Tolkien és Hollywood
A király részideje Ardai Zoltán
Flaubert-nek csak írói programja volt aszketikus, ő maga fiatalságától
fogva pompaimádattal küszködött. Stendhal a maga számára írói tilalom alá
helyezte, egyszerűen nem tematizálta a melankóliát, holott ez az egyik
legmélyebb alapélménye volt. Dosztojevszkij prófétikus parasztmániájáról
regényei mit sem árulnak el; Nietzschét súlyos nyavalyák gyötörték, de
nem szűnt meg azt hirdetni, hogy a kacagó egészségesek csak rúgjanak minél
nagyobbakat a betegeken. Ami már J. R. R. Tolkient illeti, ő elszántan
úgy írta meg főművét, hogy a cselekményt még félig-meddig se lehessen analogikusnak
tekinteni a második világháború esemény-együttesével, pedig szerzői lendületét,
inspirációját az író részben ennek átéléséből merítette. Csak az elvonatkoztatás
nem akármilyen kedvével követhette fő ambícióját: beérni és több tekintetben
felülmúlni a boszorkánymester kezű Richard Wagner mítosz-gyuradékát, a
XIX. századi Ring-operaciklus káprázatos szüzséjét. Mégis, a trilógikus
regény lírai csúcspontjain ott rezonálnak Tolkien valahai közvetlen átélései
is. Például amikor az odaveszettnek hitt Gandalf mágus a második kötetben
visszatérvén elmondja, hogy bénult kábultságában egyszerre meghallotta
a Föld összes hangjait „a rügyfakadástól a zokogásig”. Vagy, amint a végső
csata közben a haldokló Théoden király felkiált: „Elejtettem a fekete kígyót.
Komor a reggel, boldog a nap, arany a napnyugta!” Mitikus évtizedek sorának
átérzése hevíti ezt a hattyúdalt, de éppen mert ez hevíti, a kiáltás nem
kiáltóan illuzórikus. A király tud egyet-mást Középfölde történelméről,
így nem hiheti, hogy a mégoly mitikusan felfogott Gonosz csak kívülről
jövő és nyílt formákban érvényesülhet, illetve, hogy a Rossz léte kizárólagosan
kötődik a most felszámolt mordori hatalomhoz. Hiszen korábban is – csak
nem a harmadkorban, hanem még az elsőben – esett már ilyen győzelem: a
Morgoth fővárosú Thangorodrim letörése. (Weöres Sándor az 1950-es években
a Mahruh veszéséhez ötlött ki ilyen neveket; „Szügyedben három kő-lándzsa,
fekete Kartiabh-todarh!… eres bányáid mélyében salakká rémül az arany”.)
Théoden mindössze az öröklét ízét ünnepli, csupán azt, hogy az ő élete
a maga idejében felnőtt annak bizonyságáig, hogy „munkálkodnak más erők
is a világon nemcsak a Gonosz”.
|
|
http://www.filmvilag.hu
|