Beszélgetés a pesti mozikról
Filmszínház – függöny nélkül
Zachar Balázs
A mozi sorsa az örök átváltozás. Bojár Iván András
művészettörténész, Rajk László építész és Török András várostörténész beszélgetése
a filmpalotákról, a „kis piszkosról” és a multiplexről.
|
- Ha valaki kicsit elmerül a budapesti mozik épületeinek történetében,
legelőször is azzal szembesül, hogy ezek az épületek hányféle szerepkörbe
kényszerültek létezésük során.
Rajk László: Valóban sokféle példát lehet találni arra, a mozi mellett
mi minden funkciót láttak el az elmúlt évszázadban, de mégis megpróbálkozhatunk
a belvárosi mozik életének egyfajta korszakolásával. Kezdjük azzal, hogy
az 1800-as évek végén volt egy hallatlan nagy boomja az orfeumoknak, a
mulatóknak, amilyen például a mostani Pesti Színház épülete is volt kezdetben.
Ezek aztán a hullám lecsitultával a huszadik század tízes-húszas éveire
vagy megszűntek, vagy átalakultak mozivá - a példa megint csak Pesti Színház
lehet. Érdekes, hogy a harmadik szakaszban visszaalakulnak, ha nem is mulatóvá,
de valamilyen előadóművészetet befogadó intézménnyé, például színházzá.
Ennek a fejlődési útnak természetesen különböző variációi vannak. Az Operettszínház
például Somosi Orfeumként születik 1915 körül, tönkremegy hasonló okok
miatt, mint a millenniumi kiállítások után általában a mulatók, azután
színházként nyílik újra, majd egyik része, a Moulin Rouge átmenetileg diszkóvá
alakul a nyolcvanas évek végén. Ebben az időben egyébként nyaranta az Operettszínház
is moziként működik, az Érzékek birodalmát például egy ideig csak itt játszották.
Több ilyen épületet lehet még találni Budapesten, az pedig meglehetősen
tipikus történet, hogy kávéházból, étteremből alakulnak ki mozik, mivel
ott tartották az első filmvetítéseket.
Bojár Iván András: Nekem az Apolló mozi jutott eszembe, ahová a nagyszüleimnek
bérlete volt, és amely premier moziként működött. Előtte ez is szórakozóhely,
pontosabban bálterem volt. Érdekes, hogy éppen a napokban adják át felújított
szállodaként, és most újra bálterem lesz belőle.
- Mikortól jelentkezik az az igény, hogy a mozi mint a kulturális szórakoztatás
új formája, önálló helyet, saját épületet érdemel, illetve mikor jelennek
meg a eleve mozinak szánt épületek?
Török András: Igazából a Corvin volt az első mozi, amely kifejezetten
filmszínháznak épült. 1922-ben, amikor átadták, felavatására az egész kormány
kivonult, mivel a nagyszabású filmpalota reprezentációs jelképe volt a
rendszernek, illetve az egész neobarokk stílusnak, amely - valljuk be -
építészetileg visszalépést jelentett a korábbi alkotásokhoz képest. De
mivel a Corvin kifejezetten mozinak épült, ily módon mégis igényes volt.
Persze az is érdekes történet, hogyan vándorolt egyik kézből a másikba,
egyik műsorpolitikáról a másikra váltva, mivel állandóan veszteséges volt,
míg végül állami kézbe került.
Rajk: A mozik mindig üzleti vállalkozásként működtek, és ez nagyon
fontos elem, ha a működésüket, fejlődésüket akarjuk megérteni. Ez a piaci
dinamizmus tükröződik a mozik stílusán, mivel funkcionális épületekről
van szó, amelyeket mindig az éppen érvényes piaci viszonyoknak megfelelően
alakítanak át. Ez leginkább a rendszerváltás után volt megfigyelhető, amikor
is a mozik kezdtek el talán leghamarabb újra piaci szereplőként működni,
sokkal hamarabb, mint a kulturális élet bármelyik más területének résztvevői.
- Található-e valamilyen általános történeti, művelődéstörténeti folyamat
a mögött, hogy egy épület az adott időszakban éppen mulatónak, színháznak
vagy mozinak adott helyet? Van-e a háttérben valamilyen követhető fejlődés,
vagy csupán az éppen aktuális piaci viszonyok döntöttek?
