A szamuráj pillantása
Beszélgetés Mészáros Péterrel
Varga Balázs
A tbiliszi főiskolán szerzett diplomát 1997-ben.
Első játékfilmjét, A bolond gránátalmafát 2000-ben készítette.
|
- Nem szokványos karrier: kiváló főiskolán végzett, többek között Tengiz
Abuladze és Otas Joszeliani tanítványaként, két éve túl van az első játékfilmen,
ami azonban Magyarországon csak a Filmszemlén volt látható - az Arany Pálmával
viszont egy csapásra a reflektorfénybe került…
- Azt gondolom, ezek törvényszerű dolgok. Tbilisziben tanultam, mert
vonzott a grúz filmművészet, és az első játékfilmemben is ehhez a tradícióhoz
fordultam. A bolond gránátalmafát piszkosul nem értették itthon, bár külföldön
számos fesztiválon sikerrel vetítették. Ettől még lehet, hogy rossz a film,
de lehet, hogy az adott kulturális közegbe - a Budapestre oly nagyon jellemző
értelmiségi divathullámokba - nem illik. Külföldön ráadásul nemcsak tévéknek
sikerült eladni, de ez a film hozta meg Mika Kaurismäki barátságát, akinek
a produceri segítségével a következő, angol nyelvű játékfilmemre készülök.
Mindenesete ezeket a dolgokat tisztába kellett tennem magamban. Nem
azért nem forgattam filmet Magyarországon az elmúlt években, mert nem volt
lehetőségem, hanem azért, mert ezt az értetlenséget át kellett gondolnom.
Két dolgot tehettem: vagy sértetten visszavonulok - ez nekem nem fekszik,
vagy olyan filmnyelvet és mondandót találok ki, amit ugyanannyira vállalni
tudok, mint a mestereimtől tanultakat. Sok ötletem volt, bevillantak történetek,
képek - és akadt köztük olyan, ami megmaradt: ebből készült az Eső után.
- Mi volt az a kép, ami megmaradt?
- Egy menekülő asszony az esőben. Sokáig úgy gondoltam, hogy rohan.
De hogy hová és miért, arról kezdetben fogalmam sem volt… Mégsem hagyott
békén a kép, hat hónapig dolgozott bennem, és aztán egy este két óra alatt
megírtam a forgatókönyvet. Ekkor már megvolt a Fésős Andrással és Szilágyi
Katával közös filmgyártó cégünk, de nem volt elég pénzünk, ezért megkerestem
Durst Györgyöt. Neki is tetszett a terv, beszállt társproducerként - a
film végül két és fél millió forintból készült. Már a forgatás előtt tudtam,
hogy szeretném kiküldeni Cannes-ba, de a csúszások miatt lekéstük a jelentkezési
határidőt. Amikor elkészült az első BETA-kazetta, Szilágyi Kata mégis felemelte
a telefont, tárcsázta a fesztivál honlapján szereplő számot, és valahogy
elérte, hogy a nevezési idő lejárta után két héttel ugyan, de elküldhessük
a filmet. Eredetileg tíz film szerepelt volna a versenyprogramban. Ez lett
a tizenegyedik. Talán az volt a szerencsénk, hogy későn küldtük el: ez
a halk film a benevezett ezerötszázban elveszett volna, így viszont felfigyeltek
rá.
- Lírai képekkel mesél el egy szomorú és brutális történetet, bár a
filmben semmiféle agresszió nincs, sem elemi kétségbeesés: mintha mindez
egy régóta tartó sorozat állomása lenne: nem az első, és talán nem is az
utolsó eset…
- Lényegtelen szakaszt emelek ki egy történetből, s ezt igyekszem megvizsgálni.
Klasszikusan azt kellene megmutatni, amikor a férfi megveri a nőt, vagy
visszafogadja. Számomra viszont az elidőzés, a szemlélődés a fontos, ezért
is jutnak különleges szerephez a filmben a tárgyak. Hiszen egy emberi sorsról
például a ruha sokkal többet el tud mondani, mint bármiféle akció. Egyáltalán
nem új dolog ez, de nem is újat akartunk mondani, hanem inkább megmutatni
egy történetet - másképp. Hiszen ez a sztori nem eredeti. Lerágott csont.
Mégis, amikor megírtam, úgy érzetem, hogy érdekes és hatásos lehet, ha
nem a szokványos oldaláról mutatom meg.
Manapság a filmek többségére a túlhajtott tempó jellemző, engem viszont
az idő lelassítása érdekel. A gyorsasággal ugyanis elveszítünk valamit.
Ebben a filmben is a szamuráj pillantása foglalkoztatott. A pillantás,
amely órákig képes gyönyörködni egy csésze ívelésében, a forma szépségében.
Már A bolond gránátalmafának is az egyik legfontosabb kérdése volt, hogy
tudunk-e még nézni, látunk-e még, képesek vagyunk-e meglátni az igazán
fontos dolgokat. Ehhez viszont a részleteket kell megmutatni, kimerevíteni,
és hosszú ideig megtartani egy-egy pillanatot. A többi, hogy mi és miért
történt, csak ezután jön. De a sztori értelmezése, már nem csak tőlem függ.
Sem szájbarágni, sem elhallgatni nem akartam semmit, viszont a nézők szabadságát
is meg akartam hagyni a történet elemzésére.
|