Visszafordíthatatlan
Párizsi neolit
Ardai Zoltán
Gaspar Noé botrányfilmjében a visszafordíthatatlan
idő a legnagyobb skandalum: mindent lerombol.
|
Maga a történet - Gaspar Noé filmes gyakorlatában nem először - elemien
egyszerű. Nem mintha alig hordozna mozzanatokat, hanem mert egyvonalú,
egyetlen lélegzettel felvázolható: valakinek egy eleinte szép menetű napon
minden összeállni látszik, de még a holnap előtt élete és a hozzá legközelebb
állóké véres káoszba vész. A kezdet (a puszta történeté, nem a filmé):
magának a Párizsi Szerelmespárnak idilli eszmélése a helyi lírakincs szellemében,
amelyben a test veszélyes módon két fejjel ébred és négy lábbal nyúlik
el. Kívül a lakáson már a szerelem bomlékonysága is felrémlik. A középszakaszt
jelentő esemény: a Katasztrófa. Két, egymástól idegen vonal metszéspontja
ez, de a másik vonalat csupán e pontban és tájékán, szakasznyira látni
meg. Az történik, hogy a Lányt hosszú idő óta az első olyan negyedórában,
amikor nincs a közelében ismerős, ronccsá teszi az Aluljáró-beli Idegen.
Ha azt mondjuk, "megerőszakolja", vagy hogy "megöli", vagy mindkettőt,
keveset mondtunk. A történtek nyomán a Lányt szerető két férfinak a város
a Kétségbeesés színterévé lényegül, majd egészen a Bosszú Őrületéé lesz
(már az Idegent is efféle vágy hajtotta, ha nem is személyre szólóan).
Újabb borzalmak következnek a Rectum nevű éjjeli bulihelyen, vagyis immár
a Segglyuk lokálban. A végső állomás a Csend: lebbenetlen, tompán izzó
cella-láng, sötétség és por.
Alig néhány tagból álló, kortalan história, magában véve kissé kong.
Mindent áthárít az egyes jelenetekhez rendelhető egyéni víziókra és/vagy
elgondolásokra, illetve az átfogó komponálásra. Ha egy történet darabjait
összekeverik, a részekből rejtett energiák szabadulván fel, különös tartalmakra
láttató mese-képlet születhet, de Noé nem így járt el. A tucatnyi huzamra
metélt történésfolyam szakaszait visszafelől - különben az eredeti sorrend
pontos betartásával - adagolja. Mindegyik huzam cselekménye előrehalad
az időben, ám a rákövetkező mindig korábbi történéseket mutat a megelőzőnél.
Eszmei mivoltában ez a formaelv is régóta adott, csak éppen sohasem számított
egyenértékűnek az idősíkokkal való kártyázás lehetőségével; eddig nem találkozott
kellő súlyú indítékkal. A kész látványosság nem árulja el, hogy Noé a sztorit,
annak egyik-másik jelenetét vagy az átfogó szerkezet ideáját dédelgette-e
előbb; hogy melyikük hívta elő a másikat. Az igazi kérdés azonban nem is
ez, hanem hogy miből adódik a Visszafordíthatatlan löketszerűen erős, de
durvaságában is elegáns-emelkedett összhatása, mintha egy barbár dísztárgyat,
netán fegyverművet szemlélnénk. Magába szédít a kiáltó ellentmondás a film
menete és címe között. Szemünk láttára sorjázik visszafelé mindaz, ami
különben visszafordíthatatlan (bár színészekkel játszatott fikció az egész).
Noé előző művének főhőse (Egy mindenki ellen) csak élénk képzeletében mészárol.
A most elővezetett rémtetteket viszont utólag sem élhetjük át másnak, mint
zajlásuk közben. Ennek éppen az átfogó forma művisége adja a garanciáját:
a visszafordíthatatlanság élményét maga a konceptuális visszaforgatás nyomtatja
belénk. Nem következik már semmi a katasztrófa után, csak olyasmi, ami
korábban volt. Ha a szakaszok norma szerint sorjáznának, a mű egyfajta
komor életlátás együgyűen nagyzoló manifesztumaként hatna. A képeket követő
zárófelirat - "Az idő mindent lerombol" - nevetséges kommentárként jelenne
meg olyan gyilkosságokhoz, amelyeknek csak szende velejárója időbeliségük.
A tényleges elbeszélés azonban a Segglyuk bár örvénye felől a felső fényig
jut. A szent család ábrándjáig, ahol más a forgás, zöldfüves mennybolton
gyereknépség ugrál vízsugarakon át, és a pöfögő locsológép vizének minden
színt egybeolvasztó szürke villódzása megmutatja egymásban az alfát és
az ómegát. Mindez ugyan mit sem érne a fekete-piros és narancsvörös jelenetek
forró belseje nélkül. Ott benn dokumentarista formaelv érvényesül (még
ha a Lány mintha a hatvanas évek Godard-jától keveredett volna is ide),
a látószögek dinamikai expresszionizmusával ötvözve. Nincs vágás; a kép
olykor negyedórán át kerül-fordul. Az "egy jelenet - egy felvétel" forgatási
sokkja ijesztően tanulságos reál-koreográfiákat gerjeszt.
Noé két primitív holmit csiszolt ki klasszikus gonddal, egy borús mesét
meg egy bizonyos felülszerkesztési módot (ehhez betűeffektus-tartozékokat
is faragva, zenei elemeket is illesztve hozzá). Tárgyához azzal jutott,
hogy egybeütötte őket.
Visszafordíthatatlan (Irréversible) - francia, 2002. Rendezte és
írta: Gaspar Noé. Kép: Benoit Debie és Gaspar Noé. Zene: Thomas Bangalter.
Szereplők: Monica Bellucci (Alex), Vincent Cassel (Marcus), Albert Dupontel
(Pierre), Jo Prestia (Tenia). Gyártó: 120 Films / Eskwod / Canal +. Forgalmazó:
Másképp Alapítvány. Feliratos. 95 perc.
|