Rajk: Én azt hiszem, az üzleti szempont volt döntő. Ha egy orfeum csődbe
ment, akkor valamilyen kiutat kellett találni, vagy el kellett adni valakinek,
aki elkezdte az épületet másképpen működtetni. Azt sem szabad elfelejteni,
hogy a huszadik század elején a mozi nagyon közel állt a mulatóhoz, sőt
a színházhoz is. Az 1922-es Corvin moziban például még volt egy kamarazenekar
méretű színházi együttes elhelyezésére alkalmas zenekari árok, pedig a
hangosfilmre való áttérésre akkoriban már folytak a kísérletek. A mozi
rituáléja nagyon sok elemében egészen a nyolcvanas évekig emlékeztetett
a színházéra. Így például minden esetben volt szünet a kisfilm - vagy a
híradó - és a nagyfilm között, ami egy kis kivonulásra, büfére, kvaterkázásra
is lehetőséget adott. Tehát korántsem állt olyan távol egymástól a két
műfaj rituáléja, mint manapság.
Bojár: Én utoljára ezt az élményt az újpesti Lux moziban éltem át,
azon a napon, amikor a Duna Plazában megnyílt az első magyarországi multiplex.
A Lux moziban akkor még volt függöny, gong, „le-fény”.
- A mozi, mint építészeti feladat mennyire jelentett kihívást az építészeknek,
miket kellett szem előtt tartania a tervezőnek a húszas-harmincas években,
illetve később?
Rajk: Arra utalnék vissza, amit az előbb említettem, vagyis ahogy fokozatosan
távolodik a színháztól a műfajt övező rítus. Mert nemcsak a zenekari árok,
a páholyok, meg a sorok különböző helyárai utaltak arra, hogy lényegében
színházban járunk, hanem az egész épület struktúrája ugyanolyan volt, mint
egy kukucska színház szerkezete, csak éppen a színpadi nyílás helyét vászon
foglalta el. Akkor kezdett a mozi igazi sajátos funkcionalizmusa kialakulni,
ahogy elkezdett távolodni a színháztól. E tekintetben a legfontosabb változást
a délutáni előadások megjelenése hozta, mivel a bejövő és a távozó nézőket
el kellett választani, amire ugye egy színházban egyszerűen nincs szükség.
Ha úgy tetszik, ekkor tette az első lépést a mozi a multiplex felé, hiszen
az volt a cél - és ez is rámutat az üzleti motivációk fontosságára -, hogy
minél gyorsabban tudják cserélni a nézőket, és kezdődhessen a következő
előadás. Gondoljunk bele csak abba, hogy a Broadway mozi milyen őrületes
labirintus, két oldalas ruhatár, külön lépcső, átlátások.
Bojár: Nekem Preisich Gábor mesélte, hogy ezt először a Bartók mozinál
ők találták ki, és onnan vette át a Broadway mozi tervezője is.
Rajk: Ha jól megnézzük, az egész egy hihetetlen közlekedőgép, sőt üzletemberként
nézve még azt is mondhatnám, maga a totális idiotizmus, mert a mozi fele
óriási lépcsőház, pedig nyilvánvalóan nem éri meg, hogy emiatt ötven székkel
kevesebb férjen el a nézőtéren.
- És a mozik külső megjelenése? Nem nagyon tudok olyan mozit mondani,
talán a Corvint kivéve, amely külsőleg is különleges, a figyelmet magára
vonó épület lenne. Kívülről nézve általában csak a feliratok alapján tudhatjuk,
hogy mozival van dolgunk.
Bojár: A világon máshol sem jellemző, hogy a mozik különlegesek lennének
kívülről. A Champs-Elyséén sétálva, ahol minden nagy francia filmgyártónak
van mozija, amiket mindig a leggyorsabban modernizáltak, azt látjuk, hogy
azok sem különlegesek. Van egy kisebb esőfogó előtető, amit kivilágítanak,
alatta vannak a feliratok, és semmi több.
Rajk: Nagyon kevés mozi épült kifejezetten mozinak. Ami annak indult,
az viszont igen jellegzetes épület lett, például Bécsben az Urania. A legtöbb
azonban teljesen zárt építmény - talán épp az orfeumok mintájára -, amelynek
se ablaka, se igazi homlokzata nincs. Az utolsó régi mozik közül Budapesten,
azt hiszem, egyedül a Kőbánya épült zöldmezős beruházásként.
Bojár: Kispesten akadt még ilyen, egy-egy kertvárosi részben, ahol
nem volt zárt térfal. De sehol nem az építészeti kifejezésvágy megnyilvánulása
volt a mozi.
Rajk: Budapesten egyébként is jellegzetes a keretes beépítés, vagyis
a körfolyosós bérház középen udvarral, és már a régi mulatók illetve kisebb
színházak is ezt használták ki. Az első emeletig befedték az udvart, alatta
pedig létrejött egy nagy tér. Fura módon az egyik legszebb mozi, az Átrium
esetében is ez a technika érvényesült. A puritanizmus másik oka talán az,
hogy a mozi egész egyszerűen nem akkora kiterjedésű, hogy ne lehetne fölötte
vagy alatta lakóházat, egyéb más épületet elhelyezni.
