Fény hull arcodra
A vándor és a bujdosók
Korcsog Balázs
A dokumentumfilmjeivel hírnevet szerző Gulyás
Gyula első nagyjátékfilmje lírai hangvételű történelmi ballada.
|
Kinyílik a lencse, fény hull egy ember (a néző) arcára – két alak körvonalai
látszanak a félhomályban. Két rejtélyes lovas járja a vidéket. Mit rejtenek?
Magukat. Mi elől rejtőznek? Mielőlünk. Aztán persze lehull a lepel, fellebben
a talányos lények fátyla: fény hull egy férfi és egy nő meggyötört arcára
– őket, a Férfit és a Nőt viszik fáradt lovaik. A Férfi katona, a Nő egy
(másik) katona özvegye. A Férfi és Nő: bujdosók – a bukás (1849) után.
A két bujdosó („volgai”) lovas megáll egy fennsíkon, a meredély szélén
– megáll, és körbenéz. Két rejtélyes lovas járja a vidéket. Hol találnak
menedéket?
Ismét kinyílik a lencse, s fény hull egy harmadik rejtélyes alak arcára
is. Ki ő? Ő a Tanító, a falu különc tudósa, aki köznemesi kúriájából, egy
periszkóprendszeren át figyeli a környéket és a pusztulás utáni eseményeket;
ám feltehetőleg már magát a pusztulást is innen nézte. A Tanár tehát voyeur:
a környék megfigyelője, a falu leselkedő tudósa, a vidék „kukkolója”. Ő
a vidék otthon ülő, szellemi vándora. Háza menedék, mely átmeneti oltalmat
ad a bujdosóknak – hajlék, ahová betérnek, s ahol megpihennek a bujdosók.
A vándor – a bujdosók menedéke. Míg a két bujdosó: kitaszított – a vándor
már eleve kívülálló. (A „vándor” és a „bujdosó” elnevezést itt nem Prohászka
Lajos szellemtörténeti alapművének értelmében, ám annak kontextusában használom.
A vándor és a bujdosó ott azt jelenti: a német és a magyar – mármint lelkület
vagy szellemiség. Itt nem azt jelenti.)
Tehát a film nézőjeként azt nézzük, ahogy a Tanító nézi a két bujdosó
lovast. A látásnak és a látszásnak (meg a láttatásnak), az elrejt(őz)ésnek
és a megmutat(koz)ásnak ez az egyidejűsége és összetettsége – mint minden
művészi filmalkotásnak és szerzői filmnek – Gulyás Gyula filmjének is az
egyik kulcsproblémája.
Az eddig – testvérével együtt készített – filmes szociográfiáival és
dokumentumfilmjeivel hírnevet szerző, leginkább talán a Balladák filmjéről
ismert rendező legújabb alkotása, első nagyjátékfilmje – igazi filmballada:
lírai hangvételű, drámai és tragikus cselekményt ábrázoló történelmi filmdráma.
A korábbi Balladák filmje és annak mostani, fikciós párdarabja alapján
megállapíthatjuk, hogy a rendező, Gulyás Gyula a dokumentumfilm mellett
a játékfilm területén is „balladára termett” – a Fény hull arcodra is a
„balladák filmje”.
A film történetét és elbeszélésmódját a balladai homály jellemzi leginkább:
a kihagyások, utalások és eseménytöredékek alapján csak sejtésünk lehet
arról, miért bujdosnak hőseink, kik ölték meg a Nő katonatiszt férjét,
s miként hozta össze a sors a Katonát és a Nőt. A Tanító házában megpihenő
bujdosók emlékeiből és beszélgetésekből két gyilkosság és egy szerelmi
történet szálai fonódnak össze, szinte szétbogozhatatlanul. Mindeközben
a Tanár, a Nő és a Katona között titkos szellemi és szerelmi háromszög
szövődik. A Tanító házában fény hull egy asszony arcára. A film végére
azonban a rejtélyes szálak felfejtődnek, fény derül a történtekre, lassan
összeáll a kép. A Tanító emlékezéseiből ugyanakkor felsejlik az egykor
szebb napokat megélt ház asszonyának alakja is: ezek a lírai áttűnések
– melyek Huszárik Zoltán és Makk Károly elégikus „stílusát” idézik – az
amúgy a romantika pátoszával élő, s ezért talán túlzottan is emelkedett
és fennkölt hangvételű, „felstilizált”, néhol szinte már modorosnak ható,
irodalmias nyelvezetével is archaizáló film legerősebb képi megoldásai
közé tartoznak. Gulyás Gyula alkotásának legfőbb erénye éppen a film művészi
atmoszférateremtésének, elégikus és balladisztikus hangvételének és képi
világának szuverenitásában, hitelességében és elhitető erejében rejlik.
A film végén a Tanár házának tárt ablakából látjuk a két bujdosó lovas
immár távolodó alakját. Ám fény hull egy ember arcára, s feltűnik valaki,
azaz hátulról/oldalról, a ház felől „belovagol a képbe” egy harmadik lovas
is – a Tanítót sejthetjük személyében. A vándor tehát feladja pozícióját,
a menedéket és a szellemi vándorlást, és a két bujdosó lovas nyomába ered.
A film elején a bujdosók térnek be a vándorhoz – a film végén a vándor
is bujdosónak áll. A három alak körvonalai még látszanak egy ideig a messzi
távolban, majd együtt lovagolnak ki a képből, a filmből, a történetből,
s együtt tűnnek el a szemünk elől, a láthatáron. Három rejtélyes lovas
járja a vidéket. A vándor is bujdosó.
Fény hull arcodra – magyar, 2001. Rendezte: Gulyás Gyula. Írta: Király
László művéből Csiki László és Gulyás Gyula. Kép: Vivi Dragan Vasile. Zene:
Selmeczi György. Vágó: Koncz Gabriella. Díszlet: Domokos Csaba. Jelmez:
Oana Paunescu. Hang: Juhász Róbert. Producer: Kántor László, Vlad Paunescu.
Szereplők: Váta Lóránd, Tompa Klára, Bíró József, Gáspárik Attila, Pálffy
Tibor, Kovács Ágnes, Fülöp J. Zoltán. Gyártó: Új Budapest Filmstúdió
/ Castel Film / Cinemart / Cinecorvin. Támogató: MMK, NKÖM, MTFA, NKA,
ORTT. Forgalmazó: Új Budapest Filmstúdió. 90 perc.
|