Előre!
Múlt, félhomályban
Muhi Klára
Apák és fiúk, káderek és máskéntgondolkodók.
Röpdolgozat a szamizdat koráról. Erdélyi Dániel elsőfilmje.
|
Mindenekelőtt egy ellentmondásról szólnék, amely a múltidéző, szocializmust
faggató filmek szaporodásával – A kis utazás, Moszkva tér, s most legfrissebben
Erdélyi Dániel Előre! című elsőfilmje – egyre nyilvánvalóbb: az ezredfordulós
mozitükör még meglehetősen homályos. A diktatúra áldozatait (újabban így
nevezzük magunkat) a legfrissebb szocializmus-filmekhez képest ama elátkozott
negyven év (úgy tudjuk, politikailag manipulált) kisebb mesterei is plasztikusabban
ábrázolták. Formanyelvi, esztétikai értelemben például sokkal nagyobb ambíciókkal
– és ami különös, összehasonlíthatatlanul több együttérzéssel. Emlékezzünk
csak például Szörény Rezső vagy Gábor Pál alakjaira, vagy a Végülből Jozef
Kronerre, aki Maár Gyula filmjében megállíthatatlanul zokog, s akinek árkos,
megcsalatott arca a közép-kelet-európai történelem e félévszázados kudarcának
ikonja lehetne. Ahogyan a hetvenes-nyolcvanas évek filmesei leltározták
napi veszteségeinket, megzápuló, elrohadó ambícióinkat – az a dühvel vegyes
fájdalom ezekben a múltba tekintő filmekben ma fellelhetetlen.
De miért is? A számos ok közül talán a legnyilvánvalóbb, hogy „arccal
(s lélekkel) előre” vagyunk a rendszerváltás sokadik évében is. (Vélhetően
mert még mindig nem látszik, mire megy ki ez az egész.) És mert igen kétséges,
igazán kíváncsi e ma a közönség arra, hogy honnan is jövünk. (Majd a következő
raj, egy teljes történelmi felejtés állapotában persze kíváncsi lesz.)
Következésképp ezek a filmes visszatekintések is valamiként alkalmiak,
felületesek, feladatszerűen megoldottak. Mert a rendszerváltás ugye nem
annyi, amennyi ebből a Moszkva tér gimnazistáinak horizontján megjelent?
Mint ahogyan minden bizonnyal a szamizdat mozgalmat sem az Előre című film
segítségével fogjuk újraértékelni.
Erdélyi Dániel – a tehetséges Simó osztály újabb bemutatkozó tagja
– egyébként korrektül felmondja a leckét. A nyolcvanas évek elejének lakótelepi
iskolája tényleg ilyen, szinte fényképezhetetlenül jellegtelen hely volt.
Az iskolai köpenyek már tényleg szabadon lifegtek az alsósokon is. A párttitkár
bornírt évnyitó beszédére a sorból való kiájulás volt minden bizonnyal
a legadekvátabb válasz, s valóban, holmi trikócímke kasírozással alázták
meg magukat az értelmiségi anyukák. A miliőt pontosan felskicceli a fiatal
rendező, a film minden szeglete sivár, szürke és izgalommentes. Tulajdonképpen
a szüzsé is rendesen összeáll. A görcsös, jótanuló párttitkár (Gáspár Sándor)
és a szamizdatokkal lázító álmatag vegyész (Váta Lóránd) fia a suliban
természetesen barátok, s ezt aztán ügyesen ki lehet bontani. A lakásgondokkal
küzdő tiszta tekintetű, sudár tanárnő (Marosán Erika) – aki csak kicsit
adja oda magát azért a szolgálati bérleményért –, dramaturgiailag mintaszerűen
képes kiélezni a helyzetet: párttitkár és ellenálló hamarosan nemcsak mint
apukák és honpolgárok, de mint begerjedt férfiak is farkasszemet néznek
egymással. S van-e jobban kiválasztott hely és pillanat a tetőponti szcénára,
mint egy osztálykirándulás, amelyhez a párttitkár kölcsönzi a káderesen
elegáns vadászházat, a szamizdatos apuka pedig adja a kísérőszülőt. Az
Előre! gördülékenyen lebonyolított film, nem nélkülözi a tempót, a korra
jellemző fordulatokat, működik a Lolka–Bolka-szerű gyerekpáros is, csak
az egészből hiányzik valami… Mindenekelőtt az együttérzés és a személyesség
(végtére is egy kései Négyszáz csapásról beszélünk), amely rákényszeríthette
volna Erdélyi Dánielt, hogy karakteresebb válaszokat találjon munkatársaival
azokra a filmkészítéskor szokásosan adódó kérdésekre, miféle stílusban
is szeretne mesélődni ez a történet, s hova is álljon a kamera?
Egyetlen jelenet van, ahol élet költözik ebbe a steril dolgozatba.
Az ellenálló apuka a fogadóórán a karcsú tanárnő közelségében kizökken
kissé, elsüllyed körülötte minden: lakótelepi otthon, kémcsövek, kasírozott
trikók, rendszerszidó titkos irodalom, s hazafelé menet egyszerűen elfelejti,
hogy a fiát is magával hozta. Ez a váratlan amnézia pillanatokra rést üt
a film fád hangnemén, s kimozdítja abból a langy kisrealizmusból, amibe
beleragadt. De csak pillanatokra. Kicsit empatikusabban, ha lehet kérni,
és több kíváncsisággal a szamizdatosok – de a párttitkárok iránt is. Főként,
ha apáink!
Előre! – magyar, 2001. Rendezte és írta: Erdélyi Dániel. Kép: Pohárnok
Gergely. Zene: Deseő Balázs. Díszlet: Ocztos István. Jelmez: Breckl János.
Vágó: Szalai Károly. Hang: Csáki János. Szereplők: Marozsán Erika (Bartos
Juli), Gáspár Sándor (Kerekes András), Tóth Enikő (Kerekesné), Gáspár Csaba
(Kerekes Miki), Váta Lóránd (Kutas László), Tóth Auguszta (Kutasné), Marcsek
Tamás (Kutas Zoli). Producer: Varga Gábor, Hollósi G. Zsuzsanna. Gyártó:
Filmplus Kft. Támogató: MMK, MTFA, NKA, RTL Klub. Forgalmazó: Budapest
Film. 80 perc.
|