Az órák
Könyvsors
Békés Pál
Senki sem fél már Virginia Woolftól. Első a bestseller-listán.
|
Mindenekelőtt vegyük számba, mi mindenről van szó. Először is Virginia
Woolf talán legjobb regényéről, az 1925-ös Mrs. Dalloway-ről. Továbbá egy
másik regényről, melyet Michael Cunningham írt javarészt a Mrs. Dalloway
hatására. A kötet Az órák címen látott napvilágot 1998-ban, és alig jelent
meg a boltokban azon nyomban záporozni kezdtek az elismerések: az amerikai
PEN klub Faulkner-díját a Pulitzer-díj követte.
Végül pedig az utóbbi regényből készült filmről.
A három mű szálai sokszorosan átszövik egymást, bizonyos értelemben
még az időben visszafelé haladva is, hiszen Cunningham azt a címet adta
sikerkönyvének, amit eredetileg Woolf szánt saját művének, ám az utolsó
pillanatban meggondolta magát. Ebben az értelemben Cunningham mintegy újraalkotta
a Woolf-regény egy korai változatát, és ezt beleszőtte saját történetébe,
amiként részben újraalkotta az írónőt is, azzal, hogy megtette regénye
egyik valóságos és fiktív elemek keverékéből gyúrt hősének. A Mrs. Dalloway
új olvasói pedig (hiszen elegendő volt a mozisiker előszele is, és azonmód
feltámadt az érdeklődés a karcsú kötet iránt; a könyv az óceán mindkét
partján megjelent a bestseller-listákon) már a film szűrőjén keresztül
látják Woolf remekművét.
Tuti siker - fölényeskedhetnénk. De hát nem az. Különös istenkísértés,
az érzelmes és az érzelgős határán balanszírozó hollywoodi bravúrária,
átélhető fájdalmak, megrendítő veszendőségek és értelmezhetetlen szenvelgések
feszesen szerkesztett vegyüléke. A mindennapi létben lappangó halál rettenetének
megérzékítése és a már-már kötelező leszbikus vonzalmakból és AIDS-horrorból
összeeresztett giccs elegye. Ez mind. "Megrendítő remekmű" - írja egyik
kritikusa. "Elismerésre méltó, szeretetre nem" - így a másik. "Vigye az
Oscart, aztán felejtsük el" - suhint oda a harmadik. A film - mely néhány
apróbb változtatástól eltekintve hűen követi Cunningham regényének szerkezetét
- három szálon fut.
Az első - legkisebb terjedelmű -- Virginia Woolf életének azon napját
követi, melyen elkezdte írni a Mrs Dalloway-t (akkor még Az órák címen)
s ezt a regénytörténeti jelentőségű pillanatot ravaszul összemossa az írónő
életének utolsó óráival s a végjátékkal, amikor súlyos depressziójától
gyötörve, kövekkel a zsebében belegyalogolt a jéghideg Ouse folyóba. Ez
az előrevetített, prológusként felmutatott öngyilkosság pendíti meg a film
alaphangját.
A második szál Laura Brown Los Angeles-i háziasszony egy napjának története
az ötvenes évek elején, amikor férje születésnapjára készülve tortát kellene
készíteni urának, ám egyetlen vágya van, hogy békében olvashassa a Mrs.
Dalloway-t, melynek varázslatos világa mintegy beszippantja, magához hasonítja,
olyannyira, hogy elhagyván otthonát, elmegy egy szállóba, öngyilkossági
gondolatoktól kísértve, ám nem követi el a végzetes tettet, csak olvas
néhány órácskát, majd hazatér.
A legterjedelmesebb történet napjaink Manhattanjét idézi, ahol Clarissa
Vaughan (keresztneve véletlenül azonos a Woolf regény címszereplőjének
keresztnevével, barátja Mrs. Dalloway-nek becézi) arra készül, hogy este
partit adjon AIDS-ben haldokló, nemrégiben díjazott költőbarátja tiszteletére.
A cselekmény szintjén pontosan ugyanazt teszi, mint a Woolf regény hősnője:
jön, megy, cseveg, vásárolgat, partit szervez, ringatódzik egy átlagosnak
induló hétköznap hullámain.
A három szál közül kettő, a két amerikai végül összeér: a reménytelen
vergődésének öngyilkossággal véget vető beteg költő anyja - mint kiderül
- Laura Brown, aki annak idején végül is öngyilkosság helyett csupán hátat
fordított családjának és új életet kezdett a kontinens másik végében.
Mindhárom eseménysor egy-egy átlagos júniusi napon játszódik - akárcsak
a Mrs. Dalloway - s mindhárom banális, apró eseményekből építkezik, amennyiben
egy csokor virág megvásárlása, egy torta elkészítése, egy mondat leírása
életünk közhelyei közé tartozik -- akárcsak a végső banalitás: a halál.
Mert hiszen e körül forog a film, ez az a közös mag, mely kapcsolatot teremt
az egymástól térben és időben oly messze szaladó szálak közt: a halál szüntelen
kísértése és az egyetlen - noha csak ideiglenes - menekvést kínáló szeretet
iránti olthatatlan szomjúság.
Szűk terekben, javarészt belsőkben és végső soron legbelül, a lélek
világában játszódnak ezek a történetek. Feszültségüket nem az események
sodra, hanem a viszonyok dinamikája adja. Minden képkocka a harsányság,
a külsődlegesség, a szüntelen rohanást, a sebességet minimálkövetelménnyé
avató szemlélet antitézise.
Meglehet a film a különböző típusú európai és amerikai érzékenységek
között a giccshatáron egyensúlyozva, olykor átlépi a mesgyét, mégis, olyasmit
tesz, amire igen régen nem volt példa: kultusszá emel egy irodalmi művet,
kultusztárggyá avat egy könyvet és kultikus személyiséggé teszi a huszadik
század egy nagy íróját. Beemeli sokak populáris mítoszai közé a kevesek
egyik elitkulturális mítoszát. Mindezt abban a filmvilágban, mely a világirodalmat
csakis alapanyagnak, alkalmanként haszonnal végigkutatható szüzséraktárnak
tekinti.
Vonzó kísérlet. Még az sincs kizárva, hogy nálunk is lesznek, akik
kézbe veszik a Mrs. Dalloway-t.
Az órák (The hours) - amerikai, 2003. Rendezte: Stephen Daldry. Írta:
Michael Cunningham regényéből David Hare. Kép: Seamus McGarvey. Zene: Philip
Glass. Szereplők: Nicole Kidman (Virginia Woolf), Julianne Moore (Laura
Brown), Meryl Streep (Clarissa Vaughan), Ed Harris (Richard), Stephen Dillane
(Leonard Woolf), Miranda Richardson (Vanessa Bell), Jeff Daniels (Louis).
Gyártó: Miramax. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 114 perc.
|