Kalandjáték Irakban
Pixel-ármádia
Herpai Gergely
A TV-híradó háborúi a kompjuterben azonnal játékká
válnak. Bush a CNN-en tán legyőzi Szaddamot, de mi a C&C: Generalsban
visszavághatunk.
|
Egy háborút szimuláló számítógépes programban katonákat vezényelni és
parancsunkra pusztulást okozni rendkívül szórakoztató és kellemes érzés
- kár is lenne tagadni. Persze lehet azon tépelődni, hogy ez mennyire káros
szenvedély, ám a stratégiai játékok alapkoncepciója voltaképpen nem változott
a sakk, az ólomkatonákkal és borsószemeket kilövellő ágyúkkal vívott csaták,
vagy a Rizikóhoz hasonlító társasjátékok óta.
A ’70-es évek legvégétől, tehát a személyi számítógépek megjelenésétől
kezdve rengeteget fejlődött ez a műfaj: a fekete-fehér képernyőkön apró
pixelegységek tologatása helyett manapság igazi forgatható, zoomolható
3D-s „terepasztalon” irányíthatjuk az egyre élethűebb, és parancsainknak
azonnal engedelmeskedő csapatokat.
A megalomániás hajlamaink kiélésére mi sem alkalmasabb, mint képernyőnkön
utánozni a híradókban dúló háborúkat. A digitális álomgyárak kreatív elméi
erről is gondoskodnak számunkra…
Fertőzzön Ön is anthrax-szal!
Az aktuális politikai történéseket legjobban tükröző valós idejű stratégiai
játék a Command and Conquer sorozat nemrég megjelent legújabb darabja,
a C&C: Generals.
Maga a Command and Conquer valós idejű stratégiai széria eddig a részig
egyfajta futurisztikus alternatív múltban és jövőben játszódott, amelyben
Hitler még a második világháború kitörése előtt Einstein professzor időgépének
köszönhetően eltűnik a történelem palettájáról, helyette azonban a másik
korabeli diktátor, Sztálin tör világuralomra, így a Red Alert első és második
epizódjában az USA-nak és az európai haderőknek a szovjet diktátor által
vezetett szovjet haderőket kell megvernie. A korábban megjelent, de a C&C-univerzum
kronológiája szerint későbbi eseményeket feldolgozó Command and Conquer:
Tiberian Dawn a szovjetek felett aratott végső győzelem után játszódik.
Miután egy tiberium nevű anyag egy meteor által a Földre kerül, két frakció,
az amerikai és az európai hadseregből alakult Global Defense Initiative
(a „jók”) és a NOD nevű terroristacsoportosulás (a „rosszak”) csapnak össze.
A cél maga a tiberium, illetve annak kitermelése feletti teljes uralom,
ugyanis hamar kiderül, hogy az új ásványi anyag egy hatalmas értéket képviselő,
különleges energiahordozó.
A sorozat legújabb darabja, a most megjelent Generals azonban mindenki
legnagyobb megrökönyödésére teljesen elrugaszkodott a jól bejáratott alternatív
jövőképtől, és a fenti, némileg sci-fi beütésű háborús sztori folytatása
helyett nagyon is reális, a híradókból ismerős világba kalauzol át minket.
A három egymással szemben álló fél ezúttal a valóságos kínai néphadsereg,
a Global Liberation Army nevű arab terroristaszervezet és persze a pixelháborúkból
elmaradhatatlan Egyesült Államok. Játék közben a CNN-re pislantva elgondolkozik
az ember, hogy vajon a készítők honnan kaphatták a fülest, amikor másfél
éve elkezdték fejleszteni a játékot: miközben a legfrissebb hírek szerint
az USA éppen Irak lerohanására készül, a monitoron valóságos harci járművek
3D-s modelljeivel vezethetem győzelemre az amerikai hadsereget a GLA-vel
szemben. (Ha látványos összeesküvés-elméletet szeretnénk gyártani, eljátszhatunk
a gondolattal, alighanem a Generals is az amerikai „propagandagépezet”
részét képezi…)
A játék másik pikantériája, hogy a hadjáratban a sorozat szokásához
híven mindhárom felet irányíthatjuk: az USA és kommunista Kína mellett
akár a GLA oldalán is kipróbálhatjuk, milyen is mindenre elszánt, fanatikus
terroristáknak parancsolni. Az egyik misszió során például az a feladatunk,
hogy egy városban az amerikaiak által „becsapott” arab lakosságot anthrax
vírussal irtsuk ki…
Persze a Generals utolsó kampányában Amerika oldalán kell győzelmet
aratnunk a GLA felett (a kommunista kínai néphadsereg ezúttal érdekes módon
az amerikaiak szövetségese, így nem kerül konfliktusba velük), de azért
még így is meglepő, hogyan mehetett át a cenzúrán a GLA küldetéseknél egy
ilyen játékelem.
