Solaris
Titanisz az égben
Korcsog Balázs
Mióta a Csillagok háborúja és az Alien megteremtette
multiplex-SF akciódús ideáltípusait, a fantázia ritkán társul a gondolattal.
Soderbergh Lemmel és Tarkovszkijjal szövetkezett a trend ellenében.
|
Stanislaw Lem tudományos-fantasztikus regénye után negyven, Tarkovszkij
filmkölteménye után harminc évvel Steven Soderbergh, az amerikai (félig)
független film legújabb fenegyereke elkészítette a maga Solaris-adaptációját:
Lemé és Tarkovszkijé után most itt van Soderbergh Solarisa. Óhatatlanul
is fölmerül a kérdés: az újabb feldolgozás hogyan viszonyul egyrészt magához
a Lem-regényhez, másrészt Tarkovszkijnak a könyv szelleméhez hűtlenül is
hű alkotásához. Vajon Lem regényének újabb adaptációjával vagy a Tarkovszkij-film
remake-jével van-e dolgunk? Mit tesz Soderbergh? Visszatér Lem hagyományosabb
sci-fijéhez, vagy „újracsinálja”, újraforgatja Tarkovszkij a maga nemében
egyedülálló alkotását? Tehát adaptáció vagy remake Soderbergh Solarisa?
Megítélésem szerint a rendező és a film nemcsak hogy nem dönti el a kérdést,
és nem palástolja ezt a problémát, hanem még rá is játszik a Lem-adaptációnak
és a Tarkovszkij-remake-nek erre a kettősségére.
Már a film nyitóképe láttán (amikor is csendben hulló eső csorog alá
az ablakon) egyértelművé válik, hogy Soderbergh Tarkovszkij filmpoémáján
keresztül olvassa és láttatja, „szűri át” a Lem-regényt. Ám a lengyel író
könyvének és a nagy orosz filmrendező alkotásának szlávos (Tarkovszkij
filmje esetében szinte már rusztikus) jellege elvész: Soderbergh amerikanizálja
és (poszt)modernizálja Lem és Tarkovszkij szláv Solarisát. Ha Tarkovszkij
Solarisa archaikus, Lemé pedig modern, akkor Soderberghé - a posztmodern
Solaris.
A lengyel írót az ember és a Kozmosz, az ember és az Ismeretlen összeütközése
érdekelte regényében, Tarkovszkijt viszont a bűn és bűnhődés kérdése, az
emberi benső, a lélek és a lelkiismeret problémája foglalkoztatta. Mi ragadta
meg Soderberghet a Solarisban? A film alapján a válasz egyértelmű: a nő
alakja, a főhős halott feleségének figurája, akit Solaris újrateremt és
„visszaad” a férjének. A rendező szándéka az asszony figurájának középpontba
állítása, Kelvin és felesége kapcsolatának - Tarkovszkijénál - részletesebb
bemutatása volt. Ha Tarkovszkij filmjét (sőt az orosz mester egész munkásságát)
antaeuszi küzdelemként, tellurikus rítusként értelmezzük - amit korábban
magam is fölvetettem (Földelt sci-film, Filmvilág, 2002/1.) -, ha tehát
Tarkovszkij filmje kísérlet a Solaris „földiesítésére”, akkor Soderbergh
produkcióját nemigen nevezhetjük másként, mint hogy kísérlet a Solaris
„nőiesítésére”. A rendező egyrészt az űrállomáson dolgozó két tudós férfiú
közül Sartorius doktor szerepét egy fekete színésznővel játszatja (a mű
fausti szálát ezzel is elvágva), másrészt - az amerikai film ifjú titánjaként
- egy titaniszt, vagyis női titánt küld a Solarisra. Kelvin feleségét a
regényben és Tarkovszkij filmjében is Harey-nak hívják, Soderbergh viszont
megváltoztatja a nő nevét: Rheya lesz belőle. Rheia görög istennő, a főistenek
anyja, mellesleg - Gaia, a Földanya gyermekeként - a már említett Antaeus
féltestvére. Rheya tehát - titanisz a Solarison. Így Soderbergh filmje
tulajdonképpen a hősnő istennővé emelése: Chris (!) Kelvin mellett neje
is istenül, istennővé lép elő. Míg Tarkovszkijnál a földi, addig Soderbergh
filmjében a - hosszú flashbackekben elbeszélt - „női képsorok” a legfontosabb
jelenetek. Tarkovszkij földi és férfiúi Solarisával tehát Soderbergh női
Solarisa áll szemben. Ha Lem műve a kozmikus emlékezet óceánjának regénye,
Tarkovszkij alkotása pedig a Föld filmje, akkor Soderbergh Solarisa a Nő
filmje - egy „nőibb” bolygó álomképe.
Az amerikai rendező produkciójának persze egészen más a művészi helyi
értéke, filmje egész más szellemi dimenziókban mozog, korántsem olyan mély
értelmű, mint az orosz mester műve, sőt a film még Soderbergh saját viszonylatában
sem tartozik a legeredetibb alkotások közé. Soderbergh érdeme az, hogy
az árral szemben úszik, amikor nem hagyja, hogy elsodorja az amerikai fantasy
mainstreamje: a látványos, külsőséges, akciódús fantasztikum világa. Filozófiai
kérdéseket feszegető és lélektani drámára épülő, bensőséges kamara-sci-fije
inkább gesztusértékű alkotás: tisztelgés, főhajtás a nagy előd, Tarkovszkij
Solarisa előtt.
Solaris (Solaris) - amerikai, 2002. Rendezte és Stanislaw Lem kisregényéből
írta: Steven Soderbergh. Kép: Steven Soderbergh. Zene: Cliff Martinez.
Díszlet: Philip Messina. Jelmez: Milena Canonero. Szereplők: George Clooney
(Chris Kelvin), Natascha McElhione (Rheya Kelvin), Jeremy Davis (Snow),
Viola Davies (Helen Gordon), Ulrich Tukur (Gibarian). Gyártó: Fox / Lighstorm
/ Section Eight / USA Films. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 99 perc.
|