- Hiszen csak egy terem kell és egy vetítőhelyiség…
Rajk: Se zsinórpadlás, se mindaz, ami egy színház üzemeltetéséhez elengedhetetlenül
hozzátartozik.
- Milyen típusú mozikat lehet megkülönböztetni a mozizás kultúrájának
alakulása szerint. Nekem három ilyen fő típus jut az eszembe. Egyrészt
létezett a „filmszínház” típusú mozi, amely az említett rituáléval indult,
építészetileg tágas térrel rendelkezett, a nézők számára pedig egyrészt
kulturális, másrészt társasági esemény színtere is volt. A másik típus
a Mándy Iván által „kis piszkosnak” nevezett mozi, ahol minden egyéb külsőség
nélkül a film állt a középpontban, és végül itt van korunk multiplexe,
amely már kifejezetten egy bizonyos filmtípus - a nagy amerikai kasszasikerek
- minél hatékonyabb eladásáról szól.
Török: Akkor a „csengetős mozi” talán a kis piszkos egyik alesete lehet.
Annak idején Schiffer Pál filmrendezőtől hallottam egy történetet, aki
idős édesapját próbálta elcipelni a Művész moziba. Az édesapja azt mondta,
ő oda nem megy, mert az csengetős mozi. Ezen tulajdonképpen a szerelmespárok
moziját értette, ahol a film vége előtt mindig csengettek, hogy „most akkor
tessék szétrebbenni”, mert fölgyújtják a villanyt. Ebben a moziban kifejezetten
kétszemélyes székeket használtak.
- Én jó ideig biztos voltam abban, hogy a páros székek a multiplexek
találmányai, akik így próbálnak még inkább a fiatal közönség kedvében járni,
holott már a régi mozikban is léteztek ilyenek.
Rajk: Visszatérve még a moziépítészet sajátosságaira, szerintem bátran
kijelenthetjük, hogy az áruházak mellett a mozik képviselik legjobban azt
a fajta, a piac és a technika követelményeinek leggyorsabban megfelelő
funkcionalizmust, amely maximális hatékonyságra törekszik, és minél olcsóbban,
minél több embert képes kiszolgálni. Ez a multiplexeknél figyelhető meg
leginkább, amelyek a nyolcvanas években a videó hódítása nyomán születtek
meg, szükségszerű piaci ellenlépésként. Nem lehet tudni még, hogy milyen
módon fog változni a mozizás, és hogyan fog hatni az új technikák - DVD-k,
házimozik - rohamos elterjedése, de bizonyos, hogy a mozinak erre is válaszolnia
kell.
Török: A mozinak igazából azt kell valamiképpen kiprovokálnia, hogy
kimozduljunk otthonról, hiszen az otthoni készülékek egyre jobb hang- és
képélményt kínálnak.
Rajk: Én egyébként nem vagyok multiplex ellenes, hiszen látni kell,
hogy a soktermes mozi már korábban is létezett, és például a Művészbe is
sokan úgy mennek el, hogy abból az öt-hat filmből, amit az adott napon
vetítenek, majd csak tetszik nekik valamelyik. A multiplex azon az egyszerű
megfigyelésen alapszik, hogy átlagban kéthetenként minden filmnek 70 %-ra
esik vissza a nézettsége. Ezért épülnek különböző méretű termek, amelyek
közül a legkisebbekben is legalább 150 szék van, mivel a megvásárolt kópiát
minél jobb teremkihasználtsággal kell vetíteni. Persze ezen kívül egy sor
technikai újítás is van bennük, például ma már az egész filmet egyetlen
óriási tekercsre fűzik föl, amelyet a gépésznek csak be kell indítania,
és mehet a következő teremhez.
- A multiplexek egyik hatásaként ma már az art-mozik közönsége sem
elégszik meg azzal, hogy egyszerűen csak beüljön megnézni egy filmet. Szeretne
előtte kényelmes körülmények között meginni egy kávét, leülni beszélgetni,
vagy benézni a videotékába.
Bojár: Ez az új típusú art-mozi már megfigyelhető például a Puskin
vagy a Művész esetében.
Török: Ha már az új moziknál tartunk, ejtsünk szót a racionalitástól
meglehetősen távol eső Uránia filmszínházról is. A Rákóczi úton, ahol ez
a mozi áll, az ember gyalogosként ritkán sétál, autóval nem lehet megállni,
ráadásul az államnak mozit üzemeltetnie meglehetősen kétséges vállalkozás.
Az épületet nagyon szépen rendbe hozták, de sajnos valószínűleg teljes
kudarcra van ítélve.
