Hatvannyolc tavaszán Párizsban Che Guevara képét emelték magasba a diáklázadók, Prágában Dubcek vitte a prímet, Japánban pedig Seijun Suzuki volt a plakátra karcolt ellenkulturális idol. Az argentin világforradalmár érthetõ, a cseh reformer szintén, na de egy B-filmes mesterember, a free jazz gengszterfilm atyja, mint forradalmi példaképû „Lobogónk Suzuki” mondja a japán elitértelmiség és a radikális diáksereg, ami megint csak egy sajátos kivetülése a földrengések által tépázott kulturális tudatnak. Igaz, hogy Seijun Suzuki próbál olykor tetszelegni a rombolás pusztító angyalának szerepében, igaz, hogy összerúgta a port az establishmenttel, és igaz az is, hogy életmûve bõvelkedik a polgárpukkasztó gesztusokban. Emellett azonban mûfajteremtõ és mûfajtemetõ filmalkotó, aki egyszemélyes kommandóként terrorizálta a mûvelt nyugat ízlését. A túlzás és a stilizáció utolérhetetlen mestere õ, afféle kulturális kamikaze a felkelõ nap országából. Seijun Suzuki 1923-ban született Tokióban. Neveltetését a hagyományos japán értékek és az ezidõtájt mindent elöntõ militarizmus szellemében kapta. Húszéves korában besorozták a császári hadseregbe, harcolt a Fülöp-szigeteknél és Tajvanon, majd 1946-os visszatérése után (egy sikertelen egyetemi felvételit követõen) rendezõasszisztens lett. A Kamakura Akadémia filmes tanfolyamát végezte el és különbözõ stúdióknál asszisztenskedett. Végigjárva a szamárlétrát 1956-ban rendezte elsõ filmjét Seitaro Suzuki álnéven, majd 1967-ig, immár saját nevén, negyvenkét filmet készített. Suzuki jóideig megbízható mesterembernek tûnt a stúdiók számára, B-filmes etalonnak, aki a szigorúan hierarchizált stúdiórendszer egyik szorgos alkalmazottjaként szakmányban gyártja a double feature elõadások olcsóbb darabjait, a szentimentális bûnügyi drámákat és az egy kaptafára húzható gengszterfilmeket. A fordulópont 1963. Suzuki ekkor készítette A szörnyeteg ifjúságát, amivel elkezdõdött igazi alkotói korszaka. Négy év alatt, 1967-es kirúgatásáig rendezi meg azokat a filmeket, melyek miatt ma a legizgalmasabb rendezõk közt tartjuk számon. Suzukit leginkább a kiélezett helyzetek izgatják. Történelmi krízishelyzetbe helyezett kurvák és gengszterek világát vizsgálja (A hús kapuja), öntörvényû detektív ámokfutását meséli el (A szörnyeteg ifjúsága) vagy a felnõtté válást egy militarista álomban (Az erõszak elégiája). Az archetipikus vagabond (Tokiói csavargó) története után pedig film és elbeszélés, film és megmutatás, film és filmkészítés határterületeit járja körül (A gyilkos jele). Seijun Suzuki és a free jazz gengszterfilm, avagy szemétbõl katedrálist.