Filmes könyv
A látás logikája
Gelencsér Gábor
Szabó Gábor úgy írja le a képalkotás szabályait,
hogy közben tisztában van a feladat lehetetlenségével.
|
A film nézője vagy éppen avatott szemű kritikusa - ahogyan ezt B. Nagy
László könyvének címe megfogalmazta - "a látvány logikáját" keresi a mozgóképeken.
Szabó Gábor operatőr szakmájából következően ugyanezt a logikát a másik
oldalról, az értelmezés helyett az értelemadás oldaláról igyekszik nyomon
követni. Tapasztalatait és gondolatait ezúttal könyv, pontosabban tankönyv
formájában fogalmazza meg, méghozzá "leendő és gyakorló filmeseknek". Mindez
meglehetősen riasztóan hangozhat; ábrákkal, táblázatokkal zsúfolt, szakzsargonnal
teli vaskos kötetet képzelünk magunk elé, afféle operatőr szakos felsőoktatási
jegyzetet. Szerencsére szó sincs erről. A Filmes könyv karcsú, mindössze
150 oldalas, elegáns kiadvány, az egyes fejezetek nem hosszabbak két lapnál,
ábra mindössze egy található benne - kedves, önironikus megjegyzéssel:
"1. (és utolsó) ábra" -, a szakmai kifejezéseket pedig a kötet végén olvasható
szótár segít megfejteni. Jóval többről van azonban szó, mint egy tananyag
áttekinthető, ökonomikus megfogalmazásáról. A könyv legfontosabb erénye
abban rejlik, hogy miközben szakmailag rendkívül pontos és átgondolt, mégsem
tételekben és szabályokban fogalmaz. Szabó Gábor egy mesterségbeli tudásra
épülő gondolkodásmódot próbál közvetíteni; nem áll meg a szabályoknál,
hanem jelzi, hogy a lényeg - legalábbis a művészetek, s így (legyünk optimisták)
a film esetében is - a szabályokon túl van, amiről már nem nagyon lehet
vagy érdemes könyvet írni. Eddig a határig viszont a szerző készséggel
elkalauzol.
Tankönyvnek tehát csak igen idealista értelemben tekinthető a Filmes
könyv, hiszen mennyire veheti komolyan a diák az anyagot, ha "az utolsó
szó jogán" azt a tanácsot kapja: "hallgasson az ösztöneire, és feledkezzen
el arról, amit ebben a könyvben olvasott". Csakhogy Szabó Gábor még e búcsúmondat
előtt megjegyzi: "Azok a szempontok, amelyek a könyvben olvashatóak, úgyis
ott fognak munkálni valahol a háttérben." Nos ilyen, az "anyag" elsajátítása
helyett egy szemléletmód kialakítását célzó értelemben tekinthető a kötet
ideális - és sajnos igen ritka - tankönyvnek.
A nyitottság, az oktatói-mesteri nagyvonalúság nem egyszerűen a szerző
alkatából, hanem - s ez az a pont, amely szakmailag igazolja a felszólítást
a szakmai tudás odahagyására - a filmművészet formai sajátosságából következik.
Szerényen, zárójelek közé száműzve húzódik meg a szerző "vallomása a módszerről",
amely a filmnek mint kommunikációs eszköznek a lényegét fogalmazza meg:
"Félve mondom ki a 'kizárólag' szót. Igyekszem elkerülni ebben a könyvben,
mert úgy gondolom, hogy a filmkészítésben nem léteznek áthághatatlan szabályok.
Legalábbis amiről ma azt hisszük, hogy ilyen, arról holnapra kiderülhet,
hogy többé már nem az." A filmben nyelvtani szabályok helyett történetileg
változó formanyelvi konvenciókat találunk; a filmi kommunikáció értelmét
- a látvány és a látás logikáját - ez az állandó mozgásban-változásban
lévő konvenciórendszer határozza meg. Így amikor bizonyos formai kifejezőeszközök
mibenlétét próbáljuk meghatározni - ahogy ezt a mozgóképpel, a vizuális
kommunikációval kapcsolatosan Szabó Gábor e könyvben teszi -, szinte valamennyi
állításunkhoz hozzá kell tennünk: vagy mégsem. Már az alapfogalmakkal bajban
vagyunk, hiszen miképpen határozzuk meg a "filmnyelv" legkisebb egységét?
Szabó az elemi beállítás fogalmát vezeti be, amikor "a kamera egy adott
plánban és szemszögből, adott látószögű objektívvel készít felvételt".
Csakhogy meddig? Igen nehéz volna meghatározni az elemi beállítás hosszát
- nem is tesz rá kísérletet a szerző -, ám nyilvánvaló, hogy az időtényező
alapvető módon meghatározza a beállítás formai karakterét. S ugyanilyen
nehéz szabályokba foglalni a plánokat, a gépmozgásokat vagy a nézőpontot.
Szabó Gábor nem riad meg a feladattól, hiszen ebben az esetben nem volna
miről írnia, ezért aztán maga is kategóriákat alkot, rendszerez, definiál,
ám mindig jelzi a kategóriák, rendszerek, meghatározások határait, képlékenységét.
A filmszakmai kézikönyvekre utalva jegyi meg: "Ezek a könyvek mintegy megoldóképleteket
kínálnak különböző szituációkra, én viszont éppen ezt szeretném elkerülni
ebben a könyvben - és a filmkészítés gyakorlatában is." Megoldást a mozgóképi
kommunikáció terén tehát nem nyújt a Filmes könyv, a megoldás kulcsát azonban
- a tájékozódás képességét a filmnyelv nem létező grammatikai terében -
kézbe adja. Egy önellentmondásos feladat megoldása egy egyáltalán nem ellentmondásos
könyvben.
S nem csak a "leendő és gyakorló" filmeseknek szól; a szűkkeblű ajánlást
érdemes kiterjeszteni a mozgókép tanáraira - meg persze valamennyi cinéphile-re
- is. Rendkívül fontos, hogy a filmes kifejezőeszközök tananyagként se
váljanak szabálygyűjteménnyé, amely aztán éppen a filmművészet lényegétől
idegeníti el a diákokat. Sőt, éppen a film nem elvont grammatikai törvényszerűségeken
nyugvó, csupán konvenciókra épülő "beszédmódja" teremti meg a lehetőségét
annak, hogy használata, "írása" közben értsük meg jelentését. Pontosabban
a jelentés mechanizmusát. Hiszen egy "filmmondatot" könnyen megértünk (főképp
a mozgókép köznapi, kommunikációs használatában, amelyre a filmesztétika
mellett - látszólag annak rovására, valójában annak érdekében - különös
figyelmet kell fordítania az oktatásnak), ám hogy miképpen jön létre az
a bizonyos jelentés, nos, ez már jóval összetettebb dolog. Méghozzá éppen
azért, mert nincs mögötte zárt, "megtanulható" szabályrendszer - legfeljebb
némi logika: a látásból születő látvány logikája.
Ab Ovo, 2002.
|