Rajk: Az art-mozik minden érdeme ellenére, piaci szempontból nézve,
kialakításukban az a stratégiai hiba Budapesten, hogy mindegyik forgalmas
főútvonal mentén fekszik. Egy art-moziba viszont a néző nem azért megy
be, mert az autóból vagy a villamosból látja, hogy milyen filmet adnak,
hanem mert megnézi a műsorban, mit játszanak a Művészben, vagy a Szindbádban,
és mert oda akar menni, vagy egy konkrét filmet keres. Ebből a szempontból
csak az egykori Blue Box volt kivétel (a mai Kultiplex), mert az volt az
egyetlen olyan mozi, amely sosem kerülhetett veszélybe azért, mert például
egy autószalont akartak volna a helyébe építeni. A Művész esetében ugyan
nem, de több kisebb art-mozi esetében máig félek ettől. Kevésbé forgalmas
utcákban ezek a mozik nagyobb biztonságban volnának, a törzsközönségük
pedig ugyanúgy ragaszkodna hozzájuk, amire jó példa a Cirkogejzír, amelyet
a közönsége a többszöri költözés alatt is végig követett.
Török: A multiplexek és az art-mozik kölcsönhatásáról szólva, a budapesti
Mammut 1 mozi esetében érzem azt, hogy meglehetősen korlátozottan sikerült
ötvözni a multiplex technikáját és a hangulatos moziépítészetet. A térformálás
helyett lényegében külsőségekben, a díszítésben nyilvánul meg az egész
belső tér kialakítása.
Bojár: A jegyszedőn túli részen már csak ajtók vannak, ott a néző beesik
a neki szánt terembe, és még egy kicsit neki is szerepelnie kell, amíg
alulról fölmegy a saját székéhez.
Rajk: Azzal, hogy a mozinak megszűnt a színházi rituáléja - így például
nincs csillár, nincsenek páholylámpák - a néző is szereplővé lépett elő,
mert sok helyen úgy vannak megcsinálva a termek, hogy a néző nem hátul
jön be, hanem elől, mindenki szeme láttára. A nézők érkezése alatt már
elkezdik játszani a reklámokat és utána már maga a vászon adja azt a világítást,
ami ahhoz kell, hogy az ember odataláljon a helyére. Vagyis a bámészkodási
idő, a ráhangolódás, amíg várom a vetítés kezdetét, teljesen lerövidül.
Így elfogadom azt, hogy emiatt tényleg nem érdemes összearanyozni a belsőt,
meg hihetetlen agymunkával kitalálni, hogy a moziterem mitől legyen érdekes.
- Ugyanakkor, ha mégis valami szórakoztatóipari ideológiát keresünk
a multiplexek berendezése mögött, mintha az lenne a cél, hogy már az előcsarnokban,
különösen pedig a félhomályos, sejtelmesen világított folyosókon „beszippantsák”
a nézőt a film világába, mint egy virtuális valóságba.
Rajk: Én egy kicsit cinikusabb vagyok. Nem hiszem, hogy ilyen átgondoltság
rejlene a sötét nézőtér, meg a sejtelmesen világított folyosók mögött.
Ez pusztán azért van, hogy ne kelljen semmit a falra rakni. Egyszerűen
nem kell a nézőnek felhívni a figyelmét arra, hogy a falak feketére vannak
festve, vagy sötét posztó borítja őket. Ha az ember megnézi ezeket a mozitermeket
takarítás közben, amikor ki vannak világítva, elképesztő látni, hogy -
az egyébként igen fontos - vészkijárat-jelzéseken kívül semmi nincs bennük.
A termeket ezen kívül praktikusan süketszobának kell megcsinálni, ahol
kizárólag a hangszóróknak szabad szólniuk, semmi más nem verhet vissza
hangot. A nem ilyen módon készült mozik - például az Uránia vagy a Puskin
- akusztikája az eredeti architektúrából adódóan nem is felel meg az új
filmek hangtechnikai követelményeinek. Az új mozikban a vászon például
még csak nem is kifeszített, hanem egy lógó textil, hogy még ez is elnyelje
a hangot és mindenfajta visszhanghatás nélkül csak a hangszórókból jövő
hang érvényesüljön.
Bojár: A multiplexek új világáról és a régi mozik eltűnt kellékeiről
Edward Hopper Jegyszedőnő című festménye jut eszembe, amelyen a jegyszedő
néni egy vörös kárpitú fal mellett áll. Ezek a jegyszedő nénik is elvesztek,
akik a sötétben zseblámpával világítottak, és mindig idegesek voltak, ha
valaki késett. Szóval kivesztek ezek az emberi elemek, eltűnt az az érzés
is, hogy az ember nyugodtan lehetett egy kicsit bizonytalan, hogy melyik
a tizenhatodik sor, mert volt, aki odakísérte. Ehhez képest mára jóval
automatizáltabb és szenvtelenebb lett az egész közeg.
|