"Az oroszok már a spájzban vannak"
Az "arab veszély" mellett az amerikai piacra készült másik megszokott
ellenséges hatalom a jól bevált ex-Szovjetunió. A Tom Clancy nevével fémjelzett
(bár általában az író aktív részvétele nélkül készült) kommandós és lopakodós
akciójátékokban valós, jelenkori világban járunk és küldetéseink Örményországba,
Grúziába, vagy valamelyik FÁK országba szólnak. Az ellenség általában a
James Bond klisék sémái szerint valamilyen bekattant ezredes, aki vissza
akarja állítani a kommunizmust, ezért magához ragadja a hatalmat, majd
katonái, tankjai, BMP-i élén a szabad világ elfoglalására indul. Ez a hihetetlenül
bornírt és agyonhasznált kerettörténet azért is kifejezetten zavaró, mert
amúgy a katonai szimulációk terén a Tom Clancy játékok (Rainbow Six-sorozat,
Ghost Recon, Splinter Cell) elképesztően élethűek és élvezetesek is.
A Tom Clancy’s Splinter Cellben például egy magányos ügynököt, Sam
Fishert alakíthatunk, aki a 007-essel szöges ellentétben nem irtja ki az
orosz/afgán hadsereg felét, hanem lehetőleg a legnagyobb csendben, diszkréten
hatol be a különféle katonai objektumokba, hogy titkos információkat szerezzen,
aztán minél gyorsabban eliszkoljon. Számítógépes játékról lévén szó, ölni
azért nemcsak szabad, hanem gyakran szükséges is, de a társaival és főnökével
állandóan egy implantált mikrofonon keresztül érintkező, és reális haditechnológiát
használó Fisher munkájában nincs semmi romantikus vagy túlzottan heroikus.
Egy egészen realisztikus és mégis izgalmas spy thrillerrel van dolgunk
- nem véletlen, hogy a Splinter Cell hatalmas sikert aratott. Pedig a szokásos
„keleti” Clancy-ellenségkép most is adott: a főgonosz egy gazdag és befolyásos
örmény üzletember, aki egy puccs segítségével hatalomra kerül és terroristáival
a szabad világ létét fenyegeti - hogy ez igazából miért jó neki, azt az
egész játék során jótékony homály fedi…
Végül meg kell említeni az Operation Flashpoint című programot, amely
az egyik legsikeresebb és legösszetettebb háborús szimulációs játék, és
szintén a „szovjet veszedelemről” szól - igaz, itt legalább a (cseh) készítők
ügyeltek arra, hogy az eseményeket 1985-be helyezzék, a helyszín pedig
kitalált, egy kelet-európaihoz hasonló országocska, ahol az orosz és amerikai
erők csapnak össze egymással, illetve a küldetéslemezben az ellenállókkal.
A Flashpoint megdöbbentően realisztikusra sikerült: nemcsak egy, hanem
többféle katona bőrébe is belebújhatunk, hogy a háború poklának minden
elemét kipróbáljuk. Eleinte még közkatonaként egy sereg kötelékében kell
megrohamoznunk az ellenséget, miközben bárhonnan belénk csaphat egy golyó,
amely megbéníthatja, vagy megölheti emberünket (a Flashpoint teljesen realisztikusan
kezeli a sérüléseket is), később előléptetnek minket, és egész osztagokat
irányíthatunk, parancsolhatunk katonáinknak, harcba vezethetjük őket -
ez egy first person shooterben (belső nézetű akciójáték) páratlan élménynek
számít. A fegyverek és járművek tekintetében is egészen elképesztő a felhozatal:
tankokat, teherautókat, helikoptereket vezethetünk személyesen, sőt, nekünk
magyaroknak hatalmas poén, hogy kelet-európai autók (akár egy Trabant!)
volánjai mögé is bepattanhatunk.
Apokalipszis most és mindörökké
Az arab és az orosz mumust szerepeltető játékok mellett mostanában
egyre népszerűebbek a Vietnámi háborút feldolgozó programok. A magyar Digital
Reality csapata nemrég elő is rukkolt a Platoon című akció-stratégiájával
(a híres Oliver Stone-mozi címére való utalás csak az ügyes marketingesek
malmára hajtotta a vizet, akik ezt a játék reklámjánál használták fel,
ám a vietnámi témán túl semmilyen részlet sem szivárgott át a filmből),
amelyben kis csapatokkal kell különféle - sajnos elég unalmas - feladatokat
végrehajtanunk. A másik Vietnám-játék a később megjelenő Vietkong, amely
lényegében egy Flashpoint-szerű komplex harci szimuláció lesz és készül
már a szintén háborús témájú, híres Medal of Honor fejlesztői műhelyében
a következő rész, a Men of Valor: Vietnam is.
A játékos persze rendkívül kíváncsi természetű és szívesen kipróbálná
a háborút vietnámi oldalról is, hiszen ha a Generalsban fegyvertársak lehetünk
az arabokkal, akkor a „vietkongokkal” miért ne harcolhatnánk együtt az
„amcsik” ellen? Nos, a számítógépes játékok „levegője szabaddá tesz”, de
azért ennyire nem.
|