Az Amarcord egyik jelenetében kappanhangú, sovány öregember nagy gesztenyefa tetejére mászik, és onnan ordítja világgá beteljesületlen vágyát: „Nõt akarok, nõt akarok!” Le sem jönne addig, míg nem kap nõt. Rokonai ott könyörögnek a fa alatt. A család bolondházból szökött nagybácsija az, kamasz szerzeteslélek, a vágy rebellise. Úgy emlékszem, egy szigorú, törpe apáca hozza le a földre.
Mindenkinek, nekem is volt Trafikosnõm, Saraghinám és féltve õrzöm a magam Amarcordját. Amikor Fellini meghalt, velem éppen egy inkább fiatal korban szokásos szomorú eset végjátéka zajlott. Halála külföldön ért, bár nem Rómában. Éjjel hallottam idegen nyelven a rádióban. Ilyenkor sokan babonára hajlanak -- én is. Sejtettem, hogy halála az én történetemben sem hoz majd jó fordulatot: nem is hozott. Saját történetemet sürgõsen el kellett felednem. 
Egyre többet gondoltam a bolond nagybácsira. Aztán vettem magamnak a bátorságot, hogy én is felmásszam a magam nagy gesztenyefájára, és hangosan kiabáljam: „Rómát akarok, Rómát akarok!” Ez a város néhány mozinemzedék számára Fellinihez tartozik. Itáliában megtapsolják a híres halottakat, az õ gyászmenetét tízezrek ünnepelték. A halála is vigasztaló, akárcsak egész életmûve.
„Ha igaz, hogy Rómában kevés a neurotikus ember -- írja Fellini egy sokat idézett passzusában --, akkor az is igaz, amit a pszichoanalitika állít, miszerint a neurózis hasznos, hozzásegít énünk mélységeinek megismeréséhez, olyan, mintha mesebeli kincset keresnénk a tengerben, rákényszerít, hogy a gyerek felnõtté váljon. Róma nem segít a felnõtté válásban. Méhével, anyáskodásával megvéd a neurózistól, de meggátol a teljes kifejlõdésben, megérlelõdésben. Itt nincsenek idegbetegek, de felnõttek se nagyon. Róma a neveletlen, kétkedõ, unott és kissé ferde lelkû gyerekek városa, mert természetellenes dolog az, ha megakadályoznak benne, hogy felnõtté váljunk.”
A mi tájunkon, Pesten fõleg sok a neurotikus ember. Felnõni azonban, felnõtté válni itt egyáltalán nem lehetett. Bejárom Fellini Rómáját! -- gondoltam nagyravágyóan. Hogy majd látom is Fellini Rómáját. Húsz kilométert is megtettem naponta, de csak azt éreztem, õsz-tél-tavasz-nyár, újabb utak és új évszakok: nem tudom bejárni minden filmjét, az egész várost soha, még a felét sem.