelki sztriptízt csinálnak. És innentől
Meyers gondosan poentírozott, banális története fokozatosan megtelik élettel
és szépséggel. Nicholson és Keaton olyan könnyedén dobják félre szemérmességüket,
akár azok az öregek, akik az orvosi várókban bármelyik rémült idegent beavatják
intim bajaikba. De ez az öregedő párocska nem rémisztő, hanem érdekes és
lefegyverzően önironikus. Három profi unterman dolgozik azért, hogy ők
ketten csilloghassanak: a komikának is remek Frances McDormand, a lehengerlő
mosolyú Keanu Reeves, és Amanda Peet, akinek szépségében van valami izgatóan
dekadens.
Dóka Péter
Vodka Lemon Vodka Lemon – francia, 2003. Rendezte: Hiner Saleem. Írta: Lei Dinety és Pauline Gouzene. Kép: Christophe Pollock. Zene: Michel Korb. Szereplők: Romik Avinian (Hamo), Lala Sarkissian (Nina), Ivan Franek (Dilovan), Rouzanne Mesropian (Zine). Gyártó: Dulciné Films. Forgalmazó: Odeon. Feliratos. 84 perc. Négy-öt évvel ezelőtt valamelyik amerikai magazin összeállította a világ
leglakhatóbb-legélhetőbb városainak listáját. Figyelembe vették, hogy az
adott városban milyen a klíma, a tömegközlekedés, milyen szórakozási lehetőségek
vannak, milyen az ott lakók közérzete, és természetesen az is számított,
hogy maga a város mennyire szép; ezért is lett az első Róma (a második
Sydney, a harmadik Firenze). Az a város, amelyikben a Vodka Lemon játszódik,
alighanem a lista utolsó helyezettje lenne: a lakhatásra-életre legalkalmatlanabb
helyek egyike. Valahol az Ararát közelében, Örményország kurdok lakta részén
fekszik. A tömegközlekedést egy leszakadt busz jelenti, ami hatalmas hóbuckák
közt közlekedik; a városlakók vagy a teljesen kifosztott művelődési házba
mehetnek vodkázni, vagy kimehetnek – busszal – a pár kilométerre fekvő
temetőbe: ez jelenti a szórakozást; minden ház olyan, mint a nálunk a hatvanas
években épült jellegtelen falusi házak; mindenki felfoghatatlanul szegény:
Hamo (Romen Avinian) mindenét eladja, hogy meg tudjon élni. Még a nászajándékba
kapott intarziás szekrényét is, a tévét is: lassan kiürül a lakása, csak
a képek hiánya, a fehér foltok maradnak a falon. Hamo Franciaországban
élő fiától vár segítséget, pénzt; oldalkocsis motorkerékpárral megy a postára,
ha üzenetet kap: levele érkezett. De soha nincs pénz a levélben. Hamo egyedül
él; özvegy, szinte minden nap kimegy a volt felesége sírjához. A temetőben
ismerkedik össze az út szélén Vodka Lemont áruló Ninával (Lala Sarkissian),
a szép özvegyasszonnyal: együtt utaznak a buszon, de nem mernek egymáshoz
szólni. Az egyébként mindig kemény, és szikár Hamo sután, bátortalanul
közeledik. Kopár életükbe nehezen ereszt gyökeret a szerelem.
Kolozsi László
|
http://www.filmvilag.hu |